Pesti Srácok

Karácsony Gergely szerint lényegtelen, hogy hányszor ment be dolgozni a Budapestet irányító Fővárosi Közgyűlésbe (PS-videó + fotógaléria)

Zuglóban még a kerítés is kolbászból van. Sőt, kolbászból is lesz, hiszen Karácsony Gergely és kebelbarátnője, Dobrev Klára a hetvenes éveket idéző pénteki sajtótájékoztatón szidta a kormányt és az agymosott magyar népet, és harsány szóval hirdették a baloldali csodamegoldásokat. A XIV. kerületi Gizella úton, egy építési telken jelentette be Karácsony Gergely, Gyurcsányné és a kerület egyik alpolgármestere, Szabó Rebeka, hogy társasház épül a rászorulóknak uniós pénzből. A beruházás bejelentése természetesen magával vonta az általuk korruptnak nevezett kormány szidását; jószerivel többet volt szó erről, mint a lakhatási gonddal küzdőkról. Karácsony Gergely és Dobrev Klára egymásra licitálva poénkodott a helyszínen megjelent újságírókkal, hogy teljesen mindegy, melyik jobboldali, konzervatív portál teszi fel a kérdést, úgyis mindenki hazudik. A PestiSrácok.hu sem járt másképp: Karácsony Gergely gúnyosan "elfelejtette" a kérdésünket, majd érdemi válasz nélkül szidta Tarlós Istvánt, de kollégánk Szabó Rebekától sem számíthatott kedves szavakra, amikor az építési telken található fák sorsáért aggódott. Végül az is kiderül a videóból, hogy féltékenynek kell-e lennie Gyurcsány Ferencnek a láthatóan érzelmes hangulatban együtt mozgó Karácsony-Dobrev páros miatt. Amennyiben igen, nem lennénk Karácsony helyében, hiszen ha ártatlan emberek szemét gumilövedékkel lövette ki az egykori miniszterelnök, akkor vajon mit tesz azzal, aki a felesége körül legyeskedik és ihletett állapotban bámulja?

Rövid késéssel indult a sajtótájékoztató pénteken, hiszen Gyurcsányné nem talált parkolóhelyet a környéken, azt pedig végképp nem tudjuk, hogy végül megbüntették-e, mert Zuglóban a parkolás helyzete még mindig kiszámíthatatlan. Stábunk türelmesen kivárta a sorát, Karácsony Gergelytől és Dobrev Klárától is kérdeztünk, de úgy tűnik, akkor sem kapunk több információt, ha két újságírónk jelenik meg a helyszínen hírekre éhesen. Pedig csak azt szerettük volna megtudni, hogy miért csak a kampányban olyan fontos Karácsonynak a vita a főpolgármesterrel. A Fővárosi Közgyűlés ugyanis pont megfelelő terep lett volna erre, azonban 2018-ban Karácsony Gergely csupán egyszer szólalt fel, akkor is csupán egy módosító javaslat befogadását köszönte meg 18 másodpercben. A Budapestet érintő döntések terepéül szolgáló Fővárosi Közgyűlés azonban a zuglói polgármester szerint lényegtelen munkaterület. Izgalmas gondolatok ezek egy főpolgármester-jelölttől. Gyurcsánynétől pedig azt szerettük volna megtudni, hogy vajon tényleg arra készülnek-e az Európai Unióban, hogy települési szinten osszák szét a migránsokat. Miután a Hír TV riporterének nem adott érdemi választ, a PestiSrácok.hu is megpróbálkozott. Az eredményt megnézhetik a videóban, ahogy azt is, hogy milyen "újdonságokkal" szolgált még Karácsony Gergely és Szabó Rebeka újságíróinknak. Egyébként a sajtótájékoztatót parkolóórának öltözött fidelitasosok megjelenése is színesítette.

Dobrev Klára érkezik az eseményre 1-HPGy
Dobrev Klára a sajtótájékoztatón 2-HPGy
Dobrev Klára a sajtótájékoztatón 2-HPGy
Karácsony Gergely a sajtótájékoztatón 2-HPGy
Karácsony Gergely és  Dobrev Klára 1-HPGy
Karácsony Gergely és  Dobrev Klára 1-HPGy
Karácsony Gergely és  Dobrev Klára 1-HPGy
Karácsony Gergely és  Dobrev Klára 1-HPGy
Karácsony Gergely és Szabó Rebeka 1-HPGy
Parkolóautomatás jelmezbe öltözött aktivisták 1-HPGy
Karácsony Gergely Szabó Rebeka és Dobrev Klára  2-HPGy
Karácsony Gergely Szabó Rebeka és Dobrev Klára  2-HPGy
Parkolóautomatás jelmezbe öltözött aktivisták-HPGy
Karácsony Gergely Dobrev Klára és Szabó Rebeka 2-HPGy

A videót készítette: Szabó Gergő és Ragács András. Fotó: PS/Horváth Péter Gyula

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Bűnismétlésbe bukhat bele a Fortress-es álbróker – Ezúttal saját ügyvédjét és a Duna Plaza eladóit húzta le

Exkluzív 2023 október 19.
Újabb károsultak tettek feljelentést a hírhedt Fortress-es Sz. Zsolt ellen (korábbi nevén F.-Sz. Zsolt), aki 2012 és 2014 között a vád szerint tízmilliárd forinttal károsított meg több mint kétezer embert. Bár jogi játszmák által akár még 20 évig elhúzódhat évek óta tartó büntetőpere, most mégis visszakerülhet a rácsok mögé, annak ellenére, hogy már leülte előzetesben a törvény által meghatározott felső határt, a három évet. Azok a károsultak, akik a PestiSrácok.hu-nál jelentkeztek és büntetőfeljelentést is tettek a rendőrségen, egytől egyig új átvertek: mindegyiküket az idei évben rövidítette meg a férfi több millióval. Ezt pedig úgy hívják: bűnismétlés, ami a kényszerintézkedések elrendelésének egyik különös feltétele.