
A péntek délutáni diáktüntetés kapcsán kiakadt Fekete-Győr András, a Momentum vezetője. Nem tetszett neki Gyurcsány Ferenc feltűnő riszálása. A politikus, aki maga is ott “riszált” a Kossuth téren, Facebook-oldalán osztotta meg véleményét közösségével.

Fekete-Győr András – ő most riszál?
RISZÁLÁS HELYETT TISZTELJÜK MEG A FIGYELMÜNKKEL A FELSZÓLALÓKAT! A tegnap délutáni diáktüntetésen nem csak én éreztem magamat borzasztóan kínosan Gyurcsány Ferenc feltűnösködő riszálása miatt.
Az még talán egy megbocsájtható dolog, hogy a program közepén, Dvorácskó Balázs pedagógus beszéde alatt érkezik meg egy politikus a kíséretével… Az viszont már enyhén szólva is ciki, ha az első dolga a szónok meghallgatása helyett pózolni és interjúkat adni. Amikor pedig Ercse Kriszta oktatáskutató beszéde alatt beriszálja magát a színpad elé két méterre ölelkezni és szimpatizánsokat csókolgatni egy tucatnyi újságíró kíséretében, az a szónoknak olyan szintű semmibe vétele, hogy ilyet nemhogy egy közszereplő nem engedhet meg magának, de senki más sem.
Az alázatos közszereplői magatartás szerintem ott kezdődik, hogy meghallgatjuk a felszólalók gondolatait, megtiszteljük őket a figyelmünkkel, az interjút kérő újságírókat pedig udvariasan megkérjük, hogy majd a beszédek után tegyék fel a kérdéseiket. Én legalábbis így szoktam csinálni akkor is, ha pár interjú emiatt végül elmarad, de az újságírók, riporterek el szokták fogadni a kérésemet.
Sok-sok tüntetés lesz még ebben az Orbán-rendszerben, ezért is kérem a politikustársaimat a fentiek megfontolására! Tiszteljük meg azokat, akik kiállnak elénk fontos ügyekben!
Fotók: Horváth Péter Gyula/PS
Ágnes
2019-04-29 at 07:32
részeg disznó—aki nem csak az eszét,a máját is elitta—
NAGYON REMÉLEM MEGLESZ A KÖVETKEZMÉNYE—ÉN MINÉL ELŐBB SZERETNÉM LÁTNI ,AHOGY A TRANSZPLANTÁCIÓ SEM SEGÍT MÁR ezen a hullajelöltön !!!!!
fekély a népünkön gyurcsánynével együtt !!!!!!!
##
2019-04-27 at 23:04
Fletónak kifejezetten ördögi képe van.
Kis Terike
2019-04-27 at 22:30
ABBÓL! Bangóné megfertőzött.A patkány!
Kis Terike
2019-04-27 at 22:27
Ha fegyőrt felizgatta böszme riszálása, akkor abbol még lehet valami! Klárika riválisa már nem vaddisznó ági, hanem fegyőr. Haladnak a korral! (meg a kórral!)
klafa
2019-04-27 at 21:08
Szégyenérzet?
Semmi?
Nehezen haltok!
Vízöntő
2019-04-27 at 21:04
Fekete-Győr valamire ráérzett, csak még nem esett le neki mire. Gyurcsány riszál. Ja, mióta az asszony átment pártvezérbe azóta Gyurcsány csendben van!
Csak nem ejtette az Apró család? Mert az Apró villában azért más a főnök.
Fekete-Győr valamire ráérezhetett, vagy valamit tud is?
Namondn
2019-04-28 at 12:58
Rájött, hogy egy alkalmatlan, féllábú nyeretlen kétéves, de próbálja titkolni, mert pénz jó.
eretnek
2019-04-27 at 20:13
Ez a Böszme közmunkában májusra is összehozza a kétharmadot! Vagy négyötödöt?
Feher Zsolt
2019-04-27 at 19:46
Fleto olyan ezen a foton mint a roka aki kienekeltette a sajtot a varnyu csöreböl!!!!Vörös is ravasz is büdös is!!!
pofonfa
2019-04-27 at 17:40
Fegyőr, te tényleg ennyire egybites vagy?
Gyurcsány a hátatokon mászik vissza a hatalom felé. Megjelent és pofátlanul ellopta a showt meg az esetlegesen leeeső szavazatokat…te meg itt rinyálsz, te szerencsétlen balfék…Gyurcsány megesz titeket reggelire, míg te csak nézel hülyén és maximum megsértődsz…
A kis eus képviselőtök nemsokára annak is örülni fog, ha Dobrev K.- nak viheti a kávét Brüsszelben,
ha egyáltalán kivergődik az egyetlen jelöltetek…
khm
2019-04-27 at 16:51
A táncos-komikus idióta,ügyesen kifogta a szelet a “cicerók” szereplése alatt,az úgynevezett tüntetők,hajójának vitorlájából.
Amúgy is röhejesek voltak,de így még inkább kitetszett,hogy az a “tömeg” a qrcsányra vár.
Namond
2019-04-27 at 16:18
Ó balfék,
Gyurcsótány és a alázatos közszereplői magatartás? Két különböző világegyetem!
Ha az érdeke úgy kívánja megtalálod a sörödben vagy a kaviáros szendvicsedben.
Pubi,
Kevés volt az iskola, nem készített fel az életre? Nincs elég élettapasztalat csak a mamahotel és a romkocsma személyzetét és vendégeit ismered?
A bandatagok közt sincs mindenben egyetértés, de ismerik egymást és tudják mit várhatnak a társaiktól adott helyzetben.
Ha nem így van jobb ha másokkal mész országot lopni, vagy a végén pofára esel.
Paulik
2019-04-27 at 15:34
Ha nincs értelme a szónoki beszédnek, akkor is illik azt meghallgatni. Azonban ebből is látszik, hogy nincs valójában mondanivalójuk, de egymást sem tudják megtisztelni. Akkor mit várjunk tőlük tisztelet ügyében? Bangóné, Juhász, Trágárka, Karácsony, Szanyi, Újhelyi, Kunhalmi, Pinocchio, stb. Ugyan már, ki vár tőlük bármit is? Prolik a végtelenségig.
gyozo2018
2019-04-27 at 15:21
“az alázatos közszereplői magatartás szerintem ott kezdődik, hogy meghallgatjuk a felszólalók gondolatait, megtiszteljük őket a figyelmünkkel”
Aha!
Aztán füstbombát dobunk a munkájukat, hivatásukat végző rendőrök közé,
megdobáljuk őket, leköpjük és levizeljük.
Alázatosan…
A durva New York-i tántikádat, FeGyőr! Azt!
Netta
2019-04-27 at 15:19
“egy megbocsájtható dolog”
Ja!
Szép, pösties választékossággal…
Gáspár Anett
2019-04-27 at 15:16
“Fekete-Győrnek nem tetszett Gyurcsány”
Pedig olyan szépen kivirágzott a viszki az orrán.
Viszont:
“Czeglédy Csaba Gyurcsány vezérrel hozná vissza a szexi szocialista időket”
Nagy a szerelem, akárki meglássa!
:-DDDDDDDDDDDDDDDD
Rothwaldmann Izidor
2019-04-27 at 15:13
No fene… Vihar az ellenzéki biliben. Nos, amit együtt fogadkozva főztek, egyék is meg, még ha büdös is! Jó étvágyat!
Gáspár Anett
2019-04-27 at 15:17
Szép ződ penészes.
Mint a liberálbolsik úgy általában.
Zsebe László
2019-04-27 at 15:02
Ercse nem kutató.
Libcsi tüncizgető
Mégvalaki
2019-04-27 at 14:48
Hö!!! Riszálo-múgyi-súgyis, riszálo-múgyi-súgyis,riszálo-múgyi-súgyis, riszálom….úgyis!!!!!