Pesti Srácok

Versenyben az ország legjobb kenyerei: innovatív, rozs- és hagyományos kategóriában hirdetnek győztest

null

Csaknem félszáz termékkel indultak a hazai pékek három kategóriában a Magyar Pékszövetség VIII. Kenyérversenyén, amelynek második fordulójában szerdán kiválasztotta az ötfős szakmai zsűri Magyarország legjobb kenyereit. A megmérettetés legfontosabb célja a Szent István-napi kenyér kiválasztása volt. A második fordulóból összesen tizenöt kenyér megy tovább a véghajrába. A 2019. évi Szent István-napi kenyér kategóriájának nyertesét az augusztus 20-i nemzeti ünnep sajtótájékoztatóján, a Parlamentben mutatják be. A nagyközönség majd ekkor ismerheti meg a kenyér gyártóját, történetét, összetevőit. A Rozskenyér és az Innovatív kenyér kategóriájának győztesét is augusztusban hirdetik ki. Mindhárom nyertes kenyeret az augusztus 20-i ünnepen, a Magyar Ízek Utcájában lehet majd megkóstolni.

Az egyik legalapvetőbb élelmiszerünk a kenyér. Éppen ezért is fontos, hogy folyamatos fejlődésben legyen a sütőipar. Septe József, a Magyar Pékszövetség elnöke, a szerdai zsűrizésen újságírók előtt elmondta:

Septe József, a Magyar Pékszövetség elnöke szerint fontos, hogy a hagyományos kenyerek mellett a fogyasztói igényeknek megfelelő termékekkel is gazdagodjon az egyik legalapvetőbb élelmiszerünk választéka (Fotó: Magyar Pékszövetség)
Septe József, a Magyar Pékszövetség elnöke. Fotó: Magyar Pékszövetség
PestiSracok facebook image

Emellett az elnök kiemelte azt is, hogy a pékeknek törekedniük kellett a magyar alapanyagok felhasználására, a rozskenyér- és az innovatív kategóriával pedig arra kívánták ösztönözni a pékeket, hogy a fogyasztói trendeket is figyelembe vegyék. A zsűrizés során az ítészek azt vizsgálták, hogy megfelel-e a nevezett termék a versenykiírás feltételeinek (azaz többek között a Magyar Élelmiszerkönyv előírásainak), illetve milyen minőségi jegyekkel bír a kenyér héja, a kenyérbél, milyen az illata, íze és aromája. A kiértékelés után laboratóriumi vizsgálatnak is alávetették a kenyereket, hogy kiderüljön, megfelelő-e azok sótartalma és a savfoka. Az első körös előzsűrizés után a kategóriánkénti legjobb öt terméket hívták meg második körös bírálatra. A versenyszámonkénti egy-egy nyertest a második körös zsűri pontozásos értékelésének összesítése után határozták meg.

Kovászos újhullám

Az „újhullámos pékek” (élesztő nélküli kovászolásos technológiát alkalmazó mesterek - a szerk.) munkásságának eredményeként szinte mindenki a kovászolásos technológia után érdeklődött az eseményen. A versenyben maradt kenyerek többségének receptje is tartalmaz kovászt, de alig akadt olyan termék, amelyben ne tűnt volna fel az élesztő.

A kenyér = liszt+víz+só. A szerző felvétele

Septe József, a Magyar Pékszövetség elnöke ugyanakkor kiemelte, hogy a versenyfeltételek között szerepelt, hogy semmilyen térfogatnövelő adalékanyagot nem használhattak a versenyzők. Ezek mellett a PestiSrácok.hu-nak nyilatkozva az elnök kifejtette:

Arra a kérdésre, hogy van-e, aki megsüsse a kenyeret, már szomorúbb válasszal szolgált Septe József:

Az elnök hozzátette azt is, hogy az évenkénti fizetésemelés ellenére is óriási a szakmából való kivándorlás, ami komolyan alááshatja a minőséget is. Ennek ellenére egyre többen állnak át a kovászolásos technológiára a kisebb termelési egységektől kezdve a nagyobb üzemekig.

- zárta a rövid beszélgetést az elnök. A zsűri tagjai között egyébként a fiatalabb generációhoz tartozó szakértők is helyet kaptak: Kuti Beatrix, az Agrárminisztérium Élelmiszergazdasági és Eredetvédelmi Főosztály minőségügyi szakreferense és Polczer Katalin, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara élelmiszeripari szakértője.

Ilonka Boldizsár, a VIII. Kenyérverseny zsűrielnöke az őrölt köménnyel, édesköménnyel és korianderrel fűszerezett sokmagvas rozskenyérrel. A szerző felvétele

Mellettük az előző év/ek versenyének győztese, Kurdi Klára, Ilonka Boldizsár, a Világ Pék- és Cukrászszövetség nagykövete és tiszteletbeli tagja, valamint a Magyar Pékszövetség elnökségi tagja, és Werli József, a Magyar Pékszövetség szakmai titkára zsűrizte szerdán, a Gundel étterem kertjében a második körre továbbjutott kenyereket.

Hagyományokra támaszkodik

Ilonka Boldizsár, a VIII. kenyérverseny zsűrielnöke a sajtótájékoztatón azt hangsúlyozta:

- tette hozzá.

Az Innovatív kategóriában továbbjutott kenyér kifejezetten gyerkőcöknek készült, élelmi rostokban és egyéb tápanyagokban gazdag. A szerző felvétele

Ilonka Boldizsár fontosnak tartotta megemlíteni azt is, hogy a benevezett termékeknél mind megfigyelhető volt a sütőipar új trendje, az intenzív ízhatások dominanciája is. Ezt a kóstolásra szánt kenyereken keresztül a sajtómunkatársak is tapasztalhatták, hiszen egetrengető ízélményt nyújtott például az őrölt köménnyel, édesköménnyel és korianderrel fűszerezett sokmagvas rozskenyér. Tehát eredményhirdetés augusztus 20-án, a nemzeti ünnep sajtótájékoztatóján lesz a Parlamentben.

A címlapfotó a szerző felvétele.