Horogkereszttel a sarló-kalapács ellen? Legyünk ennél bölcsebbek!
Borzalmas háború tört ki a szomszédunkban, amely nem csupán az ukrán és orosz katonák, hanem a civilek között is egyre több áldozatot szed. Minket, magyarokat rettenetes érzésekkel tölt el a vérontás, hiszen Közép-Európában és hazánkban az utóbbi száz évben a háború egyet jelentett a tarvágással, az ország és a nemzet ugyanis hihetetlenül megsínylette a barbár háborúkat, amelyekhez ráadásul semmi közünk sem volt. A most kitört orosz-ukrán háború azért is különösen fájdalmas, hiszen a rettenetesen sokat szenvedett kárpátaljai magyarok is újból célkeresztbe kerültek. Nagyon sokan elhagyták az utóbbi napokban az otthonaikat, sok magyar férfit pedig besoroztak az ukrán hadseregbe, hogy olyan háborúban hullassák vérüket, amely nem az övék. Az ukránok cserében magyargyűlölettel, halállistával, megszégyenítéssel és megalázással fizették előre a zsoldot magyar testvéreinknek. Kegyetlen és kettős a helyzet, hiszen ismerjük az oroszokat, ismerjük a módszereiket, évtizedeink voltak arra, hogy megtanuljuk, semmi jót sem várhatunk tőlük. De ismerjük már az ukránokat is, ezért nem szabad átesni a ló egyik oldalára sem, Magyarországnak figyelnie kell önmagára és a kárpátaljai magyarokra egyaránt, a menekülteket pedig közben be kell fogadnunk. Ahogyan ez most is történik. De azt is tudjuk, hogy a horogkereszt sosem volt jó megoldás a sarló-kalapács ellen, hiszen egy tőről fakadnak, és semmi jó sem sül ki belőlük. Eljutottunk oda, hogy ma nehéz mindkét szélsőségre nemet mondani, mert aki nem ujjong az ukrán banderistákkal együtt, az rögtön Putyin csatlósává válik, pedig nagyon nincs ez így.
Szívszorító látni az országukért harcoló ukránokat, a bombát kapott lakóházakat, a civil halottakat, de azzal is elképesztő szembesülni, hogy olyan neonáci, soviniszta, gyűlölettel teli ukrán emberek kezébe kerül ellenőrizetlenül fegyver, akik nem restek azt használni bárki ellen, aki az útjukba kerül. Ez lenne Európa? Érdemes belegondolni abba, hogy a most gyorsított eljárásban uniós tagságért rimánkodó Ukrajna hogyan kezeli a kisebbségeket, milyen szedett-vedett oligarcha népség irányítja az országot, akik most kihasználják, hogy világszerte tudatlan emberek dicsőítik őket, és pózolnak mindenhol a divattá és szinte kötelezővé vált ukrán zászlóval. Azt is sokan elfelejtik, hogy a kárpátaljai magyarokat szó szerint föld alá kívánó, a KMKSZ irodáját felgyújtó söpredék most újra elemében van. Megelevenedett a sokak által nem ismert múlt, elszabadultak a vérebek, a nyíltan neonáci Azov-zászlóalj is szabad kezet kapott, ezek az emberek pedig nem arról híresek, hogy visszafognák magukat, főleg, ha bátorítást is kapnak.
Egyik kutya, másik eb
Az orosz agresszió eltervezettségét látva pedig eszünkbe juthat az is, hogy hogyan haladt előre hazánkban a szovjet hadsereg 1944-45-ben és 1956-ban. Sosem felejthető, kegyetlen emlék ez azoknak, akik átélték, és fájó, talán sosem gyógyuló seb az egész magyarságnak. Ebben a helyzetben pedig, ismerve a régmúlt történelmét és napjaink eseményeit, higgadtnak kell lenni, a kapkodás végveszélybe sodorhat bennünket. Senki sem éltetheti az agresszor oroszokat, és senki sem rohanhat fejetlenül, egy aktuális divatnak hódolva a vérszivattyúba, mert most „menő ukránnak lenni”. Magyarország elemi érdeke, hogy kimaradjon a háborúból, óvja az országot és a nemzetet, különösképpen a kárpátaljai magyarokat. Tényleg ekkora balhét és végromlást akarunk a magyarságnak? Kíméletlen és kőkemény, az érdekeiért láthatóan minden eszközt bevető orosz gyalulást akarunk, vagy magunkra haragított, felfegyverzett és kellően feltüzelt, magabiztossá tett ukrán nacionalistákat, akik korábban egész Magyarország leigázásáról beszéltek és arról, hogy a kárpátaljai magyaroknál még a kutyák is okosabbak? Az ártatlan, patyolattiszta Ukrajna ábrándját felejtse el minden gondolkodó ember, mert óriási lesz a csalódás, ahogy a Putyin-féle nagy rendrakást sem érdemes senkinek a zászlajára tűzni! Ahogy a történelemben már nemegyszer előfordult, magányos feladat a mienk, de közben nem lehetünk senki csatlósa.
Olcsón árulja a hazát a baloldal
A magyarországi ellenzék pedig „jóemberkedik”, nem gondol bele a következményekbe, hiszen katonát és fegyvert is küldenének Ukrajnába, ha rajtuk múlna, ennek felismeréséhez pedig nem is kell mást tenni, csak hallgatni, figyelni és olvasni őket. Kicsinyes politikai haszonszerzés, ez jár csak a szemük előtt, semmi másra nem használja a helyzetet Márki-Zay, Gyurcsány és a többi agytröszt. A XX. században sok hasonló gyönge politikus sodorta – akár akaratlanul is – a legsúlyosabb kilátások és pusztulás felé a magyarságot, elég csak Károlyi Mihályra gondolni, de ne felejtsük el a hazaáruló, rosszindulatú kommunista próbálkozásokat, a Szamuelyket, Rákosikat, Kádárokat, akik sírt ástak ugyan a nemzetnek, de el soha nem tudtak eltemetni bennünket. Ma Károlyi Mihály és Szamuely Tibor helyett Márki-Zay Péterünk és Gyurcsányunk van, akik ugyancsak képesek mészárszékre vezetni az országot tudatlanságból és/vagy hatalomvágyból.
Nagy szavak, de a tét a nemzet jövője
Pedig most nem csupán egy választásról van szó, nem csupán Magyarország sorsáról; sokkal több forog most kockán, látjuk ezt és érezzük a zsigereinkben. Ilyenkor kell okosnak, bölcsnek és megfontoltnak lenni. Kerülve a közhelyeket és a patetikus gondolatokat, most jutott el ismét oda a világ, hogy egy rossz döntés az egész nemzetünk sorsát befolyásolhatja döntően, és akkor úgy dőlhetünk bele a szakadékba, ahogy az asztalról lesöpört morzsa a tenyérbe, ez azonban a jelenlegi „felelős” ellenzéket nem érdekli. Márki-Zay Péter üres hőbörgéseivel a mélyponton lévő népszerűségét igyekszik kozmetikázni, miközben minden meggondolatlan döntés és lépés borzasztó következményekkel járhat. Lehet azonban ezt is fokozni, hiszen a baloldalt lassan teljesen leuraló Gyurcsány, saját pecsenyéjét sütögetve, cserében magasról tesz arra, hogy mi lesz a nemzet sorsa, ezt pedig sajnos már láttuk 2004-ben is. Ez most a felhozatal a baloldalon, a híres alternatíva egy hónappal a választások előtt egy háború közepette, amely itt tombol a szomszédunkban, mi pedig nem bízhatunk sem az oroszokban, sem az ukránokban, sem a divatban, csak saját magunkban. Legyünk bölcsek és gondoljunk erre április 3-án is, mert most nemcsak a következő négy évről döntünk!
Érdemes megnézni egy részletet a magyargyűlöletről és a primitív ukrán hozzáállásról:
