Öveket bekapcsolni, hosszú-hosszú cikk következik. Megpróbáljuk bemutatni, miért volt esélytelen az igazságtétel azokkal az emberekkel, akik hatalmon voltak. Nemcsak a vezető SZDSZ-esek szülei voltak vastagon érintettek (ÁVH, ex-belügyminiszter, megtorló-jogász, stb.), de még az MDF illetékes helyettes államtitkára is. Utóbbit Bárd Károlynak hívták, ő nyilatkozott az igazságtételről a kormány nevében. Apja is Bárd Károly volt – és az ÁVH főtisztje. És akkor beszéljünk az Alkotmánybíróságról is, illetve annak vezetőjéről, a konzervatívnak ismert Sólyom Lászlóról. Ő Pécsről indult, ott született, apósa az MSZMP Központi Bizottságának a tagja, Baranya megye korábbi párttitkára volt. Ilyen háttérrel, ezekkel az emberektől hogyan várhattunk egy valóban antikommunista, rendszerváltó lépést? Még csak nem is haragudhatunk rájuk: ki akarta volna bíróságra cipelni a papát, a mamát vagy az apóst? Vezércikk.
Tényszerűen, mindig csak tényszerűen. Éppen harminc éve, 1991-ben született meg a híres Zétényi–Takács-törvény, amely az igazságtételről szólt. Azaz szólt volna – mert (amint az köztudott) az Alkotmánybíróságon végül nem ment át.
Szintén 1991-ben történt, hogy a 168 Óra nevű „baloldali” lap – amelynek elindítása mögött Mester Ákos, Agárdi Péter („irodalomtörténész”, az MSZMP KB korábbi munkatársa) és az MNVK/2 egyik fedőcége (a Delta) állt – interjút készített az Antall-kormány egyik emberével. Egészen pontosan az Igazságügyi Minisztérium helyettes államtitkárával. Doktor Bárd Károllyal.
Ha a 168 Óra valakivel interjút készített egy ilyen kérdésről, akkor biztosak lehettünk benne, hogy az illető éppen azt mondja majd, amit a 168 Óra hallani akart. Mert a magyar sajtó akkor – és most is – így működik.
Pontosan ez történt. Doktor Bárd Károly elmondta a szokásos jogi, jogászi szöveget, azt az egyrészt-másrészt maszlagot, amelyet úgy alkotnak meg, hogy egy átlagembernek – egy átlagosan művelt embernek – is fejfájása legyen, ha háromnál több mondatot egyszerre elolvas belőle. De dolgozzunk pontosan, szépen, és idézzük betűhíven, amit mondott:
„Azt hiszem, a jogállam fogalmába beletartozik a jogbiztonság is, valamint a büntetőtörvénykönyvnek az az elve is, miszerint a felelősségre vonás csak az elkövetéskor hatályban volt szabályok szerint alkalmazható. Na most, ennek az elvnek az az értelme, hogy a közösség garanciát kapjon arra, hogy a szabadság határai pontosan, előre körvonalazottak, és ezzel az emberi magatartás kalkulálható legyen.
Mihelyt ezt a szabályt akármilyen kis körre nézve áthágják, abban a pillanatban ez a fajta biztonság, ez a fajta igazságszolgáltatás iránti bizalom megrendül, és nemcsak a potenciálisan érintetteknek kell félniük, hanem – azt hiszem – az egész közösségnek.”
Lefordítom, számomra mit jelent ez a túlírt szöveg: a felelősségre vonás sérti a közösséget, mert sérül a jogbiztonság, és mivel a kommunisták bűnei akkor nem számítottak annak, ma sem lehetnek azok. Hozzá a régi trükk: kiterjeszteni a félelmet, a bűn lepelét másokra is, hogy ránk, átlagemberekre is jusson, mi is beférjünk alá.
Ugyanaz a játék, amelyet a rendszerváltás során folyamatosan játszottak: úgy tálalták a felelősségre vonás kérdéskörét, mintha a mezei MSZMP-tagokról beszélnénk az MSZMP KB káderei helyett. Ugyanez a kétezres években: összemosni a KISZ-tag politikusokat azokkal, akik a KISZ KB emberei voltak. [Lásd az összes múltfeltáró cikk alatt feltűnő állandó kommentet, ami ugyanaz az újramásolt régi szöveg, jórészt hamis információkkal teletűzdelt névsorolvasás.] És hasonló játszma volt az is, amikor antiszemitizmust kiáltották minden politikai támadás vagy tényfeltárás esetén.
Aljas módon visszaélve a Holokauszt tragédiájával. [Lásd erről Csengey Dénes és Sándor György fantasztikus beszélgetését].
Bárd Károly az emberi jogokról. Forrás: Beszélő/arcanum.hu
Szóval a kiterjesztett lepel. „Nemcsak a potenciálisan érintetteknek kell félniük” – mondta Doktor Bárd Károly és ezzel kimondta, hogy Doktor Bárd Károlynak félnie kell.
Már nem ennek, hanem egy másiknak. Merthogy Doktor Bárd Károlyból volt akkoriban legalább kettő. Az egyik Doktor a másik Doktor apja volt – és korábban ÁVH-s főhadnagy. Más források szerint ezredes. A lényeg, hogy főtiszt.
Ez a Doktor Bárd Károly – miután Sztálin elpusztult [mert a kutyák meghalhatnak, de a Sztálin-féle alakok elpusztulnak] – is elkerült az állami terrorszervezettől, a Nagy Változás, a Nagy Felismerés idején, amikor Minden Egykorvolt Sztálinista hirtelen, a híres-hírhedt Varázscsettintés pillanatában felismerte a bűneit. [Mint azok a régi „lakájmédiások”, akik a nagy Simicska–Orbán-affér idején hirtelen megvilágosodtak. Akkor, nem előbb, de akkor igazán. És most nem mindenkiről beszélek, voltak közöttük, akiknél a változás talán valódi volt. A seggnyalókról beszélek, akik a csörte előtt még a legnagyobb lefetyelők voltak, majd átültek a másik padsorba és rögtön túltettek az egykori „ellenfeleken” is.]
Szóval 1953: Sztálin balra el és ők felébredtek. A Vásárhelyi Miklós-féle emberekről beszélek.
Akik kinyitották a szemüket, és látták, hogy azért mégsem volt az jó, hogy nemcsak az ártatlanul internált polgárt, akitől elvették a budai villát [amiben majd a szociológus unoka is vígan éldegélni fog], és nemcsak a papot, akit agyonszurkáltak [és akit esetleg 2021-ben is nacionalistának bélyegeznek majd], de hát „a Bélát” is kinyírták végül, azt a Bélát, akivel együtt kezdték a mozgalomban. Azt „a Bélát”, akiből majd mártírt gyártanak.
Ez így mégsem helyes – gondolták a Nagy Felismerők és Önkritikát Gyakorlók, és kicsit változtattak mindenen. Mondjuk letörölték a vért az ingujjról, kicsit megigazították a bajuszukat, aztán új életre fel!
Irány a könyvtár, a Mikroszkóp Színpad, a Rádió, a Tévé vagy a Komplex. Az ÁVH vállalhatatlan embereit ügyesen szétküldték az országban, sokukat kevéssé feltűnő, de annál fontosabb helyekre. Másokat a porondra, bele a pofánkba. A főtisztekről beszélek, ez nyilván rájuk vonatkozott.
Ez a Doktor Bárd Károly nevezetű egykori ávéhás szakember például az Állami Biztosításfelügyelet első elnöke lett. Szar az élet – mondhatnánk pestiesen. Nyilván okos ember volt Doktor Bárd Károly, ezt senki sem vitatja, de a Rendszerváltásnak nevezett valami során azért csak rájött, hogy kéne még valami, valami azért csurranjon-cseppenjen még, ha már ez a kommunizmus így befuccsolt. A külkeres cimborák jól megszedték magukat, és nyilván Károly bácsinak is jutott valami, azért a Biztosításfelügyelet az nem a sarki lángosos, de azért ez már a piacgazdaság, új lehetőségek, satöbbi. Nem akart illegalitásba vonulni, mint a zseniális Bereményi–Cseh dal (Illegalitásban) antihőse.
Miért ne csatlakozzon egy régi ÁVH-s haverhez, az öreg Bauerhez, akit körmösnek csúfoltak, és bár bebizonyíthatóan nem volt körmös – amúgy ki tudná ezt utólag bizonyítani, oda kéne tenni az asztalra a letépett körmöket? –, azért azt gondolom, senkire sem ragad véletlenül ilyen gúnynév. Ezzel együtt az ártatlanság vélelmét hagyjuk meg [bár ők még védekezni sem hagyták az ártatlanul legyilkolt embereket]: lehet, hogy azért lett körmös, mert szerette a pedikűrt, festette a körmét, mit tudom én.
Nem ez a lényeg, hanem az, hogy Doktor Bárd Károly a rendszerváltás idején csatlakozott Doktor Bauer Miklóshoz. Így már ketten dolgoztak Doktor Eörsi Mátyás cégénél. Doktor Eörsi Mátyás a mára már régen kiszenvedett egykori SZDSZ (Szabad Demokraták Szövetsége) egykori alapítója volt. Annak az „átmentésre szakosodott csoportosulásnak”, amelynek leánykori neve (Szabad Kezdeményezések Hálózata) ma már árulkodó.
Tényleg, ez maga volt a Hálózat. Egy elitcsapat, amely tökéletesnek tűnt a politikai, üzleti, jogi, kulturális, stb., stb., stb. hatalom megtartására. Láthatatlan cégérről: ide jöjjön, aki pénzt, jövőt, hitelt és befolyást akar.
De ne siessünk, nézzük meg pontosan, hogyan történt. Doktor Eörsiék elindítottak egy jogtanácsosi munkaközösséget, amelyről maga Eörsi a baráti sajtónak ezt nyilatkozta: „Az iroda alapvetően külföldi vonatkozású, nemzetközi kereskedelemmel kapcsolatos ügyekkel foglalkozik. Magyar vállalatok külföldre, külföldiek Magyarországra – ilyen területeken adunk jogi tanácsot”.
Istenem, hát külkeresek voltak a lelkeim. Miről adhattak volna tanácsot? Hogy hogyan kérjen jóvátételt az egykori áldozat az ÁVH-tól?
A hűség fontos. Eörsi Mátyás a 168 Órában. Forrás: Arcanum
De mit mondott még Doktor Eörsi? „A munkaközösség legelőször is azt sérelmezte, hogy amíg a földtörvény szerint külföldi jogi vagy magánszemély csak a Pénzügyminisztérium előzetes engedélyével szerezhet ingatlantulajdont, addig az a törvény végrehajtási rendelete szerint külföldi személynek minősül a belföldi székhelyű, de kizárólagosan külföldi tulajdonban lévő cég is.
Mindez ellentétes a külföldiek magyarországi befektetéseiről szóló törvénnyel, amely szerint a száz százalékos külföldi tulajdonban lévő vállalat is megszerezheti a tevékenységéhez szükséges ingatlant. A korlátozás a földtörvénnyel is ellentétes, mert a végrehajtási rendeletet kiadó Minisztertanács nem volt jogosult a törvényben felsoroltak körének szűkítésére. A tőkének nincs nemzetisége” – a fejfájás már közelít, állítsuk csak meg a maszlag akadálytalan burjánzását, terjengését.
A tőkének nincs nemzetisége – hát tényleg nincs. Ki tudná ezt jobban, mint a külkereskedő elvtársak, akik most már – akkor már – azon dolgoztak, hogy jogilag is megkönnyítsék Magyarország kiárusítását. És akik – sokuk zsidó származásúként, családtagjaikat elveszítve – elvileg kommunistaként, szocialistaként simán kereskedtek ugye az ex-nácikkal. Mert a tőkének már a hatvanas években sem volt nemzetisége. Előtte sem.
De menjünk tovább: Doktor Eörsi barátja és elvtársa volt Bauer Tamás, akiről majdnem leírtam reflexből, hogy Doktor, de lehet, hogy ő nem volt az, szóval maradjon most csak simán Bauer Tamás. Na, ő is az SZDSZ egyik nagy embere volt. Az ő apját alkalmazta a Doktor Eörsi a cégnél.
Doktor Bárddal együtt két ÁVH-st egyszerre – azért ez nem semmi! [„Hogy vagy, Karcsikám, gondoltad volna, hogy éppen itt? A kis Eörsinél. Rendes gyerek ez a Matyi.”] Persze ismerték a papát is: ki ne ismerte volna Doktor Eörsi Gyulát, aki a Rákosi-, majd Kádár-diktatúra meghatározó jogásza volt és olyan sokat tett az ötvenhatot követő megtorlásért. Mármint jogilag, egyrészt-másrészt, a háttérmaszlag növénynemesítésében segítve. [Vagy inkább „nemestelenítésében”.] De róla később.
Vissza 1991-be. Tény, hogy a Zétényi–Takács-féle törvény nagyon nem tetszett a magát a választás előtt még kőkemény antikommunistaként hirdető SZDSZ-nek. Tartottak is egy híres vitát, ahol Kónya Imre (MDF) beszélgetett Pető Ivánnal. Pető is az SZDSZ prominens személyisége volt. Kétségtelenül tehetséges ember – a vitában a védhetetlent védte. Csak egyet felejtett el közölni: az ő apja is ÁVH-s volt.
Igaz, amikor kiderült, akkor meg letagadta. A papát Pető Lászlónak hívták.
Sajnos róla sem tudunk túl sokat vagy inkább eleget, ugye azokat az iratokat tüntették el leginkább, amely a negyvenes-ötvenes évek rémtetteiről szóltak. Meg a rendszerváltás előttieket. Nyilván ezek voltak a legfontosabbak. De elkel a kései figyelem: így Bauer Tamás még arról is gondoskodott, hogy azt az interjút is zároltassa, amelyet az apjával készítettek. Nyilván elejtett ezt-azt az öreg.
Petőék meg pereltek.
Amikor Kéri Edit színésznő a kilencvenes évek elején kimondta, hogy az öreg Pető ÁVH-s volt, akkor a család – vagyis maga Iván – a bírósághoz fordult. Hogyisne!
Volt nagy felháborodás, antiszemitázás, készültek az újabb szalagcímek a fasiszta Antall-kormányról. Ment a füles Nyugatra. Itt Horthyt felélesztik, már ballag is vissza a fehér lován.
Ekkoriban volt a „hordó-ügy”, a „Hanákné-ügy”, megannyi átlátszó, de hatásos hazugság. [Hanákné, az ÁVH-nak önként besegítő Hanák Péter felesége. Szép páros volt az is.]
Szólt a sirám, bántják az SZDSZ-t, az amerikaiak kedvencét (Moszkva ugye inkább az MDF-re fogadott), a Hálózatot, persze, hogy beindult a vészreakció – lebukott a kis dédelgetett, ifjútörök banda.
Persze – ahogyan az Apák és fiúk szerzője – Kéri is elkövetett egy hibát: azt mondta, Pető anyja is ÁVH-s volt. Pedig ő – bizonyíthatóan – nem volt az, csak az biztos, hogy a kommunista rendőrségnek dolgozott. Szóval olyanforma volt – de nem az.
A lényeg, hogy Petőék jogi útra terelték a dolgot, nyilván nem az igazságban, hanem az elvtársaikban – és a szövetségeseikben – bíztak. Másrészt meg abban, hogy sikeresen eltüntettek minden bizonyítékot. Azt is tudták, hogy a hozzájuk zömmel hűséges bírói kar is segíthet majd. A sajtó is.
Az igazi persze az lett volna, hogyha végül Doktor Bárd Károly képviseli Pető Lászlót vagy esetleg Doktor Bauer Miklós. Még az is megeshetett volna, hogy az öreg bíró is ex-ÁVH-s, vagy ex-vérbíró, az lett volna az igazán „poén”. Jól körbeállni és megalázni Kéri Editet.
Nem így történt.
Az viszont tény, hogy Petőék rosszul számoltak. Pedig nyilván jól jött volna egy kis ingyen-pénz az egykori ÁVH-snak is. De sajnos megjelent a tárgyaláson pár tanú, s volt, aki személyesen is találkozott Pető elvtárssal az Andrássy hatvanban. Utóbbi ezt mondta: „Szabadulásomkor újból Pető László alezredes elé vezettek, értékeim átvétele miatt, amikor is közöltem vele, hogy az I. V. C márkájú, stopperes karórám hiányzik. Intézkedésére visszakaptam. Arcára és aláírására jól emlékszem. Egyik alkalommal az Angol u.-i SZDSZ-gyűlésen újból láttam, Pető Ivánnal és Magyar Bálinttal a kerületi és vidéki ügyvivők értekezletén”.
És ez a komoly részlet, ez az igazi, ez a lényeg, hogy az öreg ÁVH-s nem otthon kuksolt, miután nyilván „civilként” is jól keresett a „jó Kádár” alatt, hanem csak eljárt az SZDSZ gyűlésére, megnézni, mit csinálnak a srácok. Sikerül-e 1945 után még egyszer átvenni az országot. Tizenkilencre lapot húzni. Mindent vinni.
Pető Iván védelmében ugyanakkor el kell mondanom, hogy legalább következetesen hazudozott a családi múltjáról. Először ezt mondta:
„Többszörösen hátrányos helyzetű család az enyém. Felmenőim nemcsak, hogy zsidók, hanem ráadásul még szegények is voltak. Apám a kárpitos szakmát tanulta ki…”
[Hát igen. Ahogyan Péter Gábor meg szabó volt.] Majd később, amikor már elbukta a pert – a bírónő szerint Kéri Edit a véleményét közölte –, Pető így magyarázkodott a baráti Kurírnak:
„Szülei a közvélemény számára érdektelen civil emberek, ám rajtuk keresztül őt akarják rossz hírbe keverni, ezért indított pert […] Kifejtette: abszurd dolog, hogy valakit szülein keresztül kívánnak rossz hírbe keverni, hiszen senki nem felel szülei cselekedetéért. Ezzel együtt az SZDSZ elnökének meggyőződése: szülei ártatlan emberek, tehát semmi olyan motivációja nincs Kéri Edit állításával szemben, hogy bármiféle bűnöket leplezzen. Szülei semmi olyat nem tettek, ami a bukott Zétényi–Takács-törvény által érintett lett volna. A bíróságon kitűnt – mondta Pető –, hogy az édesanyjára vonatkozó állítások egyáltalán nem felelnek meg a valóságnak. Az édesapját érintő állítások sem felelnek meg a valóságnak abban az értelemben, ahogyan Kéri Edit fogalmazott. A politikus kijelentette: édesapja — miként ezt eddig is tudta — határőr tiszt volt.”
Ez nem Pető László, hanem Bauer Miklós. ÁVH-sként és idősen. Forrás: Magyar Hírlap/arcanum.hu
Ekkor már tudta Pető. Úgy hazudott. Egyébként el tudjuk képzelni, hogy előtte ne tudta volna? Nagy pénzt nem tennék rá. Az biztos, hogy ebben a szövegben már nem „szegény, zsidó kárpitos” a papa. Már határőr. Még.
Így fejlődnek a hazugságok, együtt a kommunizmussal. Amíg a bolsevizmus mindig finomodik, a hazugságokból mindig elengednek valamennyit – amikor muszáj. Pedig Pető László nem határőr volt. ÁVH-s volt. ÁVH-s tiszt. Aki le-lenézett az SZDSZ gyűléseire.
Gondolom, az Eörsi Mátyásnál jogászkodó Doktor Bauer Miklós és Doktor Bárd Károly is le-leballagott a szabad madarak szeánszaira. Igaz, változtak az idők: a nekik nem tetszőket most már nem verhették agyon, nem kínoztathatták meg, nem tehették tönkre szellemileg és lelkileg, még csak elektrosokkolni sem lehetett – ó, idők!
„Most már ügyvédek vagyunk, drága Miklósom” – mondta esetleg a Karcsi vagy fordítva, a lényeg, hogy csak ültek, esetleg tereferéltek, vihorásztak, heherésztek. Már külkereskedelmi szakemberek voltak, nem megtörés-technikaiak.
[Amúgy egyáltalán nem gondolom, hogy ez szóba került volna: nyilván mélyen eltemették a múltjukat. Tudták, amit tudtak. Tudták, mit tettek.]
Így képzelem most magam elé ezeket a volt ÁVH-s főtiszteket.
Az, hogy az ő gyerekeik és barátaik nem akarták az igazságtételt, az tiszta sor. Olyan villákban, házakban és lakásokban éltek, amelyeket szüleik zömmel ártatlan emberektől vettek el. Itt lettek maoisták, újbaloldaliak, marxisták, lukácsisták vagy tudja az ég, hogy mik, majd itt lettek szamizdatosak, liberálisok, itt nyitottak nyilvános szamizdat-butikot, játszották az ellenállót, mindenfajta veszélyérzet és tét nélkül. Nyilván nem akarták ezeket az ingatlanokat visszaadni. Olyan jó volt kényelemben, bőrfotelben, nagy könyvespolcok előtt felnőni. Szabad értelmiséginek, lázadónak hazudni magukat a megvezetett közvélemény előtt.
Nyilván nem akarták, hogy kiderüljön, mit műveltek pontosan a szüleik, a rokonaik, a barátaik vagy ők maguk, hogy a szülők nem szerencsétlen ügynökök voltak, hanem a terrorgépezet kegyetlen végrehajtói vagy hűséges fogaskerekei. Aztán kiemelt állásokba helyezett káderek. Nyugati utazás, jólét, jó autók – minden, ami a plebsnek nem járt.
Értjük, hogy Pető Iván miért támadta flegmán, gőgösen, nagyképűen az igazságtételt, hiszen hiába volt és maradt történész, valójában sohasem volt érdekelt az igazság kiderítésében, mert ha az igazság kiderül, az egész pályafutásuk, pártjuk, múltjuk kipukkan, akár egy lufi. Hogy mennyire üres, álságos, művi és hazug. Ez világos. [Amúgy mi volt Pető egyik érve? Hogy az igazságtétel miatt elszabadulhat a Pokol. Ugyanaz az ócska, hazug narratíva, amely a félelemre épít.]
Pető Iván már befutva. 1990. Forrás: Fortepan.hu; adományozó: szitakri
Lemeztelenednek, hogy sohasem voltak kiemelkedők, csak magukat festették le annak. A sok egymást ünneplő marxista filozófus. Akár egy túlművelt budai óvoda. Saját tükörképükbe beleszerető TGM-ek, Kis Jánosok. Folyton csak egymásra hivatkozva. Egymással vagy önmagukkal lábjegyzetelve önmagukat.
Az is világos, hogy a kormányt képviselő Doktor Bárd Károly miért volt ugyanígy ellenérdekelt. Ez nem a személyéről, az ő morális attitűdjéről szól. Lehet ő jó ember, akár igazságkereső is, de ezzel a családi háttérrel ő nem kerülhetett volna ilyen helyzetbe. S persze, hogy neki kellett nyilatkoznia.
Neki kellett ott ülnie: hiszen a Hálózat lényege ez, lehet Bárd vagy bárki más, egy hozzá hasonló jogásznak kellett képviselnie a kormányt, a nemzetet, az igazságot. Egy olyan embernek, akinek nem volt érdeke támadnia a Kádár-rendszert. Mert jól elvolt.
Mert hogyan élt ő a nyolcvanas években? Mint a fentiek. Megszerezte az ELTE-n a diplomát, majd Bécsben, illetve Helsinkiben dolgozott. Rendszerszerű, hogy az MDF-kormány idején helyettes államtitkár lett. Világrengetőnek érezte egyáltalán a változást?
De mondom, nem Doktor Bárd az igazán érdekes. Főleg nem Bauer, Eörsi, Pető és a többiek személye. Hanem az Alkotmánybíróság akkori elnökének, Sólyom Lászlónak a szerepe.
Antall, előtte Sólyom. Sólyom is alámerült vagy inkább így merült fel? Fotó: MTI
Akik mellette érvelnek, azt mondják, nem ő tehetett róla, hiszen nem (amúgy miért nem?) a kormány nyújtotta be, „rosszul volt megírva” a törvény, európai jogi normák, satöbbi, satöbbi. Akik ellene: áruló, tégla, satöbbi, satöbbi. Sem a jogi, sem az erkölcsi vitába nem akarok belemenni. De van pár mozzanat, amin elgondolkodhatunk, ami kétségessé teszi alkalmasságát egy ilyen súlyú döntés meghozatalához.
Egy: apósa az MSZMP Központi Bizottságának a tagja, Baranya megye korábbi párttitkára volt. Az illető Pécs nagy embere volt a Kádár-rendszerben, nyilván nemcsak ennek, de ennek is köszönhette Sólyom a folyamatos emelkedését [nem figyelmen kívül hagyva tehetségét, stb., stb., stb.]. Ráadásul Sólyom az előbb már említett Doktor Eörsi Gyula tanítványa és nagy tisztelője volt. Annak az embernek, aki abban segédkezett, hogy jogilag is megalapozzák a kegyetlen megtorlást. Egy ilyen emberről írt megható nekrológot már a rendszerváltás után.
Szóval nyilván tágabb értelemben és kevéssé tisztességtelenebbül, de ő is ehhez a kommunista hálózathoz tartozott. Nem úgy, mint a „Józsi”, akinek a sógora MSZMP-s volt. Az mindegy. Emberek, Sólyom apósa a megye akkori leghatalmasabb kommunistája volt. Aki jóval túlélte a rendszerváltást. Sértetlenül, gond nélkül, több cikkben feldicsérve. [Lásd még a jó kommunisták legendáját.]
Hát hogyan a francba’ is várhattunk volna Nagy József vejétől az igazságtételt? Ki az, aki előveszi a saját apósát? [Ő nem, az biztos.] És kinek az érdeke volt, hogy éppen Sólyom legyen az Alkotmánybíróság vezetője?
A miénk, antikommunistáké?
Röhögni ér.
Sírni is. S főleg gondolkodni.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS