Koncz Zsuzsa szerint cenzúra uralkodik Magyaroszágon. Régen valóban így volt. A Kádár-rezsimben számtalan zsenit tönkretettek. Radics Béla, a Taurus, a Kex, a Syrius, olyan zenészek, együttesek, amelyek hiába vártak nagylemezre. Őket üldözték, megfigyelték, megverték, tönkretették. Koncz Zsuzsa nem tartozott közéjük. Házassági ajándéka is egy nagylemez volt, amúgy meg körbeutazta a világot. Gyomorforgató, hogy a diktatúra dédelgetett királynője beszél a mostani „elnyomásról”. Publicisztika.
1. Syrius
„Tiéd a Syrius, enyém a Kex” – bömböli Hobo a klasszikus bluesban (Enyém, tiéd, miénk) Deák Bill Gyulának, és évek kellettek ahhoz, hogy rájöjjek, miről énekel. HBB-t már kamaszkoromban hallgattam, de amíg a „Tiéd a Hendrix, enyém a Stones” rész természetesen tiszta volt, a Syriusról akkoriban még egy csillagra asszociáltam. És milyen jól tettem. [Amúgy azóta is Deák Billel „vagyok”: „enyém” a Hendrix és a Syrius.]
A Kexet első barátnőm mutatta meg kazettán [jellemző, hogy csak 1999-ben adták ki], a Syriust pedig apám, amikor nagy boldogan – már a kétezres évek elején – megvette a Devil’s Masquerade-et. Azóta is őket, a Syriust tartom a valaha volt legjobb magyar zenekarnak. Ezért érzek máig keserű dühöt, ha arra gondolok, hogy a Kádár-rezsim tönkretette őket. Őket is.
Ma már kevesen tudják, de a hatvanas évektől nagyon népszerű Syrius itthon a Tűrt és Tiltott kategória között mozgott. Nagylemeze sokáig nem jelent meg, de miután Ausztráliában, a kinti koncertkörútjukon felvették és kiadták a fenti albumukat, hazacsalták őket a Támogatás ígéretével. Természetesen hazugság volt. Átverték őket. A fenti lemezt 5000 példányban nyomták ki. Ötezerben – ez akkor nevetséges számnak, arcon köpésnek számított. Főleg egy külföldön is ismert, elismert zenekar esetében.
Tipikus aczéli kultúrmegoldás: okos, agyafúrt és gonosz.
1973. Miskolc, DVTK-stadion, Rockfesztivál. Orszáczky “Jackie” Miklós (Syrius). / Fotó: Fortepan.hu, adományozó: Urbán Tamás
Végül a diktatúra nyert: az eredeti Syrius feloszlott, a zenekar lelke, Orszáczky Jackie előbb kilépett, majd Ausztráliába disszidált. Legjobb darabjukból, a Széttört álmokból egy rossz minőségű rádiós felvétel maradt ránk, azt hallgattam szét újra és újra, miután le tudtam tölteni feketén.
Aki ismerni akarja az aczéli cenzúra valódi természetét, olvassa el a róluk szóló könyvet. A címe önbeteljesítő jóslattá vált: Széttört álmok.
2. Kex
Kisfaludy András, a Kex dobosa mesélte el nekem, hogyan verték meg az állambiztonság emberei Baksa-Soós Jánost, az együttes énekesét. Akkor, amikor már nem tudtak mit kezdeni velük.
Egyébként megfigyelték, fenyegették, bomlasztották őket, olyan emberekkel, mint a futtatott Metro együttes „szabadon utazgató” billentyűse, Fogarasi János, aki „Gara” fedőnéven jelentett a BM-nek.
Ki mást szerveztek volna be a Metróból? A Sztevanovity-testvéreket talán nem lehetett és nem is kellett, Zorán még a nyolcvanas években is a Béketanácsban tüsténkedett, apjuk jugoszláv diplomataként, majd magyar újságíróként sokat tett a Pártért. Nem gondolnám, hogy közben nem végzett titkos munkákat. Védett, párnázott gyerekek voltak.
A diktatúra természetéből adódott, hogy amíg a tingli-tangli zenét játszó Metro a kiemelt zenekarok közé tartozott, addig a provokatív, lázadó Kexnek esélye sem lehetett. Aczélék ezt a játszmát is megnyerték: Baksa-Soós az NSZK-ba disszidált, a Kexnek is vége lett. Egykori dobosa, Kisfaludy András ma már dokumentumfilm-rendező, bátor alkotásai az elhallgatott, tönkretett zenekarokról (is) szólnak, akiknek emlékére nemrégen koncertet rendezett és egy remek albumot is kiadott. Érdemes meghallgatni, hogyan szól a Taurus Emlékzenekar.
A Kex. Mikrofonnal Baksa-Soós János, a doboknál Kisfaludy András. Fotó: Kisfaludy András tulajdona
3. Taurus
Ha Taurus, akkor Radics Béla. A gitárkirály, „a magyar Hendrix”. Egy újabb százszorosan tönkretett, megalázott zseni.
Akinek szintén nem jelenhetett meg nagylemeze, hiába hallgatták tízezren a koncertjeiket, ha a hatalom éppen ettől ijedt meg, ettől tojta össze magát, mert a rocktól, az erőtől mindig félt, jól emlékezett ötvenhatra. Nem véletlenül támogatták később már a langyos-lágy beatzenét.
Ez volt az a korszak, amikor a sorok között üzenni lehetett. Már akinek.
A sorok közötti üzengetés volt a kommunisták egyik belső játéka, ezek a kis kacsingatások, Bródy, Sztevanovity Dusán és a Hanglemezgyár cenzorainak a sakkjátszmái, ezek a méricskélések, közös összenevetések, kihúzott, átírt félsorok, később kitalált legendás lázadások, mint a „hatalmas” Jelbeszéd-botrány, ami után Koncz Zsuzsának még abban és a következő években is megjelentek a nagylemezei. Amely után Japánba és Amerikába utazott.
Vagy a valamennyire tényleg üldözött Illés története, amely „nagy lázadására” azzal tette fel a koronát, hogy 1971-ben Angela Davis kommunista politikusnak ajánlotta Human Rights című albumát. Jól jött ez Angelának a Lenin-békedíj mellé.
A legszürreálisabb, hogy Bródy máig büszke rá. Mintha az intelligens és művelt zenész nem tudná, hogy ezzel is a szovjet szekértábort szolgálták. És a nagy közös békét.
Persze tudjuk, hogy azt nagyon szerették. Ezért is lépett be Zorán, majd Koncz Zsuzsa is a Béketanácsba, akkoriban, amikor ez már rohadt égő, megmagyarázhatatlan volt, amikor már tényleg a legnyilvánvalóbb, legostobább árulókat, kádári kollaboránsokat gyűjtötte össze ez a gittegylet. A nyolcvanas években, amikor már semmi és senki nem kényszerítette őket erre.
Kivéve a múltjuk. Dörgölőzésük a hatalomhoz. A vágy, hogy szónokoljanak. De Zorán legalább hallgat. Ezt tisztelhetjük benne.
4. Koncz Zsuzsa
Koncz Zsuzsáról két hete, vasárnap jelent meg a cikkem itt, egy nappal később már az Indexnek magyarázott a cenzúráról (még a portál zajos ügye előtt). Mármint a mostaniról.
Lehet, hogy van. Mindig van. Mindenhol. Minden lapnál. Mértéke, finomsága, összetettsége, irányultsága kérdéses. Annál rohadtabb csak az öncenzúra. De az azért különösen gyomorforgató, hogy Aczél György, Bors Jenő és Erdős Péter egykori kedvence emlegeti az elnyomást. Azért ehhez pofa kell.
