
Dübörög a cigányokat a magyarok ellen hergelő propaganda a ballib sajtóban: nem bírják lábon kihordani, hogy a miniszterelnök – teljes joggal – véget vet a börtönbiznisznek, és hogy bírálja a gyöngyöspataiaknak igazságtalanul megítélt százmilliós kártérítést. Válaszul a 168 Óra egy velejéig hazug mesével állt elő, miszerint erőszakkal sterilizáltak egy nőt a miskolci kórházban, mert cigánynak hitték. Kiderült: hazugság az egész. Közben a Mérce volt főszerkesztője azt szeretné, bárcsak fölhergelnék a cigányságot, hogy szembeszálljanak a szerinte kollektíven rasszista magyarokkal. Az uszítás receptje a régi, de most nem fog működni; ki is fejtem, miért.
Régi, jól bevált recept alapján uszítja egymásra a cigányt és a magyart a belpesti balliberális siserehad. Bámulatos az az igyekezet, ahogyan a vidéki életet, a vidéki embereket amúgy hírből sem ismerő (mégis gyűlölő) szarkavarók hirtelen lefáradnak az általuk mélyen lenézett mucsára, ahol épp valamilyen együttélési nehézség támadt többség és kisebbség között. Ott aztán pontos forgatókönyv alapján, cinikus kegyetlenséggel sót hintenek a sebbe. Céljuk a seb elfertőződése, minél nagyobb ellentét szítása, végső soron polgárháborús helyzet előidézése, amelytől politikai hasznot, voksokat remélnek a honi etnobiznisz kufárjai. A gyakorlatban ez úgy fest, hogy a belpesti „jogvédők”, „civilek”, „érzékenyítő trénerek”,„sztárügyvédek” és egyéb állatfajták kiokítják, felingerlik célcsoportjukat, hogy mindig a többségi társadalmat, az államot és legfőképpen a „gonosz, kirekesztő” magyarokat kell okolni mindenért. Szerintük ugyanis mindig a többség, a magyarok és az állam tehet arról, ha egyesek (amúgy legtöbbször önhibájukból, mert nem tanultak, dolgozni pedig nem óhajtanak) szegények, buták és/vagy bűnöznek.
Nos, legtöbbször a cigány származású bűnözők a balliberálisok kedvenc játékszerei. Itt gyorsan tisztázzunk is valamit! Nem „a cigányokról” en bloc beszélünk, akiknek többsége – a balliberálisok bánatára – hosszú idő óta masszív Fidesz-szavazó; kizárólag a cigányság egy szűk csoportjáról beszélünk. Ezeket a legtöbbször kétségbeejtő családi hátterű, lepusztult szellemi állapotban lévő, börtönviselt embereket aztán könnyű akár már pár ezer forintért behálózni, hazudozásra, műfelháborodásra, tüntetésre, perindításra, bármire rávenni a belpesti machinátoroknak.
Gyöngyöspatán egy szerencsétlen bírói ítélet született, amit ráadásul a Soros-szervezetek indítottak el.Egy jól haladó folyamatot, a cigány-magyar együttélés helyzetének javulását torpedózhatja meg egy ilyen akció. Ahelyett, hogy az együttélés megfelelő módjait keresné, inkább szétfeszíti az egymás mellett élő különböző etnikumú közösségeknek az életét.
Közzétette: Fidesz – 2020. január 17., péntek
Volt-nincs petevezeték
Az elmúlt napokban szépen fialt a gyűlöletpropaganda a ballib sajtóban. Nem bírják lábon kihordani, hogy a miniszterelnök – teljes joggal – bírálta a gyöngyöspataiaknak igazságtalanul megítélt százmilliós kártérítést, egyúttal bejelentette: véget vet a börtönbiznisznek. Vagyis az állam nem fizet tovább kártérítést az ördögi ügyvédek által fölbujtott anyagyilkosoknak, baltás rablóknak és notórius erőszaktevőknek az állítólag kellemetlen börtönélményeik miatt. (Hogy a kártérítésekről döntő strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságán gyakorló elmebetegek dolgoznak, arról már sokszor írtunk. Például ITT. Egy másik írásomban pedig idéztem Chris Grayling akkori brit igazságügy-minisztert, aki 2014-ben egy hasonló holdkóros ítélet után azt nyilatkozta: Nagy-Britannia nem feltétlenül fogja figyelembe venni Strasbourg döntéseit, ha azok felülírják az érvényes brit törvényeket. A példa tehát adott számunkra is, hogy végre faképnél hagyjuk a strasbourgi „viccházat”.)
Az már első pillanattól nyilvánvaló, hogy Orbán szavaival az ország elsöprő többsége mélyen egyetért. Egy ország áll a miniszterelnök mögött. Ezért lendültek ellentámadásba a ballibek. Ennek egyik gyümölcse: a 168 Óra nevű bolsevik hecclap bizonyítékok nélkül egy nő állítólagos kényszersterilizációjáról handabandázott össze egy cikket, amely gyorsan körbe is futotta a teljes balliberális planétát. Bár a nő nem cigány származású, a mese szerint azért távolították el erőszakkal mindkét petevezetékét, mert az orvosok cigánynak tartották. A rágalomra rárepült a fideszeseket kollektíven patkánynak tartó Bunkóné is, aki egyenesen Orbán Viktorhoz fordult az ügyben. Pedig időközben a miskolci kórházigazgató tételesen cáfolta a páciens szavait: nem kettő, hanem egy petevezetékét kellett eltávolítani egy méhen kívüli terhesség miatt 2016-ban, és a nő részletes tájékoztatást kapott a beavatkozás okairól. Micsoda véletlen: a nőnek épp most, a gyöngyöspatai százmilliós pénzeső idején jutott eszébe előállni a sterilizációs meséjével, hozzáköltve egy kis rasszizmusvádat is… (Hősünk azt állítja, csak most tudta meg, hogy eltűnt két petevezetéke – holott a 2016-os zárójelentésben ott volt fehéren-feketén, hogy csak egyet vettek ki.)
Gondolják, hogy Bunkónét érdekli a kórházigazgató válasza? A valóság? Frászt! A mögötte fölsorakozó lakájsajtó pedig ugyanúgy nyomja tovább a gyűlöletkeltést: a rágalmat gyorsan elterjesztették – a cáfolatot viszont vagy meg sem jelentették, vagy olyasmi körítéssel, hogy „mentegetőzik” a kórház vezetője. Csak remélni tudjuk, hogy az igazgató nem hagyja annyiban a rágalmakat!

