Minden emberi számítás szerint összegyűlik a kellő számú aláírás – nyilatkozta portálunknak Vincze Lóránt a Minority Safepack kisebbségvédelmi kezdeményezés kapcsán. Az aláírásgyűjtést kezdeményező egyik szervezet, a Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) elnöke hangsúlyozta, kilenc nap van a kampány lezárultáig, ugyanakkor a hibásan leadott ívek miatt valódi biztonságot 1,1 millió aláírás jelentene. Arról is beszélt, abban kell bízni, hogy a kisebbségvédelmi kezdeményezést eddig minden lehetséges módon gátló tagállamok (például Románia) kisebbségben lesznek az Európai Tanácsban és az Európai Parlamentben. Úgy fogalmazott, “láthatóan megszületőben van az őshonos kisebbségek mozgalma Európában. A Minority Safepack polgárjogi aláírásgyűjtésből valóságos mozgalommá nőtte ki magát.
A minority-safepack.eu kisebbségvédelmi kezdeményezés honlapja szerint hétfőn 29.877 aláírás hiányzik az aláírás sikerességéhez. Mint korábban megírtuk, a második kritériumot, amely szerint minimum hét Uniós tagállamból kell összegyűljön a minimálisan szükséges aláírások száma, már teljesült. Az aláírásgyűjtés lezárultáig még kilenc nap van hátra. Az Európa őshonos kisebbségei által indított kezdeményezés – amelynek eredményeként az Európai Unió kénytelen lesz foglalkozni az eddig méltatlanul mellőzött közösségekkel – a célegyenesbe érkezett, és egyre magabiztosabbak lehetünk annak sikerességében.
Minden emberi számítás szerint összegyűlt a kellő számú aláírás
Vincze Lóránt, a FUEN elnöke elöljáróban megerősítette, a kezdeményezés sikerességéhez szükséges második kritérium, azaz a hét tagállamból összegyűjtött minimálisan szükséges támogatás már megvan, illetve időközben nyolcra bővült ezen országok száma. Hozzátette, Olaszországból, Szlovéniából és Ausztriából is összegyűlhet még a kellő számú aláírás az elkövetkezendő kilenc nap során, de érkeztek jelzések Finnországból és Litvániából is, hogy a véghajrában fokozzák az aláírásgyűjtést. A FUEN elnöke kiemelte, minden emberi számítás szerint összegyűlik a kellő számú aláírás, de ha a gyűjtés egy helyett három éven keresztül tartott volna, akkor is csak a határidő közeledtével kaptak volna legtöbben kedvet a kezdeményezéshez való csatlakozáshoz.
Portálunk kérdésére Vincze Lóránt arról is beszélt, a kezdetektől úgy építették fel a gyűjtés megszervezését és az aláírásgyűjtő-kampányt, hogy lehetőleg legalább 10 tagállamból gyűljenek össze a minimálisan szüksége aláírások. Mint megjegyezte, a hasonló és sikeresen lebonyolított négy korábbi kezdeményezés tapasztalatai vegyes képet mutatnak, 9-18 tagállam között volt azon országok száma, ahol összegyűlt a minimálisan szükséges aláírás. A FUEN elnöke hozzátette, alapvető tapasztalat, hogy az ilyen kezdeményezések kapcsán egy tagállam emelkedik ki az aláírásgyűjtésben, amely a Minority Safepack esetén Magyarország, és kisebb részben Románia. Hazánk félmillió aláírás összegyűjtését vállalta, és az ehhez szükséges kevesebb mint nyolcvanezer aláírás véleménye szerint teljesíthető is lesz.
Románia minden eszközt bevetett a kezdeményezés ellen
Vincze Lóránt felhívta a figyelmet, hogy a hibásan kitöltött aláírási ívek miatt valódi biztonságot 1,1 millió aláírás jelentene, ugyanakkor érkeztek olyan tagállami jelzések, hogy minimális hibákat nem vesznek figyelembe az ellenőrzés során, ennél ugyanis erősseb egy EU –s polgára támogatási szándékának kifejezése. A FUEN elnöke elmondta, százezres tartalékok már nincsenek ugyan a kampányban, de Magyarország esetében a Rákóczy Szövetség gyűjtőívei sok helyről még nem érkeztek be, és a civil és egyházi szervezetek, politikai pártok, magánszemélyek továbbra is gyűjtik az aláírásokat.
Arra a kérdésünkre, a sikeres aláírásgyűjtést követően lesznek–e olyan tagállamok, amelyek akadályozhatják az őshonos kisebbségek védelme érdekében megalkotandó uniós szabályozást, elmondta, Románia például többször is kifejezte, ellenzi az elképzelést, és eddig minden jogi eszközt be is vetett annak ellehetetlenítése érdekében. Vincze Lóránt hozzátette, sejthető, hogy vannak más tagállamok is, amelyek ebben a kérdésben „egy követ fújnak” Romániával, például Szlovákia és Görögország is részt vett a kezdeményezés megtámadásában, bár Szlovákia később ebből kihátrált.
Abban kell bízni, hogy ezek a tagállamok maradnak kisebbségben az Európai Tanácsban és az Európai Parlamentben, hiszen láthatóan megszületőben van az őshonos kisebbségek mozgalma Európában. A Minority Safepack polgárjogi aláírásgyűjtésből valóságos mozgalommá nőtte ki magát
–jelentette ki a FUEN elnöke.
Ha még nem írta alá a kisebbségvédelmi kezdeményezést, itt megteheti.
Forrás: PestiSrácok.hu;fotó: minority-safepack.eu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS