Békés Márton: Manapság Magyarország mutatja az utat másoknak
Minden politikai csoport valamilyen végső kérdésre keresi a választ. A nemzetiek stratégiai kérdése nem más, mint hogy mi a magyar? Nem az, hogy ki a magyar, hanem az, hogy mi teszi a magyart, azaz mitől magyar a magyar? – teszi fel a kérdéseket alapos elemzésében Békés Márton, történész, a Terror Háza Múzeum kutatási igazgatója a Látószög blogon közzétett elemzésében.
Békés szerint a magyar nyelv, a magyar észjárás és a centrális földrajzi elhelyezkedésünk nagyon egyediek magyarságunk meghatározásában, de elemzésében kitér arra is, mit is jelent valójában a nemzeti összetartozás. A kutatási igazgató elemzésében rámutat: szerinte a hétköznapi tapasztalat sekély horizontján stand up comedy-ktől kezdve hűtőmágnes-bölcsességeken át a szuvenírboltokban árusított, Magyarországról szóló használati utasításokig bezárólag el lehet olvasni sokhelyütt, hogy ki a magyar. Hozzáteszi: a nálunk járó külföldiek számos furcsaságot tulajdonítanak nekünk.
Ilyen például az operett, a medvecukor, a Pilóta-keksz, a mákos guba, a szaloncukor, a túrórudi, a gyümölcsleves és a rögös túró vagy a belőle készített körözött. De szintén egyedivé tesz minket a külföldiek szemében dallamos, semmihez sem hasonlító nyelvünk, amelyen felmérések szerint a turisták szerint ez a két szó hangzik a legszebben (melyek jelentését nem ismerik): „cipőfűző” és „nemibetegség”. Aligha érti bárki is, aki nem itt, közöttünk nőtt fel, hogy mit jelentenek az olyan, lefordíthatatlan szólásmondásaink, mint hogy „máshol sincs kolbászból a kerítés”, „kevés vagy, mint mackósajtban a brummogás” és „kutyából nem lesz szalonna”. A nyugatiak számára talán ijesztőnek hat, de az egyik leggyakoribb magyar férfinév az Attila. Ennél jóval komolyabbra fordítva a szót, a továbbiakban három pontban foglaljuk össze a magyar egyediség okait és eredetiségünk ismérveit
– írja. Békés Márton kiemeli: a magyar nyelv valóban semmihez sem hasonlítható. Kosztolányi azt írta, hogy az, hogy anyanyelvén beszél, ír és gondolkodik, élete „legnagyobb eseménye”. Balázs Géza nyelvészprofesszor szerint anyanyelv az, amelyet először tanulunk meg, amelynek elsajátítása spontán és ösztönös, a gondolkodásunk, kultúránk és társas kapcsolataink alapjául szolgál, én- és öntudatunk meghatározó tényezője. Békés szerint a magyar észjárás nagyon egyedi, hiszen geopolitikai, történelmi és kulturális helyzetünkből fakad, hogy évszázadokon keresztül elsősorban a fejünket kellett használnunk, hiszen nagyobbrészt senki másra nem számíthattunk, csak saját magunkra.
A magyar leleményességre bizonyítékul mindig fel szoktuk hozni azt a rengeteg találmányt, ami a 20. században magyar technológiai innovációként valósult meg. Hogy csak néhányat említsünk: magyar találmány a golyóstoll, a hologram, a hűtőgép, az automata sebességváltó, a C-vitamin, a kontaktlencse, az Excel és persze a Rubik-kocka, amelynek csodájára jár a világ.
Békés Márton arról is értekezik, hogy a magyarság kezdettől fogva Kelet és Nyugat, az északi kontinentális síkság és a mediterrán térség között él.
Hagyományaink szerint volt, hogy három tenger mosta határainkat, a középkori Magyar Királyság területe pedig egyszer-egyszer Litvániától Havasalföldig és Halicstól Csehországig terjedt ki. A magyar kulturális, katonai és nyelvemlékek a Baltikumtól Albániáig és a svájci Sankt Gallentől a mai Isztambulig érnek. Az előbbiekből az következik, hogy igenis van magyar lényeg, a létezésnek egy speciálisan magyar módja. Ennek fenntartására, megőrzésére és továbbadására esküdtünk mi össze egymással
– hangsúlyozza. Az elemzés második felében a szerző azt boncolgatja: mi is a nemzeti összetartozás?
Az a vonzás, amely mint a papírlapra helyezett vasreszeléket az alája húzott mágnes, maga köré rendez el bennünket. Ez az erő a nemzeti összetartozás, vagyis a népből magnetikus erővel nemzetet formáló titkos kulturális hatalom
– írja. Az igazgató szerint a Trianon óta eltelt száz évben számos módon megfogalmazták ennek mibenlétét. Joó Tibor szerint „a nemzet hivatásközösség”. Karácsony Sándor úgy fogalmazott, hogy a magyar nemzetbe mindenki beletartozik, aki „megosztja velünk a magyar sorsközösséget”.
A nemzeti összetartozás valójában a tér győzelme az idő fölött: közelebb sejtjük magunkhoz egykor ugyanitt lakó 19. századi őseinket, mint a világ másik felén élő kortársainkat. Ezt az érzést nem lehet egzaktul leírni, de nem is szükséges – ezt érezni kell. A hazafiasság mindennek hétköznapi, gyakorlatias érzelme, amelyet élmények keltenek fel, a Himnusz közös eléneklésétől kezdve a magyar tájban való otthonosságérzeten át a lelátók eufóriájáig
– írja. Hozzáteszi:
nem nemzeti minimumra, hanem nemzeti maximumra van szükségünk.
Véleménye szerint ugyanis a nemzeti minimum hazug és hajlékony, aminek a megállapítása után mindenki arra megy, amerre akar – a nemzeti maximum viszont olyasmi, amiben mindenkinek meg kell egyeznie a közösségként való túlélés érdekében.
Manapság ráadásul Magyarország az, amelyik utat mutat másoknak. Nekünk magunkra kell találnunk, és nem azt kell eltanulnunk, hogy miként találjanak ránk mások. Tekintsünk csak az elmúlt harminc évre!
A rendszerváltoztatás abban nem hozott változást, hogy Magyarország ma is egy nemzetközi birodalom gyarmatosító törekvéseivel harcol. A II. világháború végétől 1989-ig ez egy látható, mondhatni, kézzelfogható imperialista nagyhatalom volt, a szomszédos Szovjetunió, az elmúlt harminc évben viszont egy majdhogynem láthatatlan, hibrid gyarmatosítási kísérlettel vagyunk kénytelenek dacolni. Mindez egy nagyobb folyamat, vagyis a globalizáció része – fejti ki véleményét a Látószög Blogon megjelent elemzésében Békés Márton. Végül arra is kitér:
Nemzetünk meghatározott feladattal áll a világban, s akárcsak a többi nép, ő is Isten egyik gondolata és a megszületésekor tett ígéret ma is betöltésre vár. A történelem nem ad és nem kér kegyelmet – minden nemzet saját jövőjének a kovácsa. Semmiféle olyan erő nincs, amely akaratunk ellenére tartana fenn minket a történelem felszínén, és engedné, hogy újra és újra megszegjük a mennyeknek tett ígéretünket, és szertefoszlassuk Isten rólunk szőtt álmát. Immár csak magunkra számíthatunk: mi vagyunk azok, akikre vártunk!
Úgy fogalmaz: a magyarság első ezer éve a nemzetként való kialakulásunkról szólt. Az elmúlt száz év pedig arról, hogy túléljünk és megmaradjunk.
Az elkövetkező évszázad szóljon a gyarapodásról, hogy aztán még újabb ezer évünk legyen
– zárja az elemzését Békés Márton.
Forrás: Látószög Blog; Kiemelt kép: atv.hu
