Közel háromszázan demonstráltak pénteken este a korábbi Petőfi Sándor laktanya átnevezése miatt. Mint ismert: néhány héttel ezelőtt Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter jelentette be, hogy a Budaörsi úti egykori Petőfi Sándor laktanya Mária Terézia nevét veszi fel. A mai eseményen – melyet civilek, köztük a Magyarok Világszövetsége szervezett és a laktanya előtt tartottak meg – a felszólalók az átkeresztelést a nemzet elleni árulásként jellemezték. A PestiSrácoknak nyilatkozó résztvevők egyike pedig arról beszélt: ha egy Habsburg ajándékot ad, akkor is rombol, ezért látja úgy, hogy nincs jó üzenete az átnevezésnek. A rendezvényen Novák Előd, a Mi Hazánk Mozgalom országgyűlési képviselője is jelen volt, aki kérdésünkre válaszolva kifejtette, véleménye szerint “a névváltoztatás széleskörű társadalmi felháborodást váltott ki.” Úgy látja, inkább magyar hősökről kellene elnevezni a laktanyát – példaként Zrínyi Ilonát említette. A politikus arról is beszélt, hogy a Petőfi laktanya átkeresztelésének igen rossz aktuálpolitikai üzenete is van. S hogy mindezt miért is gondolja így? A videóból megtudhatja! Kattintsanak, érdemes!
Facebook hozzászólás
K
2023-10-07 at 12:36
–Én is tisztában vagyok azzal hogy a Habsburgoknak sok érdeme van, különösen olyan szempontból is hogy a magyar nemesség és a korábbi magyar királyok képtelenek voltak a törököktől megvédeni az országot.
–Ennek ellenére mégsem tartom szerencsésnek Mária Teréziáról elnevezni egy laktanyát.
–Sajnos a Petőfi Sándor elnevezés sem szerencsés….:
Petrovics Petőfi Sándor szlovák származású liberális volt, és a liberalizmus a TÖMEGGYILKOS párizsi forradalom találmánya.
Tanulságos Petrovics Petőfi Sándor “Akasszátok fel a királyokat” című verse..:
–Petrovics Petőfi Sándor milliomos apukája megvásárolta Arany Jánost korrektornak , és már így elfogadható verseket írt, de nézetei a mai szemmel is tragikusak. Végül Petrovics Petőfi Sándor elmenekült Szendrey Júliától és a felelőség elől Szibériába ami nem éppen a legegyenesebb cselekedet volt
–Ha a tömeggyilkos liberálisok és a Habsburgok között kellene választani, akkor valóban Mária Terézia lenne a legbecsületesebb választás , de szerencsére van más választási lehetőség, mint például Zrínyi Ilona vagy Mátyás Király, stb.
fanni
2023-10-07 at 11:55
Igazuk van a tiltakozóknak. Remélem a Honvédelmi Minisztérium mielőbb visszakozik. Nem kellene a madéfalvi áldozatok sírjára köpni! Nem szégyen egy elrontott intézkedést helyrehozni. Sőt!
Zsuzs141
2023-10-07 at 11:27
Petőfi valóban nem katonai sikereirol és elveirol volt híres.Annyi hősünk van,aki nem osztrák, vagy német. Aki magyar!Ezt a csorbát sürgősen ki kellene köszörulni!
heman
2023-10-07 at 11:26
Szalay-Bonrovniczky Kristóf bemutatkozott. A tetvére aki most államtitkár, anno, amikor bécsben volt nagykövet, vidáman együtt szórakozott az osztrákokkal akik a Magyar Szentkoronát gúnyolták.
SZBK jelen volt az ünnepségen a Sándor palotában, amikor a Rossi megkapta a magyar állampolgárságot. Mi keresnivalója volt ott?
füredi46
2023-10-07 at 11:17
A baj valójában ott kezdődött, hogy a laktanyát az antikatona Petőfiről nevezték el, de hát a kommunisták mániája volt, hogy szinte mindent Petőfiről, Táncsicsról, meg Kossuthról neveztek el. Petőfiről laktanyát elnevezni – hát eléggé érdekes, tán’ ő derülne rajta legjobban. De ha már így történt, akkor valóban nem szerencsés, hogy éppen Petőfi születésének 200. évfordulója évében veszik el a nevét és kapja egy Habsburg a laktanya nevét, akiket Petőfi annyira gyűlölt. Ezt nem gondolták át a mai névadók, de amivel kezdtem azzal fejezem be, azaz a probléma gyökere: Petőfiről laktanyát is elnevezni, bornírt komcsi ötlet volt.
gyozo2018
2023-10-07 at 10:57
Ez egy alibi tüntetés. De nem érik el a céljukat.
Nem legyintek a MiHaM-ra, pedig a Jobbik-mutánsa,
tehát nem is szavazok rájuk. De nem érik el
ezzel a cincogással a céljukat: A HABSBURGOKAT KI KELL
PATEROLNI AZ ORSZÁGBÓL, MERT NEMZETVESZTŐ SÖPREDÉK.
SOHA NEM ÁLLT ÉRDEKÜKBEN, HOGY A JAVUNKAT SZOLGÁLJÁK.
Kretén, elfajzott, internacionalisták.
gyozo2018
2023-10-07 at 10:52
A Habsburgokat kitiltották Ausztriából, közel félévszád elteltével mint turisták utazhattak be, de eltiltották őket bármiféle közéleti tevékenységtől. 1993-ban egy franciaországi értelmiségi ismerősöm figyelmeztetett, hogy mi nem szabadulunk tőlük, mert így, vagy úgy, vissza akarnak térni. Ne csodálkozzunk, ha idővel Habsburg lesz a köztársasági elnökünk. Teszem hozzá most, és majd ő visz be minket a pokolba.
Melyik európai királyi ház nincs kapcsolatban a Habsburgokkal? Na, ugye?
.
A Nemzetközi Páneurópa Unió az egyik legrégibb európai egyesítési mozgalom, ami 1923-ban vette kezdetét, amikor Richard Coudenhove-Kalergi gróf felvázolta egy egységes Európa képét Paneuropa című kiáltványában.
Ennek volt a nagykövete Habsburg Ottó, akit ide evett a fene már a 80-as években. Az Európai Parlament volt tagja, a Páneurópai Piknik egyik kezdeményezője.
A fia, Habsburg György a itt maradt, a Mátyás templomban volt az esküvője. A sekrestyés Évike mesélte háborogva, hogy “ezek az esküvőjükre Liszt Koronázási miséjét rendelték meg.
Habsburg György nagykövet Párizsban.
A vatikáni nagykövet Habsburg.
A Várbazárban Habsburg nyitotta meg a reformkori kiállítást.
A Bartók Béla úton Hadik laktanya.
Most meg Mária Terézia laktanya.
Petőfi Sándor forradalmár, szabadságharcos a Habsburgtól való felszabadulásért harcolt.
Mi a bánat folyik Magyarországon?
János
2023-10-07 at 10:48
Petőfit nem kell wikizni, ő magától jön a nép lelkéből. Akár írni sem kellett volna róla ott! Jól ismerte a Habsburgokat is ❗
😊😊😊
egresi istván jános ernő
2023-10-07 at 10:17
“A magára maradt Mária Terézia, tanácsadóinak a véleményét mellőzve, a magyar rendekhez fordult segítségért (1741. májusi pozsonyi országgyűlés), biztosítva a nemességet szabadságjogainak betartásáról. A rendek döntöttek is a nemesi felkelés megszervezéséről, Mária Terézia uralmának megvédéséről (“Vitam et sanguinem”, “Életünket és vérünket”); a nemesség megmentette a Habsburg-monarchiát, nem is annyira a konkrét fegyveres segítséggel, hanem azzal, hogy az adott nemzetközi helyzetben, Magyarországot nem állította Ausztria ellenfeleinek oldalára; a nemesség, ragaszkodva az ősi kiváltságaihoz, azoknak biztosítékát látta a Habsburg-uralom fennmaradásában.”
“Mária Terézia, a reformintézkedései körében, 1767-ben kiadta az úrbéri pátenst, amely szabályozta a jobbágyoknak a földesúr felé teljesítendő szolgáltatásait, ugyanis az állami és földesúri terhek miatti elégedetlenség, szórványos parasztfelkelésekhez vezetett (1755, 1764, 1765-66). Ugyanakkor, a királynő életében, fennmaradt az az 1751-ben meghozott rendelkezése, hogy a jobbágyoknak, a beszállásolt katonák részére, előre meghatározott áron kellett élelmiszert adniuk, vagy egyéb természetbeni juttatásokat, és ha ezeknek a piaci ára magasabb volt, akkor a veszteség a jobbágyok terhén maradt (deperdita). Az igazságszolgáltatás korszerűsítése jegyében, 1770-től alkalmazták – Magyarországon is – a Constitutio Criminalis Theresianát, az új büntetőjogi és büntető-eljárási jogi törvénykönyvet, 1776-tól betiltva a kínvallatást. 1769-ben, Egerben, megindult az első magyarországi orvosképzés, 1770-ben felállították a nagyszombati egyetem orvosi karát (de az egri orvosképzés 1771-ben megszűnt), illetve az egyetemet Nagyszombatból Budára telepítették (1777). 1775-ben szegényügyi rendeletet adott ki (egyebek mellett, szegényházak, dologházak, árvaházak létesítése céljából). 1777-ben kiadta az oktatásügy átfogó szabályozásáról szóló, és az oktatást – a korábbi tanításhoz képest – modernizáló rendeletét, a Ratio Educationist; meg indult a tanítóképzés is.
A királynő egy intézkedése tragédiához vezetett: Az erdélyi határőrség felállításáról szóló rendelet kapcsán, a sorozás ellen tiltakozó csíki székelyeket, 1764. január 7-én, Madéfalván, a Siskovics József táborszernagy vezérelte katonaság megrohanta, sokakat megölték, illetve sokan Moldvába menekültek, ez volt a madéfalvi veszedelem (vérengzés), avagy siculicidium, azaz, székelygyilkosság.
Mária Teréziához kapcsolódik a Collegium Nobilium Theresianum alapítása, a nemes ifjak műveltségének, és közszolgálatra való alkalmasságuknak az elősegítése végett, illetve a királynő alapította meg a magyar királyi (nemesi) testőrséget; továbbá a Mária Terézia-rendet a harci érdemek, a Szent István-rendet a polgári és az egyházi érdemek elismerésére. Fiumét a magyar Szentkorona tartozékává nyilvánította (1776). Megkezdte a budavári királyi palota építését. I. (Szent) István király ereklyéjét, a Szent Jobbot, hazahozatta Dubrovnikból Budára, és Szent István napját, augusztus 20-át, országos ünneppé nyilvánította.”
Az idézetek forrása a Wikipédia. Tudom, hogy a Wikipédiát “bárki” szerkesztheti, de az idézett szövegrészek azért helytállóak, mert teljesen összhangban van ezen, alapos történeti munkában leírtakkal:
Sára János, dr.: A Habsburgok és Magyarország, Athenaeum 2000 Kiadó, Budapest, 2001.
(Még annyit, a nemesség döntése kapcsán: A reformkor ideje még nem érkezett el.)
Királytigris
2023-10-07 at 10:02
Ezt az átnevezést én sem értem.
Mária Terézia “érdemei”:
1.A 400 éves Habsburg alávetettség vezetett el Trianonhoz.
2. Mária Terézia idején történt a mádéfalvi mészárlás.
3. Mária Terézia idején történtek a legintenzívebben az idegenek betelepítése Magyarországra, aminek egyik következménye lett Trianon.
Petőfi Sándor érdemei:
1. Az egyik, ha nem a legnagyobb költő géniuszunk.
2. Igazi magyar hazafi, egyik kirobbantója az 1948-as Forradalomnak, ami a múltnak adta át az elmaradott feudális rendszert, és megindulhatott a polgári fejlődés Magyarországon.
3. Nem csak szavakban, hanem tettekben is harcolt a magyar szabadságért, amiért fiatal életét áldozta fel.
4. Igazi magyar szabadsághős.
Végezetül, vonják vissza ezt a névváltoztatást!
Piroska
2023-10-07 at 09:56
Még jó, hogy nem Haynauró nevezték el. Miért pont a magyarok vérét szívó Habsburg tehénről nevezték el? Miért nem maradhat Petőfi?
