A Hardcore Hobbista mai első részét csak és kizárólag az amerikai félidős választásoknak szenteltük, amit ugyan a haladó sajtó szerint a republikánusok elvesztettek, mégis megnyerték. Vajon Trump, DeSantis, vagy egy eddig ismeretlen harmadik lesz a befutó két év múlva, a demokraták kihívójaként? Ez korántsem annyira izgalmas kérdés, mint az, hogyan nyerhet valaki közhivatalt úgy, hogy már több hete halott. A második részben pedig Ferencváros volt polgármestere, Bácskai János volt vendégünk, akivel kiveséztük Ferencváros jelenlegi polgármesterét, Baranyi Krisztinát.
Olyan bizonyítékok láttak napvilágot az elmúlt pár hétben, amelyek sok embert a vádlottak padjára ültethetnek Ferencvárosban… de mint kiderült, Baranyi Krisztina leállította az eljárást. Csak nem azért, mert az ő keze is benne volt? Vagy talán azért, mert az ő emberei lennének a vádlottak? Ha pedig Bácskai János, Ferencváros korábbi polgármesterének személyes története és a Vésey Laci nyomozásai során kiásott bizonyítékok egybevágnak, akkor miért nincsenek a bűnösök börtönben? A Hobbista Hardcore második részében választ kaptok ezekre a kérdésekre, ami a teljes adás 31. percétől kezdődik.
Facebook hozzászólás
Welszibard
2022-11-14 at 12:25
A hamis bizonyíték előállítása más személy lejáratása céljából jogi tényálladéka megtörtént.
A rendőrségi eljárást Baranyi Krisztina nevű polgármester leállította.
Konklúzió:
Baranyi Krisztina falazott a hamisítványt elkövetőknek, vagyis maga is bűncselekményt követett el.
Ezek után Baranyi Krisztina mikor fog bocsánatot kérni tényhamisítás pártolása tényálladéka miatt?
Gratulálok a “Politikai hobbista” stábjának a színvonalas tényfeltáró műsorhoz. Csak így tovább!
Peter
2022-11-14 at 09:13
Jo ez a musor !…Egy kb 30 evvel ezelotti emleket hoz fel- a Kinizsi 100-s tura vegen ejjel egy kis varosban ragadtam- betertem a helyi ejjel is nyitva tarto kocsmaba .Felorankent elojott egy nagydarab kidobo- eluvoltotte magat:Izgatas !Elojott 2 db roma csaj , es bugyiban rangatozott 5 percen at.. Na . most bejon a Hir TV ,gondolom egyetemet vegzo ujsagiro noje – es Jeszi- akit apja alig tudott atnyomni egy gyenge foiskolan , beszologat ….’Na, mutasd mar a labad , anya! Erre izgulnak a parasztok!’ .A csajnak szep labai vannak- nincs vita.De rossz azt latni, hogy ez mnar ot is feszelyezi. Persze nem szol- kenyszeredetten mosolyog.Kell a munka . 2 dagadek es egy gerinc beteg ukran is ulnek a studioban…Azok sem szonak a Jeszinek:’allj mar le oreg’….Kereszteny erkolcsok 2022.
kaktus úr
2022-11-13 at 20:39
Ja és a ballibsi fiala et.reggeli keljfeljancsijá-ban éveken át vettek műsoridőt az akkor még!regnáló fideszes polgik(Wintermantel,Bácskai,Ughy A.)amitől a népszerűségük-ismerttéválásukatremélték a masszí-vanballib hallgatóság körében.Ennek ellenére mind-
annyian elbukták a 2019.őszi önk.választást.
Egyébként a lejáratásukban a nagy macher,a fiala i-
gazán zseniálisan-vagy inkább ördögien-keverte a lapokat,különösen azzal,hogy az akkoriban még isme-retlen franzstadti ellenzékiként neki hetirendsze-
rességgel,ingyé! teretadva megszólaltatta-az akkor még regnáló polgiellenében a baranyit,aki a 444.-es ácsdániellel együtt,cselesen kicsinálhatták a Bács-kait.Tették mindezt úgy,hogy a műsoridő megvételé-vel Bácskai mégfizetett is ezért a fiala et.-nek.
doktorkotász
2022-11-13 at 20:23
Nahát-nak 100‰-ban igaza van!
a Bácskainak valamiért,de elengedték a kezét!megtudjuk é valha,hogy miért?
gyurcsányiviktor
2022-11-13 at 17:29
Azér’ Jeszinek a mea culpáját sem tudom megérteni.
Amennyiben valaki mekeg, dobol a patájával, valamint olyan a pofája mint egy kecskének, akkor az valószínűleg kecske.
Még ha egy emberi torzónak néz is ki, akinek esetenként a “bugyijában” turkálnak.
Mit, vagy kit tud maga mögött, ez a nősténynek látszó lény, ott Franczstattban, ami/aki megóvta eddig a felelősségre-vonástól/meg-gyanúsítástól ???
Narancs
2022-11-13 at 15:58
Geli meghallgatta ezt az adást?
gyozo2018
2022-11-13 at 15:24
Nahát
2022-11-13 at 14:12
Aki valakit bűncselekménnyel rágalmaz, az maga követi el a bűncselekményt.
Gáspár Anette
2022-11-13 at 15:21
Nem az első eset.
Gogol mindent megírt erről.
Az orosz kultúra… ugye, ugye?
Nahát
2022-11-13 at 14:12
Megnéztem a Bácskai János expolgármesterrel készült beszélgetést, és feláll a szőr a hátamon. Baranyi Krisztina úgy került Ferencvárosban hatalomra, hogy a Fekete Gábor nevű informatikus haverjával korrupciós bizonyítékot hamisíttatott Bácskai János ellen. Bácskai ellen ejtették a vádat, viszont sem Baranyi, sem Fekete Gábor ellen, de még az ügyben besározódott 444-es propagandista ellen sem történt vádemelés. Kérdésem: a Fidesznek nincsenek jogászai? Vagy vannak, de ilyen “piszlicsáré” ügyekkel nem foglalkoznak? Ha egy ilyen otromba választási csalás sem érdekli a Fidesz jogászait, akkor mi az, amivel hajlandók foglalkozni?