Pesti Srácok

Kapaszkodjanak meg! Kálmán Olga szerint Simicska nem szól bele a Hír Tv szerkesztésébe

Én úgy tudom, hogy Simicska Lajos nem folyik bele a napi munkába a Hír TV-nél - jelentette ki "egyenesen", de az ismert tények fényében a valóságtól elrugaszkodottan Kálmán Olga, aki március 13-án áll csatasorba Simicska Lajos nagyvállalkozó 180 fokos fordulatot vett televíziójánál. Kálmán Olga ma az Indexnek adott interjút, amelyben úgy vélekedett, az nem tartozik a vállalhatatlan helyzetek közé, hogy "valaki, valamikor alapított egy céget, de a napi munkába nem folyik bele". Kiderült, Kálmán Olga szerint Simicska már nem politikai szereplő, "az emlegetési rangsorban Mészáros Lőrinc állt a helyére". Emlékezetes, a PestiSrácok.hu hozta nyilvánosságra azt a hangfelvételt, amelyen bevallja, hogy fordulatra kényszerítette embereit.

Végre Kálmán Olga is megszólalt a Hír Tv-hez igazolásával kapcsolatban, az ATV egykori állócsillaga ma az Indexnek adott figyelemreméltó interjút. Kálmán Olga ebben egyértelműen megvédi Simicska Lajost, mondván meg akarta magának nézni a nagyvállalkozót, ezért találkozott is vele, de Simicska azt ígérte neki, hogy ugyanazt csinálhatja, amit eddig, csak szabadabban.

Az interjú egyik legpikánsabb része az, amikor Kálmán Olga nyomatékosítja, ő úgy tudja, hogy Simicska Lajos nem folyik bele a napi munkába a Hír TV-nél. Mindez annak a Simicska-hangfelvételnek a fényében érdekes, amelyet a PestiSrácok.hu hozott nyilvánosságra és amelyen a milliárdos vállalkozó bevallja, fordulatra kényszerítette embereit. (A hangfelvétel fent meghallgatható.) Kálmán Olga véleménye mellé állítva érdemes felidézni azt is, amikor Simicska a G-napon azt nyilatkozta a PestiSrácok.hu-nak, hogy "bemegyek és mindenkit kibaszok". Simicska akkor egyértelműen az orbánistákra gondolt.

"Ő a tulajdonos. Nem főnököm, nincs befolyással a munkámra. (...) Le kéne akadniuk a magyar sajtómunkásoknak a tulajdonos kilétéről, mert nyilván vannak vállalhatatlan helyzetek, de az, hogy valaki, valamikor alapított egy céget, de a napi munkába nem folyik bele, az nem tartozik ezek közé" - mondta Kálmán Olga. Arra a kérdésre, hogy hogyan tudja az átigazolását összeegyeztetni azzal, hogy az Egyenes Beszédben egy időben állandóan beszédtéma volt Simicska, a tévés úgy válaszolt, hogy csak akkor, amikor még politikai szereplő volt. "Most már nem az. Most az emlegetési rangsorban a helyén Mészáros Lőrinc áll. Ez most egy más helyzet, Simicska Lajos már nem a politikai hatalom egyik oszlopos tagja. A G-nap eléggé átrendezte a viszonyokat" - állítja Kálmán Olga. Elárulta, a Hír TV-nél neki Tarr Péter, M. Kiss Csaba vagy D. Bányász Gergő személye megfelelő szakmaiságot jelent és nem Simicska Lajos lesz a főszerkesztő.

PestiSracok facebook image

Az interjúból kiderül még, hogy az Index újságírója és Kálmán Olga szerint sem baloldali a Hír Tv, és Kálmán Olga nem 4 millió forintos fizetésért igazolt Simicska médiabirodalmába.

A vezető kép a nyugat.hu fotója. A képen Kálmán Olga új műsorának széttrolkodott szombathelyi óriásplakátja látható a felirattal: Menj egyenesen, majdfordulja balra Kálmán Olgával!

Ajánljuk még

Gyermekeket is érintő szexrabszolga-hálózatot üzemeltet egy magyar férfi Floridából

Exkluzív 2023 augusztus 8.
Ha azt hallanák, hogy egy Amerikában élő (leginkább bujkáló) magyar férfi kiszolgáltatott, nehéz élethelyzetben lévő nők bizalmába férkőzve végeztet erotikus munkát úgy, hogy gyakran az áldozatok kiskorú gyermekei, rokonai és munkatársai is belekeverednek a részben pedofília-gyanús rémálomba, akkor biztosan azt gondolnák, hogy egy filmről van szó. De erről szó sincs, Amiről most beszámolunk az a rideg valóság. Történetünkben magyar nőkről lesz szó, akik teljesen publikus “társkereső oldalakon” szexrabszolgaként tengetik a mindennapjaikat, ebből pedig kiutat csakis a nyilvánosság, az őket elnyomó és kihasználó férfi valós személyének a leleplezése jelenthet. A PestiSrácok.hu informátora részletesen beszámolt portálunknak erről a rémisztő, és egyben bicskanyitogató eseménysorról, amiben az a legrosszabb, hogy a nők kizsákmányolása elleni sok évtizedes fellépés dacára a szemünk előtt zajlik, van rá “kereslet” és ez a bizonyos férfi ebből kiválóan él, köszöni szépen, jól van, és esze ágába sincs abbahagyni, amit csinál. Ha hagyjuk…

Az Állami-lakótelepről indulva lett a világ legdrágább játékosa és az utolsó magyar vb-gól szerzője – Détári Lajos hatvanéves!

Exkluzív 2023 április 24.
Alapembere volt az 1980-as évek világverő magyar válogatottjának, ő magyar foci eddigi utolsó világklasszisa, egyben ő szerezte a magyar labdarúgás utolsó világbajnoki gólját is. Középpályás létére rendkívül gólerős volt, ugyanakkor irányítani is zseniálisan tudott, labdáinak, utolsó passzainak pedig mindig szeme volt. A Németországban, Görögországban és Olaszországban is sztárrá váló egykori csodálatos játékos, Détári Lajos ma ünnepli hatvanadik születésnapját, írásunkkal előtte tisztelgünk.

Mégsem Magyarországon ér véget a móri mészárlás nyomravezetői díjának ügye

Exkluzív 2020 október 22.
Elutasította az Alkotmánybíróság Szebenyi István indítványát, így a férfi még mindig nem részesült abból a nyomravezetői díjból, amelyet a nyolc halálos áldozatot követelő móri bankrablás ügyében írt ki a rendőrség. A jelentős összeget egyébként már kifizették a hatóságok egy olyan hamis tanúnak, aki vakvágányra vitte a hazai kriminalisztika történetében egyedülálló bűncselekmény vizsgálatát. Az amatőr hadtörténész lehetősége a magyarországi jogorvoslatra ezzel véget ért, de nem adja fel, ügyével az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul kérelmével. Azt reméli, hogy a testület közbenjárásával őt is megilleti majd a tisztességes eljáráshoz való jog.