Pesti Srácok

Kásler Miklós: Közös kötelesség a családi békét fenyegető dolgok kiiktatása (PS-videó!)

Hétfőn délelőtt adták át a csontvelő-átültetésen átesett, orvosi felügyeletet igénylő gyerekek és szüleik részére fenntartott Démétér Ház 220 millió forintból felépült új szárnyát. A Szent László Kórház bentlakásos rehabilitációs gyermekközpontja egyedülálló az országban. A ház több ezer magánember, cégek és a kormány támogatásával épülhetett fel. A Démétér Ház története - amely mára tucatnyi gyermek gyógyulásához járult hozzá - egy daganatos beteg 10 éves kisfiú, Ricky kezdeményezésével indult, aki a saját zsebpénzét ajánlotta fel egy olyan otthonra, ahol sorstársai a szülei gyógyító közelségében eshetnek át életük legnagyobb megpróbáltatásain.

Ricky sajnos nem érhette meg a mai napot, hogy tégláiból felépülhetett egy kisebb csoda. Mert a Démétér Ház az, és hogy ez mennyire így van, azt a súlyos beteg gyermekek szülei érzik át leginkább. Nem kell elszakadniuk szeretett gyermeküktől, aki hosszú hónapokon át szenvedi végig a transzplantációt, kezelések hosszú sorát, miközben nem élheti megszokott életét. Ráadásul a Démétér Ház nem is igazi kórház, sokkal inkább egy közösségi tér, ahol játszótársak, játékok, bohócdoktorok és kedves nővérek segítenek elviselni a sokszor elviselhetetlennek tűnő fájdalmakat.

Az intézmény új szárnyának avató ünnepségén Kásler Miklós professzor, az emberi erőforrások minisztere azt mondta, az az érték, ami itt megteremtődött az emberi élet középpontjában áll, hiszen a család egységénél nincs fontosabb.

Amikor Isten megteremtette a férfit, majd, hogy ne legyen egyedül, a nőt, az ő kapcsolatuk koronája a gyermek lett. Általa válik valóra az isteni parancs - fogalmazott a miniszter. Hozzátette, hogy az egységet, nemzetünk folytonosságát a család biztosítja. Egyben a család az, ami biztonságot és szeretet nyújt, mindez pedig a gyógyulás folyamatának is szükséges eleme.

PestiSracok facebook image

- jelentette ki Kásler Miklós. Majd megjegyezte, hogy egész eddigi élete arról szólt, hogy a betegségtől szenvedők rémületét, lelki terheit is enyhítse.

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere az ünnepségen arról beszélt, hogy a kormánynak, a kórházaknak, az orvosoknak és a nővéreknek az a közös feladatuk, hogy biztosítsák a betegek számára a legkorszerűbb gyógyító eljárásokat és az emberhez méltó gyógyulási körülményeket, de az egészségügy nem tudja pótolni a családi szeretetet, a biztonságot, a hitet és a reményt. A miniszter arra utalva, hogy a beruházás a kormányzati támogatás mellett jelentős társadalmi összefogással valósult meg, hozzátette: rendkívül nagyra tartja a Démétér Ház bővítésére irányuló kezdeményezést, mert nemcsak az egészségügy és a kormányzat, hanem az egész magyar társadalom részt vett abban, hogy olyan környezetet lehessen kialakítani, amely a lehető legtöbbet nyújtja a rászoruló gyerekeknek.

Kásler Miklós kiemelte: a család rendkívüli érték, mivel a családok biztosítják az emberiség fennmaradását, a nemzet folytonosságát, az egységet, s a családok teremtik meg az ifjúság számára a biztonságot és a szeretetet nyújtó közeget. De a család egységének fenntartása nemcsak a szülők feladata, szerepe van benne a társadalomnak és a kormányzatnak is, "a családi békét, harmóniát fenyegető dolgok kiiktatása közös kötelesség" - tette hozzá.

A rendezvényen részt vett Novák Katalin, a tárca család- és ifjúságügyért felelős államtitkára, a Démétér Ház bővítésének fővédnöke is. A Szent László Kórház gyermekhematológiai és őssejt-transzplantációs osztályán évente 45-50 gyermeken végeznek életmentő beavatkozást, 1992 óta csaknem 700 transzplantáció történt az országos centrumként működő kórházban.

A videót Füssy Angéla és László Petra készítette

Vezető kép: MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.