Ma is a kommunista pusztítást nyögi a magyar vidék
A vidék, illetve benne az Egyház, az arisztokrácia és a parasztság megtörését mutatta be a Terror Háza Múzeum podcastsorozata, a Korrajz legutóbbi adása. A kommunista diktatúra a régi Magyarország megtartó erőit zúzta le véglegesen a kényszerkollektivizálással. A kommunizmus hazai hatalomátvétele ezzel, a Kádár János belügyminisztersége alatt elindított, majd Kádár János diktatúrája idején befejezett folyamat keretében ment végbe, a hatását pedig máig érezzük, hiszen annak az összehangolt működésnek, stabilitásnak és természetközeliségnek a helyébe, amit elvett az országtól, azóta sem került semmi. A legkártékonyabb kommunista trükk és az azzal szembeni népi ellenállás történetét Ö. Kovács József történész mutatta be.
A szovjetek által megszállt és általuk összeállított magyar ideiglenes kormány 1945 tavaszán földreformot hirdetett, ami önmagában rendben lett volna, hiszen a földreform régóta napirenden volt, de folyamatosan elodázta a politikai vezetés, mert a kivitelezési módjában nem jutottak közös nevezőre. Az is egyértelmű volt, hogy nincs annyi föld, mint amennyi igénylő. Ilyen előzmények után érte el Magyarországot a második világháborús pusztítás és a szovjet megszállás. Ezt az életszerű helyzetet kell magunk elé képzelni – magyarázta Ö. Kovács József –, hogy háborús állapotok vannak: még ki sem szorították teljesen hazánk területéről a németeket, amikor március 17-én kiadták a földreformrendeletet. A történész szerint, akik valóban szembenéztek az üggyel, azok láthatták, hogy ilyen körülmények közt és ilyen rövid idő alatt nem lehet megfelelni a földreform polgári normáinak, legyen szó akár a tiszta jogi viszonyokról, akár a hosszú távon átgondolt agrárpolitikáról.
A bolsevik sajtó azt terjesztette, hogy nem kell a rendelet részleteivel foglalkozni, mindenhol a (természetesen zömmel kommunistákkal feltöltött) helyszíni földosztó bizottság döntse el, hogy ki volt hazaáruló, nyilas, vagy hasonló, következmény nélkül kisemmizhető személy – idézte fel Ö. Kovács József, aki az 1919-es előzményekre is emlékeztetett. Akkor a kommunisták termelőszövetkezetekhez próbálták átirányítani a már megkezdődött földosztást, tehát már eredendően sem a parasztság felemelésén dolgoztak.
„Nyilvánvaló célja az volt, hogy a korábbi eliteket megrendítsék”
– jelentette ki a történész a kommunista földelkobzásokról és földosztásokról.
A vidéki társadalom radikális átalakításának a következményeként létrejött egy túlnyomó többségben lévő kis- és középbirtokosi réteg, valamint megmaradt a már ekkor részben megroppantott, később kuláknak bélyegzett, nagyjából 3 százaléknyi gazdaelit, de továbbra is jelen volt egy jelentősebb, nincstelen tömb. A korábbi, eltorzult birtokviszonyok helyett egy életképtelen új rendszert hoztak létre 1945-ben a kommunisták döntő befolyásával. A föld a történelemben nemcsak termelési eszköz, hanem létalap és politikai uralmi tényező is volt mindig – emelte ki Ö. Kovács, így a birtokviszonyok kommunista kezdeményezésű átalakítása is ebből a szemszögből nézendő.
Maguk a kommunisták is ilyen céllal csinálták, hiszen a földosztással megteremtették a saját hatalmi bázisukat a földosztásból kimaradtak által, és megroppantották a majdani hatalomátvételük útjában álló társadalmi rétegeket.
A terror első felvonása: Rákosi
A vidék kommunista megszállásának egyik jelképes pillanata a pócspetri per, ahol az egyházi iskolák államosítása elleni tüntetés során, tisztázatlan körülmények közt lelőttek egy rendőrt 1948 júliusában. A Kádár által személyesen felügyelt koncepciós perben nagyon sok helybélit megvertek, megkínoztak, egy személyt halálra ítéltek és felakasztottak, több 10–15 éves börtönbüntetést osztottak ki, még többeket ítéltek ennél rövidebb börtönbüntetésre, és az egész falut meghurcolták, megbélyegezték, az esetet pedig országos, sőt, a külföldnek is szánt egyházellenes propagandakampánnyá dagasztották. Pócspetri szervesen illeszkedett a hatalmat elbitorló kommunisták menetrendjébe, hiszen kevéssel ezután, 1948. augusztus 20-án hirdette meg Rákosi a mezőgazdaság szocialista átalakítását, vagyis a kényszerkollektivizálást.
