Egy éve szűnt meg a Népszabadság, de egy másik csapás is érte akkor nemzetünket
Ma egy éve, hogy elhunyt a Népszabadság, és ezzel végleg (2010 óta immár sokadszorra) véget ért Magyarországon a sajtószabadság. Azóta a kazamaták mélyéről, morze-jelekkel próbálja eljuttatni a valódi híreket az ország népéhez a cenzúrával sújtott, leukoplasttal leragasztott szájú, független (balliberális) újságíróhad. Egy másik szomorúságos esemény is történt egy éve: a Gyurcsány-párt képviselői kivonultak a parlamentből. Ám kész szerencse, hogy a fizetésüket – munkavégzés nélkül – azóta is fölveszik...
Egy esztendeje jelent meg utoljára Magyarország állítólag legjobb, legobjektívebb, legmértéktartóbb, legsokoldalúbb stb. napilapja, a Népszabadság. Ez a dátum – 2016. október 8. – tekinthető a hazai sajtószabadság legújabb végnapjának. Azért legújabbnak, mert több is volt. Először akkor szűnt meg, amikor fölvetődött, hogy lesz új médiatörvény. Másodszor akkor, amikor elkészült az új médiatörvény. Volt egy sajtóvégnap akkor is, mikor a Klubrádió elrontotta a pályázatát, és nem őt hozták ki a frekvencia győztesének. (Később ajándékba megkapták a frekvenciát a diktatúra médiahatóságától, ám a tiltakozók arcára ez sem csalt mosolyt.)
A sajtószabadság legutóbbi megszűnése tehát 2016. október 8-ára datálható. Azóta ugyanis már csupán 3 országos televízió, 4 rádió, 2 országos napilap, körülbelül 10 hetilap és 20-30 nagyobb internetes honlap hirdetheti ballib szemszögből az Orbán-rezsim megbocsáthatatlan bűneit országos lefedettségben. Ma már csupán ezen a kevéske fórumon, 50 vagy hány felületen (plusz egyéb helyi kiadványokon) keresztül ígérhet a jobboldaliaknak lámpavasat, munkatáborba zárást, akasztást, illetve IFÁ-ra való föllapátolást a ballib médiahad. A vak is láthatja, hogy sarokba vannak szorítva, nincs hova hátrálniuk!
Természetesen egyetlen haladó gondolkodó sem hiheti el, hogy a Népszabadság kiadója azért függesztette föl a lap megjelentetését, mert katasztrofális pénzügyi helyzetbe került. És ha mégis igaz Heinrich Pecina, a Mediaworks Hungary Zrt. korábbi tulajdonosának védekezése, miszerint tíz év alatt ötmilliárdos veszteséget halmozott föl a Népszabi, akkor is kutya kötelessége lett volna tovább finanszírozni, mert... mert... sajtószabadság! Az pedig az aljasság csúcsa, hogy Pecina a társaságot eladta Mészáros Lőrinc felcsúti üzletember érdekeltségének, aki pedig nem indította újra. Hát igen: diktatúra!
- Az se tévesszen meg senkit, hogy Pecina 2015-ben megpróbálta eladni a Népszabadságot az MSZP-nek, ám a párt körüli oligarchák nem vették meg. Ugyanis egy tisztességes, balliberális értelemben vett jogállamban a jobber üzletemberek is készségesen a zsebükbe nyúlnak, hogy megmentsék az őket egyébként szakmányban gyalázó médiumokat. A XXI. században ez alap.
Vasárnap egy szolid tüntetést is tartottak a fővárosi Pozsonyi úton, amelyen fölszólalt Hargitai Miklós, a Magyar Újságírók Országos Szövetségének elnöke (akinek még a vizes vébéről is Hitler jut eszébe), illetve Kelen Károly, a Népszabadság Egyesület elnöke. Hargitai egyébként a MÚOSZ vezetése mellett a Népszavába is írogat. És szerencsére, egykori népszabadságos kollégáinak nagy része is talált magának munkát a pár, még megmaradt független médiumnál. Vagyis egy év távlatából kijelenthetjük: még szerencse, hogy nagyobb baj nem történt...
Már a parlament se a régi
A Népszabadság sóval való behintése miatti bosszúból Gyurcsány pártja, a Demokratikus Koalíció négy képviselője is éppen egy évvel ezelőtt jelentette be, hogy kész, vége, ők kivonulnak az Országgyűlésből, nem adhatják tovább jól csengő nevüket ehhez a diktatórikus színjátékhoz, amit itten Orbán művel. Azóta a parlamenti élet is fakóbb lett, hiányoznak Gyurcsány Ferenc igaz fölszólalásai, Vadai Ágnes visszafogott elemzései (és lila monoklija), Varju László intelligenciája és Oláh Lajos csak úgy, önmagáért. A DK vasárnap közleményben tudatta, hogy a tavaly október 8. óta eltelt időszakot is kőkemény munkával töltötték:
az elmúlt egy évben nem asszisztáltunk a fideszes álparlamenthez, nem vállaltuk a demokrácia díszletének szerepét, hanem csak és kizárólag a kétharmadot igénylő szavazásokon vettünk részt; ott, ahol valóban megakadályozhattuk az orbáni hatalom gátlástalan ámokfutását. (...) A DK elnöksége azóta az ország közel 400 pontjára látogatott el és több tízezer emberrel beszélt személyesen hazánk állapotáról, a Fidesz oktatás- és egészségügy-ellenes politikájának következményeiről, és az Orbán utáni idők teendőiről.
Már csak egy kínzó kérdés maradhat az egyszeri honpolgárban: ha nem járnak be a parlamentbe a DK-sok, miből élnek. Ám a kérdés nem kérdés, ugyanis Gyurcsány Ferenc és társai szorgosan fölveszik a fizetésüket annak ellenére, hogy előzőleg azt ígérték, nem fogják fölvenni. Hát Istenem, valamiből nekik is élniük kell – ha dolgozni nem is akarnak érte!
