Kámaszútra-szobák, nemi erőszak, krumplis zsák – Ennyi maradt a Jobbikból
Sorozatos botrányok, nyílt utcai veszekedések, párton belüli adok-kapok, súlyos választási vereség. Röviden így lehetne összefoglalni a Jobbik elmúlt pár évének krónikáját. Az egykori jobboldali radikális párt mélyrepülése vetekszik az MSZP-ével, a tányércsörömpölés viszont sokallta hangosabb, mint bármelyik zuhanásban lévő ellenzéki formációnál. Talán nem is oly régen még néhány politikai tanácsadó fejében jó ötletnek tűnt a harsány, bőrdzsekis farmernadrágos pártelnöki imidzs, némi parizerrel és krumplis zsákkal megspékelve. Mára azonban kiderült, hogy a kampányban prolitempót diktáló Jakab Péter egy teljesen lenullázott pártot hagy maga mögött.
A Jobbik önmeghatározása szerint a 2000-es évek elején azért jött létre, hogy véget vessen mindannak, amit a balliberális pártok képviselnek; el akarták törölni azt, ami nem sokkal később a Gyurcsány Ferenc képviselte kormányzásban öltött testet. Nem akarták többé, hogy a szocializmus káderei immáron a liberálisokkal összefogva gyakorolják a hatalmat Magyarországon. Egy, a nemzeti hagyományokat képviselő, a magyarság sorskérdéseire nemzeti válaszokat adó, radikális politikai erőként indult a Jobbik és ezen az úton is haladt sokáig sikeresen. Máig nem tudom, hogy a magyar politikai élet vátesze, Csurka István honnan tudta már nem sokkal a párt megalakulása után, hogy a Jobbik egykor össze fog fogni a baloldallal. Talán az a történelmi tapasztalat vezette, hogy a nyilasok is kokettáltak az akkor még illegalitásban lévő kommunista párttal, később pedig sok kisnyilas magára öltötte az ÁVH egyenruháját. Mindenesetre ezt akkor csak Csurka látta és írta meg.
Ami viszont tény, hogy saját egyre növekvő bázisán kívül a Jobbik a nyolc év balliberális kormányzás alatt – de még 2010 után is – számíthatott az ikszet egyébként a Fideszre, MIÉP-re, korábban az MDF-re húzó, mérsékeltebb jobboldali szavazók szimpátiájára is. Rendezvényeiken, utcai megmozdulásokon nemcsak a kemény mag, hanem a konzervatív oldal nagy része is képviseltette magát. Sokszor előfordult, hogy önkormányzati vagy EP-választásokkor a nem kimondott jobbikosok átszavaztak Vonáékra. Ennek oka, hogy a 2000-es évek második felében a Jobbik volt az egyetlen erő, amely határozott, egyértelmű válaszokat adott olyan évtizedes égető kérdésekre, mint a cigány–magyar együttélés, közbiztonság vagy a leszakadó vidéki térségek problematikája.
A cigánybűnözés, mint kampánytéma kiverte a biztosítékot nemcsak a budapesti liberális körökben, hanem a konzervatív oldalon is, viszont a Borsodban vagy Szabolcsban élők számára napi valóság volt. Létezését azok a szakemberek sem tagadták, akik szociológiai szempontból közelítettek az ügyhöz. Gyöngyöspata és a gárdavonulások nem arattak osztatlan sikert sem a jobboldalon, sem a városi értelmiség berkeiben, viszont felhívták a figyelmet egy súlyos problémára, amivel mindenképpen foglalkozni kell. Tulajdonképpen ezeknek az üzeneteknek köszönhető, hogy a főként fiatal történész hallgatókból, HÖK-ösökből megalakult Jobbik nagy párttá vált.
Ledobták a bombát...
A fordulatot, a színeváltozás kezdetét a Vona Gábor által meghirdetett néppárti politika jelentette. A közéletben csak cukisodásnak nevezett folyamat vizuálisan is jól kivehetővé vált; a pártelnök a gárdamellényt lecserélte többnyire kiscicás fotókra. A Jobbik vezetése – vagy személy szerint a pártelnök – 2014 tájékán úgy érezte, hogy robbant egyet; megelégelvén a másodhegedűs szerepet, megpróbálja átcsábítani a fideszes szavazók egy részét. Akkor még nem lehetett egyértelműen látni, hogy mi lesz ennek a vége. A Fidesz nagy veszélyt látott a néppártosodó Vona Gáborban; tapasztalatból tudom, hogy a cicás fotókat akkoriban a kormánypárti sajtó igyekezett a náci botrányok felemlegetésével ellenpontozni, nem is sikertelenül. Talán ez is lehetett az oka, hogy a cukisodás nem hozta meg a kívánt eredményt a párt számára.
Ekkor ledobták a bombát Vonáék, ami, mint később kiderült, úgy sült el, mintha valakinek a kezében felrobbanna egy kézigránát. A pártelnök elment a Spinoza-házba kanosszát járni, bocsánatot kért a balliberális oldaltól a gárdamellény és a korábbi politikájuk miatt. Nemcsak kiegyezésnek szánta ezt Vona, hanem a politikai cél a Fidesz balról előzése lett volna. Csak azt nem vették észre, hogy az ilyen hajtűkanyar a politikában végzetes. Olyan nincsen, hogy az egyik nap még harcos euroszkeptikus vagyok, másnap pedig hozsannázok Brüsszelnek és uniós béreket ígérek a magyaroknak. Olyan nincs, hogy az egyik nap még listázni akarom a zsidókat a parlamentben, másnap pedig már a legnagyobb européer vagyok és úgy teszek, mintha mindez meg sem történt volna. Lehet, hogy a nap végén a politika arról szól, hogy ki szerzett több szavazatot, viszont a hitelesség mindennél fontosabb. Ha nem vagy hiteles, hosszú távon szavazatod sincs.
Nem maradt más, mint borgőzös erőszakoskodás és kamaszútra-szobák
A Jobbik mélyrepülése nem Jakab Péterrel kezdődött, hanem azzal, hogy az egyébként tehetséges Vona Gábor hátat fordított a párt korábbi ars poeticájának, értékrendjének és ezzel végső soron a saját szavazóbázisának. Ami a 2018-as kampányban jó ötletnek tűnt, az hosszú távon végzetes lett. Vona Gábor lemondása utána a Jobbik a karakán, egyébként kiváló trianoni megemlékezéseket tartó Jakab Péter elnökké választásával próbált visszatérni a radikáljobbos politikához, azonban az útról, amire ráléptek, már nem lehetett visszafordulni.
A pártból most távozó Jakab azért volt nevetséges, azért vált a politikai élet bohócává, mert a korábbi radikális pártot idéző keménykedés már értelmezhetetlen volt Gyurcsány oldalán. Ki hitte el, hogy Jakab parizert és krumplit eszik a milliárdos Gyurcsánnyal tandemben?! Érdekes volt megfigyelni, hogy a hitelesség elvesztését morális széthullás követte a pártban. Amikor már nem lehet tudni, hogy merre van az előre, akkor az erkölcsi érzék is eltompul. Nyilván a sajtó nem hagyta ki a ziccert és pikírt módon ízekre szedte Jakab Péter "munkahelyi" kapcsolatát a titkárnőjével; szomorú tény, hogy valójában nemcsak egy párt, hanem egy család szétesését követhette figyelemmel a közvélemény.
A nyílt utcán veszekedő, ordibáló "mamuszos" főtitkárnő egy egykor szebb napokat látott, mára azonban végzetesen talajt vesztett párt és pártelnök megtestesülése. Mára a Jobbikból nem maradt más, mint utcai balhék, borgőzös erőszakoskodás és kámaszútra-szobák. Szomorú vég.
Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
