George Floyd fekete bőrű bűnöző meggyilkolása után elszabadultak az indulatok Amerika városaiban. Az ember hajlamos arra gondolni, hogy az utcai zavargások kapcsolódnak az őszi elnökválasztásokhoz. A radikális baloldaliak elvesztették a Demokrata párti előválasztást, hiszen vezérük, Bernie Sanders kikapott Joe Biden-től. Attól a politikustól, aki egyébként a feketék szavazataival verte meg Sanderst és ezek a feketék lázadtak most fel. De volt már ilyen az amerikai történelemben: 1968-ban az egész ország káoszba süllyedt, és mégis nyerni tudott a konzervatív amerikaiak szavazataival Richard Nixon. A történelembe ez úgy vonult be, mint a “hosszú forró nyár”.
John F. Kennedy elnököt 1963 őszén Dallasban meggyilkolják, ami után az amerikai politikát elöntötte az erőszak és a brutalitás. 1964-tól kezdve folyamatosak voltak a politikai zavargások, merényletek, gyilkosságok és néha elképesztő méretekben tombolt az erőszak az ország városaiban. A felkeléseknek és lázadásoknak nem voltak egységes indokai, többféle politikai mozgalom vonult az utcákra, amelyek hol szövetségesei, hol pedig ellenségei voltak egymásnak.
Lényegében három féle irányzatról beszélhetünk: a háborúellenes mozgalmakról, hiszen ekkoriban már javában folyt a vietnami háború. Aztán ott volt a hippi mozgalom, amelynek résztvevői addigra már gyakorlatilag megszállták San Franciscót. Továbbá megjelentek az úgynevezett fekete polgárjogi mozgalmak, amelyek közel sem voltak egységesek. A Black Power és a Black Panther (Fekete Párducok) az erőszak hívei voltak, míg Martin Luther King nevével fémjelzett irányzat az erőszakmentesség Gandhi-i elveit vallotta.
A fekete radikálisok négy éven át randalíroztak
A feketék lázadása 1964-ben indult, amikor egy fehér rendőr lelőtt egy fekete fiatalt Harlemben. De helyzet igazából 1965. augusztus 11-én robbant fel, amikor Los Angelesben egy fehér rendőr megállította Marqoutte Frye-t, mert azt gyanította, hogy ittasan vezeti a kocsiját. Hirtelen nagy tömeg gyűlt össze, és amikor a rendőr elővette a fegyverét, akkor kitört a balhé. Öt napig tartottak a zavargások, amely fosztogatással és gyújtogatással párosult. Végül be kellett vetni a Nemzeti Gárdát és nagy nehezen helyreállították a rendet. Frye-lázadás összesen 34 halálos áldozattal járt és hatalmas anyagi károkat okozott. 1964 és 1966 között főként az északi nagyvárosokban voltak zavargások, ám 1967-ben már az egész országban. Akkor már mintegy 150 város volt érintett és tömegessé vált az erőszak. Ebben az évben a halottak száma 83 volt és ezrek sebesültek meg.
Eközben San Franciscóban megtartották a “Szerelem nyaraként” elhíresült hippi fesztivált. Már tavasszal megkezdődött a területfoglalás, és nyárra a város Hashbury negyede teljesen a hippik ellenőrzése alá került. Elüldözték a helyi lakosokat és gyakorlatilag létrehoztak egy kommunát. Ez a tömeg túlnyomórészt fehér középosztálybeli fiatalokból verődött össze, fekete alig volt köztük. Ekkor terjedt el az LSD használata és célul tűzték ki egy újfajta szexuális kultúra megteremtését.
Martin Luther King meggyilkolása
Martin Luther King Nobel Békedíjas polgárjogi harcos beszél 1968. január 14-én az összegyűlt tömegnek, miután meglátogatta Joan Baez polbeat énekesnőt a Santa Rita börtönben, ahol 45 napos büntetését töltötte háborúellenes tüntetésen való részvételéért. Fotó: MTI/UPI
De ez még semmi se volt, az igazi pokol 1968-ban szabadul el, amikor meggyilkolják Martin Luther Kinget és nem mellékesen ebben az évben elnökválasztást is rendeztek. 1968. április 4-én James Earl Ray nevű férfi a szemközti ház ablakából lelőtte Martin Luther Kinget. Ezután az USA felrobbant, és történelmének legnagyobb zavargásai kezdődtek. A legnagyobb pusztítások a fővárosban Washingtonban, Baltimore-ban, Kansas Cityben és Chicagóban voltak. Mindenhol halottak, kifosztott üzletek százai és sérültek ezrei maradtak hátra.
Robert Kennedyt lelövik
És ekkor megjelent a színen az országos nagypolitika. ’68-ban ugyanis elnökválasztás volt októberben, és mivel a demokrata Johnson nem indult újra, mindenképp új elnököt kellett választania az Egyesült Államok polgárainak. Az első számú favorit Robert F. Kennedy volt, a meggyilkolt John F. Kennedy öccse. Robert a bátyja elnöksége alatt igazságügyminiszter volt, majd annak halálakor visszavonult a család Cape Code nevű szigeten lévő birtokára. (Ugye a Kennedyek olyan gazdagok voltak, hogy még saját szigetük is volt az Atlanti óceánban.) Ő volt a keleti parti liberális elit vezéralakja, nagyon szeretett volna bátyja nyomdokaiba lépni és az Egyesült Államok elnökévé válni. Erre meg is volt minden esélye. A Demokrata Párti liberálisok elérték, hogy a hivatalban lévő Johnson elnök ne induljon a választásokon és így megnyíljon az út Kennedy előtt. Johnson bár demokrata párti volt, de nem volt eléggé liberális. Egy texasi úriember volt, aki nem nagyon rajongott a progresszióért.
Robert Kennedy szenátor a győzelem jelét mutatja az Ambassador szállóban, miután megnyerte az előválasztásokat. Mellette felesége Ethel. A beszéd után nem sokkal a szenátor ellen merényletet követtek el a szálloda egyik szobájában. Fotó: MTI/UPI
Kennedy viszont annál inkább “haladó” volt és fényes jövőt ígért Amerikának. A győzelméhez azonban szüksége volt a négerek szavazataira és ezért, amikor Martin Luther King meghalt, mély gyászba borult és nagyon megrendült. Másnap elmondta az ”Esztelen erőszakról szóló” híres beszédét, majd felfüggesztette a kampányát. Ebben bírálta a “fehér állami intézményeket”, amelyek felelősek a feketék elnyomásáért. Azt ígérte, hogy lecsendesíti az utcákat és békét teremt, méghozzá úgy, hogy megvásárolja a lázongó fekete közösséget. Mindenféle szociális programokat hirdetett, segélyeket ígért megválasztása esetén, és már akkor is hangoztatták a pozitív diszkrimináció jelszavát. Egyébként az egész Kennedy-klán megjelent Luther King temetésén: ott volt az özvegy Jacqueline, és Ted Kennedy is.
Ám Robert Kennedyből mégse lett elnök, amiről ismét egy “magányos merénylő” tehet. Los Angelesben Sirhan Sirhan nevű palesztin úriember ’68 júniusában négy lövéssel végzett az akkor már Demokrata elnökjelölttel. Így az amerikai baloldal hirtelen vezető nélkül maradt. Már nem élt Martin Luther King és Robert Kennedy sem.
A republikánusok Nixont jelölik – és nyernek
Eközben republikánus oldalon is zajlottak az események és az erősen rendpárti Richard Nixon egyre közelebb került ahhoz, hogy elnyerje pártja jelöltségét. Akkor már színre lépett a későbbi elnök Ronald Reagan is, de akkor ő még nem tudott beleszólni a “nagyok versenyébe”. Nixon végül is simán nyert, pedig olyan kihívói is akadtak, mint Nelson Rockefeller, aki családjának teljes anyagi támogatását élvezte. A kampány során Nixon a nemzeti nyugtalanság és felfordulás idején a stabilitás alakjaként ábrázolta magát. A konzervatív amerikaiak “csendes többségének” szavazatait célozta meg, akik nem szerették a hippi kontrakultúrát és a háborúellenes tüntetőket. A Demokrata Párt a hatalmas káoszban Hubert Humphrey alelnököt indította, akit a hivatalban lévő Johnson nem igazán támogatott. Sőt sokkal inkább a rendpárti republikánusokhoz húzott és például a vietnami háborúban nem engedett a pártja követelésének és nem kezdett béketárgyalásokat Észak-Vietnammal. Sőt újabb és újabb bombázásokat rendelt el. Például el se ment a pártja kongresszusára Chicagóba, arra hivatkozva, hogy a biztonsági helyzet nem teszi lehetővé az ott tartózkodását. Mondani se kell, ebben a városban is teljes volt a felfordulás, és az utcákat megszállta a randalírozó tömeg.
Nixon azoknak a szavazatait kívánta megnyerni, akik ellenzik az utcai zavargásokat és komoly gesztusokat tett a Demokrata Párt azon szavazóinak irányába, akik végre már nyugalmat reméltek a forrongó országban. Ám, ez nem nagyon jött be neki, mert az Amerikai Függetlenségi Párt támogatásával elindult egy független jelölt is, George Wallace Louisianai kormányzó. Ő tulajdonképpen demokrata volt és, mint ilyen a “mérsékelt szegregáció” támogatója. A rendpárti programjával nagyon sok szavazatot vett el Nixontól, ám a győzelmét így sem tudta megakadályozni.
Amerika más lett
Ezután átalakult Amerikai politikai térképe. 1968-tól -2004-ig a republikánusok kilenc elnökválasztásból hetet megnyertek. Az a két demokrata pedig, aki győzni tudott komoly déli beágyazottsággal rendelkezett: Jimmy Carter Georgiából, míg Bill Clinton Arkansanból érkezett.
Fotó: MTI/AP/Alex Brandon
2020-ban ismét elnökválasztás lesz a világ legerősebb országában. Mint ötven éve, ismét zavargások vannak, a Demokrata Párt nagyon megosztott. A helyzetet csak bonyolítja a koronavírus-válság. Donald Trump jelenlegi elnök igen nehéz helyzetben van, de ő mindig is abban volt. Ravasz fickó és megvan a magához való esze. Már túlélte az orosz-vizsgálatot, egy impeachmentet, és valószínűleg túléli a mostani faji zavargásokat is. Ha nem, akkor jön a kissé szenilis és nagyon korrupt Joe Biden. Ő a progresszió élharcosa lesz, és ki tudja mit fog csinálni, ha elnökké választják.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS