Lemondott parlamenti mandátumáról a Jobbik két képviselője, Szávay István és Staudt Gábor. Emlékezetes, Szávayról a Hír TV hozott nyilvánosságra egy idén májusi hangfelvételt, amelyben a politikus egy zsidó nő megverésével kérkedett. Staudt Gáborról pedig elsőként a PestiSrácok.hu írta meg, hogy milliárdos áfacsalási botrányba keveredett. A bűnszervezet, amellyel egy feljelentés szerint Staudt kapcsolatban állt, belügyminisztert szeretett volna csinálni a képviselőből egy eljövendő Jobbik-kormányban. Az ügyben a lengyel és a magyar hatóság is nyomozást indított. A Jobbik elnöksége Szávay István helyére Bencsik Jánost, a Jobbik nemzetpolitikai kabinetjének alelnökét, Staudt Gábor helyére pedig Csányi Tamást, a párt Jász-Nagykun-Szolnok megye 4. számú választókerületének korábbi képviselőjelöltjét helyezi.
Mint ismert, Szávay István e hónap elején jelentette be a Facebook-oldalán, hogy lemond országgyűlési képviselői mandátumáról, miután a Hír TV közölt egy videoriportot arról, hogy a képviselő a Jobbik egyik tisztújító kongresszusán párttársai előtt azt állította: az előző nap lezsidózott, majd megütött egy nőt egy budapesti szórakozóhelyen, miután az azt mondta, hogy “nácibűz van”. A politikus megerősítette a hangfelvétel valódiságát, de azt állította, hogy túlzott, valójában nem ütötte meg a nőt.
Staudt Gábor pedig azt jelentette be a Facebookon, hogy “nyomós magánéleti indokai alapján” a tavaszi ülésszaktól nem tudja ellátni országgyűlési képviselői feladatait. Staudt azt állította, nem a Jobbikon belüli konfliktusok miatt mond le, s hogy “a néppártosodás folyamatát mindig is támogatta, mint az egyetlen járható utat, hogy az ország sorsára meghatározó befolyásuk lehessen”.
Milliárdos áfacsalás miatt jelentették fel
A bővebben ki nem fejtett nyomós magánéleti ok mibenlétét nem szükséges találgatni: idén márciusban a PestiSrácok.hu rögzítette és hozta nyilvánosságra azt a videóvallomást (lent), amelyben egy tanú arról beszélt: milliárdokat elcsaló, nemesfémmel kereskedő bűnszervezet akart belügyminisztert csinálni a Jobbik frakcióvezető-helyetteséből, parlamenti képviselőjéből, Staudt Gáborból, aki maga is tagja volt a csoportnak. A kiugrott bandatag feljelentést is tett, állítva: családjával együtt halálos fenyegetést kapott. Azt mondta, hogy a több milliárdos áfacsalást végrehajtó bandát a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) egykori alezredese irányította, aki korábban évekig Staudt bizalmasa és tanácsadója volt. Forrásunk hozzátette: kettejüknek a bűnös úton megszerzett vagyonnal hosszú távú politikai céljaik voltak, többek között az, hogy Staudt “minimum belügyminiszter” legyen, az alezredes pedig legalább az államtitkára. Az interjúból kiderül az is, hogy a bűnbanda az áfacsalás után sem hagyott fel a bűncselekmények elkövetésével, és egy Bálint nevű ismerősük közreműködésével komoly vállalkozókat károsítottak meg.
Lengyelországban is nyomoznak
December elején pedig már arról számoltunk be, hogy a Budapesti Nyomozó Ügyészség (BNYÜ) vette át a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV) a milliárdos költségvetési csalás miatt indult büntetőügyet. A nemesfémmel üzletelő bűnbanda ellen már Lengyelországban is nyomoznak, sőt, a feljelentőt is kihallgatták, aki korábban a magyar hatóságokat is figyelmeztette: a szervezet nem kispályás, hiszen „többen folyamatosan éles lőfegyvert hordanak magukkal, illetve a magyar alvilág legvadabb, prominens személyeivel állnak napi baráti és üzleti kapcsolatban”.
Megjegyezzük, Staudt számára éppen tegnap válhatott világossá, komoly eljárásról van szó, hiszen a feljelentő a portálunk ellen indított sajtóperen tanúként konkrét bizonyítékokkal támasztotta alá korábbi elmondásait. A szövevényes áfacsalási ügyről és a volt rendőrök által irányított bűnbandáról bővebben itt, itt, itt, itt, itt, itt és itt tájékozódhatnak.
Forrás: Jobbik sajtóosztály, PestiSrácok.hu, Hír TV; Vezető kép: Staudt Gábor vélhetően élete legutolsó parlamenti felszólalásában, december 12-én a bíróságok függetlenségéért aggódik. MTI Fotó: Soós Lajos
Facebook
Twitter
YouTube
RSS