Pesti Srácok

Kelemen Hunor: Alkotmánysértő, hogy a román kormány döntött a parlament helyett az önkormányzati választások időpontjáról

null

A bukaresti képviselőház elfogadta csütörtökön a baloldali többség és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) által beterjesztett törvénytervezetet, amely szerint nem a kormány, hanem a parlament hivatott dönteni a koronavírus-járvány miatt elhalasztott önkormányzati választások új időpontjáról. A kezdeményezők egyikeként Kelemen Hunor arra figyelmeztette a kormányt, hogy ismét alkotmányt sértett, amikor a parlament napirendjén szereplő ügyben fogadott el sürgősségi rendeletet.

Április 6-án Ludovic Orban jobbközép kisebbségi kormánya is elfogadott egy sürgősségi rendeletet arról, hogy az év végéig meghosszabbítják a polgármesterek és önkormányzati képviselők júniusban lejáró mandátumát. A Szociáldemokrata Párt (PSD), a baloldali Pro Romania párt, a Liberálisok és Demokraták Szövetsége (ALDE) és az RMDSZ elnöke által közösen kezdeményezett, most megszavazott törvénytervezetet azonban néhány nappal korábban iktatták a szenátus házbizottságánál. A szenátus által már elfogadott, a képviselőházban csütörtökön napirendre tűzött törvénytervezet szerint a választott önkormányzati tisztségviselők mandátuma a rendkívüli állapot végétől számított legfeljebb hat hónapig hosszabbodik meg. A kormányon lévő Nemzeti Liberális Párt (PNL) által leginkább kifogásolt különbség a két jogszabály között azonban az, hogy a parlamenti többség törvénytervezete szerint már nem a kormány, hanem a parlament tűzné ki a választások időpontját. A PNL szerint a végrehajtó hatalom jogkörének csorbítása a legtöbb polgármesterrel rendelkező PSD önös politikai érdekeit szolgálja. A törvénytervezet kezdeményezőinek egyikeként Kelemen Hunor arra figyelmeztette a kormányt, hogy ismét alkotmányt sértett, amikor a parlament napirendjén szereplő ügyben fogadott el sürgősségi rendeletet.

– érvelt az RMDSZ elnöke. A kormány sürgősségi rendelete kibocsátásakor azonnal hatályba lépett. A jogszabályt utólag módosíthatja, megerősítheti, vagy elvetheti a parlament. Az ugyanazon témáról csütörtökön – 204 szavazattal, 105 ellenében, 7 tartózkodás mellett – elfogadott törvénytervezet akkor lép hatályba, ha a PNL éléről államfővé választott Klaus Iohannis kihirdeti. A tervezet ráadásul nem az elnöki hivatalhoz, hanem az alkotmánybíróság elé kerül, a PNL ugyanis bejelentette, hogy előzetes normakontrollt kér.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: erdely.ma