demonstráció
"Gyakorlatilag ez a nemzet arcul csapása" – Demonstrációt tartottak a Petőfi-laktanya átnevezése miatt
Közel háromszázan demonstráltak pénteken este a korábbi Petőfi Sándor laktanya átnevezése miatt. Mint ismert: néhány héttel ezelőtt Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter jelentette be, hogy a Budaörsi úti egykori Petőfi Sándor laktanya Mária Terézia nevét veszi fel. A mai eseményen - melyet civilek, köztük a Magyarok Világszövetsége szervezett és a laktanya előtt tartottak meg - a felszólalók az átkeresztelést a nemzet elleni árulásként jellemezték. A PestiSrácoknak nyilatkozó résztvevők egyike pedig arról beszélt: ha egy Habsburg ajándékot ad, akkor is rombol, ezért látja úgy, hogy nincs jó üzenete az átnevezésnek. A rendezvényen Novák Előd, a Mi Hazánk Mozgalom országgyűlési képviselője is jelen volt, aki kérdésünkre válaszolva kifejtette, véleménye szerint "a névváltoztatás széleskörű társadalmi felháborodást váltott ki." Úgy látja, inkább magyar hősökről kellene elnevezni a laktanyát - példaként Zrínyi Ilonát említette. A politikus arról is beszélt, hogy a Petőfi laktanya átkeresztelésének igen rossz aktuálpolitikai üzenete is van. S hogy mindezt miért is gondolja így? A videóból megtudhatja! Kattintsanak, érdemes! Közös imádsággal és asszonymenettel tiltakoznak Budaházyék bebörtönzése ellen
Szolidaritási istentiszteletre, majd csendes asszonymenetre hívja vasárnap a Budaházy család mindazokat, akiket felháborít Budaházy György és társai extrém, gyilkosoknak kijáró ítélete. Mint ismert, a radikális jobboldal vezéralakját, Budaházy Györgyöt a minap 17 év fegyházbüntetésre ítélték terrorcselekmények vádjával, továbbá a Hunnia-mozgalom több tagja kapott 10 éven felüli letöltendőt első fokon. Mivel az 5 éven felüli szabadságvesztés esetén fennállhat a szökés, elrejtőzés veszélye, az ítélet hiába nem jogerős, Budaházy Györgyöt és társait az ítélethirdetést követően azonnal őrizetbe vették, kéz- és lábbilincsben vezették el a tárgyalóteremből. Az ítélet miatt óriási a felháborodás, sokan Budaházy mellett kiálló profilképpel tiltakoznak. Budaházy György testvére, Budaházy Edda pénteken közleményt adott ki, amelyben ezt írja: "Nem adjuk fel. A magunk eszközeivel küzdeni fogunk a bíróságon tovább, minden fórumon, minden pillanatban, minden lélegzetvétellel azért, hogy ez a gyalázatos igazságtalanság megszűnjön." Ajánljuk még
Szivárványos madáremberek, és “büszke” céltalan nullák akarják megmondani, hogyan éljünk, vagy inkább dögöljünk-e meg egy háborúban
Valójában az a lényeg, hogy megmutatták magukat teljes valóságukban, a természetes közegükben azok, akik meg akarják mondani a gyerekes, családos, dolgozó, adófizető, a nemzetért aggódó többségnek, hogy hogyan kellene élnie, miben kellene hinnie és mit kellene tolerálnia. És akkor utolsó beszédében kazánb@szóknak nevezte párttársait Annalena Baerbock
Nem ez volt az első nyelvbotlása a leköszönő német külügyminiszternek. Belső lázadás Ukrajnában, begőzölt Zelenszkij
Az ukrán kormány folyamatosan botrányokba keveredik, lassan minden miniszterről kiderül, hogy sáros. Patyomkin Petike