Pesti Srácok

Szépen ürül Simicska csatornája – még egy alapító távozott a Hír TV-től

Szépen ürül Simicska csatornája – még egy alapító távozott a Hír TV-től

Csütörtökön felmondott a Hír Televízió egyik alapítója és meghatározó személyisége, Kisléghi-Nagy Rudolf, a Riasztás című műsor szerkesztő-riportere – tudta meg a PestiSrácok.hu. Távozásával gyakorlatilag már hírmondónak sem maradt jobboldali „arc” a Kálmán Olga leszerződtetésével végleg balliberálissá vedlett, egykor szebb napokat látott Simicska-csatornánál.

Információink szerint Kisléghi-Nagy Rudolf szakmai és emberi okokra, illetőleg a televízió gyökeresen megváltozott irányvonalára hivatkozva távozott a Hír TV-től, amelynek alapításától kezdve, tehát több mint tizennégy éve volt meghatározó alakja. Az általa szerkesztett és vezetett műsor korábban nagyon sok nézőt vonzott. Kisléghi-Nagy Rudolf felmondásával a műsor jövője is kérdésessé vált, hiszen információink szerint az eddigi műsorkészítők közül csak páran maradtak. Kisléghi-Nagy Rudolf jelenleg a felmondási idejét tölti.

Kisléghi-Nagy Rudolf sem adja a nevét a „kálmánolgásodó” Hír TV-hez; Fotó: port.hu

Mint arról a Magyar Idők híre alapján már beszámoltunk, január végén felmondási hullám söpört végig a Hír TV-nél, és legalább huszan hagyták ott a 180 fokos fordulatot végrehajtó csatornát. Sokaknál Kálmán Olga leszerződtetése verte ki végleg a biztosítékot, illetve a televízió főszerkesztő-helyettesének, Tarr Péternek a karácsonyi körlevele, amelyben az eddigieknél is kíméletlenebb kormánykritikus hangvételt ígért. Mivel már az eddigi hangütés is balról előzte az ATV-ét, ezért nem csoda, ha minden jobboldali, konzervatív munkatárs eljött onnan. Úgy tudjuk, Kisléghi-Nagy Rudolfot további munkatársak követhetik az elkövetkező hetekben.

PestiSracok facebook image

Vezető képünkön Simicska Lajos látható. Fotó: Index.hu

Ajánljuk még

Az ellenzék kedvenc egyháza éveken át lophatta meg saját, szerencsétlen sorsú munkavállalóit – Megszólalt a PS-nek egy károsult

Exkluzív 2022 szeptember 13.
Kilátástalan helyzetbe került – méghozzá abszolút önhibáján kívül – egy fővárosi asszony, aki közel kilenc éven át dolgozott Iványi Gábor egyházának egyik intézményénél. A Dankó utcai hajléktalanszállón takarított; a sors fintora, hogy most ő maga is az utcára kerülhet. Miután súlyos egészségkárosodást szenvedett, leszázalékolták és orvosi javaslatra nem érintkezhet vegyszerekkel, így addigi munkáját sem folytathatta. Munkáltatója, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség Fűtött Utca nevű intézménye öt hónapja közös megegyezéssel megszüntette a munkaviszonyát. Utána jött az igazi feketeleves: amikor a rokkantsági ellátás hivatalos ügyeit intézte volna, kiderült, hogy hosszú éveken át becsaphatták: a nő ugyanis úgy tudta, hogy be van jelentve, hivatalosan foglalkoztatják, ennek megfelelően kapta meg a kilépő papírját is. Ezzel szemben, bár az elmúlt közel kilenc évben folyamatosan dolgozott, az utóbbi öt évben mindössze 59 napra volt bejelentve. Az asszonynak felbecsülhetetlen károkat okoztak: jelenleg nem jogosult a megváltozott munkaképességűek ellátására, nincs egészségbiztosítása, és bár 60 éves, az öregségi nyugdíjhoz a 40 év kötelező letöltött szolgálati időből évei fognak hiányozni, úgy, hogy egyébként az utóbbi közel egy évtizedben végig ugyanott dolgozott. Ráadásul nem is akárhol: egy olyan szociális feladatokat ellátó egyháznál, amelynek vezetői az elesettek támogatását választották valaha életfeladatuknak.

Milliárdos ingatlanvagyonnal gyarapodik tovább tatabányai családok nyomorán a „Szeviép-család” – Csinos céghálót találtunk az egykori vezér fia körül

Exkluzív 2022 május 25.
A Pesti TV Az Ügy című riportműsorában mutattuk be a tatabányai szellemtársasházat, amely tizenöt éve áll befejezetlenül. A huszonegy lakásos, a földszinten nagy irodaépületet is magába foglaló ingatlant sajátos konstrukcióban kezdték építeni 2004 után. A telektulajdonos, első számú építtető, a Környe és Vidéke Takarékszövetkezet ingatlanhasznosító cége, a Tak-Ing végelszámolás alatt áll; az építő Pólus Kft. 2007 óta felszámolás alatt; a lakásaikat előre kifizető tatabányai családok, összesen tizenöt károsult család a mai napig nem kapott vissza egy fillért sem. Közben tavaly év végén a félkész épület az egyik szeviépes érdekeltség kezébe került. A Szeviép-üggyel a PestiSrácok.hu az elmúlt években kiemelten foglalkozott; követjük a több száz kisvállalkozó csődjéért felelős, csődbűncselekménnyel vádolt milliárdosok ma is tartó büntetőperét. Megmutattuk, hogy a mai napig milyen luxusban élnek, és egy tényfeltáró cikksorozatban azt is, hogy a Szeviép csődeljárása előtt milyen elképesztő céghálót építettek fel a Szeviép-vezérek, amely cégekben immár egy-egy családtagjuk a tulajdonos. Ebben a tényfeltáró riportban azt mutatjuk meg, hogyan kerül a Szeviép-vezér B. Sándor fia Tatabányára, miként jutottak hozzá a tizenöt család anyagi megnyomorítását jelentő, milliárdos értékű ingatlanvagyonhoz, és azt is, hogy a tatabányai botrányban szereplő cég csak egy az újabb céghálóban. Körülbelül tíz milliárdos vagyont találtunk éppen csak, hogy „muzsikáló” cégekben, és mindez az egyik B.-fiú kezében fut össze.