Gyurcsányék 18 éve köpték arcon a külhoni magyarságot
Vannak évfordulók, "születésnapok", amelyek nem piros, hanem nagy fekete betűkkel kerülnek be a magyar nemzet történelmébe. December 5-e pontosan ilyen nap. A 2004-es népszavazás napja, Gyurcsányék nemzetellenes, kitartó, határon túli magyarok elleni uszításának eredményeként a nemzeti gyalázat napja lett. Azon a napon mindazok, akik a heteken át minden létező csatornán rájuk ömlő gyűlölet hatására nemmel szavaztak a külhoni magyarok kettős állampolgárságára, egyetlen tollvonással árulták el a szívében elválaszthatatlanul egységes magyar nemzetet és a teljes külhoni magyarságot. Ma éppen 18 éve ennek – nagykorúvá lett a gyurcsányi nemzetárulás szégyenfoltja. Sokan nem is gondolnák, milyen mély sebet kaptak akkor erdélyi, kárpátaljai, délvidéki vagy épp felvidéki testvéreink – még akkor is, ha csekély számban és érvénytelenül, de az igenek győztek. Vannak, akik ennyi idő után sem tudnak fájdalom és zaklatottság nélkül beszélni arról, amit átéltek azon a napon.
A ma árnyékkormányt gründoló balliberális társaság nemzetárulása 2001 decemberéig nyúlik vissza, amikor kampányfőnökük, Ron Werber javaslatára Kovács László, az MSZP elnöke "23 millió román" beözönlésével fenyegette a választópolgárokat, a romániai állampolgároknak nyújtott könnyítések miatt. És bár időről-időre, amikor éppen szükségük lenne határon túli magyarok szavazataira, megpróbálják kimagyarázni, letagadni, másként beállítani legnagyobb szégyenüket, valójában mindig felfeslik a felszín és elő-előtör az a valódi, az elszakított nemzetrészeken élő magyarság iránti, talán félelemből táplálkozó elutasítás és utálat, ami annak is gátját szabta kormányzásuk idején, hogy a határon túli magyarok egyszerűsített eljárásban felvehessék a magyar állampolgárságot.
Az első Orbán-kormány idején kezdett kibontakozni az igazi nemzetpolitika, elkezdődött valami, ami láthatatlan szálakkal fűzte össze lélekben, kultúrában és nemzettudatban azt, amit Trianon elszakított. A mai napig a legmeghatározóbb mérföldkő a 2001-es státusztörvény, amit akkor elsöprő többséggel szavazott meg a magyar országgyűlés. Akkor még nagy számban baloldali politikusok is.
A státusztörvény, más néven kedvezménytörvény kimondta, hogy a határon túli magyarokat – éljenek a szégyenhatár bármelyik szomszédos országhoz tartozó túloldalán – a kultúra területén a magyar állampolgárokkal azonos jogok illetik meg Magyarországon. A határon túli magyarok időszakos munkavállalási engedélyt kaptak idehaza, amelyet rendre hosszabbíthattak. Mivel a magyar társadalombiztosításhoz járultak hozzá, a magyar egészségügyi ellátás és nyugdíjellátás is járt. Továbbá támogatást biztosított a jogszabály a határon túli magyarok oktatásához, tanulmányaihoz, valamint belföldi utazásához. Mindezt egy úgynevezett magyar igazolvány kiadásával tették lehetővé.
Alig egy évvel azután, hogy Gyurcsányék a hatalomba ültek, kövenként kezdték lebontani, amit a nemzeti kormány felépített. 2003-ban elutasították több határon túli magyar szervezet autonómiatörekvéseit. Nem sokkal később az Európa Tanács Velencei Bizottságának ajánlása alapján módosították a státusztörvényt, arra való hivatkozással, hogy az vitát váltott ki, feszültséget okozott Magyarország és érintett szomszédai, valamint az európai szervezetek között, számos elemében túlterjeszkedett a nemzetközi jogban kialakult szokásokon.
Ez lett 2004. december 5-ének előszobája...
Látva a nemzeti összetartozás szétzilálásának durva intézkedéseit, a határon túli magyarok különböző társadalmi szervezetei, köztük a Magyarok Világszövetsége kezdeményezte a kettős állampolgárság bevezetését. A 2004. december 5-ei népszavazást megelőzően Gyurcsányék olyan kampányt folytattak, amelyben a határon túli magyarságot gazdasági és szociális fenyegetésként állították be. Kétmillió román vendégmunkással fenyegettek, akik majd elveszik a magyarok munkáját és a magyaroknak járó szociális juttatásokra ácsingóznak.
Tegyük hozzá, ebben nem sokat változtak azóta sem. Az újabb nemzeti kormányok által helyreállított külhoni magyar jogokat azóta is minden eszközzel csorbítanák. Legutóbb a kárpátaljai magyaroknak járó nyugdíjellátás miatt szerveztek lejárató akciókat. Gyurcsány Ferenc még oknyomozó riporternek is felcsapott, hogy bejárja a határt és olyanok után kutasson, akik szerinte jogtalanul kapnak Magyarországon szavazati jogot és juttatásokat. Ennek egyébként az egyik súlyos következménye lett, hogy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében megnehezítették az állandó lakcím bejegyzését, ami számtalan kárpátaljai magyartól vette el annak lehetőségét, hogy állandó magyarországi lakcímmel átjusson a határon a hadkötelezettséget elkerülve.
Éppen az orosz–ukrán háború bizonyította, mekkora érték lehet a kettős állampolgárság. Magyar útlevél hiányában sokkal több magyart temethettünk volna, mint amennyiről most tudomásunk van. Az ukránok által folyamatosan szigorított határátlépési szabályok során sokáig a magyar útlevél volt az, ami lehetővé tette, hogy a kárpátaljai magyarok hazautazzanak, a családok élő kapcsolatot tartsanak fenn, és hogy a kárpátaljaiak egyáltalán valahol dolgozni tudjanak és megélhessenek valamiből a totális államcsődben tespedő Ukrajnában.
Visszatérve 2004. december 5-re. Azon a napon, ma pontosan 18 éve a választásra jogosultak 37,35 százaléka vett részt a népszavazáson, ahol a feltett két kérdés egyike volt, hogy kaphassanak-e kérelmükre egyszerűsített eljárással magyar állampolgárságot a határon túli magyarok. A kérdésre igennel válaszolók aránya 52 százalék, a nemmel válaszolóké 48 százalék. A népszavazás ebben a kérdésben eredménytelen volt, mert az igenek száma nem érte el a választásra jogosultak számának 25%-át.
Azt a napot a mai napig nem tudja feledni a külhoni magyarság, vannak, akiknek 18 év elteltével is könny szökik a szemébe, csak a népszavazás említésére is. Ezt mutatjuk meg riportunkban, amelyben erdélyi és délvidéki magyarokat kérdeztünk december 5-éről.
Vezető kép: MTI archív