Pesti Srácok

Hatvan új busz az agglomerációnak – Rendszerszintű szemléletváltás a közösségi közlekedésben (PS-GALÉRIA)

Hatvan új busz az agglomerációnak – Rendszerszintű szemléletváltás a közösségi közlekedésben (PS-GALÉRIA)

A közúti, vasúti, fővárosi, elővárosi, közösségi közlekedés értelmezhetetlen önmagában, a közlekedés egy rendszer, amelyet a kormány rendszerszinten kíván fejleszteni – hangzott el a budapesti agglomerációban szolgálatba álló hatvan új, Mercedes-Benz Conecto G típusú csuklós autóbuszok ünnepélyes átadásán. A sajtótájékoztatón többek között szóba került, hogy a tarifaközösség bevezetésére szolgáló javaslat jövő év nyarára készülhet el, a hetekben indul meg a tenderkiírás a hév-ek cseréjére, ugyanakkor folyamatosan zajlanak a további járműbeszerzések.

Hatvan korszerű busz forgalomba állításával újul meg a budapesti és az agglomerációs közösségi közlekedés – jelentették be kedden, a témában tartott sajtótájékoztatón. Az új buszok a 169-es, a 84-es, a 89-es és a 94-es buszok vonalain közlekednek majd, azaz Csepel, Rákosmente, Pestszentlőrinc és Pestszentimre, Pécel, Gyál és Szigetszentmiklós agglomerációjának utasközönségét fogják kiszolgálni, amely heti szinten 400 ezer utast jelent.

Fotó: Horváth Péter Gyula

Hogy a minőséget lehessen választani

PestiSracok facebook image

Fürjes Balázs, Budapest fejlesztéséért felelős államtitkár a keddi sajtótájékoztatón arról beszélt:

Hozzátette: Budapest fejlesztésének kétségkívül legfontosabb területe a közlekedés, ez gyakorolja a legnagyobb hatást a mindennapi életre, a környezetre, a városi közérzetre. Kiemelte: a beruházás kifejezi azt a szemléletet, amely szerint a külső kerületekben és az agglomerációban lakókat is megilleti a jó közlekedés, sőt,

Fürjes Balázs hozzátette: a fenti logikát követve a budapesti közösségi közlekedés fejlesztésének és támogatásának részeként a kormány 100 százalékos finanszírozásával állhat forgalomba 60 új korszerű, légkondicionált, akadálymentes, Euro 6-os környezeti besorolású autóbusz a budapesti és elővárosi közlekedésben. Az új buszok a 169-es, a 84-es, a 89-es és a 94-es buszok vonalain közlekednek majd, azaz Csepel, Rákosmente, Pestszentlőrinc és Pestszentimre, Pécel, Gyál és Szigetszentmiklós agglomerációjának utasközönségét fogják kiszolgálni, amely heti szinten 400 ezer utast jelent. Az államtitkár megjegyezte: Budapest közlekedése akkor lesz jobb, akkor lesz kevesebb a dugó és akkor lesz környezetbarátabb a város, ha biztosítják annak a közel egymillió ingázónak azt az utazási minőséget, hogy szabadon választhassák az egyre magasabb színvonalú közösségi közlekedést Budapest belső területein.

Fotó: Horváth Péter Gyula

A közösségi közlekedést rendszerében kell fejleszteni

Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója a sajtótájékoztatón elmondta: idén július 15-től a Volánbusz Zrt. fölötti tulajdonosi jogokat a MÁV Zrt. gyakorolja, az átszervezés pedig azt a felismerést tükrözi, hogy a közúti, vasúti, fővárosi, elővárosi, közösségi közlekedés értelmezhetetlen önmagában. Mint hozzátette, a közlekedés egy rendszer, amelyet a kormány rendszerszinten kíván fejleszteni. Az elnök-vezérigazgató elmondta: az elővárosi közlekedés fejlesztésével összhangban folyamatosan érkeznek az új emeletes motorvonatok hazánkba, amelyekből összesen 40 áll forgalomba. Emellett a hetekben indult meg a közbeszerzési eljárás a hév-vonalon közlekedő járművek teljes cseréjére. Homolya Róbert arról is beszélt, hogy várhatóan jövő év nyarára készítik el javaslatukat a tarifaközösség bevezetésére, amelynek nyertesei mindenféleképpen az utasok lesznek.

Regionális szintre kell emelni a budapesti tapasztalatokat

Vitézy Dávid, a Budapesti Fejlesztési Központ vezérigazgatója arról beszélt, hogy egyre szorosabban kapcsolódik össze Budapest és az agglomeráció közlekedése, a MÁV, a HÉV és a Volánbusz egyre nagyobb szerepet vállal, és egyre nagyobb szerepet lát el Budapest közlekedésében. Hozzátette: indokolt tehát, hogy ezt a feladatot, amelyet a BKK tíz évvel ezelőtt Budapest tekintetében elkezdett, regionális szinten is folytassák. Mint kiemelte, a tarifarendszerek integrációjával, az utastájékoztatás egységesítésével egy teljesen egységes szolgáltatást fog nyújtani a közösségi közlekedés az utasoknak Budapesten és az agglomerációban is.

Fotó: Horváth Péter Gyula

Egyedülálló Európában a buszflotta megújulása

Dr. Pafféri Zoltán, a Volánbusz Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta: a már megvalósult beszerzéseknek köszönhetően az elmúlt két évben 866 új és újszerű jármű állt a Volánbusz kötelékébe. Hozzátette, a tervek szerint még ebben az évben kiírják a közel 600 darab új busz beszerzésére szóló közbeszerzési pályázatot, a tender nyertesével várhatóan 2021 tavaszán köthetik meg a szerződést, és bővíthetik a flottát. Az átadott új buszokkal kapcsolatban kiemelte, a fejlesztés jelentőségét mutatja, hogy a 30 autóbusz forgalomba helyezésével a fővárosi agglomerációban szolgáló 56 járműves Volánbusz-flotta több, mint fele megújul, amelynek köszönhetően a fővárosi agglomerációban közlekedő "Volánbusz-átlagéletkor" a jelenlegi 6 évről 3 évre csökken, amely európai szinten is egyedülálló érték.

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.