Orientál
2023-10-07 at 09:55
Közel 300 bunkó hogy az ember őket megnézi a sajtók által készített fotókon. Egyik-másik múltja nem szeplőtlen. Hát ami a szélsőséges zsidózó hitlerista jobbokosokat illeti.
Nahát
2023-10-07 at 09:52
Az átlag magyar számára Mária Terézia neve nem cseng jól, nekünk a Habsburgok soha nem voltak barátaink. Furcsa módon a liberálbolsevikok szeretik őket nagyon. 2003-ban, a Fidesz bukása után még Habsburg Történeti Intézetet is létrehoztak, ezzel egy vélt űrt, de zsíros állásokat mindenképp betöltve. A kommunistából NAGY liberálissá vedlett Gerő András melegedett haláláig az igazgatói székben. Hálából politikai gesztusokat gyakorolt a Fidesz kormány felé, igaz, 2011-ben az Intézet jogi önállósága megszűnt, mivel betagolták a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítványba, de Gerő úr haláláig jól elvolt ott. Véleményem szerint a Habsburg nosztalgiát végre el lehetne felejteni, nem késő, és nem is megalázó egy szerencsétlen intézkedést visszavonni.
2 ÉNAKI
2023-10-07 at 09:47
Mindenkinek magaba kell szállni.Igen nagy hiba volt a név változtatás.Mondom én egy jobboldali.
János
2023-10-07 at 09:46
Mária Terézia contra Petőfi Sándor.
A magyar nép lelkében már rég eldőlt❗❗❗
Tessék visszaadni a laktanya régi nevét, vagy magyar hősről elnevezni.
Magam nem kedvelem a “új szélsőjobb” társulatot, de Zrínyi Ilona neve jónak tűnik és van aktualitása – hamár mindenáron az kívánják nevezni.
Tisztelet Miniszterelnök úr!
Az új Honvédelmi miniszternek egy hatalmas nono és köszörülje ki az esett csorbát❗❗❗
Ne borzolják a fideszes szavazók idegeit ❗❗❗ Ez most nagy melléfogás volt, aminek számunkra nem érhető az aktualitása. 🤔
Magyarázza meg valaki! Erőből ne próbáljunk a saját szavazóink torkán lenyomni semmit. Ez kifejezetten komcsi módszer.
Ungarn über alles !
2023-10-07 at 09:46
igaz hogy csak jelképesen, de köptem egy nagyot a hírre, miszerint egy nagyp*ájú nőstény labanc letaszította helyéről a nemzeti ikont !
Gelencei Norbert
2023-10-07 at 09:45
Mária Teréziáról rögtön eszembe jut, hogy Madéfalvi veszedelem 1764-ből,-székelyek legyilkolása és utána sokuknak százezrével menekülése Moldvába- a legfájóbb pedig, mikor nem engedte a rodostói fogságból haza az öreg Mikes Kelement otthon meghalni-elutasította a kérvényét- nincs bocsánat üzenettel- ezért a magyarok nem túl nagy barátját köszönhetjük benne. Petőfi ízig vérig magyar ember volt-kinek fájt ez?-hogy meg kellett változtatni a nevét a laktanyának. A Habsburgok kevés számban ugyan voltak teljesen magyar érzelműek-pl, Tiroli Ferdinánd; József nádor; Rudolf trónörökös; IV. Károly király- miért nem őket választották inkább?-költői a kérdés persze.Üdvözlettel
gyozo2018
2023-10-07 at 09:26
Nos, ebben igazuk van, akárkik is tüntetnek.
Felháborító ez a Habsburg-talpnyalás.
Mire vélje az ember?!
K
2023-10-07 at 09:18
–A fenti laktanya “elnevezése” is bizonyítja, hogy sajnos Magyarország még nagyon messze van attól hogy a legegyszerűbb kérdésekben is letisztuljanak a KÖZMEGEGYEZÉSES nézetek, és ebben óriási felelőssége és bűne van az értelmiségnek (nemességnek) mely 500 éven keresztül képtelen volt megvédeni Magyarország függetlenségét.
mózes zsolt
2023-10-07 at 09:15
Semmi bajom Mária Teréziával, de ez valóban ciki. Kivételesen igaza van a Novák Elődnek … 🙁
K
2023-10-07 at 09:12
–Egy jobboldali eleve királypárti, a jobboldal elnevezés eredetileg a nagy francia forradalomra vezethető vissza, ahol a Nemzeti Konventben az elnöktől jobbra foglaltak helyet a monarchiát és a nemesi előjogokat (a status quót) támogató és a radikális változásokat elutasító képviselők, vagyis az ancien régime hívei. Ennek ellenére egy idegen uralkodóról elnevezni egy magyar laktanyát megalázó.
