Pesti Srácok

Rogán: Juhász az olajmaffia rettegett vezérének "samesza"

Rogán: Juhász az olajmaffia rettegett vezérének "samesza"

Rogán Antal szerint nyilvánvaló, hogy Juhász Péter, az Együtt alelnöke a magyar olajmaffia rettegett vezetőjének, Portik Tamásnak a "samesza", rendszeres kapcsolatot tartanak és összejátszanak azért, hogy lejárassák. A Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter erről csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján beszélt, ahol azt is bejelentette, hogy emiatt nem vesz részt a Juhász Péter ellen indított személyiségi jogi pere tárgyalásán.

Rogán Antal sajtótájékoztatót tartott a Miniszterelnöki Kabinetiroda épületében arról, elmegy-e arra a polgári peres tárgyalásra, melyet rágalmazás miatt indított Juhász Péter ellen. A miniszter azt mondta, 2-2,5 éve zajlik ellene rágalmazási hadjárat, ezért beperelte Juhász Pétert. Ez a személyiségi jogi per 1,5 éve tart. Megfontolta, hogy elmenjen-e, vagy sem, pedig nem lenne kötelező az ilyen tárgyalásokon megjelennie.

Rogán: Juhász az olajmaffiózó "samesza"

Végül úgy döntött nem megy el, mert nyilvánvalóvá vált számára, hogy Juhász Péter Portik Tamás "samesza". Keresetét ugyanakkor fenntartja. Rogán megemlítette,hogy sajtóhírek szerint a politikus és a bűnöző rendszeres kapcsolatban vannak egymással, továbbá elmondta, hogy megtette tanúvallomását, jegyzőkönyvbe mondta, hogy sosem találkozott, beszélt Portik Tamással. A miniszter szerint számtalan olyan dologról, amit Juhász állított szerinte kiderült, hogy valótlanság, hiszen az az ügyészség Portik ellen folytat hamis tanúzás miatt eljárást. Portik Tamás tanúvallomása semmiben nem felel meg a valóságnak. Ráadásul az V. kerületi ingatlanügyekkel kapcsolatban a rendőrség is megállapította, hogy nem történt visszaélés.

PestiSracok facebook image

A volt börtöntárs szerint Portik pénzeli az együtt politikusát

Juhász Péter és a rettegett olajmaffiózó kapcsolatáról a PestiSrácok is többször cikkezett már. Megírtuk, egy, a Gyorskocsi utcai börtönből nemrég szabadult férfi korábban azt állította a TV2 Tények Extra című műsorában, hogy a Prisztás-gyilkosság miatt 15 évre ítélt, a magyar alvilág egyik leggazdagabb, legrettegettebb vezéregyéniségének tartott Portik Tamás tanácsokkal és pénzzel is ellátja az Együtt politikusát, Juhász Pétert. Portik volt börtöntársa, Menyhárt Attila a Tények szerint egykori elítélt bűnöző, aki meg akart szabadulni az információk terhétől, amelyeket börtönévei során megszerzett. Menyhárt két és fél évet ült a zsarolás és önbíráskodás miatt. A Tények állította, a férfi bennfentes információi onnan vannak, hogy a börtönben ő hordta ki az ételt Portik Tamásnak, aki idővel a bizalmába fogadta. Beszélt arról is, hogy „van ez a Juhász Péter nevű politikus, a kendermagos fickó”, akit a maffiavezér “saját emberének tart” és aki úgy táncol, ahogy a volt Energol-vezér fütyül. Példaként elmondta, hogy Portik egy ízben előre tudta, mit fog nyilatkozni Juhász. Menyhárt szerint Portik célja az, hogy megdöntse a magyar kormányt,Juhásznak pedig azért érheti meg ez az egész, mert anyagi támogatást kap érte.

portik itelet
A volt börtöntárs szerint Portik a börtönből irányítja Juhász Pétert. Fotó: MTI

Saját magát buktatta le

Az Együtt politikusa egyébként már az interjú bemutatása előtt magára vette a vádat, amikor a hivatalos fb-oldalán közölte, hogy portálunkon megvádolták, noha cikkünkben nem is említettük a nevét. A videóban a beismerést azzal is tetézte, hogy lerántotta a leplet titokzatos bűnözői kapcsolatáról, nevezetesen, hogy ismeri, sőt, jó kapcsolatban áll a több leszámolásos gyilkosság megrendelésével vádolt, valamint elítélt egykori olajos bűnöző, Portik Tamás titkárával. Akinek "kinyomtatta az internetet", mert sajtófigyelést végzett neki…

Konkrétan ezt mondta:

Jó lenne persze azt is megtudni egyszer, mit rejtett az a boríték, amit a Demokratikus Koalíció aktivistája, a többször is nevet változtató, most épp F. Erika adott Juhász Péternek…

Kiderült, Portik hazudott

Később azt árulta el Juhász a 444.hu-nak, hogy a sajtófigyelésért cserébe a nő egy olyan fényképet ígért neki, amelyen együtt szerepel Rogán Antal és Portik Tamás, és ez a fotó július eleje óta kint is van az Együtt-alelnök Facebook-oldalán. Az persze nem derül ki belőle, hogy Rogán és Portik ismerik-e egymást, hiszen a képen láthatólag nem egy társaságban vannak. Juhász Péter különös kapcsolata az egykori maffiavezérrel már korábban terítékre került, amikor az Együtt társelnöke tanúként hívta be maga mellé Portik Tamást a Rogán Antal miniszterrel folyt személyiségi jogi perében. Portik Juhász állításainak alátámasztására azt mondta a perben, hogy kenőpénzt adott át a fideszes politikusnak, korábbi belvárosi polgármesternek. Azóta hamis vád miatt folyik eljárás Portik ellen, mert mint a PestiSrácok.hu is megírta: logikai és ténybeli képtelenség mindaz, amit Portik a bíróságon előadott.

Címlapfotó: 444.hu

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.