Kihirdette a budapesti polgári kezdeményezés részletes szabályairól szóló rendeletet Karácsony Gergely főpolgármester. A szabályozás lényege, hogy a fővárosi polgárok egyeztetést kezdeményezhetnek a fővárosi vezetéssel, vagy alakíthatják a Fővárosi Közgyűlés napirendjét. Veszélyhelyzet idején – törvényi rendelkezés értelmében – a Fővárosi Közgyűlés feladat- és hatáskörét a főpolgármester gyakorolja; döntéseit szerdán tették közzé a budapest.hu oldalon.
A javaslatban emlékeztettek, hogy a közvetlen demokrácia új eszközeként 2020. január 29-én fogadta el a Fővárosi Közgyűlés a budapesti polgári kezdeményezésről szóló szabályokat egy évvel későbbi hatálybalépéssel. Ha egy kezdeményezéshez ezer budapesti csatlakozik, a kezdeményezővel a főpolgármester, főpolgármester-helyettes vagy más, megfelelő szakértelmű munkatárs folytat egyeztetést. Ha a kezdeményezéshez legalább tízezren csatlakoznak, a kezdeményezést a Fővárosi Közgyűlés megtárgyalja, és az ülésen a kezdeményező felszólalhat. Fontos szabály, hogy a tizennégy éven felüli budapestiek kezdeményezhetnek vagy csatlakozhatnak a kezdeményezéshez, tehát a közügyek alakítójaként a fiatalabb korosztályba tartozók is felléphetnek. A polgári kezdeményezést interneten keresztül, ügyfélkapus azonosítással is be lehet nyújtani, és azokhoz csatlakozni is lehet ugyanezen a felületen. Ugyanerre személyesen, az Általános Ügyfélszolgálati Irodán is lehetőség lesz – írták.
A budapesti polgári kezdeményezést a főjegyző az elintézhetőség szempontjából előzetesen vizsgálja és a meghatározott feltételek esetén teszi azt közzé. A rendelet lényeges elemei között említik, hogy a legalább tízezer támogatóval rendelkező kezdeményezés kezdeményezője a közgyűlés ülésén a vita kezdetén és utolsó előttiként, az előterjesztőt megelőzően hét-hét percben szólalhat fel, ezenkívül szükség esetén az ülés vezetője szót adhat neki. A sikeres kezdeményezésekhez kapcsolódó közgyűlési jegyzőkönyvek és egyéb dokumentumok elérhetővé válnak a kezdeményezési honlapon is. A szabályozás szerint a benyújtott kezdeményezést vissza lehet vonni. Ha a visszavonás a kezdeményezés közzététele előtt történik, akkor annak a rendelet szerinti intézése véget ér, a kezdeményezést nem teszik közzé. Ha a közzététel után vonja vissza a kezdeményező a kezdeményezését, ez nem akadályozza meg a további csatlakozók gyűjtését. Ilyenkor a kezdeményező neve lekerül a honlapról és őt nem illetik meg a kezdeményező jogai a továbbiakban, vagyis nem vehet részt a személyes egyeztetésen és nem szólalhat fel a közgyűlés ülésén. Ugyanakkor a kezdeményezés név nélkül továbbra is elérhető marad és ahhoz csatlakozni lehet, tízezer támogató elérése esetén azt a közgyűlés megtárgyalja – olvasható. Az egyes kezdeményezésekhez csatlakozók adatait a Főpolgármesteri Hivatal csak korlátozott ideig kezeli, ezt követően azokat teljes körben törli, így az egyes ügyeket támogatók listáját a későbbiekben semmilyen formában nem kezeli a főváros. A rendelet március elsején lép hatályba.
A koronavírus-járvány miatt a turisztikai és vendéglátóipari vállalkozásoknak történő segítségnyújtásként Karácsony Gergely döntött arról is, hogy a 2020 szeptembere óta alkalmazott, akár kilencven százalékos bérletidíj-kedvezményt július 1. és december 31. között is biztosítja a fővárosi önkormányzat, továbbá az érdekeltségébe tartozó teraszengedélyek esetében az év végéig megadják a 90 százalékos kedvezményt. A főpolgármester döntése értelmében a fővárosi önkormányzat CEF- (Európai Hálózatfinanszírozási Eszköz) pályázatot nyújt be a csepeli gerincút második és harmadik ütemének tervezési feladataira, amennyiben a kormány kiadja a tagállami hozzájárulást. Határozat született arról is, hogy a VIII. kerületi Kőbányai út 22. szám alatti lakóépület hetvenegy lakásának bérlőivé válhatnak hajléktalan emberek, ugyanis a Budapesti Módszertani és Szociális Központ és Intézményeinek (BMSZKI) egyszeri, ingyenes bérlőkiválasztási jogot biztosítanak május elsejétől szociális helyzet alapján szociális lakbér alapú bérleti díj alkalmazásával. Ennek előzménye, hogy tavaly a BMSZKI ingyenes használatába kapta az említett lakásokat a hajléktalan-ellátás biztosítására idén április végéig.
Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu
Zia
2021-02-25 at 16:43
Jól megszopatják a lakókat az új lakótársakkal. Megnézném a házat úgy két-három év múlva.
Gullwing
2021-02-25 at 09:28
Én mindent értke, de dolgozni mikor fognak a ballibcsi barátaink?!
rendben
2021-02-25 at 07:42
Rendben ez azért kétélű, de jó csak hasznosan éljünk vele. Pl.már itt van a közlekedés felülvizsgálat. Teljesen jó felvetés.
Jogászlobbi
2021-02-25 at 07:03
Alkossunk még egy csomó jogszabályt, mert az sokkal könnyebb, mint Lánchidat felújítani, meg parkolót építeni, vagy tömegközlekedést fejleszteni.
Kaschauer
2021-02-25 at 06:58
Ha regisztráltál erre a polgári izére, akkor add meg az ablakaid vastagsági méreteit, hogy as főplgi momentumos meg “párbeszédes” emberei megfelelő méretű utcakövekkel ébreszthessenek egy jó kis párbeszédre reggelente.
márko
2021-02-25 at 06:54
akár hogyan is nézem a Karácsony Gergely KEZDEMÉNYEZÉST
EZ
. HATALOM ÁTVÉTELRE utal ( kormányt meg kell fosztani mostani jogaitól )
. ezzel kezdeményezik hogy POLGÁRMESTER mindig átvehesse a hatalmat , MINDEN TÖRVÉNYT megkerülve
. fiatalokat MINDEN ÁRON KELL felhasználni , mert könnyen lehet agymosni
/
ITT hatalom átvételről van szó
ÉS
. ilyet már a kommunisták csináltak többször
/
MÁR Karácsony meggyőződött hogy a bírók támogatják
nemLibernyák
2021-02-25 at 06:32
Kezdeményezem a budapesti közlekedés felülvizsgálatát! Felül kell vizsgálni, hogy az kaotikusan átalakított, összesárgázott közlekedési sávok mennyire felelnek meg a közlekedési szabályoknak.