Pesti Srácok

Titkolja az OLAF a 4-es metróberuházás konkrét bűncselekményeit

null

A 4-es metró beruházása során elkövetett súlyos bűncselekmények konkrétumait és példáit is feltárta az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF), de ezt a külön dokumentumot csak az ügyben nyomozó hatóságoknak küldi meg a hivatal, a közvélemény nem tudhat többet, mint ami a kormány által már nyilvánosságra hozott OLAF-jelentésben szerepel - tudta meg a PestiSrácok.hu Szanyi Tibortól. Az MSZP európai parlamenti képviselőjének mindez azok után jutott a tudomására, hogy levélben fordult az OLAF főigazgatójához, mert a politikus szerint a nyilvános OLAF-jelentés és a kormányzati, főpolgármesteri nyilatkozatok ellentmondásosak.

"Tarlós István főpolgármester és más, kormányzati kommunikátorok olyan megállapításokat tettek az OLAF-ra hivatkozva, amelyek a hivatal eddig ismert jelentéséből nem olvashatóak ki. Alighanem létezik néhány további, nem nyilvános dokumentum is, amelyekből egyesek valamilyen kotta szerint kiénekelnek"- mondta portálunknak Szanyi Tibor. Az európai parlamenti képviselő egyértelmű véleménye egyébként az, hogy aki netán lopott, vagy más bűncselekményt követett el, annak börtönben a helye. Levelére kapott válaszban a politikus azt a tájékoztatást kapta az OLAF főigazgatójától, hogy a 4-es metró ügyében született konkrét következtetéseket és ajánlásokat az Európai Csalás Elleni Hivatal csak az illetékes magyar hatóságoknak juttatja el, annak tartalma nem nyilvános.

Szanyi Tibor az OLAF-hoz fordult a 4-es metróról szóló jelentés miatt.
PestiSracok facebook image

Az ügyben a PestiSrácok.hu a botrányos beruházásról többször is nyilatkozó fideszes politikusokat is megkereste, akik portálunk kérdésére nyomatékosították, a kabinet nyilvánosságra hozta az OLAF-jelentést, amelyet kapott, a kormány nem titkol semmit, az pedig rutineljárás, hogy az OLAF az ügyben nyomozó hatóságokat külön tájékoztatja. Giovanni Kessler levele szerint tehát az OLAF a Fővárosi Főügyészségnek juttatja majd el a 4-es metró beruházása során elkövetett konkrét szabálytalanságokat, bűncselekményeket.

Giovanni Kessler Szanyi Tibornak küldött levele

Mint ahogy azt már több cikkben is megírtuk, a kormány által nyilvánosságra hozott OLAF-jelentés szerint a 452 milliárd forintos négyesmetró-beruházás több mint kétharmada, a gyanú szerint 272 milliárd forint érintett csalással vagy szabálytalan felhasználással, 167 milliárdot pedig elloptak. A fejlesztéshez 76 milliárd forintot használtak fel a közlekedési operatív program terhére, ebből 59 milliárd volt az uniós támogatás, utóbbit követelheti vissza az Európai Bizottság – ezek az Európai Csalás Elleni Hivatal négyes metróról készült nyomozati anyagának legsúlyosabb tételei. Az OLAF jelentésében Medgyessy Péter korábbi szocialista miniszterelnököt említi, mint érintett személyt. Az ügyet a héten az Országgyűlés gazdasági bizottsága is napirendre tűzte, de a testület előtt sem Medgyessy Péter, Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon volt miniszterelnökök, sem pedig Demszky Gábor, Budapest korábbi főpolgármestere nem jelent meg, akiket a testület az Európai Csalás Elleni Hivatalnak (OLAF) a 4-es metró beruházásáról szóló jelentéséről hallgatott volna meg. A Fővárosi Közgyűlés jövő szerdán dönthet egy, az OLAF-jelentést vizsgáló munkacsoport létrehozásáról.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.