–Petrovics (Petőfi) Sándor is egy szlovák származású ” antikatona “,…. és róla sem szerencsés egy laktanya elnevezése, de “Mária Terézia “totál melléfogás, teljesen megalázó elnevezés az egész nemzet számára.
–Talán ha királyokról akarnak elnevezni egy laktanyát, akkor Mátyás Király sokkal szerencsésebb lett volna.
halacska
2023-10-07 at 08:59
SZ.D.K. bemutatkozott…
angelblind652
2023-10-07 at 08:42
Sajnos a jobboldal egyik fő ismérve, hogy túlgondolnak, túlokoskodnak dolgokat. Semmi értelme dolgokat művelnek ott “fenn”, mint például egy volt (?) dk-s ejtőernyős áterőltetése a helyi Fidesz élére. Ami nem jelenti azt, hogy az elődje remek volt, de egy dk-s?! Ez felháborító. Teszik ezeket a balfogásokat, közeledve a választásokhoz, aztán nem győzik ugymond “behozni” magukat, mert az ellenzék pont olyan, mint a bulldog, amire ráharap, azt nem engedi el…..
cirmos
2023-10-07 at 08:32
Kompromisszumos javaslat: ha már mindenképp osztrákról kell elnevezni, az legyen legalább katona. Ehhez mit szólnátok: Báró Hötzendorf Konrád laktanya. 😁
Lacus
2023-10-07 at 07:51
Nem vagyok ellene a névcseréknek ha annak van értelme. Ennek és a Ferihegyi repülőtér átnevezésének semmi értelmét nem látom, sőt! Nem kellene elbizonytalanítani a jóérzésű normalitásban hívő szimpatizánsokat.
Dr. Belák Ferenc
2023-10-07 at 07:40
Lumpen prolik! Talán olvasni kellene történelmi könyveket. Túl azon, hogy az ezred névadója, alapítója volt, annyira azért nem lehetnek hülyék, hogy erről ne tudjanak. Miért nem fáradnak el a DK, Momentum, Párbeszéd csürhe pártok székházához és tartanak tüntetést, hogy takarodjanak a közéletből. Talán az sem ártana, hogy a Városháza előtt tartanának tüntetést amiatt, hogy zsidók milliókat kapnak Karácsonytól és fürdenek a közpénzben. Természetesen úgy, hogy mindenféle hülyébbnél-hülyébb pályázatok alapján lopják el a közpénzt. Ez nem fontos lumpen prolik?
Bakonyi Gábor.
2023-10-07 at 07:39
Labanc nosztalgiára tényleg nincs semmi szükség. Szalay-Bobrovniczky Kristóf talán német kisebbségi lenne? Magyar ember nem tenne ilyet.
Esti Kornél
2023-10-07 at 07:15
A XIX. században, a Habsburgok (Rothschild bankház) ugyanazt banki eladósítás-kifosztás trükköt alkalmazták, mint Gyurcsányék, majd 1 millió embert betelepítettek Ukrajnából.
A 1867-es “Kiegyezésról” Boros Imre írja:
“Magyarország osztrák (gyakorlatilag Rothschild) bankterep volt és maradt az 1867-es kiegyezés után is. A magyar
partner csak 1878-ban lett társtulajdonos a közös központi bankban (Osztrák–Magyar Bank), de a
Rothschildok szinte a kiegyezési okmányok aláírásának pillanatában újabb kereskedelmi bankot
alapítottak Általános Magyar Hitelbank néven és az általuk birtokolt Creditanstalt tulajdonlásával.
Röpke egy évtized után ez a bank képviselte a hazai banktőke több mint felét, ez lett az állam
számlavezetője és hiteleinek ügyintézője. Az 1848–49-es szabadságharc „vívmányai” közül a katonai
vereséget követően csak a termőföld szabad forgalmazása maradt meg, és ez jól jött a hitelezési
üzletnek, de nem annyira a heveny sebességgel fejlesztési hiteleket felhalmozó birtokosoknak.
Az 1873-ban kiprovokált hatalmas tőzsdei gabonaáresés sok birtokost vitt csődbe, és tömegesen
tette a jelzálogok kapcsán a birokokat megszerezhetővé, amivel rendkívül megritkult és kicserélődött
a történelmi középosztály. Talán ez is egyik magyarázata annak, hogy Deák Ferenc, a kiegyezési
tárgyalások motorja, többszöri unszolás ellenére sem vállalta a miniszterelnöki megbízatást.”
Csongor és Tünde
2023-10-07 at 07:08
– A Habsburgok nagyon áttekinthető üzleti modellt alkalmaztak a pénzemberekkel. A Fuggerek
készpénzt adtak, és cserébe hatalmas, jövedelmező koncessziókat kaptak. Ez történt a törökök
kiűzése után is. A visszafoglalt területek nem a régi magyar családokhoz, hanem az újdonsült
hadiszállítókból arisztokratává emelkedettekhez jutottak (érdemes áttekinteni az 1526 előtti és a
Mária Terézia korabeli magyar arisztokrata névsort, utóbbiban számos német és olasz hangzású
névvel). A Habsburgok a gazdag főurak vagyonának megdézsmálásától sem idegenkedtek. Ez történt
Csehországban a fehérhegyi csata (1620) után és nálunk a Wesselényi-összeesküvést követően (1670)
is.
– Mária Terézia rendezte a Madéfalvi mészárlást. Kell még valamit mondanom ,Ildikó?
Baktria
2023-10-07 at 06:58
Imádjuk a Kormányt, de nem akarunk Habsburg nosztalgiát. Bokros Lajossal, Dávid Ibolyával, meg Pröhle Gergellyel végképp bebizonyították, hogy most is ugyanaz a a Rothschild bábok, mint voltak mindig is.
“Az ország népe még most is széltében hangoztatja, hogy jobb volt a sorsa a hódító félhold alatt, az meg okmányokkal igazolható, hogy az osztrákok évenkénti zsarolásai az ottománoknak fél évszázad alatt teljesített szolgáltatásokat is bőségesen elérik. Nem bízhatunk tovább azokban, akik saját okirataikat annyiszor megsértették. Ezért életünket, javainkat és utolsó csepp vérünket, szabad akartunkból édes hazánknak, ami mindenkinek a legdrágább, az osztrák iga alóli felszabadítására szenteljük.” – II. Rákóczi Ferenc, 1703.
II. Rákóczi , Vak Bottyán, Bercsényi Miklós laktanyákat szeretnénk látni.
FCK LIBERAL!
2023-10-07 at 06:10
Egy szó: KISEBBSÉG!
Jelen esetben mondjuk még a proletár jelző is kellene hozzá…
khm
2023-10-07 at 06:01
Amúgy az ezred valamikori alapítójának a nevét veszi fel a laktanya.
khm
2023-10-07 at 06:00
Az nem zavarta Petőfi nimbuszát,hogy a VÁP is itt volt?
“és régi helyőrségi fogda is – ahol az ittas, szökött vagy bűncselekményt elkövető katonákat őrizték. A fogda egyik érdekessége az úgynevezett dühöngőzárka, ahova a bevitt részeg, magukkal nem bíró katonákat rakták be józanodni. Itt nem tudtak magukban kárt tenni, miután pedig megnyugodtak, kimehettek. “
Q
2023-10-07 at 03:52
Itt kellően elítélik ezt az ocsmány tettet:
https://youtu.be/JzXyiJ17oW0
Q
2023-10-07 at 03:49
Fekete Brumival ,Varga László, László Évaval értek egyet, nagyon sok kárt okozott nekünk,
nem értek egyet Tudományos libsizmussal, idegen érdekeket dicsőít
Varga László
2023-10-07 at 02:26
Aki kezdeményezte és végrehajtotta a Petőfi laktanya átkeresztelést, az a magyar nemzet árulója, akit megver a magyarok istene. Verje is meg!
Fekete brumi
2023-10-07 at 02:17
A Mária Terézia pártolóknak üzenem, hogy nézeteiket Madéfalván, a 2024. január elején, a Siculidiciumra történő megemlékezésen fejtsék ki, mélyen a székelyek szemébe nézve!
Csak_úgy
2023-10-07 at 00:41
Legyen II. Rákóczi Ferenc laktanya.
Sas
2023-10-07 at 00:20
legyen Zrínyi laktanya.
Sas
2023-10-07 at 00:19
nincs város-falú, ahol nem lenne Petőfi szobor-és utca……..eléggé meg van becsülve.
Sas
2023-10-07 at 00:16
ha eddig még nem tűnt fel:Petőfi nem konzervatív volt-neki ment minden hagyományos intézménynek-de-mivel fiatal volt-ez érthető-ugyanakkor jól meg kell gondolni, hogy mi legyen róla elnevezve.OV-ról sem neveznénk el akármit-ha 93 előtt megmurdál.
Joó istván
2023-10-07 at 00:15
…PHEJJ, még soha nem szóltam hozzá,DEE,most MÁR ELÉG!!, elmentek a KU..ANYÁTOKBA,lengyel nevű tetű,aki soha se volt katona és nem ÉRT HOZZÁ!!!!….MIÉRT nevezitek ÁÁTTT!!??..(egy 2s1 lövegvezető,ATÁD 85-87)…párszavazótVESZTETEK,DELEHETsokat… ENGEMIGEN!!!!
Sas
2023-10-07 at 00:06
a naív Petőfi forradalmár is volt-ez a baj–mi viszont konzervatívok vagyunk.Ha még nem tűnt volna fel-de becsüljük Petőfit-mint költőt.
Sas
2023-10-07 at 00:04
a forradalom—nem a szabadságharc–szinte mindig szélbalos akció a történelemben.És a vége terror, illetve külső érdekek érvényesülése-ezért lett átnevezve.Mi konzervatívok vagyunk-persze , azért nem Habsburgra kellett volna változtatni.
Eva Laszlo
2023-10-06 at 23:50
Nem világos, miért kell a Habsburgokat “éltetni”, mintha annyi jót tettek volna hazánkkal. Az is furcsa, hogy Franciaországban és a Vatikánban egy-egy Habsburg képviseli Magyarországot. Valóban így kell ennek lenni? Felháborító a laktanya átnevezése is. Petőfi az ország függetlenségéért harcolt és vesztette életét, a M.T.pedig ennek leverésében volt érdekelt. Hogy van ez?!!!? Szégyen!
Mert-írok
2023-10-06 at 23:44
Tudományos libsizmus véleménye igen kemény, de igaza van.
Theo
2023-10-06 at 22:38
Sztem se volt szerencsés ez az atnevezés. Akkor se, ha régen így hívták. Nevezzék el valami magyar hősről, ha már valtoztattak.
sanyi05
2023-10-06 at 22:27
“a névváltoztatás széleskörű társadalmi felháborodást váltott ki.” Hát én legalább is felháborodtam. Valószínűleg Damjanich is felháborodott volna ha él. Őt nem tudták felakasztani 174 évvel ezelőtt mint a többi társát, mert nagy darab ember volt és a bitófán leért a lába ezért az osztrák hóhérai fojtogatva őlték meg. Aki ezt a gazemberséget elhatározta gondolom ezzel egyetértett.
Egon samu
2023-10-06 at 22:11
Mária Terézia igencsak szerette a magyar huszárokat….
Más pozitívum vele kapcsolatban nem jut eszembe.
Tudományos libsizmus
2023-10-06 at 22:09
Mária Terézia a XVIII. század egyik legnagyobb uralkodója volt Európában. Egyébként a legmagasabb címe a sok közül a magyar királyi címe volt (libsiknek: nem ő volt császár, hanem a férje, Lotharingiai Ferenc).
Aztán Budapest háziezredét, a 32. gyalogezredet ő alapította. Ennek az ezrednek a nevét viseli máig a VIII. kerületben a Harminckettesek tere. Ezen az alapon tessék szíves lenni valami más nevet adni annak is.
Tőről metszett antikatona Petőfiről valóban nem szerencsés laktanyát elnevezni. Költői teljesítményét nem kétségbe vonva a ezzel.