Magyarország megköszönte az elfelejtett ’56-os gesztust
Magyarországon eddig alig ismert történet, hogy az 1956-os forradalom és szabadságharc vérbefojtása miatti tiltakozásul Hollandia, Svájc és Spanyolország nem vett részt az 1956. november 22-én kezdődő Melbourne-i olimpián. Most a hatvanadik évfordulóra szervezett emlékév keretén belül Magyarországon látták vendégül azokat az egykori sportolókat, akik a bojkott miatt maradtak le életük egy nagy álmáról.
„Nem menni, ez lehet az egyetlen méltó döntés” – fogalmazott Johannes Linthorst Homan a Holland Olimpiai Bizottság elnöke az 1956. november 8-i közgyűlésen. A Bizottság ezen felül 100 ezer gulden segélyt is megszavazott a Magyarországról érkező menekülteknek. A hatvanfős olimpiai csapat otthon maradt, ez pedig olyan törést okozott a holland sportnak, amely még az 1960-as római olimpián is éreztette a hatását. Svájci részről negyvennégy fős csapat volt kénytelen kihagyni az olimpiát, a spanyolok pedig négyen utaztak volna. Magyar részről eddig nem történt hivatalos gesztusgyakorlás.
Hatvan év elmúltával, az olimpia megnyitójának évfordulóján, a Magyar Olimpiai Bizottság és a Civil Európai Zenei és Sportdiplomáciai Magyar Intézet szervezésében, a Nemzeti Sport, a Magyar Sportújságírók Szövetsége, az Andrássy Gyula Német Nyelvű Egyetem, a Hotel Continental Budapest és az Uránia Nemzeti Filmszínház támogatásával köszönték meg az egykori gesztust a három országnak, illetve azoknak a sportolóknak, akik emiatt maradtak távol az olimpiától. A „Dank! Merci! Gracias!” elnevezésű program során díszfogadáson látták vendégül, budapesti városnézésre vitték, valamint a Terror Házában is végigvezették azt a tizenegy holland, két svájci és egy spanyol egykori sportolót, akik eljöttek, az emlékérmet pedig azoknak is elküldik, akik nem tudtak itt lenni. A vendégeket az Országházban fogadta Kövér László házelnök. A tizenegy holland között itt volt a gyeplabdacsapat hat tagja, valamint két olyan, egykori világcsúcstartó úszónő, Mary Kok és Ada den Haan, akik aranyesélyesként utazhattak volna az olimpiára.
Párhuzamosan konferenciát rendeztek az Andrássy Egyetemen, amely sporttörténeti szempontból elemezte, hogy milyen súlyos következményekkel jár egy ilyen bojkott a sportolókra nézve. Amire nem került sor Melbourne-ben, az most Budapesten megtörtént: felhúzták a három ország lobogóját, ezzel köszönve meg, hogy az idelátogató sportolók életük legszebb álmát adták oda egy számukra talán ismeretlen ország szabadságáért. Schmidt Mária kijelentette, hogy azoknak a kiváló sportolóknak és sportvezetőknek mondanak köszönetet, akik a magyar nép iránti szolidaritásból nem vettek részt a melbourne-i olimpián. „A holland, a svájci és a spanyol ’56-os olimpiai csapat még élő tagjainak ezzel a köszönetnyilvánítással olyan gesztust kívánunk gyakorolni, amellyel hatvan éve adósak vagyunk” – mondta az 1956-os Emlékbizottság társelnöke.
Nem felejtettük el ezt a gesztust, az ’56-os hősök között tartjuk őket számon, attól függetlenül, hogy saját akaratukból vagy más miatt maradtak le az olimpiáról. Ők testesítik meg a holland, a svájci és a spanyol társadalmi szimpátiát a magyar forradalom iránt
– nyilatkozta a PestiSrácok.hu-nak Rosonczy-Kovács Mihály, a Civil Európai Zenei és Sportdiplomáciai Magyar Intézet igazgatója, a kezdeményezés elindítója. Hozzátette, hogy a bojkott okaként az említett három ország olimpiai szövetségei nem voltak hajlandóak részt venni azon az olimpián, ahol felvonják a magyar vérrel szennyezett szovjet zászlót.
Magyarországon mostanáig nem volt ismert ez a történet, mivel a bojkott nem érte el azt a hatást, amit reméltek tőle. Emiatt csúszott hatvan évet a magyar válaszgesztus is, azonban idén az 1956-os Emlékbizottság jóvoltából megvalósulhatott. Rosonczy-Kovács elmondta, hogy az egyetemi tanulmányai során találkozott a bojkottra utaló mondattal, és ezután kezdte el felkutatni a történet hátterét. A rendszerváltásig nem lehetett beszélni erről sem, utána pedig ’56 annyi más vetületét kutatták, hogy ez elsikkadt a többi között. Tavaly novemberben kezdték el felkutatni az érintett olimpikonokat Csillag Péterrel, a Nemzeti Sport munkatársával közösen.
Ha nem mehettek el Melbourne-be, megszerveztük, hogy jöhessenek el Magyarországra, és emlékezzünk meg az akkor történtekről. Sportpolitikai szempontból a bojkott nem megoldás, a sportolókat így bevonni a politikába káros, mégis értékeljük, hogy ez a három társadalom ilyen természetességgel kiállt Magyarország mellett. A legdrámaibb történet azé az Eef Kamerbeek tízpróbázóé, aki már Melbourne-ben volt, amikor közölték vele, hogy nem vehet részt az olimpián. Ő hazautazásakor a repülőgép ablakából látta, hogy már megy a megnyitóünnepség
– mondta Rosonczy-Kovács.
Mary Kok mindössze 16 éves volt akkor, de már több számban is világcsúcsot úszott korábban.
Pontosan emlékszem, amikor megkaptam a hírt, hogy nem utazhatok. Édesanyám hallgatta a rádiót, így ő tudta meg hamarabb. »Mary, gyere, ezt hallgasd!« – kiáltott. Nem tudtam elhinni, hogy itthon kell maradnunk. A bőröndöm már egy hete össze volt csomagolva, rajta a repülőjeggyel
– mesélte el. Arról is beszélt, hogy a holland úszócsapatban komoly törést okozott a bojkott, sokan abbahagyták emiatt a sportolást. Négy héttel később meghívást kaptak az úszók Dél-Afrikába egy turnéra, ahol ő két világcsúcsot ért el.
„Készen álltam, hogy felálljak a dobogóra. Az érmem ott maradt a Melbourne-i medence alján” – utalt vissza az olimpiára. Elmondása szerint a budapesti konferencián meg is siratta, pedig nem jellemző rá. A mostani látogatás segített neki feldolgozni a történteket, azon viszont meglepődött, hogy a magyarok sem tudtak az akkori bojkottról, amely miattuk, illetve értük történt. Megkérdeztük a véleményét magáról a bojkottról is, erre érzékeltette a csalódását, mondván: ő nem politikus, hanem sportoló volt. A meghívásnak viszont örült:
Meg akarják nekünk köszönni, amit nagyra értékelünk. Megkerestek Floridában, ahol élek, elhívtak Budapestre, minden csodálatos volt.
