Windischgrätz Lajos herceg, Rajniss Ferenc – a nácik ügynökeik segítségével vadászták le a németellenes célpontokat

Kezdjük az utóbbival, az áldozattal. A Revue de Hongrie egy francia nyelven kiadott magyar folyóirat volt, Cz. Farkas Mária 2000-ben megjelent tanulmányában ezt írta: „Az első világháborút követő időszak bethleni és klebelsbergi kultúrpolitikája fontos feladatnak tartotta a magyar kultúra külföldi terjesztését, valamint a magyar politikai és gazdasági helyzet megismertetését. Ezzel a politikával ért egyet a Nouvelle Revue de Hongrie szerkesztője, Balogh József<...>”. Továbbá: „A folyóirat elsődleges célja a francia politikai körök és értelmiségi közvélemény tájékoztatása volt. Bethlen István politikai elképzeléseit szolgálta<...>”.

Ezért kellett lefényképeznie az SD ügynökének (nem világos az iratból, hogy Windischgrätzről vagy Rajnissról volt e szó) Balogh iratait. Akiről ezt olvashatjuk: „Hubay Miklós<író – MG>– aki titkárként dolgozott Balogh mellett – azt írja mesteréről, hogy

olyan sokoldalú volt, mint egy Széchényi István, aki egyszerre akar behozni minden elmaradást. Tőle tanulta a magyar kultúra megismertetésének a szenvedélyét és a közlés igényességét.”

A nácik végül megölték az ügynök célpontját

Balogh az életével fizetett a németellenességéért. „Hubay Miklós rámutat arra, hogy ez a folyóirat a német befolyás magyarországi erősödésével kezdett igazán érdekes és életveszélyes lenni, mint a németbarátsággal szemben egy másik politikának a bázisa. >Bámulatos hierarchiában volt együtt e folyóiratok bizottságaiban mindenki, akire – nemzeti-casinói látókörből – számítani lehetett Magyarországon a háborúból való kiugrás esetén. A szervező, Balogh József aztán életével fizetett kártyavár remekművéért.<<…> A német megszállás után a folyóiratot betiltják, az utolsó számot Hubay Miklós adja ki Genfben. Így emlékszik vissza:

Március 19-én a németeknek első dolga volt, hogy a Revue szerkesztőségét feldúlták. Baloghot is keresték a lakásán. És az utolsó számot az Athenaeum nyomdában elkobozták.

Ebből azért pár példány – éppúgy, mint a hasonló sorsra jutott Magyar Csillag utolsó számából is – megmaradt, s nekem is kihozott egyet valaki Genfbe. Ezt én még márciusban sokszorosítottam, és szétküldtem a svájci előfizetőknek. (...) Közép-Európa legelegánsabb folyóirata nyomorúságosan lestencilezve. S megírtam az előfizetőknek, (...) hogy fogadják emlékbe a Revue utolsó számát, amelyet Magyarországon még a megszállás előtt szerkesztettek.

Balogh József bujkálni kényszerült, de a németek elfogták, munkatáborba került, majd kivégezték.<”

Nem mellékes, hogy a zsidó származású Balogh József az első világháborúban repülőtiszt volt, többször kitüntették. Azok közé tartozott, akik érdemeikre tekintettel mentesítést kaptak Horthy Miklóséktól (a mentesítésekről lásd Hankiss Ágnes vonatkozó munkáját), de a Harmadik Birodalmat és magyar cinkosait már ez sem érdekelte.

„A sors keze kinyúlt érte, és bár Balogh Józsefet, az I. világháború többszörösen kitüntetett repülőtisztjét magas helyen próbálták megmenteni, amint a mentesítő okmány elérte volna valamelyik gyűjtőtáborban, az oly igen értékes zsákmányt máris továbbszállították. Utolsó hírünk a sárvári táborból jött, aztán nyoma veszett”

– írta Frank Tibor.

Windischgrätz és a Komintern-ügynök Károlyiné

Az SD ügynökök között felsorolt Windischgrätz Lajos herceg neve a hírhedt frankhamisítási perről ismert, amelynek fővádlottjaként négy év fogházra ítélték (később enyhítették). A MEK-en olvasható életrajza szerint: „1932-ben német állampolgárságot vett fel, 1933-tól a Gestapo ügynöke, Károlyi Mihálynét Berlinben sikertelenül próbálta lefogatni. A II. világháború alatt összekötő volt Berlin és Zágráb között, majd Ausztriában élt.”

Károlyi Mihályné lefogatási kísérletét, és ahogy nézem, magát a Gestapo-vádat is magától az érintettől vették, aki egy korábbi cikkében részletesen írt az akcióról. Károlyiné – aki Stephen Koch lebilincselő oknyomozó kötete szerint a Komintern ügynöke volt (erről a körről cikkeim itt és itt) – így emlékezett vissza: „Ama nevezetes Barnakönyv nagy részét, mely Hitler szörnyűségeit adatokkal bizonyította, én hoztam ki Németországból nagy viszontagságok között. Összeköttetésben voltam egy föld alatt dolgozó elvtársnővel, aki szállította az anyagot. Windischgrätz Lajos herceg, aki a Gestapo szolgálatában állt, tudomást szerezve ottlétemről, jelentette gazdáinak, de szerencsém volt, sikerült idejében eltűnnöm Berlinből.”

Károlyiné hosszabban is írt az esetről önéletrajzi könyvében, amelynek részlete megjelent a Tükörben. Azt írta, a Komintern-vezető Willi Münzenberg megbízásából ő csempészte ki a nácik bűnlajstromát összefoglaló Barna könyvet, ám amikor Hamburgban tartózkodott, férje régi ellensége, Windischgrätz feljelentette. Károlyiné művét nyilván nem vehetjük teljesen hitelesnek, főnöke, Münzenberg a vörösök Joseph Goebbels-hez hasonlítható propagandistája, agytrösztje volt. Ahogyan Tamás Gáspár Miklós írta még 1996-ban: „Egy másik előd: a >népfrontHitler ellen agitálva Sztálinnak szerzett híveket a Rolland- és Barbusse-féle >hasznos hülyéktől

Transzkárpáthia – avagy Kárpátukrajna kifosztása

A következő név sem érdektelen: „V -29”, azaz „Krauze Rudolf, magyar konzul, a Magyar Kereskedelmi Kamara beosztottja, igazgató a német-magyar TRANSZKARPATIA nevü vállalatnál.” Más néven Rolf Krause-ről van szó, akiről az Esti Kurír 1936-ban ezt írta: „A kormányzó a külügyminiszter előterjesztésére Rolf Krause magyar állampolgár, rigai lakost, a rigai magyar kir. tiszteletbeli, konzulátushoz magyar kir. tiszteletbeli konzullá nevezte ki.”

Magáról a Transzkárpátia vállalatról egy 1960-ban megjelent tanulmányban ezt írták:

„Ez a társaság lett volna hivatva Kárpátukrajna kifosztását lebonyolítani.”

A Szabad Nép 1945-ben többször írt a „bűnszervezetről.” „A Transzkárpáthia név alatt működő bűnszövetkezet és az Ukrajnába utazott bizottság tagjai közül csak Rödiger-Schluga Miklóst, a METR igazgatóját és Szelke Árpád igazgatót függesztették fel, pár napja pedig Krause Rudolfot, a Transzkárpáthia igazgatóját bocsátották el állásából. A többi nyugodtan >dolgozik A jelentésekből kiderült, hogy csak az első évben vízi, úton 46 szállítmány érkezett, 130.0Ó0 tonna mennyiségben. Főként ócskavas és vasérc, de raboltak 1200 tonna lent is, 75 tonna cigarettapapírt, sőt kotrógépeket is elhurcoltak Ukrajnából.”

Látjuk, hogy Krause itt Rudolfként szerepel. Hogy mi lett a sorsa, az jó kérdés.

Ansaldo kisharckocsik a Szics-gárdisták székháza elõtt a magyar honvédcsapatok kárpátaljai bevonulásakor. A kép illusztráció / Fotó: MTI

Következik egy teljesen ismeretlen név, amely leginkább fia kapcsán válik érdekessé: „Petur /Pohlencz Pál”. „Felszabadulás előtt a Hutter és Lever cégnél dolgozott bizalmas beosztásban ahol a Gestapo részére végzett hirszerző munkát. A Vállalatnál lévő dolgozokat kényszeritette, hogy lépjenek be a nyilaskeresztes pártba. Felszabadulás után az igazoló bizotság állásvesztésre itélte.”

A Hutter és Levernél (az Unilever magyarországi leányvállalata, amely monopolhelyzetben volt Magyarországon a szappangyártás területén) az iratok szerint több Gestapo-ügynök dolgozott, Pohlencz Pál személye azért is fontos, mert Pohlencz (Peterdi) Pál apjáról van szó.

A férfi múltja az állambiztonság által beszervezett Peterdiről készült környezettanulmányban (korábbi cikkem itt) is előkerült. Sőt, a Peterdi beszervezésekor (1962) készült jelentésből az is kiderült, hogy a későbbi humorista is a cégnél dolgozott.

„ Elmondta, hogy még a Hutter és Lever cégnél együtt dolgozott jelenlegi Helsinki-i követünk feleségével, s ha valami nagyon komoly, sulyos dolgot tapasztal, rajta, illetve a követ elvtárson keresztül fog intézkedni.”

Peterdi Pál humorista, a szilveszteri rádiókabaré felvételén a Százados úti kenyérgyárban / Fotó: MTI

A Hutter és Lever a második világháború után előbb egy állítólagos „szabotázsakcióval” kapcsolatban, majd sikkasztás miatt került a magyar sajtóba (aztán államosították). A Szabad Nép 1949-ben ezt írta: „1947. november 25. Robbantás történt a gyár egyik telepén, majd december 23-án megrongálták az ex-trakciós üzem présházának gépeit. Az államvédelmi osztály kinyomozta a tetteseket. Kiderült, hogy a gépromboló szabotálók, magyar közösségi tagok, nyilas pártszolgálatosok voltak, akik a gyárban maradtak igazgatói állásokban, felelősségteljes beosztásokban.”<1947-ben robbantotta ki az állambiztonság a Magyar Közösség elleni koncepciós ügyet.> 1948-ben pedig egy kémügyet is felépítettek a cégnél: „1948. október 2. Az államvédelmi osztály nagyszabású kémszervezetet leplezett le, amelynek vezetője James Cavan Elliott, a gyár Angliából ide delegált igazgatója.”

A nácikkal való összeköttetésről ezt írták (nyilván a gonosz angol imperialistákra kihegyezve): „A második világháború idején például a náci háborús gépezet teljes mértékben meg volt elégedve munkájukkal. Az angol vállalat akkor (1941-től 1944 végéig) Kurt Schichtet, a vállalat német állampolgárságú részvényesét küldte Magyarországra vezérigazgatónak. <...> A német háborús gépezet érdekében az angol–német gyár száz százalékkal emelte a termelést.”

Látjuk, hogy a felsorolt SD/Gestapo ügynökök egy része kulcsfontosságú helyen dolgozott, másokat olyan feladatokkal bíztak meg, amelyekkel a nácik törekvéseit, a magyarországi nyilas hatalomátvételt, a németellenes célpontok elpusztítását, Horthy Miklós megbuktatását, és végül hazánk megszállását segítették.

Ezért ezeknek az embereknek a többségét bátran nevezhetjük hazaárulónak. Még akkor is, ha ez sokaknak nem tetszik.

Hamvasintezet.hu Fotók: MTI