A koronavírus elleni eddigi oltási akciók sikerére és az omikron vírusvariáns magyarországi megjelenésére tekintettel januárban több oltási akció lesz a kórházi oltópontokon és a járási székhelyek szakrendelőiben – olvasható a koronavirus.gov.hu-n szerdán megjelent közleményben.
A kormányzati oldalra feltöltött videóban György István államtitkár, az országos oltási munkacsoport vezetője elmondta: úgy készülnek, hogy az év első hónapjában minden csütörtök és péntek délután, valamint szombaton lesznek akciónapok, amelyeken előzetes időpontfoglalás nélkül és helyszíni regisztrációval lehet majd kérni az oltást.
A koronavirus.gov.hu részletezte: január 6–7-én 14–18 óra között, január 8-án 10–18 óra között, január 13–14-én 14–18 óra között, január 15-én 10–18 óra között, január 20–21-én 14–18 óra között, január 22-én 10–18 óra között, január 27–28-án 14–18 óra között, valamint január 29-én 10–18 óra között lesz akciónap.
A háziorvosok is folytatják az oltást
A kormányzati portálon azt írták, a háziorvosok is folytatják az oltást a rendelési időben; őket emellett arra kérik, hogy legalább egy januári péntek délután és szombaton is oltsanak előzetes bejelentkezés nélkül. Ha a háziorvos vállalja, akkor természetesen nemcsak egy, hanem akár négy alkalommal is tarthat oltási akciót – olvasható az oldalon. Mint írták, a háziorvosok számára az országos tisztifőorvos hivatalosan is elrendeli az oltási akciónapokat, így a szombati napokra külön térítésre jogosultak.
A polgármestereket is kérni fogjuk, hogy saját településükön segítsék az oltási akció sikerét, elsősorban a lakosság tájékoztatásával, ha szükséges, az oltakozók oltóhelyekre történő szállításával
– mondta a videóban György István. Az országos oltási munkacsoport végzi az előkészületeket és véglegesíti a terveket. A további tudnivalókról külön tájékoztatást adnak – olvasható a koronavirus.gov.hu-n.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/Rosta Tibor
Orientál
2021-12-23 at 13:45
Akik beoltatásuk nélkül lesznek betegek és sajnos kórházba is kerülnének azok fizessék is ki a kórházi költségek egy részét amit a többi adózó befizetéseiből – is – kórházban költenek rá.
moliere
2021-12-22 at 23:13
Solaris
Ez így nem jön ki sohasem.
Segítek!
2003-ban 45%-os részvétellel 83% támogatta az ország EU-tagságát. Egyetlen párt nem támogatta, hanem ellenezte: a MIÉP. Ha feltételezünk ebből egy parlamenti választási eredményt, akkor még 100%-os részvétel esetén (amely lehetetlen), és akkor, ha a másik 55% mind másra szavazna, kalkulálhatnánk egy 8%-os MIÉP eredményt, de mivel ilyen részvétel nincs, és olyan sincs, hogy senki sem szavazna a többiek közül a MIÉP-re, inkább sima 10% feletti MIÉP eredményre kell következtetnünk. Csak az élet cáfolja az ilyen logikát.
A MIHAM bejuthat a parlamentbe, de a 10% is igen nagy meglepetés lenne, nem még a 20. A munkahelyeken mondanak hetet-havat, tipikusan a fogalmatlanok és a dékások. De az viszont tény, hogy több százaléknyi fideszes szavazó meg van zavarodva az oltás miatt. Ez lehet viszonylag tiszta szavazatvesztés az ellenzékhez képest, mivel az ellenzékiek pártpreferenciáit nem igazán befolyásolja oltásellenesség esetén sem az, hogy a pártjuk úgymond hivatalosan oltáspárti. Ugyanis az oltást, oltási programot ha valaki azonosítja politikai erővel, az a kormányoldal. A kormánypárti szavazók esetében is, és az ellenzékieknél is. Viszont ha megbukik a kormány, nem az oltásellenességen bukik meg. Hanem az inflációs helyzeten, ami nem egy magyar jelenség. De sok kormányt elvihet. Egyelőre azt lehet mondani, hogy az ilyen dobreva meg mazeppa típusú vadászgörények jelenléte a Fidesz számára inkább áldás. Egy esély.
moliere
2021-12-22 at 23:04
Ja, és persze hatalmas segítsége és társa van ebben a hókuszpókuszban a gyógyszergyáraknak és a médiának. A sok százmillió pincebogár, akik két éve érzik valakinek magukat, maszkban érzik magukat végre jól, és nagyon nem szeretnék, ha megint csak egy senki pincebogarak lennének, akik nem utasítgathatják szerencsésebb (gazdagabb, okosabb, bátrabb) embertársaikat.
Igen, lépten nyomon bele lehet akadni ilyenekbe.
moliere
2021-12-22 at 22:56
Habár hülyék vezetnek hülyéket németországban, mégis azt mondom, van ott, aki érti, hogy miről van szó.
Leszalad rajtuk (rajtunk) egy olyan fertőzési hullám, amelyre
– nincs hatékony vakcina
– mire lesz, már régen vége lesz a hullámnak
– valószínűleg még a teljes lezárás sem segít, csak a teljes összeomlással járó kijárási tilalom, katonai kormányzás, teljes leállás
.
Vajon mit lehet kezdeni? Semmit! Nem jár komoly veszteségekkel, mondhatni nem veszélyes ez a hullám. De egy valamire jó lehet. Ha el lehet nyújtani korlátozásokkal a lefolyását hetekről egy-két hónapra (szerintem esélyes, hogy egyébként nem lehet, de meg lehet próbálni), akkor a pfizer, a sanofi (is) még egyszer hülyére keresi magát egy olyan vakcináció kapcsán, amit kvázi másnaposság, fejfájás, vagy korpásodás szintű “végítélet” ellen akarnak rásózni a társadalmakra. Miért ne lehetne megcsinálni? Hiszen nem lehet rajta bukni, hiszen mindenki mondhatja a bíróság előtt, hogy “nem lehetett tudni” hogy milyen veszélyes a járvány. Napok óta nem szabad nyíltan leírni, amit tudósok (pl. Karikó K.) mondtak ki: hogy az omikron veszélytelen. Sőt, aki két hete kimondta, annak vezekelnie kell, ellennyilatkozatot kell tennie (pl. Karikó K.). Kb mint a rákosi rendszerben. Önkritikát kell gyakorolnia Rusvainak, és ma az a pártirányvonal a nyugati világban, hogy az omikron “ugyanolyan veszélyes”, miközben “teljesen más”, és persze “már jönnek a gyászos hírek Dél-Afrikából” és további ilyenek. (Egy országban, ahol már tíz százalék felett jár az átfertőzöttség, és nincs jelen más változat érdemben, mint az omikron, egy idő után természetesen bőven lehet hazudni róla “halálosat”, hiszen ugye a torokkaparás-világjárvány nem jelent védettséget pl. a szívelégtelenséggel vagy rákkal szemben. Viszont megint be lehet hazudni ezeket covidnak, csak most omikronnak.)
Végül is miért ne húznának le rólunk még egy bőrt büntetlenül?
Mi, emberek olyan birkák vagyunk, hogy ettől nem tudjuk megvédeni magunkat. Kénytelen szegény vírus megvédeni minket, de legalább megpróbálni, hogy egy szupergyors és veszélytelen (már ha valaki az orrdugulástól nem lesz öngyilkos az omikronhisztéria miatt…) mutánssal, ami ugyebár a tudomány szerint a törvényszerű lezárása minden vírusfertőzésnek.
Jocó
2021-12-22 at 21:46
@TalEle
hogyan és mivel lépnének fel?
Talán úgy mint a németek, a választások elött minden politikus azt hangoztatta, hogy velük semmi képpen nemm lesz oltási kötelezettség. 2 héttel a választskok után, egy párt kivételével minden más párt politikusa nem hajtogat mást mint hogy minnél hamarabb be kell vezetni a kötelezö oltást.
Tegnap a német oltási bizottság kimondta, hogy mindenki aki már több mint 3 hónapja vette fel a második oltást vegye fel a 3 ikat. (addíg 6 hónap után javasolták.
Azt is hozzáteszik, hogy nem lehet tudni mennyire vég a 3 oltás az omikron tól.
Karácsony után nem csak az oltatlanok hanem az oltottak és a gyógyultak is számítsanak arra, hogy nem találkozhatnak csak max 10 személyyel.
NAgy rendezvények mind lemondva, jönnen az ües stadionok, bezárnak a klubbok.
A német egészségügyi miniseter bejelentette hogy szükség lesz márciusban egy 4 ik oltásra is.
Jó pár hete nem egy dícsérte a dán oltási arányt, hogy az idösek 98% meg a felnöttek 85% be van oltva. Ha megnézzük a jelenlegi dán fertözési adatokat azok robbanásszerüen nönek.
Már elnézést, de akkor jogosan meg szabad kérdöjelezni az mRNA oltóanyagok hatékonyságát.
Kíváncsi vagyok, mikor fogják bevallani hogy mellé nyúltak.
Solaris
2021-12-22 at 20:55
TalEle,
Segítek számolni.
Százfős cég 30 oltatlant küld kényszerszabadságra.
Nagyjából mindegyik mihamos lesz hirtelen.
A maradék 70 ember fele libsi, fele fideszes.
Az 35 ember.
Próbáld összeadni a 30-at a 35-el.
Ennyien fognak a változásra szavazni.
Örülök, ha segítettem.
Légyszi a cég nevét ne kérdezd.
TalEle
2021-12-22 at 20:25
Orbánék nem mernek határozottan és hatékonyan fellépni a járvány sokadik hulláma ellen, hasonlóan, mint más környező országok, mert fogalmuk sincs arról, hogy az oltás ellenesek népes tábora milyen arányban oszlik meg a kormánypárti szavazók és a ballib szavazók között…. (Pedig az első oltásra való ösztönzés nem csak „korlátozó” lehetne, mint pl. egyes szolgáltatások igénybevételét védettségi igazolványhoz kötni, ha nem, lehetne, viszonylag könnyen megvalósítható, „pozitív” ösztönzés is, mint pl. ingyenes tesztelés azoknak akik, már legalább az első oltást felvették, egy nap fizetett szabadság az oltásra jelentkezőknek, stb…) Mindenesetre, ha a járvány negyedik/ötödik hulláma túlságosan áthúzódik jövőre, az nagyobb veszélyt fog jelenteni Orbán újraválasztási esélyeire, mint a Soros stróman Márki-Zay szivárványos csőcseléke…