Az biztos, hogy az énekesnő legalább következetesen hazudik. Pár éve ezt mondta a kádári időkről: „Volt vegzatúra, és nem úgy nézett ki, hogy ezt a kultúrpolitika be fogja engedni, és sokáig tűrni fogja [mármint a beatzenét].
De aztán a közönség szeretete és nagy számban való jelenléte elriasztotta őket attól, hogy eltöröljenek minket a föld színéről”.
Szerencsétlen riporter meg csak némán hallgatta. Rádiófelvétel, nyilván bólogatott is, mosolygott. Meséljen még!
Honnan jött a közönség? Nem onnan, hogy folyamatosan a tévében és a sajtóban szerepelt, hogy itthon és külföldön is elképesztő erővel nyomták Koncz Zsuzsát?
Milyen „vegzatúra” érte? Ilyen (egy korabeli cikkből idézek): „E néhány év alatt Koncz Zsuzsa sem volt tétlen. Nemcsak itthon emelkedett a népszerű énekesek közé, de külföldön is sikerei voltak.
Három példa programjaiból. 1966: pozsonyi Lyra fesztivál; magyar-szovjet televíziós koprodukció; gmundeni slágerfesztivál. 1967: osztrák turné, televíziós felvételek; Varadero fesztivál Kubában. 1968: cannes-i fesztivál; jugoszláv turné; pozsonyi Lyra fesztivál; riói fesztivál; franciaországi turné, párizsi gálaest; sopoti fesztivál; cseh turné, első televíziós felvétel az NDK-ban. Ausztriában Udo Jürgensszel együtt lépett fel; Franciaországban magyar számokat énekelt lemezre – franciául.
Lelkesen fogadták Rióban, ahol a fesztivált egy negyvenezer férőhelyes stadionban tartották, s az értő közönség hamisítatlan dél-amerikai hangulatot teremtett. A dallamos számokat első hallásra együtt énekelték az előadókkal. Kitörölhetetlen emlék: Kuba, ahol Varaderóban, a divatos fürdőhelyen lépett közönség elé.
Nemcsak őt ismeri meg a nagyvilág, mégpedig a szó legszorosabb értelmében, hiszen Japántól (1973) az Egyesült Államokig (1974) szinte mindenhová eljut. Hanem mert többnyire itthon született dalokat énekel, a magyar popzene jó hírét is öregbíti.”
Ez tényleg elég félelmetes lehetett. Magam előtt látom, ahogyan az amerikanizált japánok valamelyik tetszőleges Bródy-számot dalolják. Meg a franciák. Gondolom, még ma is aranyáron mérik az akkor kiadott lemezeket.
Ennyi utazás, csak remélni tudjuk, hogy Koncz Zsuzsa apósának köszönhetően valahogyan megúszta a beszervezést, és nem jelentett sem titkos, sem hivatalos formában. Tényleg csak remélni tudjuk, mert ennyi év kutatás után nehezen tudom elképzelni, hogy nem kellett volna valamit „visszaadnia”, egy olyan diktatúrában, ahol a külföldi tudósítók jelentettek, a külkereskedők jelentetettek, a diplomaták jelentettek és a zenészek is jelentettek – főleg egymásról.
De lehet, hogy ő nem. Biztos voltak kivételek.
Megint az újságban. / Forrás: Fortepan.hu, adományozó: Urbán Tamás
5. Boldizsár elvtárs
Koncz Zsuzsa aduásza apósa, Boldizsár Iván volt. Ez a valaha parasztpártiként induló szalámiember, akiről minden visszaemlékezés visszaadja, hogy egy megalkuvó, egy áruló, egy jellemtelen gazember volt. A „kádári konszolidáció” egyik fogaskereke. Egy az azóta is köztünk élő „egyrészt-másrészt” figurák közül, aki francia feleségével kétlaki életet élt, külföldön utazgatott és figyelt, itthon másokat fogadott – nem gondolnám, hogy megúszta volna a pluszkörmölést. Jellemző az, amit Halda Alíz írt 1990-ben:
„Bort hozattunk és [Gimes] Miklós felemelte poharát: – Arra igyunk, hogy Boldizsár Ivánnak ne kelljen a béketábor legravaszabb emberének lennie. Fazekas jót nevetett, Josetta [Boldizsár francia felesége] udvariasan mosolygott, Iván szemmel láthatóan bosszús lett, de nem válaszolt.”
Nem. A szembesítést nem szeretik.
Az ő fiához, a Béketanács elnökhelyetteséhez ment hozzá Koncz Zsuzsa, hogy házassági ajándékként megkapja Szerelem című nagylemezét. Olyan meglepetést, amire Radics Béla vagy a Kex vagy a Taurus (és a sor hosszan folytatható) hiába vágyott.
Ezt az énekesnő mesélte el egy bulvárlapnak: „>A környezetemben lévő példákat kicsit sem találtam vonzónak, tehát elég bizonytalan voltam, ha itt lesz is esküvő, elmegyek-e rá< – mesélte a sztár. Zsuzsa még nászajándékot is kapott az esküvőjére a lemezkiadójától: a Szerelem című első albumát.”
Tipikus szöveg ez is. Tipikus felkészültség. „Lemezkiadójától”. Azaz a Hanglemezgyártól. Azaz Bors Jenőéktől. Azaz leginkább apósától, Boldizsár Ivántól. A legszórakoztatóbb, hogy a lemezre még az ifjú pár is felénekelt egy dalt. Boldizsár Miklós hamis hangján énekelt neje mellett, de tényleg, ne titkoljuk: elképesztően szarul. Hallgassanak csak bele.
Lehetne ez a Kádár-diktatúra száma is. Szerelmi internacionálé. A csókosok dala.
Hiszen együtt danolászott a kádári kultúrdiplomata fia és annak kedves neje, aki akkoriban már bejárta a fél világot. Akit úgy meghurcoltak és úgy vegzáltak, hogy zsákszámra jelentek meg a lemezei, hogy 1969-ben már saját tévéműsora volt – készítette Boldizsár Miklós és esküvői tanújuk, Módos Péter –, és a csapból is ő folyt.
Ezért írtam, hogy Koncz Zsuzsa a Hanglemezgyár terméke volt. Egy Presser Gábor-féle zenei zseni bármelyik rendszerben megállta volna a helyét. Ő az LGT-vel tényleg világszínvonalú pop-rock-zenét alkotott. De Konczot tolták – nem koncként a nép elé, de nála tehetségesebb, markánsabb énekesnők helyett.
6. Halottak élén
2020, Magyarország. Ha valaki Koncz-lemezt akar hallgatni, megteheti. Ha valaki Koncz-koncertre akar menni, megteheti.
Radics Béla 1982-ben meghalt. Az alkoholba menekült. Legjobb számainak többségéről nincs jó felvételünk. Orszáczky Jackie is halott. Cserháti Zsuzsa is. Ők egy kemény, aljas cenzúra valódi áldozatai.
Hobóval kezdtem, Hobóval zárom, hogy elvigye a számból ezt a kesernyés ízt. „Fenn a Syriuson”:
„Baj volt a haj, tank járt a virágra / Gumibot volt a karmesteri pálca / Törpék űztek el óriásokat / Te is mentél vitted a gitárodat / Vártunk vissza elmúlt sok év, sok nap/ Héj-héj, Jackie, hol vagy?
Azt hiszik, bármit megtehetnek veled / Ők, akik kitaposták a beled / Elvették a hazádat, mindenedet / Holnap majd szobrot állítanak neked / A végén még Kossuth-díjat is kapsz / Héj-héj, Jackie, hol vagy?
Már ott vagy fenn tudom / Valahol a Syriuson / Már ott vagy fenn, tudom / Valahol a Syriuson.”
Kádárék, meg Aczélék meg valahol a Pokolban. És jól van ez így.
Fotók: Fortepan.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS