Mélykuti Ferenc – egy mindenhol bevethető szovjet/magyar államvédelmis története
Sztálinista apja "eltüntetése" után kitelepítették, majd szovjet koncentrációs táborba zárták. Kiszabadult, harcolt az ukrán nacionalisták ellen, majd 1948-ben Magyarországra küldték, ahol a Honvédelmi Minisztérium vezérkarába, majd a Belügyminisztériumhoz került. Az 1956-os szabadságharc leverésében fegyveresen vett részt a szovjetekkel, a Nagy Imre-perben vezető fordítóként dolgozott, majd a kémelhárítás alezredesként ment nyugdíjba – negyvenhét évesen. Mélykuti Ferenc – egy mindent megjárt, mindent átélt, soha felellőségre nem vont kémelhárító története.
„Én nem felejtem el azt a rohadt esőt, / amikor dupla súlyára dagadt / az esőkabátom, / a cipőm talpa. / Te meg / a meleg / szobában cicáztál.” (Petri György: A személyi követő éji dala)
Megzsarolt vagy jobb állással, utazással jutalmazott ügynökökről beszélünk, írunk ahelyett, hogy a Kádár-rendszer állambiztonsági pókhálójának igazi ragadózóival foglalkoznánk. Mondjuk azokkal, akik kiemelten magas fizetésért, szigorúan titkos tisztként dolgoztak vagy azokkal, akik az egészet irányították. Én is beleestem ebbe a hibába – nem véletlenül. Az ügynökök fel lettek kínálva.
A rendszerváltás során állambiztonságból nemzetbiztonsággá vedlő szerv és a vele cinkosan összedolgozó média tudatosan keresett és talált bűnbakokat a cirkuszi nyúlként bármikor előkapható ügynökökben.
Így lehetett elterelni a figyelmet a valódi bűnösökről. Mondjuk az olyan all-round (mindenhol bevethető) figurákról, amilyen Mélykuti Ferenc. Hogy a név nem mond sokat? Nem véletlen, igazi háttéremberről van szó, aki azért mindig ott volt a „tűz közelében”.
Mélykuti elvtársat fiatalon nyugdíjazták
Ki ne szeretne negyvenhét évesen nyugdíjba kerülni? Mélykuti alezredesnek éppen ez a sors jutott. A sokat próbált elvtárs nyugdíjazási kérelmére mintegy véletlenül bukkantam rá, és a kérelméhez csatolt „önéletrajza” azonnal megfogott. Később láttam, hogy az ő neve is szerepel azon a Nagy Imre-perrel kapcsolatos listán, amelyet a NEB hozott nyilvánosságra még a nyáron. Mélykuti vezető orosz fordítóként vett részt az ügyben, ami azért komoly bizalmat jelez a szovjet elvtársak részéről. Látni fogjuk, hogy kiérdemelte. De kezdjük az elején, s forduljunk a Szovjetunióban felcseperedett Mélykuti már említett „önéletrajzához”, hiszen jóval több volt ő egy tolmácsnál.
Az állambiztonsági tiszt nyugdíjazási kérelmét Karasz Lajos III/II.-es csoportfőnök előtt adta elő, ebben beszámolt apja, idősebb Mélykuti Ferenc érdemeiről. Már a felmenő sorsa is roppant érdekes:
„Régi munkásmozgalmi családból származom – kezdte Mélykuti. Apám fiatal kora óta aktívan részt vett a nemzetközi munkásmozgalomban. A családja emiatt kitagadta őt... Családalapítás után rövidesen Kanadába emigrált, ahol a Kanadai Kommunista Pártban folytatta politikai szervező tevékenységét. A „Kanadai Magyar Munkásőr” c. lap alapítója és fenntartója volt, stb.”. (Feltehetően az önmagukat "magyar ajkú" sztálinistáknak nevező emigránsok alapította Kanadai Magyar Munkásról van szó - M. G.)
Eddig vállalható a történet, az igazán izgalmas részek ezután következtek: „1932-ben a Kommunista Internacionálé útján a Szovjetunióba emigráltunk. Ott apám mint jó szakember közvetlenül Ordzsanikidze népbiztos elvtárs hatáskörébe tartozott, akinek utasitására sorra rendbe hozta a tervet nem teljesitő üzemeket. Ordzsanikidze elvtárs jó munkájáért személygépkocsival tüntette ki, amelyet apám a szocializmus épitése javára ajánlott fel és adott át. 1938. január 20-án letartóztatták. Azóta nem láttuk. Tudomásunk szerint rövidesen meghalt a börtönben. Azóta rehabilitálták.”
Itt álljunk meg egy pillanatra. Az említett Ordzsanikidze (vagyis Ordzsonikidze) a sztálini terrorgépezet egyik kulcsfigurája és Sztálin jó barátja volt (egy darabig nála is lakott), aki nagyon magasra (mélyre) jutott, majd a tisztogatás áldozata lett. Biztosnak tűnő kivégzését megelőzve Hruscsov szerint öngyilkos lett (a hivatalos verzió betegséget emlegetett), a lényeg, hogy ezzel még egy utolsó szívességet tett a szovjet rezsimnek, akik bűnbak helyett mártírt faraghattak belőle. Temetésén maga Sztálin cipelte a koporsóját...
Az, hogy idősebb Mélykuti az ő embere volt, felért egy halálos ítélettel, és természetesen a diktatúra ezután a családját sem hordozta már a tenyerén:
„Két héten belül a letartóztatása után, bennünket kiraktak a lakásból és vidékre telepitettek ki, ahol nagyon mostoha körülmények között éltünk. – folytatta Mélykuti alezredes. – A háború kitörése után Szibériába telepitettek ki. 1942-ben behivót kaptam. Arról beszéltek, hogy nemzetközi zászlóaljat szerveznek belőlünk és kiképzés után megyünk a frontra. Végül a nemzetközi zászlóaljból koncentrációs tábor lett... elvtársaink, barátaink jó része elpusztult.”
Az apját eltüntették, őket kitelepítették, majd átverték, s végül táborba zárták. Mit tesz ilyenkor egy jó kommunista? Beáll a sorba…
„De azután erőt vettem magamon, minden erőfeszitésem arra irányult, hogy életben maradjak, és még táborlakó minőségemben ifjusági Komszomol brigádvezető, később művezető, üzemvezető lettem ott. Kiszabadulásom után /kb. 3 év múlva/ résztvettem a német fasisztákkal együttmüködő ukrán nacionalista fegyveres bandák elleni harcban. Közben voltam üzemi Komszomol titkár, járási instruktor, majd megyei /területi/ Nemzetközi Vörös Segély megbizott lettem”.
Csak 1948-ban jött (küldték) Magyarországra
A nagy változás 1948-ban történt, amikor Mélykuti Magyarországra jött. Hogy miért csak ekkor, arra nem tért ki. „1948-ban haza jöttem. Hosszasan betegeskedtem, de hála az itteni jó orvosoknak, többé-kevésbé rendbejöttem. A HM-ben, majd a BM-ben teljesitek szolgálatot. 1956-ban részt vettem az ellenforradalom fegyveres leverésében” – zárta röviden.
Rögvest a HM vezérkarába ejtőernyőzött
A dossziéjában lévő adatlapjából kiderül, hogy Mélykuti a szovjet háttérnek köszönhetően nem akárhová ejtőernyőzött „HM 1948-51 Elnökség, fhdgy, vezérkar”, azaz Honvédelmi Minisztérium, elnökség, vezérkar, innen került át három évvel később a belügyhöz, az 1956-os forradalmat és szabadságharcot már államvédelmisként élte át.
Részt vett az "ellenforradalom" fegyveres leverésében
„Ellenforradalmi” tevékenységét így foglalta össze röviden: „1956. X. 23-tól 30 ig BM. Objektum (Közlekedési elhárító főosztály) védelmén... 1956 X. 31-tól – XI. 2-ig anyám lakásán, 1956 XI. 2-tól – XI. 4-ig Kopácsi utasítására őrizetben a Bp-i Főkap. épületében,
1956 nov. 4-től egy önkéntesek osztagával és szovjet katonákkal résztvettem az ellenforradalom fegyveres leverésében.
Központ: BM. Épület, Roosevelt tér. Azután, pontosabban 1956. nov. 9 től a Vizsg. oszt. helyiségében a szovjet elvtársakkal együtt dolgoztam”.
Mélykuti tehát azt tette, amit az államvédelmisek többsége, előbb a Belügyminisztérium épületében tartózkodott, majd elbújt, később letartóztatták, s végül a szovjetekkel együtt felszámolta az ellenállást. A fontos feladatok novembertől várták az átalakult Vizsgálati Osztályon.
„1956. november 4-ét követően a szovjetek hathatós támogatásával, aligha erős a szó, hogy irányításával indult meg a politikai rendőrség újjászervezése. A Moszkvából érkezettek belügyi szakértők szerepéről jobbára hallgatnak a magyar források, mindenesetre igen sokatmondó az a tény, hogy 1956. november 15-én 13, 1956. december 1-jén pedig további 3 főt neveztek ki tolmácsnak a Vizsgálati Osztály állományába” - írta Papp István a Betekintőben megjelent tanulmányában erről az időszakról.
Mélykuti persze nem csak egyszerű tolmács, fordító lehetett. Nem véletlen, hogy a Nagy Imre-perben már „vezető fordítóként” szerepelt. A tiszt a megtorlások, kivégzések és az állambiztonsági átszervezések után a hatvanas években átkerült a kémelhárításhoz, ahol az Izrael-elleni csoportnál dolgozott (a Szombat honlapján megjelent cikkben is fel-felbukkan a neve). „Mélykuti elvtárs 1968. óta dolgozik izraeli vonalon – írták belsős jellemzésében. – 1964-ig a III/III. Csoportfőnökségen, 1964. óta a III/II-4-a. alosztályon, előbb főoperativ beosztott, illetve 1969. végétől megbizott csoportvezető”.
Remekül nevelte, irányította az ügynököket
Jellemzéseinél külön kiemelték, hogy mennyire remekül irányítja az ügynökeit: „Jó készsége van az ügynökség nevelésében és vezetésében, ilyen irányban sok segitséget ad beosztottainak” – írták 1963-as minősítésében, s később, előléptetései után sem voltak vele elégedetlenek. „… munkaterületét legjobban ismeri és az eltelt időkben a legeredményesebben dolgozik. Munkájára jellemző, hogy szinte minden évben eredményes realizálást (beszervezést - M. G. ) hajtott végre. Nagy körültekintéssel végzi a gondjaira bizott hálózat vezetését és nevelését. Hálozatépitő munkája célirányos, helyesen alkalmazza az ujonnan beszervezett ügynököknél és informátoroknál a politikai és szakmai nevelés módszereit. A vonalon meglévő valamennyi értékes hálózatot Mélykuti elvtárs tartja” – dicsérték 1971. áprilisán.
Belefáradt a sűrű évekbe...
Sztálinék koncentrációs tábora, Komszomol, ukrajnai bevetés, Honvédelmi Minisztérium, belügy, „ellenforradalmi” harcok, megtorlás, Nagy Imre-per, kémelhárítás, ügynök behálózása, nevelése – sűrű, mozgalmas életet élt Mélykuti Ferenc, nem csoda, hogy elfáradt.
Adatlapján egymás után háromszor is módosították a munkaviszonyát, a valósnak tűnő 1946-ból előbb 1944, majd '42, végül 1940 lett. Nyilván így jött ki a megfelelő évszám...
„A fentieken kívül szociális körülményei is indokolják méltányossági alapon történő nyugállományba helyezését, mivel két iskoláskoru gyermek eltartásáról kell gondoskodnia” – írta kérelmében Rácz Pál miniszterhelyettes, és ennyi érvre nem lehetett nemet mondani. (Bár innen nézve nehezen érthető, hogy miért nem volt elég csoportvezetői fizetése...).
Mélykuti elvtárs tehát visszavonult a szolgálattól, így több ideje maradt két „iskoláskoru gyermeke” nevelésére. Adalapjában szerepel a két gyerek neve és születésüknek ideje.
Normális körülmények között a gyerekek kiléte egyáltalán nem lenne fontos, főleg, hogy az apák, szülők, ősök bűneit méltatlan a leszármazottak fejére olvasni.
Ezúttal még sem árt kivételt tennem, ugyanis a sokat próbált, zsíros nyugdíjjal jutalmazott, felülmúlhatatlan kapcsolatokkal rendelkező elvtárs gyerekei igen sokra vitték.
Az egyik diplomata, a másik riporter
Ilona nevű gyermeke (aki ugyanúgy az ELTE-n végzett, ahogyan az apa) a hetvenes évek végén már a Petőfi Rádió bemondója volt, később a Nap-Tv műsorvezetője, az MSZP moderátora, majd a Klubrádió meghatározó arca lett, ahol mostanáig a Nagy Generáció című müsort vezette (ebben az adásban éppen az ötvenes évek titkosszolgálatáról, és az átmentett tisztekről beszélgetett vendégével...). Mélykuti alezredes másik gyermeke jelenleg is diplomata. Nem mellékes, hogy akkor találtam rá a vele kapcsolatos cikkekre, amikor az apjáról kerestem információt. Könnyen lehet, hogy a legifjabb Mélykuti Ferenc gyökeresen szemben áll apja nézeteivel, múltjával, bűneivel. Az viszont a sors iróniája, hogy éppen abban az országban dolgozik vezető konzulként, ahol kommunista apja az „ukrán nacionalisták” ellen harcolt.
A vezetőkép illusztráció (forrás: Info-news.eu)
