Kizárták a vasárnapi 36. Forma–1-es Magyar Nagydíjról a német Sebastian Vettelt (Aston Martin), mert járművében a megengedettnél kevesebb üzemanyag maradt, így az eredetileg harmadik helyen záró brit Lewis Hamilton (Mercedes) lett a második helyezett a francia Esteban Ocon (Alpine) mögött. Az Aston Martin jelezte, hogy fellebbez a kizárást elrendelő ítélet ellen.
A mogyoródi viadalt követően a négyszeres világbajnok Vettel Aston Martinjából nem sikerült az utólagos ellenőrzéshez szükséges mennyiséget levenni, ezért a versenybíróság diszkvalifikálta Vettelt, és elvette a Magyar Nagydíjon szerzett 18 pontját. A szabályok szerint legalább egy liter üzemanyagnak maradnia kell a tartályban, de Vettelnél csak 0,3 litert tudtak lecsapolni. Hamilton a kizárás révén a Magyar Nagydíjon feljött a második helyre, a spanyol Carlos Sainz Jr. (Ferrari) pedig a harmadikra. A vb pontverseny állása is változott, mert az élre ugró Hamilton nem hat, hanem nyolc ponttal vezet a holland Max Verstappen (Red Bull) előtt, míg Vettel harminc pontjával a 12. helyre csúszott vissza a kilencedikről.
Forrás: MTI ; Fotó: MTI/Illyés Tibor
jámbor lászló
2021-08-03 at 09:52
Mindíg is mondtam én isten nem mindíg ver bottal
Mr. Smith
2021-08-02 at 18:07
Mintha itt sem lett volna ez a szivárványos görény.
angelblind652
2021-08-02 at 17:50
Na és Hami sem győzött, utolsóként kullogott be a pályára.. Vagytok még??? Gyertek ki a kulturelé, majd megkapjátok tőlünk a magatokét..
Szabó László
2021-08-02 at 12:25
Így járt! A pedofil-sávos maszkjával együtt kizárták! És Hamiltonnnak sem lett meg a századik futamgyőzelem! Mázlival végzett a második helyen!
w
2021-08-02 at 11:14
Azért érdekes lehet, hogy egy két gyermekes apukát hogy tudtak (mennyi pénzért) rávenni arra, hogy a buzi lobbit képviselje a Formula-1-en, és a magyar gyermekvédelmi törvényt fikázza?
Feltételezem annak ő se örülne, ha azzal jönnének haza a gyerekei az iskolából, hogy:
Apa, jelentkeztem ingyenes nem átalakító hormonkezelésre, és majd át is operáltatom magam!
Hát mégis van annyi pénz, amiért egy gerinctelen német minden szarságot bevállal?
Bressa
2021-08-02 at 10:59
Igen, ez Hamiltonnak jött a legjobban. Az előző futamon is megúszta, hogy kiütötte az élen haladót. Vettel meg legyen boldog a fiúkkal, nekünk több nő jut! Igaz német ország kénytelen arab kanokat exportálni a német nőkhöz. Sajnálatos!
khm
2021-08-02 at 10:52
Igazából a niggert hozták ezzel helyzetbe.
Hátha jól jön még az a két “talált” pont. A mircídesz,meg pont a Hitler beszállítója volt anno. Az nem zavarja?
Naprózsa
2021-08-02 at 10:34
Az győz, akit kijelöltek. Ennyi. A többi meg a csimbum-cirkusz, amivel szórakoztatják a szurkolókat.
Tibimama
2021-08-02 at 10:17
Vettelt nem a sorrend érdekli, hanem harcol a gyerekek homoszexuális felvilágosításáért az óvodákban, iskolákban
egon samu
2021-08-02 at 09:54
Csányi:
“Vettel : német szó, jelentése magyarul Soros”
Ezt meg honnan veszi tisztelt Csányi?
Német anyanyelvüként közel 70 évem alatt ezt még nem tudtam…
Az egyik buzernyáktámogatót kizárták, hogy a másik buzernyáktámogató sötétbörü sötétlelkü elöbbre kerülhessen.
w
2021-08-02 at 09:43
Csányi
2021-08-02 at 09:14
Igazi Csányi logika! Olyan balfasz “logika”.
Csak szólok, hogy a versenybírókat nem a magyar kormány nevezi ki, hanem a FORMULA-1 tulajdonosai. Az se biztos, hogy van e egyáltalán magyar köztük!
Királytigris
2021-08-02 at 09:43
Jó hír. Azért jobban szerettem volna, ha a politikai disznólkodása miatt zárták volna ki!
Pippó
2021-08-02 at 09:14
api012021-08-02 at 08:01
Van Isten.
Igen van és nem bottal ver!!!!!!
Hargita
2021-08-02 at 09:04
Nem volt nyereséges reklámozni, hogy Németország milyen cipőben jár!
F1
2021-08-02 at 08:54
Kellett még a szegény színesbőrű úrnak néhány extra pont… hiába nullázták le a rajtnál a redbullokat…
Így hát Vettel megszívta.
Poppy
2021-08-02 at 08:53
Megérdemled pedóbarát?
Leopárd
2021-08-02 at 08:24
FÜTYŰL EZ A MELEGEKRE-CSAK KIHASZNÁLNI AKARTA ŐKET-.MOST Ez a taktika-ez a nemzetközi-neoliberális luxusréteg-kitalál álproblémákat-nők elnyomása, melegek elnyomása-és ezzel ugrasztja össze a szegényebb rétegeket-miközben ők luxusban fetrengenek.
Rózsa Zoltán
2021-08-02 at 08:15
Semmi baj, Vettel majd kipityeregheti magát Hamilton szivárványos tangájába.
api01
2021-08-02 at 08:01
Van Isten.
Contrabass
2021-08-02 at 07:58
Gondoltam, hogy venni kéne egy Aston Martint, de ha Vettel is ilyet vezet, már nem is kell az a sz@r.
Kovács Péter
2021-08-02 at 07:40
Nagyon tetszik… Kaptál a pofádra büdös német GECI ! ! !
A Magyarok istene óv minket magyarokat ! EZT jobb ha megtanulod,
PATKÁNY ! Gott hat dich bestraft ! (Isten megbüntetett!)
Nick Rivers
2021-08-02 at 07:40
Fetttelke.
Sosem kedveltem.
Fehér István
2021-08-02 at 07:21
Talán nem a magyar törvénnyel meg a buzipropagandával, “? cipővel” kellett volna foglalkozni! Isten nem bottal ver!
polizza
2021-08-02 at 07:18
Isten nem bottal ver………..
Csakhogy a másik meg jutalmat kapott ………… talán mert a vizes földre nem térdepelt/-etett ?
Magor
2021-08-02 at 07:06
Hát igen, sokan voltak, akik fohászkodtak, hogy valaki figyelmezetesse ezt a fura figurát. Íme, itt a segítség..
w
2021-08-02 at 06:46
Egy látszólag apró hiba miatt rábaszott, amire nem figyeltek a boxban.
Hogy egy klasszikust idézzek:
Megérdemelte? Meg!
Isten büntetése a buzi reklám miatt.