Pesti Srácok

Gyurcsányékból kibújt a sportminiszteri múlt tapasztalata

Gyurcsányékból kibújt a sportminiszteri múlt tapasztalata

Természetesen ez nem azt jelenti, hogy végre érdekli őket valami, ami nem populista szenzációhajhászás, hanem azokat az időket látjuk ismét előbukkanni, amikor Gyurcsány a sportért felelős minisztériumot vezette, vagyis pontosabban a politikai karrierjének építésére használta, nem törődött vele, csak szép szavakkal bombázta a sportszerető közönséget. Ma tartott sajtótájékoztatót a Demokratikus Koalíció nevében Ráczné Földi Judit, aki az unalomig ismert demagóg szólamokat hangoztatta, miszerint milliárdok mennek a stadionokra, a nép pedig éhezik.

Ráczné számára hirtelen fontos lett a foci, a horvátok példáját hozta fel ő is – ahogy manapság divatossá vált balliberális körökben –, akik világbajnoki ezüstöt szereztek, mégsem építettek előtte stadionokat. Magyarországon pedig Ráczné szerint konganak ezek a stadionok az ürességtől, mégis erre költi az emberek forintjait a fasiszta kormány. Nyilván csak úgy passzióból.

Aki nem látta a sajtótájékoztatót, de picit ismeri a DK "munkásságát", előre felmondhatta volna jóstehetség nélkül, hogy mi következik a bevezető mondatokat követően: a százmilliárdos stadionépítés helyett a magyar néppel kellene foglalkoznia az Orbán-kormánynak, oktatást és egészségügyet támogatni. Sajnos Ráczné nem tette hozzá azt, hogy Gyurcsány Ferenc ebből már adott példát 2010 előtt. Akkor remekül működött az oktatás (tandíj), valamint az egészségügy is tökéletes állapotba került a vizitdíj bevezetésével, mint ahogy a leépítések, a káosz és az államcsőd-közeli állapot is elengedhetetlen kezdőfeltétele volt a Gyurcsány által ígért hatalmas fejlődésnek.

Eddig nem éreztük az aggódást a DK részéről a magyar foci iránt, azonban most Ráczné megnyugtatott mindannyiunkat. Álláspontjuk szerint ugyanis a magyar focinak az tenne jót, ha a kormány elengedné a klubok kezét és versenyhelyzetbe hozná őket. Végül idéznünk kell Ráczné Földi Judittól:

PestiSracok facebook image

Ezek alapján mégis figyelik a focit a Demokratikus Koalíció nagyágyúi is. Csak találgatni tudunk, hogy ezt a sajtótájékoztatót miért nem akkor szervezték meg, amikor a magyar válogatott két éve kijutott az Európa-bajnokságra és egy egész ország volt büszke a teljesítményükre, a főváros utcáin pedig ezrek ünnepelték a sikereket. De lehet, hogy akkor sem figyelték a ranglistát, amikor a világ legjobb harminc csapata között volt a magyar válogatott az utóbbi években. Nem érdemes sportszakmai kérdésekbe belemenni, úgysem érdekli Gyurcsányékat, de sok sikert a FIFA-ranglista figyeléséhez, és ne feledjék a havi frissítésnél egyeztetni az adatokat a Gyurcsány-kormány alatti helyezésekkel.

Forrás: Facebook/Demokratikus Koalíció; Fotó: MTI

Ajánljuk még

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."

Mitől lesz valaki jobboldaliként a kiegyezés híve? – A Magyar Patrióták elnöke volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 április 13.
A magyarság szegletköveiből nem lehet csemegézni, azokat együtt kell vállalni, ha valaki közénk akar tartozni – mondta Hetzmann Róbert, a Magyar Patrióták Közösségének elnöke a Polbeat múlt heti adásában. Huth Gergely és Stefka István a karakán nemzeti közösség vezetőjével arról is beszélgetett, hogy mi a nemzeti maximum, mitől lesz valaki valódi patrióta? A műsorban kiderült az is, hogy a háborús válságból adódó megszorítások itthon nagyobb mértékben érintik a valóban nemzeti civileket, mint a liberálisabb jobboldaliakat, a párbeszéd és a kiegyezés híveit, ami szomorú következményekkel jár. A Magyar Patrióták például kénytelenek voltak felszámolni irodájukat és elbocsátani munkatársaikat.