Bangóné festi a flasztert (Fotó: Horváth Péter Gyula/PS)
Cél: a polgárháború
A minden alapot nélkülöző petevezetékes mese ürügyén aztán előállt Jámbor András balliberális újságíró, a Mérce volt főszerkesztője, és odacsapott az egész magyarságnak. A következőket írta Facebook-oldalára:
Bárcsak valaki felhergelné a cigányságot, vagy még jobb lenne, ha maguktól hergelődnének fel, és szembe szállnának az intézményesült magyar szadista rasszizmussal.
Ízlelgessük csak: „Intézményesült magyar szadista rasszizmus”. Jámbor szerint tehát a magyarokban alapból is kollektíven van egyfajta szadista rasszizmus, ám ez most már intézményesült is. Szép. Jámbornak föl sem tűnik, hogy miközben rasszistázik, közben ő maga követi el ezt a bűnt: kollektíven ítélkezik egy egész nemzet felett. (Ráadásul igazságtalanul – bár ez annyiból nem hír, hogy Jámboréknak nagyjából soha nem szokott igazuk lenni.)
Szadista rasszisták viszont tényleg vannak, ám azok éppenséggel nem „a magyarok”, hanem Jámbor és ballib haverjai, akik mindent elkövetnek a nemzetiségi ellentétek kiélezésére. Íme, egy másik friss példa: éppen a PestiSrácok.hu leplezte le, hogy Az ördög ügyvédje nevű főszarkavaró blog megvesztegetett cigányokat, hogy azt hazudják, a fideszesek választási csalásra kényszerítették őket a győri időközi polgármester-választáson.
Nem ma kezdték
A mostaniakon kívül is több tucat hasonló, magyar–cigány egymásnak ugrasztási kísérletet tudnánk visszaidézni az elmúlt harminc esztendőből, amelyek zöme szintén a pesti balliberális holdudvar műve. Néhány ezek közül:
- Krasznai József akkori cigány-parlamenti elnök rokonsága 1999-ben karókkal meglincselt egy csákvári magyar fiatalt Zámolyon. A gyilkosok és rokonságuk 2001-ben Strasbourgban kapott menedékjogot az akkori francia miniszterelnöknek, a szocialista Lionel Jospinnek köszönhetően. Negyven magyar, zömében SZDSZ-es értelmiségi levélben köszönte meg Jospinnek a köztörvényes bűnözők befogadását, akiket szerintük az Orbán-kormány „üldözött”. Néhány név a negyvenből: Ascher Tamás, Esterházy Péter, Faludy György, Ferge Zsuzsa, Fischer Ádám, Furmann Imre, Gombár Csaba, Grunwalsky Ferenc, Halmai Gábor, Hegedűs B. András, Hell István, Horváth Aladár, Jancsó Miklós, Kemény István, Kende János, Kende Péter, Kenedi János, Kis János, Konrád György, Kőszeg Ferenc, Lengyel László, Nádas Péter, Tamás Gáspár Miklós, Ungváry Rudolf, Vásárhelyi Miklós…

Krasznai József, a Franciaországba „menekült” zámolyi romák vezetője kezet fog Simon Newmannel, az Európa Tanács menekültügyi és migrációs részlegének igazgatójával Strasbourgban 2000. július 28-án. A negyvenhat zámolyi roma 2000. július 24-én érkezett a kelet-franciaországi városba, ahol politikai menedékjogot kértek és panaszt tettek Magyarország ellen az Emberi Jogok Európai Bíróságánál. (Fotó: MTI/EPA/AFP/Gerard Cerles)
- 2005-ben egy fővárosi autóbuszon szamurájkarddal megszúrtak egy cigány fiút, Patai „Józsikát”, aki súlyosan megsérült. Ballib politikusok és cigány „jogvédők” – Tamás Gáspár Miklós vezényletével – „antirasszista” tüntetést szerveztek, holott a rendőrség már akkor jelezte, szó sincs rasszista cselekményről. Utóbb aztán kiderült: az önvédelemből szúró Mortimer is cigány származású, „Józsika” pedig, akit piedesztálra emelt a baloldal, utóbb számos köztörvényes bűncselekményt követett el. Ehhez képest Gyurcsány Ferenc a parlamentben már-már az egész magyarságot vádolta: „Sokak meggyőződése, hogy a bűncselekmény mögött ott van a hétköznapi előítéletekből táplálkozó és arra épülő rasszizmus, ott van a fasiszta eszmék újjáéledésének lehetősége.”
- Az MSZP-SZDSZ-kormány őszöd utáni végvergődésekor, 2008-2009-ben elkövetett cigánygyilkosságok másodrendű vádlottjának, Kiss Istvánnak a megfigyelését „véletlenül” pont akkor állította le a Nemzetbiztonsági Hivatal, amikor kiderült, fegyverkezésbe kezd. Árulkodó, ahogyan a Bajnai-adminisztráció 2009-ben letagadta azt a tényt, hogy a negyedrendű vádlottat, Csontos Istvánt beszervezte a katonai elhárítás, ráadásul folyamatosan kapott feladatokat és adott jelentéseket. Mohácsi Viktória egykori SZDSZ-es európai parlamenti képviselő 2012 decemberében a kanadai CBC állami televíziónak azt nyilatkozta: a Gyurcsány-kormány információkat tartott vissza, nehogy kiderüljön, állami tisztségviselőknek is közük lehetett a gyilkosságokhoz. Majd azt állította: az ügy iratait azért titkosították nyolcvan évre, nehogy megismerhessük a támadássorozat politikai vonatkozásait.
- 2008 novemberében Teleki László volt cigányügyi államtitkár, MSZP-s politikus a TV2 Mokkájában a pécsi kézigránátos kettős gyilkosságról azt mondta: reméli, hogy a nyomozás során bebizonyosodik, rasszista indíttatásból öltek meg két cigány embert. Teleki tehát rasszizmust remélt! Aztán, persze, kiderült, a gyilkosok maguk is cigány származásúak voltak (volt köztük Orsós és Bogdán vezetéknevű is). Egyikük életfogytiglant kapott. Ám addigra a „rasszizmusban reménykedő” Teleki már eltűnt a süllyesztőben, így nem tudhattuk meg tőle, csalódott-e a gyilkosok származása miatt…
- 2011-ben Richard Field amerikai üzletember háromszáz gyöngyöspatai cigány nőt és gyermeket szállított a csillebérci üdülőbe, amelyet a hazai, majd nyomában a nemzetközi sajtó úgy tálalt: Magyarországon cigányokat kellett kimenekíteni a „szélsőséges magyarok” karmai közül. Mint kiderült: előre leszervezett üdülésről volt szó, amelyet az LMP, a TASZ, a Milla, az Együtt és más Soros közeli szerveződések körül is fölbukkanó Field „evakuálásként” tálalt. A CIA-val is kapcsolatban álló provokatőr ezzel külföldön is komoly károkat okozott hazánknak. Field, persze, annyira nem érzékeny a cigányság problémáira, a rasszizmusra, hiszen maga is előszeretettel cigányoz le másokat.
- 2018-ban egy Derdák Tibor nevű ex-SZDSZ-es figura arról hazudozott egy sort a 168 Órának (khm, már megint a 168 Óra!) a magyar cserkészek állítólagos rasszizmusáról. Arról hantázott, hogy 2017 nyarán nem engedték be az általa vezetett cigány iskola diákjait egy cserkésztáborba „vallási és etnikai alapon”, majd a cserkész név használatát is megtagadták tőlük. Ám kiderült, éppen azért szakadt meg az együttműködés, mert Derdákék kizárólag cigányokból álló cserkészcsapatot akartak létrehozni, amelybe magyarokat nem engedtek volna be, ez pedig összeegyeztethetetlen a cserkészettel. Ráadásul a vallást is kilúgozták volna, noha a cserkész mozgalom alapja a komoly vallásosság.
Nem sorolom tovább. A helyzet a 90-es évekhez képest annyit változott, hogy ma már a cigányság többsége – értékelve a közmunkaprogramot, a bőkezű családtámogatásokat, az ingyenes iskolai étkeztetést és sok más intézkedést – masszív Fidesz-szavazó. Őket próbálja most Bunkóné, Jámbor meg a többi cinikus alak válogatott hazugságokkal a magyarokra, a kormányra uszítani. Balszerencséjükre a cigányok és a magyarok többsége tudja, érzi: Orbán Viktornak most (is) igaza van. Végtelenül igazságtalan köztörvényes bűnözőknek milliárdokat fizetni a nem elég wellness-szerű börtöncellák miatt. S végtelenül igazságtalan a lassú fejlődésű és/vagy kezelhetetlen gyöngyöspatai diákok fölzárkóztató osztályba sorolása miatti százmilliós kártérítés. (Ráadásul azért sem történt faji szegregáció, mert az elkülönített csoportban is voltak nem cigányok, a normálban pedig cigányok.)
Bunkóné és a többi uszító veszélyes terepre tévedt. Letagadhatják a valóságot, szembeszállhatnak az elsöprő többség igazságérzetével, miként a migránsügyben – de olyankor kapják a kétharmados sallerokat. Ami persze, nem baj.
Ilona
2020-01-21 at 23:38
Az egészségüggyel kapcsolatos friss hír, hogy végre kirúgták a 168 óra aljas hazugságot terjesztő újságíróját, melyben a miskolci orvosokat rágalmazta.
Kérdések: Bangóné a hírrel kapcsolatos rágalmazása miatt mikor lesz kirúgva az országházból?
Bangóné mikor kér bocsánatot alaptalan rágalmazása miatt a miskolci orvosoktól?
A cikket a kapu.hu-n olvastam.” Kirúgták a 168 Órától a miskolci kórházban állítólag meddővé tett nőről szóló cikk közzétevőjét”
https://magyarhang.org/belfold/2020/01/21/kirugtak-a-168-oratol-a-miskolci-korhazban-allitolag-meddove-tett-norol-szolo-cikk-kozzetevojet/
aladin
2020-01-21 at 06:33
A zsidosággal nem volna itt semmi probléma, hanem ezek a zsidó Jámbor félék gerjesztik az antiszemitizmust. Aztán meg csodálkoznak ha a magyarok sértegetik öket.
Blanka
2020-01-30 at 09:12
Azt hittem a jámbor cigány.
tegyük helyre ezt is!
2020-01-20 at 23:43
Ha már ennyire szeretnék megpiszkálni a cigánytémát, érdemes lenne tényleg belevágni.
Például megnézni: hogy is állunk ezzel a három csapás törvénnyel? Betartják-e a bírók az abban foglalt szigorításokat?
Vagy mi a helyzet a különböző városokban tetemes, több éves köztartozást felhalmozó önkormányzati bérlőkkel, akiket, milyen érdekes, nem akarnak utcára kitenni a városvezetők?
Bár a jámborandrások intézményes rasszizmusról röfögnek, a jobboldali kormány igen nagyvonalúan bánik a cigányokkal. Vajon mit szólnának, ha nem a kivételezés, hanem a törvény előtti egyenlőség lenne a főszabály?
És tényleg: nem kéne megpróbálni? Hiszen mindegy, mit teszünk, úgyis ugyanazt a pármondatos förtelmet írják csak újra már 30 éve.
Éva
2020-01-20 at 19:53
Ez a Bunkóné évek óta lop és hazudik!
q
2020-01-20 at 17:00
Egy Duna-menti faluban – amelynek lakossága lassan többségében cigány nemzetiségű –, megjelentek a civil szervezetek, amelyek a nevelőszülői hálózat teljes listájának birtokában keresik fel a nevelőszülőket, és ajánlanak egy hihetetlenül jól fizető lehetőséget: Németországból kellene befogadni viselkedészavaros, 16 év feletti fiatalokat, gyerekenként és havonta 600.000 forintos ellenszolgáltatásért.
Ehhez kapcsolódik egy nem régen feladott hirdetés :
JUGENDHILFE Kft.
Nevelőszülőt keres német nyelvtudással.
Programunkon keresztül olyan felelős NEVELŐSZÜLŐK jelentkezését várjuk, akik
képesek 24 órás felügyeletet vállalni és ehhez egy minimum 15-20 m2 es szobát, illetve
szerető, fejlesztő, elfogadó, támogató családot biztosítani egy német nyelvterületről érkező 12-17 év közötti nehezen kezelhető gyermek számára, Magyarország bármely részén.
Amit nyújtunk ezért:
Kiemelten magas jövedelem: 520e Ft brutto/hó és a gyermek ellátmánya kb. 290e Ft/hó
Munkavégzés helye, ideje:
Saját otthonában, 0-24 órában a szerződés időtartama alatt
Személyi elvárásaink:
Pedagógus vagy nevelői végzettség (A nevelőszülői végzettség támogatásunkkal a gyámhivatali engedélyezés alatt is megszerezhető!)
Alapfokú német nyelvtudás
Erkölcsi bizonyítvány
https://www.cvonline.hu/neveloszulo/2393704/j.html?job_title=neveloszulo&id=2393704&utm_source=automated&utm_medium=mail&utm_campaign=candidatenewslettersuccess_NV&utm_content=kepzes-oktatas&type=clicked_through_job&st_id&fbclid=IwAR06zhCeXvykmsHoSfqVWG1nQtDsce1zznPclyaeKYf9KmXVm8t6Nw2wtPM
Nézzük_magát_a_dolgot
2020-01-20 at 19:07
Úgy néz ki, a művelt és fényes Nyugat ugyanazt a gyakorlatot akarja humán fronton bevezetni, amit a hazai gazemberek segítségével korábban folytatott: veszélyes és undorító szemetét “exportálta”, amit aztán fújt széjjel a szél az Alföldön. Nemrég meg egy digó borított le egy kamionnyi szemetet, szerencsére beragadt a sárba, úgy kellett kivontatni, úgyhogy azonosítani lehetett. (Ámbár erős a kétségem, hogy a hazai ún. igazságszolgáltatás képes lesz megfelelően lesújtani az ilyen piszkos gazemberre.) A németeknek derogál “nehezen kezelhető” (hülye vagy deviáns bagy bűnöző hajlamú) gyerekekkel foglalkozni, busásan gazdaságosabb, kiadja albérletbe az Ő társadalmi szemetét. Aztán ha felnőtt, itt hagyná nekünk, csináljunk vele, amit akarunk, pontosabban szólva, majd számonkérik rajtunk, hogy nem biztosítunk számára a saját állampolgárainkat megillető életszínvonalat. Kilóg a lóláb: nem nevelőket akar importálni, hanem a problémát exportálni.
ómió
2020-01-20 at 15:23
Tényleg “felháborító”, hogy egy “haladó” már innen se lophat!
Döme
2020-01-20 at 14:51
Annak a kommentelőnek kell igazat adni, aki felfedte a Sorosék igazi szándekát, miszerint: ha a kormány nem hajlandó a határvédelmet feladni, vagyis nem engedjük be a migránsok ezreit, még a polgárháborús hangulatot is hajlandók szítani a magyarok és a cigányság között. Ezeknek a hatalomért, semmi sem szent. De mivégre Soros gyűlölete a magyarok iránt, aki, maga is magyarnak született? S miért akarja minden áron Európát átjátszani másvallású idegeneknek, hacsak nem ezzel akar bosszút állni a holokausztért. S mivel az ő istene a pénz, még üzletet is lát benne, – ezért ilyen rendíthetetlen. Isten bocsátsa meg neki.
Döme
2020-01-20 at 14:55
Helyesen: – Isten bocsájtsa meg neki.
tango47
2020-01-21 at 10:30
Még helyesebben: Isten bocsássa meg neki.
oshon
2020-01-20 at 17:25
Pedig Magyarorszagon kivul van eleg hely europaban … van hova hozni a niggereket es van eleg feherboru kivel ‘keresztezni’ lehet … mia 15 mill magyar az 540 mil europaihaz kepest ?! Vigyek a ciganyokat is , es menjen mindeki aki diktaturat erzekel … menjen mindenki , csak hagyjak beken a magyart !
tango47
2020-01-20 at 14:41
Ez az uszító Jámbor arra nem gondol, hogy esetleg őt is magyarnak nézi valamelyik felhergelt cigány és a szamurájkardjával lerövidíti egy kicsit?
politikai koszfészek
2020-01-20 at 13:23
Jámbor András egy meglehetősen jordán-pozitív alak, amivel nem lenne baj, ha nem gyűlölné annyira a magyar gazdanépet, amiből – munka nélkül – él, mint Marci Hevesen. Sajnos közöttük több a magyarellenes, mint fordítva. Jó lenne, ha mélyen magukba szállnának már!
Ilona
2020-01-20 at 13:16
Nem lehetne behívni az M1TV-be azokat az orvosokat, akiket Bangóné ostoba módon rágalmazott, hogy megcáfolják ország-világ előtt az MSZP hazugságait, melyet Bangóné által közvetítenek uszítás céljából?
Királytigris
2020-01-20 at 13:22
Másik ezzel párhuzamos megoldás, hogy független orvosszakértők MR vizsgálatot végeznek a szóban forgó megműtött nőn, ami megállapítja, hogy hány petevezetéke van.
Hülye Patkányné azt hitte, hogy amit összehadovál, azt nem lehet cáfolni!
Ezután Patkánynét be kell perelni hitelrontás címen úgy kb. 100 millióra. Azután majd befogja a lepcses p…ját!
oshon
2020-01-20 at 13:13
János Tokai (f) Te csak ‘cigany’ lehetsz … minden ertelemben !
apro_marosan_petergabor
2020-01-20 at 13:08
Tökéletes a cikk.
Magyar
2020-01-20 at 12:57
Nem csak Orbàn Viktor a normàlis ember is làtja hogy milyen hülyék az “elvtàrsak”
oshon
2020-01-20 at 12:53
Meg egyszer vilagossa valt hogy minden a korrupt ugyeszek es birak donteseiG – mert ha a torvenyt tisztessegben tartja mindenki , nem fordul elo ilyesmi … szigoritani a torvenyeket , felelossegre vonni a korrupt birakat – mindenki csak jol fog jarni !!!
Molnár József
2020-01-20 at 12:40
Az eltökélt határvédelemmel szemben, csak a pogárháború segíthet a Sorosista ellenzéknek.
Megkapják a zsozsót érte és meg is tesznek mindent azért, hogy megfeleljenek a kenyéradó gazdijuknak.
Gullwing
2020-01-20 at 12:16
A liberálnáci korcsok az emberiség legalja.
És az is aki ezekre szavaz!
látens_tény
2020-01-20 at 12:16
kmk-ért (közveszélyes munkakerülés/munkakerülő), akár börtön is járt, ha jól emlékszem vissza arra az időkre.
Viszont, arról úgy látom a jóvaltöbbség teljesen megfeledkezik, hogy egy bizonyos rétegben élő cigányok alól, a rendszerelqrástól kezdve, KI LETT VÉVE ALÓLUK AZ ÉLETTERÜK! Lehetetlen volt számukra a felzárkózás, amit egyrészt az IQ-juk, másrészt a településeik oltári hátrányos helyzetbe kerülése (munkahelyek megszűnése), harmadrészt pedig, a folyamatosan fennálló, feléjük megvalósuló kirekesztő magatartásunk összessége okoz. Ja, és már hanyadik emberöltőnél is tart ez az állapotuk, ami már több emberöltős generáció számára vált ilyen élettérrel természetes közeggé? Tehát, kijelenthető, hogy meglehet, hogy már 40 éve elkezdődött a sorsuk, ami mára ilyen mértékűre duzzadt fel, és hatványozottan gerjedt az évek múlása alatt. A lehetőséget KELL csak biztosítani a számukra, ami által felkapaszkodhatnak, ha akarnak! Ha viszont, nem, erőszakkal senki nem kényszeríthető rá, így hagyni kell őket úgy, ahogy azt maguk eldöntötték maguknak és magukról, csak a renitenskedők, a bűnelkövetők ellen kell határozottan és kőkeményen fellépni! Elkerülhetetlen a társadalmakban, hogy ne létezzen gettósodás, és a mindenkori Hatalomnak, kutya kötelessége ezen területek kordában tartása!
.
Fogyikám! Látom, cseszte a csőrödet az, hogy meg mertem írni a firkász bődületes hibáját egy másik cikknél (Botrány a díjátadón – Márki-Zay visszaélt Bessenyei nevével, szigorú döntést hozott a színészóriás özvegye), és ezért letiltottad az eredeti, “_”<- nélküli nickemet! Lett ebből valamilyen hátrányom? Mert büntinek szántad, csak nem vagy képes elgondolkodni a viselkedéseden, meg annak, milyen formában megtörténő következményein, mind rád nézve, mind az általad büntibe helyezettre nézve. Volt más is, aki rövidebben, de jelezte, hogy hibásan került ki a cikk, de az ő beírása már nem olvasható. Vajon, miért is nem?
Szánalmas!!
Miki
2020-01-20 at 12:08
Szerintem, amit Bangóné csinál, az politikai uszítás. Ez nem büntetendö? A politikát parlamenti képviselöknek, a parlamentben kell megvitatni. Az, hogy Bangónénak ott nem sok mondanivalója van, arrol ö tehet csak és senki más. De az utcán firkálni, az szerintem uszítás.
Toni
2020-01-20 at 12:07
Az ellenzéki p o l i t i z á l á s és a fennálló törvényes rend elleni támadás nem ugyanaz. A törvényes rend és köznyugalom elleni tevékenység k ö z t ö r v é n y e s b ű n! Mikor lesz végre hajlandó ennek megfelelően eljárni a hatalom?
Ilona
2020-01-20 at 11:22
Az Orbán kormány először 1998 -2002 között kormányzott.A gondok a 2004 évtől kezdődtek, amikor az MSZP volt kormányon.Akkor viszont a romák oktatásának mivolta nem érdekelte egyik romavédő szervezetet sem. Miért?Legalább most gyakorolnának az ellenzék részéről önkritikát és nem csak Bangóné ostoba ordibálását nyújtanák az őket hallgatóknak. A szegregációt az MSZP kormánya vezette be, de lehet jót akart hiszen aki 13-14 évesen nem tud olvasni írni, tudása egy hat éves szintjén van, az mit keresne a normál szinten tanuló hetedik- nyolcadik osztályban? Annak még ez az egyismeretlenes egyenlet is kínaiul lenne leírva mint pl. 5X=20. Először el kell érni az első osztály megkövetelt tudásszintjét , de még ekkor is évek választják el attól, hogy megértse a nyolc osztályos tananyagot , és megoldja az 5X=20-nál X re azt, hogy a példa alapján X = 4. Valamint ezt be is tudja helyettesíteni vagyis betudja az X helyébe írni a 4-et. Így bebizonyítva, hogy mindkét oldal egyenlő. Ehhez viszont az is kell, hogy ismerje fel a számokat.Szegregáció ide, vagy oda azonos képességű gyerekeket kell egy osztáyba sorolni, ha ez nem így van mint a videóból is láthattuk, hiába raknak egy írástudatlant a nyolcadikosok közzé attól ő meg nem rendelkezik nyolc osztályosnak megfelelő tudással, még akkor sem, ha megkapta érdemtelenül a bizonyítványt. Ez így nem más mint csalás. Nem a bőrszint kell nézni hanem a tudást.A tudás alapján kell csoportosítani semmi mást nem figyelembe véve.A tudás alapján történt elkülönítés az nem szegregáció.
gyozo2018
2020-01-20 at 11:06
“Pedig időközben a miskolci kórházigazgató tételesen cáfolta a páciens szavait: nem kettő, hanem egy petevezetékét kellett eltávolítani egy méhen kívüli terhesség miatt 2016-ban, és a nő részletes tájékoztatást kapott…”
.
Amit a zárójelentés is tartalmaz.
És akkor következik a Kórhá.
Úgy perelje be a rágalmazó brigantikat, hogy a gatyájuk is rámenjen!!!
Katalin
2020-01-20 at 11:00
Mióta világ a világ a cigányokat mindig használták a politikai erők. Erre ez a rassz vevő is. Az egyik faluban a jobboldal, a másik városban a baloldal használja Őket.
Általában nem dolgoztak, segélyekből éltek a rendszerváltás óta. A kommunizmusban sem bántak velük kesztyűs kézzel.
Okot adtak nekik mindig arra, hogy ne kelljen beilleszkedniük a -történelem folyamán- befogadó országok közösségeikbe. Mindig haszonélvezői voltak az adott társadalom civakodásainak. A veszteségeiket is mindig haszonnal zárták. A holokausttól kezdve, napjainkig.
Most is ezt látjuk. A börtönbiznisztől kezdve a szegregációkig.
Megvan a maguk társadalma. A bankáruktól fogva a vajdáig. Beépülnek a társadalom minden rétegébe. Olyannyira, hogyha elakarnak tűnni mint cigány kopaszra vágják fejüket, vagy nagy szakált növesztenek! Ha kell Magyarnak vallják magukat, ha kell cigánynak, vagy németnek. Sőt nyelveket tanulnak csak azért a haszonszerzés reményében, elvegyüljenek. Ismerek olyan többnyelvet beszélő cigányt aki nem tud írni, olvasni! A pénzt csak a tízezresekben méri, alatta megkérdezi, hogy mi az?
A legalsó rétegekektől kezdve a leggazdagabb rétegekig csak a haszonszerzés érdekli őket. Azt tanulták meg legelőször, hogy azért mert cigányok?
Megtanulták, hogy nem védekezni kell hanem támadni.
