Magyar Péter szombaton sem adott választ arra a kérdésre, hogy honnan származik a talpramagyarok.hu adatvédelmi tájékoztatója. A Tisza Párt alelnökének honlapján a napokban tűnt fel két olyan szervezet is, amely köthető a Bajnai Gordon-féle DatAdathoz. Az ügyben felmerülő aggályokra már a Szuverenitásvédelmi Hivatal és az Adatvédelmi Hatóság is felhívta a figyelmet.
Ez egy nice catch, ahogy az angol mondja, örülök, hogy ezt megtalálták
– így fogalmazott pénteken, vidéki országjárásán Magyar Péter a Célpont stábjának, miután kiderült, hogy honlapjuk adatvédelmi tájékoztatójában két olyan cég is feltűnt, amely köthető a Bajnai Gordon-féle Datadathoz. Az információt a Magyar Nemzet hozta nyilvánosságra; cikkük után eljárást kezdeményezett a Szuverenitásvédelmi Hivatal, Magyar Péterék pedig eltüntették a honlapjukról a Bajnaiékhoz köthető két cég nevét.
Magyar Péter pénteki nyilatkozata után azonban aggályokra hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság is. Péterfalvi Attila, a hatóság elnöke az üggyel kapcsolatban úgy fogalmazott: az is kérdéses, hogy az említett cégeken kívül van-e más olyan információ, amely nem felel meg a tényeknek Magyar Péterék honlapján.
Magyar Pétert szombaton, aláírásgyűjtésükön a Célpont stábja kérdezte.
A Bajnai Gordon nevével fémjelzett Datadat egyébként a baloldali kampányok visszatérő szereplője: lényegében a cég bonyolította le a baloldal kampányát a 2022-es országgyűlési választás idején. A cégcsoport volt a legnagyobb haszonélvezője a guruló dollároknak, közvetetten és közvetlenül több mint 1,8 milliárd forintnyi dollárt zsebeltek be.
Forrás: Hír TV; Fotó: képkivágás
Facebook hozzászólás
Sas
2024-04-21 at 14:44
eddig az unatkozó, pesti-felsőközépet fanatizálta-most próbálja a vidéki legalsóbb rétegeket-kormány-statisztálás mellett.
Felcser
2024-04-21 at 14:37
Ennek a poloskàsnak a szája is lóg, elképzelhető , hogy a némiszerve is, hogy lóg!
TalEle
2024-04-21 at 13:54
„Hála” a fáradságos, kitartó, törvénytelen és zavartalan – vajon, a szép nevű Nemzeti Adat- és Információvédelmi Hatóság mi a f@sszal foglalkozik? – adathalászatuknak, a f@szopó Soros ügynökök, a Facebook-on, gond nélkül, bármikor tudnak szervezni egy ötvenezres tüntetést a Kossuth térre, a pesti csőcselék mozgósításával…
aladin
2024-04-21 at 13:16
magyar nagyon jó nevet választott a pártjának, “Tiszavirág”, na ilyen gyorsan fog elhervadni.
Béla
2024-04-21 at 13:12
Közmondás
Akasztott ember házában kötelet emlegetni annyi, mint tapintatlan megjegyzést tenni.
Sas
2024-04-21 at 13:07
egészen elképesztő, hogy ebben a rendszerben–bárki-alapíthat pártot, és indulhat a választásokon-sem szellemi, sem morális követelmény nincs.
Baka
2024-04-21 at 12:59
Sziasztok.
Magyar Péter,a magyarok Szolzsenyicinje, amikor bent volt a bandába akkor nagyon jó volt, most hogy nincs, köpköd még a végén Nobel díjat kap.igazi komcsi mentalitás.
aladin
2024-04-21 at 12:52
Ez a Magyar Péter nevü selejt egy megélhetési szélhámos hazug áruló egy gerinctelen patkány.
Cuki
2024-04-21 at 12:49
saghy rozalia 2024-04-21 at 12:46
Bajnai olyan mint egy szerény kispap, kétes perselyelszámolással
saghy rozalia
2024-04-21 at 12:46
A fiatalabbak nem tudják ki Bajnai. Feledésbe merültek a viselt dolgai. Sajnos.
Elmegyògyàsz
2024-04-21 at 12:45
Ennek a lénynek az igazi neve, poloskás Péter! Az a legnagyobb tragédia, hogy ilyen poloskás a magyar nevet bitorolja. Ez a logó szájú, aki éveken keresztűl haszonélvezője volt a regnáló hatalomnak, most,hogy kiesett a csöcs a lógó szájából, elensége lett! Ez igazi jellemes figura. Nem ajánlatos a fickó közelébe menni, mert büzlik a poloskától!
t
2024-04-21 at 11:53
A ps megint tökön bökte magát. A videóban válaszol. Csak meg kellene nézni azt amit kiraktok.
Bandi
2024-04-21 at 11:48
Poloskás Peti (úgy válik ez állandó jelzőjévé, mint Nauszikaa-nak a hókarú) esetében a “sapka” említgetése azért aligha dehonesztáló, hisz kevéssé dicsőséges tett az asszony beszédének rögzítése és a rögzített szavak hátán történő felemelkedés. Ámbátor a derék legény vátesz vezérnek/politikusnak avanzsálódik éppen és azoknak minden megbocsájtatik a szekta tagjainak részéről.
Esetleg akármi bármi.
Bár az sem éppen érthető, hogy néhány ballibsi kommentelő (vadász) miért ír ide feleslegesen (talán szeret szo.ni), holott a libernyák oldalak langyi akolmelegében bizonnyal nagyobb elismerésre számíthatna.
A konkrétumokat írók természetesen szívesen látottak.
gyozo2018
2024-04-21 at 11:14
Emese dr.Turáni
2024-04-21 at 11:03
/
Pprtik Peti buta, mint a föld. Legfeljebb azt tudja osztani.
Mert esze az nincs.
lázér meg szemét, sunyin védi MP igazgatótanácsi “munkáját”, miközben ekézi Varga
képességeit.
Készül egy lehetséges jövőre?
Egyszer már kirúgta Orbán. Hogy került vissza?
gyozo2018
2024-04-21 at 11:09
De most nem azért, de ha egy jóképű alak lenne, és nem egy gusztustalan, lógószájú (Varga hova tette a szemét?), nyálas, mindenki utálta napközis, aki a többiek gondosan felépített várába páros lábbal ugrált bele, bosszúból, mert senki sem akart egy ilyen erőszakos kis kreténnel játszani.
Pfúj.
Lányok, villogjon a vészcsengő: SENKIT SEM TUDTOK A SZERELMI ÉRZELMEITEKKEL MEGVÁLTANI, MEGVÁLTOZTATNI.
A jellem már születéskor adott.
Emese dr.Turáni
2024-04-21 at 11:03
Petya ossz földet!
nemzeti
2024-04-21 at 10:38
erősebb legyen nála a mondandó
nemzeti
2024-04-21 at 10:37
Az emberek többségét nem elsősorban idegen szavak
szótára érdekel.
A Fidesznek olyan kampány üzemmódban kell kapcsolni,hogy erősebb a mondandó.
S már most, időben kell sok eszközzel hatástalanítani
ezt az ambíciózus “megmentőt.”