Emmanuel Macron hivatalban lévő elnök győzött a francia elnökválasztási első fordulójában vasárnap, az exit poll-eredmények szerint nagyobb különbséggel a szuverenista jobboldali Marine Le Pen előtt, mint amire előzetesen számítani lehetett – írta az AFP hírügynökség.
Macron a szavazatok 28,6-29,7 százalékát szerezte meg, Le Pen pedig a 23,3-24,4 százalékát négy közvélemény-kutató cég felmérése alapján. Harmadik lett 19,8-20,8 százalék közötti eredménnyel a radikális Jean-Luc Mélenchon. Yannick Jadot zöldpárti jelölt, Anne Hidalgo, Párizs szocialista párti polgármestere és a jobbközép Valérie Pécresse bejelentette, hogy Macront támogatja a második fordulóban, Éric Zemmour, a radikális publicistából lett politikus pedig azt, hogy Le Pent.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Thibault Camus
Facebook hozzászólás
Kovács Pityu
2022-04-11 at 16:09
Hajrá Macron, szaporodjatok, sokasodjatok Muzulmánok!
Franciaországban hivatalosan nem készülnek etnikai összesítések, de szociológiai becslések szerint mintegy hatmillió muzulmán él a 67 milliós országban. Nem rossz, és ez lesz még jobb is. Ha elérik a 20 millió körüli számot, akkor már bozótvágóval fogják irtani a keresztényeket az utcákon. Őseink átka, a Törökök , Románok felfegyverzése, és Trianon megbosszulja magát, és átkozott legyen Franciaország!
Saghy Rozalia
2022-04-11 at 12:30
A 20%-os bal kiadta az ordrét: ne szavazzanak Le Penre. Így Macron marad. Bárcsak most se lenne igazam!
Juhász László
2022-04-11 at 10:12
Ha ideológiai szempontból nézzük, mind Macron, mind Le Pen alapvetően liberális.
Nézzünk csak három klasszikus, identitásválasztó kérdést:
LMBTQ és melegházasság:
Mind Macron, mind Le Pen harciasan LMBTQ és melegházasság párti.
Abortusz:
Az abortusz kérdésében mind Macron, mind Le Pen kőkemény abortuszpárti, keresztényellenes álláspontot képvisel.
Vagyis, ha a színfalak mögé nézünk, kiderül, hogy bizony Le Pen asszony is alapvetően liberális világnézetű
és minimum teljesen közömbös a kereszténységgel kapcsolatban. Hiszen éppen Le Pen asszony volt az, aki eltávolította az igazi keresztény-konzervatív erőket a saját pártjából.
Le Pen asszony egy álkeresztény, áljobboldali, álnemzeti, őt csak a hatalom érdekli, nem az elvek.
SzaboRoza
2022-04-11 at 09:43
Kovács Pityu
2022-04-11 at 07:05
Bizonyára tisztában van vele, hogy Európa iszlám lakosainak harmada Oroszországban él, úgy kb 17 millió fő. Ha Ön ennyire negatív színben látja a franciák jövőjét, akkor az oroszokét feketén?
Ha már Franciaország, akkor Moliere-rel értek egyet, jobb ma egy Macron, mint holnap Marine Le Pen. Szerintem. Akkor is ha nő és mi pénzeljük.
na4
2022-04-11 at 09:09
Hát ez nem jó hír. 🙁
Palafa
2022-04-11 at 07:28
A polgárháború már elkerülhetetlen, függetlenül attól, hogy ki nyer. Elindult az ágyúgolyó, lassítani lehet, megállítani nem.
Ez akkor fog megtörténni amikor az őslakosság rádöbben, hogy választással már nem tudja érvényesíteni akaratát, vagy a hozott kultúrát képviselők ráébrednek, hogy nincs szükség választásokra a hatalom megszerezéséhez.
Vannak már lázadók, de a tömeg még nyugodt, mert azt hiszi kirándulni megy…….
Kovács Pityu
2022-04-11 at 07:22
Naponta 10-12 dekagramm hús, 4-5 tojás, mindent állati vagy kókuszzsírban sütök. Fokhagyma, magok, mogyoró stb.
Kovács Pityu
2022-04-11 at 07:19
Úgy gondolom jó úton jár ahoz az EU és a NATO is, hogy mielőbb végük legyen. A nácizmus, a sovinizmus, a diktatúra mind egy irányba mutat. Mi Magyarok megőrizzük az Oroszokkal a barátságot, a kereskedelmi kapcsolatokat. Eljön mindennek és mindenkinek az ideje. Az idő az Orosz – Kínai katonai szövetségnek dolgozik. Lehet, hogy 10 év múlva már elég erős lesz a gépiparunk és a hadseregünk hogy mi is ebben a katonai szövetségbe legyünk. Az Oroszokkal, Szerbekkel szövetségben meg átrajzoljuk kelet – Európa térképét. Ami az egészséges életmódot illeti, csak annyit mondok, hogy ketogén életmód. Én már 4 éve így étkezek, desztillált, tiszta-sós (99% – os NaCl), szódabikarbónás, c- vitaminos, lizines vizet iszok csak, és már 8 éve. Ahogy több milliárd éve étkezett az ősember. Az utóbbi pár ezer éves, földműveléses baromság az minden csak nem egészséges. A túléléshez jó, az egészséghez kevés. Azóta eltűntek a vérkeringési problémáim, és nincs állandó lábikragörcsöm a magnéziumhiánytól. És ha zöldség, akkor savanyított káposzta étkezés közben, cékla, sárgarépa étkezések után nyersen.
Kovács Pityu
2022-04-11 at 07:05
Hajrá Macron!
Franciaországban hivatalosan nem készülnek etnikai összesítések, de szociológiai becslések szerint mintegy hatmillió muzulmán él a 67 milliós országban. Nem rossz, és ez lesz még jobb is. Ha elérik a 20 millió körüli számot, akkor már bozótvágóval fogják irtani a keresztényeket az utcákon. Őseink átka, a Törökök , Románok felfegyverzése, és Trianon megbosszulja magát, és átkozott legyen Franciaország!
Mirti
2022-04-11 at 05:22
Isten nyugosztalja Franciaországot ( vagy nemsokára allah nyugosztalja…) kár érte!!
Bagaméri
2022-04-11 at 01:09
moliere és Hedvig58 Mindketten írtatok jó dolgokat is meg jó nagy hülyeségeket is. moliere Ha már egészség: valóban a francia konyha alapanyagaiban összehasonlíthatatlanul gazdagabb,mint a magyar és az atlanti,mediterrán partvidék tenger gyümölcseivel sok tekintetben egészségesebb is ( majd meglátjuk meddig,lásd a müanyagszennyezettségtöl és a túlhalászattól fuldokló óceánokat,tengereket),azonban….azonban a francia élelmiszergazdaság nem kis része már kínai kezekben van,kínai tökével müködik ( Dijon,Bordeaux etc.) és a franciák sem mentesek az egészségügyi problémáktól…a májcirrózis a hagyományosan magas borfogyasztás miatt elsöszámú halálozási ok Franciaországban és az ebben a betegségben elhunytak számát illetöen a franciák világelsök. Ami a német sört illeti a legutóbbi 35 évben rendezett sörvilágversenyeken(jellemzöen az USA-ban megtartott) a német sörök rendre a sereghajtók között végeztek,de tanúsíthatom a német “kézmüves” sörök kivételével a legtöbb sörük egyforma,müanyagizü xar. Egy közepes magyar sör több aromával rendelkezik,mint a legtöbb agyonhype-olt német. Hedvig58-nak telkesen igaza van, a magyar konyha zseniális,utolérhetetlen ízvilággal rendelkezik,kellöen gazdag jó minöségü alapanyagokban, a jelenlegi törekvések egy “magyar ízek light” konyhát megszerettetni támogatásra méltó és követendö. A lisztet illetöen,ha nem csalódom a durum búza öshonos védett fajta Magyarországon,nem az egyetlen jó minöségü búza,viszont az egyik legegészségesebb. A teljes kiörlésü gabonafélékböl készített kenyerek lehetnek egészségesebbek…de vigyázat,azok sem nyakló nélkül és nem mindenki számára. Akinek nem tecccccik….hát az zabáljon fürészporból,meg csirízböl sütött német kenyereket. Az igaz,hogy 15 évvel tovább fog élni,de hogy egy jóízüt életében nem fog enni azt garantálom. A magas koleszterin, a szív-és érrendszeri betegségek gyakorisága,a cukorbetegség valóban visszavezethetö a magyar konyha technológiájának egy részére (nem kéne mindent liszttel behabarni,beszórni,süríteni stb) és a magyar étkezési szokásokra ( a vasárnapi ebéd horrorja;-kérsz még kisfiam?…van még elég…tán nem ízlik?). Itt inkább mennyiségi kifogásom van. Vagyis a mértéktelen zabálás hagyománya teszi beteggé a magyar népesség jó részét.Olyan csak Magyarországon fordulhat elö,hogy a tartalmas leves,majd a tetézett húsétel után még teljesen normális dolog 8-16 túrós palacsintát, fél tálca cukrászsüteményt,vagy éppen 10-12 lekvárosbuktát,fánkot egyéb kelt édességet pofázik be a jópolgár. Lehet mértékkel is étkezni. Nem mindenki a Magyar Vizilabda Válogatott tagja.lol Az emberek többsége állandó anyagi problémákkal küzd,a jó minöségü élelmiszer egyre drágább,nem csoda,hogy sokan a szegényebbek közül az alkoholhoz nyúlnak. Meggyözödésem,hogy aki sok alkoholt fogyaszt az nem szomjas,hanem éhes és az alkohollal a gyomor állandó frusztrált állapotát próbálja csitítgatni. A téma szerteágazó fontos és szinte kimeríthetetlen,ezért napirenden tartása minden szempontból (élelmiszerminöség,egészségmegörzés..stb) indokolt.
Paprikáskrumpli rántott parizerrel
2022-04-11 at 00:51
“ támaszkodva, egy közös EU hadsereg már tényező “
.
Attól tartok, hogy ránk csak a fenntartásához való hozzájárulás tartozna. Az irányítást abban is a németek vennék át.
Úgy megnyitnák a határokat , mint a sicc.
Két katonai tömb tagja lenni, nagyon durva lenne.
Azt az erőszakszervezetet bármire használhatnák. Nem beszélve arról , hogy a dajcsok az USA csicskája.
Kirántott parizer hagymáskrumplival
2022-04-11 at 00:46
A migránsok a “mérleg nyelve”.
Ezért akarja Gyurcsány és hordája beengedni őket.
Anna
2022-04-11 at 00:39
Nem dilettans a Le Pen, hanem rendkivul intelligens es tajekozott. A Macron egy buta bankar. Sajnos ezeket a fiatal Davos vezetoket rettenetesen nyomjak. Mindegyik rendkivul buta, agresszive es rafinalt. A kikepzesuk nagyon egyszeru. Kovetnek egy egyszeru tervet amit a Davosbol adnak ki nekik. Ha az esemenyek megvaltoznak, akkor is azt kovetik bar a kozponti terv mar nem illik oda nekik a leirashoz.Alapvetoen fasiszta diktaturat epitenek kommunista elemekkel. A globalistak semmikeppen sem akarnak egy ilyen nagy orszagot minta Franciaorszag elveszteni igy ott a valasztasok erosen meg vannak manipulalva.
apro_marosan_petergabor
2022-04-11 at 00:16
Fr. valódi atomhatalom, a bombáit nem az USA tárolja, mint a britekét… mások is a tárgyalási pozíciói…
Le Pen győzelme (aki megreformálta pártját, még az apját is kirakta belőle, hogy ne nácizhassák) óriási jelentőségű lenne,
létrejöhene egy komoly keresztény-konzervatív erő az EU-ban, mintát mutatva a többieknek – a mi pozíciónk is jelentősen megváltozna, erősödne. LP megálítaná az iszlám bevándorlást – éppen ideje!
Nem véletlen adott egy magyar bank komoly kölcsönt Le Pen pártjának nem rég…
A Fr. atomütőerőre támaszkodva, egy közös EU hadsereg már tényező a világpolitikában.
Ezt tudják, s félnek is Le Pentől a bolsevik-libero erők, mint a tűztől. Zemmour is mellé állt. Hajrá Le Pen!
Sas
2022-04-10 at 23:53
Macron sokat fejlődött-ma már messze különb a germánoknál-lassan felnőtt . A nő pedig dilettáns.És tényleg amerika akarja-titokban. Hogy anarchia legyen.
Sas
2022-04-10 at 23:50
Macron már érett politikus-a nő semmire sem jutna-csak társadalmi robbanást idézne elő.Orbánnak Macron a megfelelő.
Patriota
2022-04-10 at 23:28
Ezek a franciák, betegek…..
Hedvig58
2022-04-10 at 23:22
Molier! Mint háziasszony tudom Önnek mondani, a magyar konyha semmivel sem rosszabb mint akár a francia, akár az olasz, csak megszoktuk, és nekünk nem különleges. Az sem igaz, hogy egészségtelen lenne. Sehol nem esznek annyi főzelék és zöldségfélét mint nálunk. A jó kis magyar borsólevesünknek párja nincs. Már miért lenne egészségtelen egy magyar rakott krumli jó kis kolbásszal? Azért mert a franciáknak nem telt kolbászra, és ők csak tojással készítették? A csiga helyett szívesebben eszem májat, vesét, velőt stb. Nem tudom kinek állt érdekében a magyar konyhát lejáratni, de ideje lenne helyre tenni a dolgokat. Egyáltalán nem használunk annyi lisztet, és egészségtelen dolgot, mint amennyit állítanak. A magyar lakosság is szívesen fogyasztana tenger halakat és herkentyűket, de miután nincs tengerpartunk tudomásul kell vennünk a helyi sajátosságokat. Ennénk mi is sokkal több nyers gyümölcsöt a világ minden tájáról, de mi nem gyarmatosítottuk végig a fél világot, így nekünk csak a hazai maradt. A magyar konyha ízei utolérhetetlenek. Nem véletlen hogy a külföldiek szívesen étkeznek nálunk. A magyar lakosság túlságosan szereti a gyomrát, és túl sokat eszik, ez tény. Nem kell hasra esni mindentől ami külföldi és nyugati, együk csak a saját ételeinket, csak fogyasszunk mértékkel.
Orientál
2022-04-10 at 22:36
Hát a történelem ,nem csak a Trianon.
Rolo
2022-04-10 at 22:25
Szerintem nekünk teljesen mindegy ki nyer…
De a franciák Macronnal a saját sírjukat ássák…mennek vágóhídra!!!
Kiss Róbert
2022-04-10 at 22:25
Micron lövetett a népre…ha megszavazzák
így is,az ő saruk…Európa érdekében csak mi szurkolunk,MAGYAROK,mert aggódunk miatta,sokan gondolunk itt a politikáról egyformát-helyesen!!!Nyilván az a helyes,ha Európa NEM!!!lesz a világhatalomra törekvő nemtudjukkik fejostehene,csicskája,de Franciaország nem Magyarország,ott nem mindegy az elnök személye??????
CsZ
2022-04-10 at 22:19
Na ez olyan mint az ukrajnai hirek
Sohasem fogjuk megtudni az igazságot.
Ez a világkirályságnak olyan stratégiailag fontos választása europa nyomorba döntése és kivégzése ügyében, hogy nem fogják hagyni a választokra bizzák
grimmbusz
2022-04-10 at 22:05
Moliére…
Két hétig ettem a “minőségi” étrendjüket. Köszönöm, de én soha többet nem kérek belőle….
A vége felé már csak penészessajtot ettem penészessajttal, hogy hátha úgy élve hazajutok.
PG
2022-04-10 at 22:02
Várjuk ki a végét!
moliere
2022-04-10 at 21:23
… csigazabálók, mi? Ha az utóbbi harminc évben hasonló minőségi étrendünk lett volna, nem zsírszegény, vagy kalóriaszegény, hanem MINŐSÉGI, akkor ma az átlagosan várható élettartam, a kardiovaszkuláris betegségek, a rákbetegségek, a cukorbetegségek statisztikái tekintetében nagyon jól állnánk. (Tán még akkor is, ha csak csigát zabálnánk… de bárcsak ennénk a francia menüt!)
Ez az az egyetlen szempont, amire a francia politika óriási hangsúlyt fektet pártfüggetlenül: mindenki számára elérhető áron magas minőségű élelmiszer!
Ahogy az angoloknál alap a hajtós foci, a németeknél a jó sör, a cseheknél a sztenderd minőségű sör-knédli-hús-káposzta kombó olcsón, nálunk meg…. az olcsó csempész cigi és a trágya de megfizethető ő tápanyag.
Mackinder
2022-04-10 at 21:22
NANEEE!!!
KOMOLYAN???
ÚÚÚÚGY MEGLEPŐDTEM!!!
Spoiler alert:
behúzza a második fordulót is, kb 65-35 arányban…
(nem is értem, hogy Le Pen minek indul mindig! A franciák soha nem fognak a “szélsőjobbra” szavazni…még ha csak de Gaulle-ista is )
moliere
2022-04-10 at 21:17
Királytigris
Lehet. Az első fele.
Csak azzal lehet még gond, hogy mi tényleg ott állunk-e majd.
moliere
2022-04-10 at 21:16
Az itt hozzászólók többsége Le Pen győzelmében reménykedik. Jelen pillanatban az USA is Le Pen győzelmét támogatja, így akár még csoda is történhet, és nyerhet is. Aztán majd úgy járnak az itt hozzászólók, mint amikor itt is többségben támogatták Von Der Leyent… Aztán meg mekkora “kurva” lett… Le Pen ugyanúgy beállna az oroszellenes vonalba, és ugyanúgy megkapnánk tőle az ívet, mint a többi barátunktól, pl. morawieckitől, dudától, kacsintszkitől. Aztán majd csak pislognánk, mint az a bizonyos miskolci béka.
Királytigris
2022-04-10 at 21:14
Apponyi jóslata csak beérik…
moliere
2022-04-10 at 21:14
Nekünk Macron a jobb. Nem a szándékok számítanak csak, hanem a lehetőségek is.
Macron is szuverenista, esélyesebb az Amerika elleni küzdelemben. Le Pen elszigetelné Franciaországot, és amiben határozottabb és tetszetősebb, hogy ti. bevándorlás-ellenes, abból nem nagy kérdés, hogy mennyit tudna megvalósítani. Egyetlen dolog lenne belőle: polgárháború. Egy polgárháborúban lévő Franciaország pedig igencsak jó lenne az USA számára, mert a legkomolyabb akadály esne ki a kontinens gyarmatosítása útjából. Persze, hogy nehéz szeretni Macront, de valójában Orbán mellett csak ő emelkedik ki Európa politikusai közül. Ma nem az a rock-and-roll, hogy valaki migránsellenes, hanem az, ha tárgyal Putyinnal. ÉS BESZÓL A LENGYELEKNEK, HOGY ÁLLJANAK LE A BELEVAÚVAÚVAL.
Lel
2022-04-10 at 21:07
Le Pen nyer a végén,ha még maradt egy csöpp eszük a csigásoknak!!!
lyukas zokni
2022-04-10 at 21:05
a csigazabálók menthetetlenek.
Logikus
2022-04-10 at 21:02
A franciák hülyék mint mindig…