A politikai elit pedig ezt használja ki a baloldalon. Jól megegyeztek!
oshon
2020-01-20 at 11:20
A legjobb védekezés a támadás !
ikabika
2020-01-20 at 10:47
Orbán hülyének néz minaret…
oshon
2020-01-20 at 11:00
MINET !
ikabika
2020-01-20 at 10:43
Bangó-Bangónak megint nem sikerült leírni egy magyar szót, most a Minket fogott ki rajta. Úristen, de sötét ez a nő.
Poroszlai Róbert
2020-01-20 at 18:58
Bangóné kijárta már a nyolcat?
márko
2020-01-20 at 10:41
Nagyon szépen összefoglalva a GYŰLÖLETPROPAGANDA
tételesen ki lehet szűrni a technológiát
MELY működésének megvannak a föltételei
/
megvan 1000 milliós pénzbeli támogatása ( Soros szivattyúzza az EU pénzeit “humánus” célokra )
/
megvannak a “Civilszervezetek” mint Amnesty, Helsinki + kiképzett ( vezetőik + aktivisták )
melyeknek a kormánymegdöntése az egyetlen cél
/
milliárdosúr pártjai ( DK + Momentum + LMP + Párbeszéd + Jobbik + ??? )
milliárdosurak a médiái ( ATV + index + mandiner + hvg + 444 + 888 + klubrádió + sok más is )
milliárdosurak a külföldi médiái ( Welt + FAZ + Spiegel + Bild + FT + NYT + tv-k )
ÉS
ezekben mindet együttvéve, a kiképzett vezetőréteg
háttérben erősen támogatva titkosszolgálatoktól
/
balliberális marokban a ( bírók + bíróságok )
balliberális marokban az EU parlament ( 460 szavazat, kik most magyarok ellen szavaztak és demokrácia mögé bújnak )
balliberális marokban EU minden létező bizottsága
/
ÉS
ahogy Gyurcsány szokta mondani “minden törvényes ÉS mit akartok ??? )
/
az ellenzéki szavazók nem értették meg
HOGY
CSAK szavazó birkák kellenek
/
ilyenre hasznosak a cigányok
/
Gyöngyöspatai Emma mama nem kérdezte meg gyerekeit
hogy
10 évig X ( 4 iskolaórát mit csináltál ),
MI a házifeladat ???
gyozo2018
2020-01-20 at 11:08
Zavaró a mondatokat elkülönít jel.
Tegyél helyette pontot. De az is fölösleges.
Buda
2020-01-20 at 10:31
Jó lenne, ha nem csak itt jelennének meg ilyen cikkek, hanem olyan helyeken is, amit többen is olvasnak, pl Origo, mert a Pesti Srácokat főleg olyanok olvassák, akiknek ez nem újdonság. El kellene ezeket az infókat valamilyen módon juttatni a nagyközönséghez is. Szerintem sokan nem is tudnak arról mi folyik itt, nincs idejük informálódni. Ezeket az embereket el kellene érni, és felnyitni a tömegek szemét.
Ilona
2020-01-20 at 10:26
A miskolci polgármesternek, ha minden miskolci polgármestere akar lenni és nem pártérdekek gátolják (DK), hogy tisztán lásson, akkor ki kell állni a kórház dolgozóinak érdekében.Ezzel lehet Bangóné hazugságait mely igen veszélyes leállíttatni.A bionyítékokat nyilván rendelkezésére adja a kórház.Egyébként is kötelessége, hogy kórháza jó hírnevét megvédje a hazug vádak ellen.Ennyi joggal várható el Miskolc első emberétől.
Nutella
2020-01-20 at 10:18
A két véglény erőlködik.
orygabor
2020-01-20 at 10:14
Egy klasszikusan felépített tipikusan kommunista rágalomakció. Vö: 1945-48.
Szőnyi LASZLÓ
2020-01-20 at 09:53
Amit a ballibesek csinálnak abban nincs semmi meglepő. A mélységegbe süllyedt velejéig mocskos banda. Ám más a helyzet a rágalmazás és többségében kormány ellenes,delehet mondani intézmenyeket,politikusokat vagy csak egyszerű embereket lejárató,ellehetetlenítő álhírekkel. Ma már nem elég a jól rosszúl megfogalmazott hehyreigazítás de szigorùan szankcionálni kell az álhírek elindítóit,átvevőit, terjesztőit akik a sajtószabadság létesítménye mögé bújva tesznek tönkre mindenkit akire vagy akikre kivetették hálójukat. Nőjön fel már az írott és elektronikus média ahoz,hogy meggyőjön közleményei igazságtartalmáról. A másokat tönkretevő álhírekért pedig válalja a felelőséget. Törveny ill.jogalkotás kérdése az egész.
jobb-ágy
2020-01-20 at 09:40
“Most tudta meg, hogy eltűnt két petevezetéke”! Hogyan, kitől, év végi leltár volt? A pécsi kézigránátos elkövető, aki életfogytot kapott, (Bogdán) egy, nem sokkal az eset előtt nyugállományba vonult cigány származású rendőr volt. (személyesen ismer(t)em)
Naprózsa
2020-01-20 at 09:40
Volna pár ötletem, hogyan lehetne választ adni ezeknek. Mondjuk fizetni a tandíjat és beíratni a legzüllöttebb gyöngyöspatai kölköket úgy hármasával, hogy tömeget alkossanak egy-egy belpesti magániskolába, ahova ezeknek a jogvédőknek a gyerekei járnak.
Ha sikerül emberré faragni őket, az is haszon, ha meg őnekik sikerül példát statuálni mucsai viselkedésből, akkor meg rasszizmust kiáltani az első kirúgási, buktatási, fegyelmezési kísérletnél.
Más:
Bár biztosan sokak a cigányok közül is tudják, hogy soha nem volt, és soha nem lehet jobb dolguk mint miköztünk magyarok között – különben már rég továbbállhattak volna – de azért tudatosítani kell, hogy a nyugati és azok magyar csicskásai által vágyott multikulti világban a cigányok sorsa a hindu érinthetetlenek szintére süllyed majd le.
Nehogy azt higgyék, hogyha most a muzulmánok mellé állnak, és együttes erővel polgárháborúban le is győznének bennünket, akkor ez kivételezett, felemelkedett állapotot eredményezne a cigányok számára.
Pont fordítva a rangsor a következő lenne: Arab, utána török muzulmán, majd afrikáner néger muzulmán, fehér áttért újmuzulmán férfi, fehér szolgaként kezelt férfi, fehér nő, cigány férfi és legalsó szinten a cigány nők.