Máig elterjedt, félrevezető kifejezés a kényszerkollektivizálás helyett a „szövetkezetesítés”, amely a szavak jelentését megváltoztató, összekeverő, egy új, hazug nyelvet kialakító és azt kizárólagossá tevő kommunista propaganda eredménye.
Ezzel a fogalomkeveréssel ráadásul a XIX. század óta ténylegesen létező magyar szövetkezeti mozgalom ernyője alatt számolták fel a kommunisták a magántulajdont, lejáratva, hiteltelenné téve az emberek szemében a szövetkezetet.
A terror második felvonása: Kádár
Ö. Kovács József felidézte a hazug fősodrú narratívát, amely szerint '56 leverése után egy békés szocialista modernizáció indult el Magyarországon. Ezzel szemben a történeti kutatások kimutatták, hogy az utolsó állami terrorhullám később, 1959–61 között, a már konszolidált kádári diktatúrában zajlott. Több módszerrel zajlott a kisbirtokos parasztság bekényszerítése a kolhozokba: agitációval és lelki nyomásgyakorlással, adminisztratív eszközökkel, illetve nyers fizikai erőszakkal – amire több száz példa volt az országban. Ilyen módon 1961-re ment végbe az egyéni parasztgazdaságok felszámolása, és ezzel az arisztokrácia és az Egyház társadalmi ereje után a hagyományos magyar parasztság felszámolása is.
Az ököl jelentésű, zsugoriságra és nagygazdára utaló orosz kifejezés, a kulák azokat a helyi nagygazdákat jelentette, akik takarékszövetkezet híján hitelezéssel is foglalkoztak abban az elmaradott mezőgazdasági világban.
Magyarországon azonban már megindult a parasztság körében a polgárosodási folyamat, és takarékszövetkezetek is működtek, így a kulák szónak itt nem volt gyakorlati jelentése, ám pejoratívan megbélyegezték vele a gazdaelitet.
Kádárék tudták, hogy a hagyományos paraszti társadalom csak erőszakkal számolható fel, és ezt végre is hajtották – tette világossá a történész. 1958-ban még csaknem 1,7 millió parasztgazdaság létezett, dacolva a kuláküldözéssel, padlássöprésekkel, kitelepítésekkel, verésekkel, kivégzésekkel és a rendkívül kreatív kommunista terrorral. Kádár ezért jelenthette ki 1962-ben, hogy „leraktuk a szocializmus alapjait”, mert addigra sikerült megtörniük a magyar parasztságot. A szocialista típusú mezőgazdaság pedig a szocialista típusú nehézipar mellékága, ugyanis a parasztság felszámolása tulajdonképpen munkaerő-átcsoportosítás volt. Kihúzták a földet a gazdák alól, és létrehozták azt a több milliós lélekszámú, gyökértelen társadalmi tömböt, amelyből gyári dolgozót csináltak, és egyúttal a kommunizmus hívét.
Azóta sem épült újjá a magyar vidék társadalma
A kommunista terrorral és átalakítással szemben mindvégig jelen volt a vidéki ellenállás, amelynek az utolsó tömeges megnyilvánulása 1960-ban történt. Elsősorban a nők tüntettek a kényszerkollektivizálás ellen akkor, tucatnyi faluban, napokon át. Abban az évben elkeseredett levelek tömegei lepték el az újságok, a rádió és a tévé szerkesztőségét, és nyíltan utaltak arra a terrorra, amelyet a vidéki gazdákkal szemben alkalmazott az állam. Ezután azonban az ellenállás elhalkult, a parasztság odaveszett. 1967-ben aztán elkobozták a kényszerrel a közösbe beadott földeket és javakat a szövetkezetektől, azok ekkor állami tulajdonná váltak.
A szovjetizálás egyik legsúlyosabb következménye, hogy az ellenállási formák közt a viccelődés és gúnyolódás mellett felbukkant, sőt, bevett magatartássá, egyfajta kárpótlássá vált a közösből való lopás. A kettős beszéd és kettős cselekvés, a lopás normalizálása mind-mind máig ható negatív jelenségek.
A kommunista diktatúra kényszerkollektivizálásában gyökerezik a társadalmunk mentális lecsúszása, akárcsak az alkoholizmusra és az öngyilkosságra vonatkozó rettenetes statisztikák.
Az önkizsákmányolás mellett az önpusztítást hozta tehát el a népnek ez a beteg társadalommérnökösködés, amelyet a kommunisták az országra erőszakoltak. Fizikailag és mentálisan is kiüresedett a vidék. A pusztítás mértékét jól fémjelzi, hogy Váncsa Jenő agrárminiszter 1981-ben, több hónapos előkészítés után egy szaktanulmányt tett le az asztalra belső használatra; ebben húsz évet és az akkori államadósság 40 százalékának megfelelő pénzt kért arra, hogy a kommunizmus ipari szemléletű mezőgazdaságának kártételeit helyrehozza. Azóta sem hozták helyre...
A teljes beszélgetés ITT hallgatható meg.