Akiket a cigányok közül nem tudnának munkára fogni, azt egyszerűen likvidálják majd, ha meg bűncselekményt követnének el, akkor kézlevágás agyonkövezés s hasonló nyalánkságok.
Nem lesz holmi jogvédő, meg Helsinki bizottság, ezek kárörvendő röhögéssel rúgnák le magukról a mostani gyámoltjaik panaszait, és nuku felzárkóztatási programok meg munkanélküli segély, rezsitámogatás, fizetett szabadság, táppénz avagy nyugdíj.
Robotolsz napi 12-16 órát, félrehúzódsz, ha muzulmán jön veled szemben, odaadod, ha muzulmán megkívánja lányodat, kocsidat, házadat, vagy kezetcsókolsz mikor janicsárnak örökre elviszik a fiadat, és még beléd is rúgnak…
…vagy meghalsz!
Erre a világra fogtok ébredni, ha nektek nem jó most a magyarokkal!
jobb-ágy
2020-01-20 at 09:30
Mi várható a pécsett 1992 óta működő Gandhi gimnázium miatt? Tisztán cigány származású srácok középfokú tanintézménye, és kollégiuma. Bangóné, meg ezek a jámbor jószágok még talán nem is hallottak róla? Ha a gyöngyöspatai eset szegregáció, akkor ez mi? Tisztelt PS. derítsék ki, hogy ez párhuzamos jelenség, vagy éppen bedönthető vele a kamu ügy. Oszt esetleg a tisztelt kúriát is szóra bírhatják, hogy akkor hányas a nagykabát? Az egyik helyen jár a kártérítés, a másikon (ugyanazon ügyért) meg nem? Ez ám az igazi szegregáció, rasszizmus, kettős mérce, bőrszín alapú megkülönböztetés! Egyik világosabb barna?
Nézzük_magát_a_dolgot
2020-01-20 at 09:22
Milyen érdekek indokolhatják a 2008-2009-es gyilkosságok nyomozati anyagának 80 (nyolcvan!) éves titkosítását? Az országgyűlés nem oldhatja fel a titkosítást? Vagy nem is akarja?
Székely Ildikó
2020-01-20 at 11:01
nem oldhatja fel. Csak a titokgazda teheti meg. Ott van a z ellenzékben a titokgazda, ha ugyan nem a fővárosi vezetésbe is beültették. Az nem fog semmit felfedni.
Nézzük_magát_a_dolgot
2020-01-20 at 12:28
Nem értem. Ki az, mi az a titokgazda? Erősebb, mint az országgyűlés?
ViAM
2020-01-20 at 09:20
Pontosan a kiváló cikkben felsoroltak miatt kellene véget vetni, méghozzá mindörökre az ámokfutók tevékenységének. Bangónén és a többin is látszik az őrület összes jele.
Nem létezik, hogy jogi úton nem lehet őket megbüntetve elhallgattatni. Akármilyen jól van megírva egy cikk, az sajnos nem változtat a helyzeten. A tényeket figyelembe véve sürgősen lépni kell!
horváth margitka
2020-01-20 at 08:55
Az állítólagos miskolci “orvosi műhibát” azonnal ki lehet vizsgálni már a legkisebb szakorvosi rendelőben is van ultrahang ,amellyel egy pillanat alatt bebizonyítható , hogy meddővé tették e a hölgyet, vagy hazudtak !Jó lenne ,ha végére járnak a dolognak és nem hagyják ,hogy ilyen Bangóné félék állandóan sajtótájékoztatón gyalázzák a Miniszterelnököt és a magyar népet ! Ez a “nő” maga a tudatlanság , ostobaság ,kb, olyan beszédhibás ,mint Megyó!Nincs jobb az MSzP-ben ? Elég nagy szégyen! A másik : Gyöngyöspatáról azért vitték el a magyar gyerekeket ,mert úgy viselkednek ,ahogy a Tv-ben is láttuk !Bangóné vigye oda gyerekeit próbálja meg és utána beszéljen ! Nem akarnak ilyen neveletlen gyerekekkel még közel lenni sem ! Szabad iskola választás van oda íratják be a gyereket ahova szeretnék és maradnak a cigánygyerekek ,egymást püfölhetik ! A fehér gyerekek szülei nem azért dolgoznak gyermekeikért ,hogy ilyen viselkedéshiányos gyerekek áldozataivá essenek ,akik még a nevüket sem tudják leírni 14 évesen! Anyjuk ,apjuk kocsmába, állandó a balhé otthon ,tanulás meg óne ,csak rúgni és ütni tudnak.Jó lesz ,ha ezen is elgondolkodnak !Adhatnak melléjük akármilyen tanítót ,ha az agyuk nem fejlődött ki tanulásra!
Magd@
2020-01-20 at 09:33
Sajnos a listákon kerülnek be a pártokba a bunkó bangók és egyebek!
Legyen névre szóló választás, hogy a selejt ne kerülhessen be a “valódi” képviselők közé!
Így a szennyest meg lehetne különböztetni a valódi, választókat képviselőktől.
EZEK csak magukat képviselik és ilyen “ minőségre” nincs szüksége senkinek.
CsZ
2020-01-20 at 08:24
El kéne jönni az időnek, hogy a médea hazugságokat nemcsak ilyen cikkekkel kell kezelni, hanem komoly perekkel. a 168 óra bolseviki újságot illetve ezt a nyomorult gondolom ing gombokért megvett szerencsétlen nőt be kell perelni és az itéletet egész nap a médeaában közzé tenni.
Persze ehhez kellenének igazságszolgáltató biróságok.
Szóval sok a munka és közel 2022.
Aztán volt nincs magyarhaza
dajkstra
2020-01-20 at 15:05
Minden szava igaz,kedves CsZ,nem tudom,mi lesz velünk ha a sokszínű bolsevik csürhe visszajön,már külföld sincs,ahol ezektől nyugton maradhatnánk.Kommunista-liberális-zöld veszély,nemcsak Európában.
Egy Baranyai
2020-01-20 at 08:24
Tisztelt jobb oldali újságírók! Ennek a hölgynek /bangóné/ egyetlen sajtótájékoztatójára sem szabadna elmenni. Sőt tovább megyek soha képernyőre nem szabadna ,hogy kerüljön. Szinte már mindenki elfelejtette,hogy milyen alja módon patkányozott le bennünket, jobb oldaliakat. Így produkálhatja magát a sajátjai előtt.
Egy Baranyai
2020-01-20 at 08:21
Tisztel jobb oldali újságírók! Ennek a hölgynek /bangóné/ egyetlen sajtótájékoztatójára sem szabadna elmenni. Sőt tovább megyek soha képernyőre nem szabadna ,hogy kerüljön. Szinte már mindenki elfelejtette,hogy milyen alja módon patkányozott le bennünket, jobb oldaliakat. Igy produkálhatja magát a sajátjai előtt.
Zita
2020-01-20 at 08:12
… valamint a szadista, rasszista zsidó jámbor andriskát
Roma gyilkosságok
2020-01-20 at 08:12
odu. Tejesen igaza van, le kell bontani a putrikat is, új házakat kell felépíteni, nem csak a romáknak, fejlesztések szükségesek, ami egyébként is elkerülhetetlen lesz. A 100 millió az szinte semmi abban a térségben.
odu
2020-01-20 at 07:50
Sajnos elnézve a ritka jó gyöngyöspatai riportot nem 100 millióra, hanem sok -sok milliárdra, szigorú “illiberális” módszerekre, kemény kormányzati intézkedésekre van minél gyorsabban szükség.A baj óriási.
Roma gyilkosságok
2020-01-20 at 07:48
Előzményként (2008-2009) még az is hozzá tartozik, Szekeres kitalálta, hogy be kellene vezetni a szükség állapotot, hogy ne kelljen kiírni 2010-ben a választásokat, hogy mit ne mondjak kolompár Orbán a roma gyilkosságok kapcsán, ami éppen kapóra jött volna a Gyurcsány kormánynak, azt találta mondani a cigányság és a magyarok között polgárháború lesz. Belebuktak a gyilkosságokba, a kormány részéről nyilatkozók felemást mondtak, és az is kiderült, hogy a nemzetbiztonság régóta megfigyelés alatt tartotta az elkövetőket. Egyébként a roma gyilkosságok perben később Gyurcsányt is beidézték tanúnak.
gyurcsányiviktor
2020-01-20 at 11:32
Igen, az ún. gyurcsányi-kormány miért nem volt ilyen aktív, amikor a cigány – embernek látszó lények -, magyarok ellen elkövetett gyilkosságai, és egyéb “csínytevései” miatt kellett volna fellépni ?
Ebből is látni, ez a Magyarországot tönkretenni szándékozó gyurcsányi “kormány”, kinek a szolgálatában állt és ez a szándék fennáll – a mai napig is. Lásd, dobrevkára (ja mégsem, hanem dákó – prick) koalíció.
bl
2020-01-20 at 07:27
Téves még szóhasználat is. Magyarok vannak, cigányok nincsenek. Magyar cigányok vannak és kész. Esetleg vannak még cigány magyarok, ami már valóban pejoratív jelző, de lehet meg is érdemli aki megkapja..
gyurcsányiviktor
2020-01-20 at 07:51
Sajnálom, de ön téved. Magyar állampolgárok léteznek.
Ugyanakkor vannak magyarok, németek, szerbek, szlovákok és vannak cigányok és zsidók is.
Olyan valós meghatározás nincs, hogy nem-cigányok, vagy nem-zsidók. Ez már kirekesztő és fajgyűlölő meghatározás.
Mit szólna ez a söpredék, ha valaki azt mondaná rájuk, hogy nem-magyarok ? Bevonulna az ensz.
magyar
2020-01-20 at 10:36
Cigány,cigány mért vagy cigány a sárgalábú istenit az anyádnak!
Ismered ezt a nótát kisfiam?
gyurcsányiviktor
2020-01-20 at 11:19
Az, hogy “kisfiam”, talán enyhe túlzás “magyar”.
Ha értelmi képessége csúcsán lenne, akkor felfogta volna, hogy én kb. ugyanazt mondtam mint maga, csak kissé finomabban, cizellálva.
Talán, tanuljon némi retorikát, azután kritizáljon.
bl
2020-01-20 at 17:06
A cigányok magyarul beszélnek, tehát magyarok. Csak magyarul beszélnek, tehát csak magyarok. Ez a különbség egy magyarországi szlovák és magyarországi cigány között. Sértés nem magyarnak tekinteni őket. A nyelvváltás már megtörtént.
aladin
2020-01-20 at 07:01
A fetrengö patkány Bangó meg Jambor is cigányok. Mit lehet ettöl a balliberális fasz ujságirotól várni, mikor a nyakát dörzsölik elkezd köpködni mint a f……, csak az uszitásokat. De az a jó, hogy a cigányok többsége Orbán Viktor mellett állnak.
Cassandro
2020-01-20 at 06:18
A 168óra a mai napig nem tárta fel, hogy Princz Gábor hogyan támogatta közpénzből (a betétesek pénzéből) a a 168óra indulását!
Miként azt sem, hogyan szerezte meg Mester Ákos a 168óra név használatát, amely a Magyar Rádióé volt.
Székely Ildikó
2020-01-20 at 10:55
SAját viselt dolgaikról nem is fognak soha kiadni információt.Nem erre szerződtek.., amikor beálltak abba a zsoldba, amiben vannak ma is.
Ildikó
2020-01-20 at 06:05
A cigányságnak kéne a leghangosabban tiltakozni! Mikor látunk erre példát? Legalább olyan erősen, mint ahogy a másik oldal gyalázza az összmagyar társadalmat! A 2022-es választáskor remélem megbűnhődnek ezek a hazaáruló,hazagyalázó bitangok!
gyurcsányiviktor
2020-01-20 at 07:36
Minden népnek vannak hulladékai, amint azt láthatjuk.
Ez nem nagy tragédia, ha van képesség és szándék a helyén tartásra, amit mostanság ritkán látunk.
Az efféléknek nem szabadna még a politika közelébe sem kerülniük, ám mégis megteszik (megengedik az efféléknek).
Ideje lenne már – a demokrácia valós játékszabályainak megfelelően – a többség akaratát érvényesíteni.
Ennek a nagypofájú nősténynek pedig külön jelzem, India szép ország.
Karácsony..sk
2020-01-20 at 07:50
100/100
Szlovákiából…..
gyurcsányiviktor
2020-01-20 at 07:56
Sajnálom karácsony, még mindig Felvidék. Az ún. “szlovákia” egy mesterségesen és igazságtalanul kreált és náci gyökerű képződmény, a II. világháború első kirobbantója (lásd. lengyel történelem)
Kérdezö
2020-01-21 at 09:39
Csak kérdezem, Bunkóné még miért nincs rágalmazásért vizsgálati fogságban ?