A Hálózat hosszú árnyéka
Carlos dossziéja / Forrás: Hamvas Intézet
A Karikó Katalin nevének bemocskolásáról írt cikkem kapcsán újra sokat kellett foglalkoznom a Kádár-kori állambiztonság működésével és a múltból kinyúló csápjaival. 1997-ben a Horn-kormány és az átmentett állambiztonság még fedezte Carlost, a hírhedt terroristát.
Az olvasmányok hatására egy régi emlék is felidéződött bennem: 1997. július 8-án írásom jelent meg a Magyar Nemzetben. Akkor friss hír volt, hogy a kormány nem tesz eleget a Németországgal kötött jogsegély-egyezménynek, és nem adja át a Carlos nevű terroristavezér magyarországi tartózkodásával kapcsolatos dokumentumokat. Carlos a csoportjával 1979 és 1985 között gyakran Magyarországon készült fel a terrorcselekményekre, a magyar kormány jóváhagyásával, az állambiztonság felügyelete alatt. Ez indított akkor arra, hogy közzétegyem morfondírozásaimat a titkosszolgálati személyzet átmentéséről.
Egy titkosszolgálat számára nincs fontosabb az ügynöki hálózatánál és a hivatásos személyi állománynál. (...) Ezért lehetetlen, hogy az ügynökök névsorát és legfontosabb adataikat kizárólag papíron és egyetlen példányban őrizték volna. Még fontosabbá válik az adatok megkettőzése, ha az eredeti nyilvántartást valamilyen jól kiszámítható veszély fenyegeti: új emberek jönnek, az eddigiektől gyökeresen eltérő politikai célokkal (...) Gondos vezető ilyenkor kimenti az adatokat – például mikrofilmen –, és mindent megtesz azért, hogy az idegen kézbe kerülő kartotékrendszer használhatatlanná váljon. Mondjuk, egy részét megsemmisíti nagy „titoktartás” közepette – éppen csak néhány napilap írja meg, hogy éjszakánként dugig rakott teherautók távoznak a zúzda irányába. (...) A szervezet egy – már amúgy is használhatatlanná vált – részét feláldozzák annak érdekében, hogy a többi érintetlenül megmeneküljön. Éjnek évadján kamerával felszerelt civileket csempésznek be a titkosszolgálat szívébe, ahol felvételeket készítenek, és ezeket a közszolgálati tévében lejátsszák (a rendszerváltás eufóriájában magam is elhittem, hogy ez lehetséges...).
A hivatásos állomány és az ügynökök hiánytalan átmentése nem sikerülhet, de a „szakértelemre” hivatkozva arra törekednek, hogy a lehető legtöbben a helyükön maradhassanak. Akinek felmondtak, számtalan lehetőség között választhat: továbbra is előmozdíthatja a világforradalom ügyét vagy támogathatja a nemzetközi terrorizmust (a kettő egyre megy) KGB-s és stasis kapcsolatait működtetve. Megpróbálhat elhelyezkedni a gazdasági életben – persze nem akárhol, hanem a rendelkezésre álló információkat hasznosítva. Ne felejtsük el, hogy minden népgazdaságilag fontos cégben, minden újságszerkesztőségben, a rádióban és a tévében ott ültek az szt- (szigorúan titkos állományú) tisztek. Fedővállalatok létrehozására is mód volt. Az összes lényeges gazdasági adat birtokában nincs akadálya a spontán, majd irányított privatizációban való erőteljes részvételnek. Ezzel a hálózat továbbműködtetésének gazdasági alapjait is biztosítani lehet.
Már a nyolcvanas évek végén igyekeztek ügynököket beépíteni az összes új pártba, stratégiai posztokra. Így az aktuális politikai információkhoz is hozzájuthatnak. A társaság züllöttebb erkölcsű része pedig egyszerűen bűnözőnek áll; a fegyver-, drog- és lánykereskedelemben kiválóan hasznosíthatók a konspiráció, korrumpálás és beszervezés terén elsajátított ismeretek.
Kérdés, hogy mennyire maradnak egymással kapcsolatban a különböző csoportok: a nemzetközi terrorista, a hazai bűnöző, a gazdasági életben felszívódó, a politikai szerepet vállaló és a továbbszolgáló csapat. Az érdekviszonyok alapján feltételezhetjük, hogy van közöttük kapcsolat. Hiszen sokat tudnak egymásról, szükségük is lehet adott esetben egymás információira. (...)
Ami pedig már nem feltételezés, hanem szomorú tény: a hatóságok hosszú évekig ölbe tett kézzel nézték az olajszőkítést és az ebből eredő milliárdok visszaforgatását a feketegazdaságba, amíg a kormány végül egy szintre nem hozza a dízelüzemanyag és a tüzelőolaj árát.
Fiatalabb olvasóinknak: a dízelüzemanyag sokkal drágább volt, mint a tüzelőolaj, bár kémiailag ugyanaz a kettő. A tüzelőolajat megfestették, hogy ellenőrizni és büntetni lehessen az üzemanyagként történő felhasználását. A festék kivonását nevezték olajszőkítésnek. Nem egyszer felhagyott honvédségi tartályoknál folyt a nagyüzemi, szervezett bűnözés.
A gépkocsilopásokat tehetetlenül szemléli a rendőrség és nem változtat a tulajdonjogot igazoló, könnyen hamisítható dokumentumokon. Egy büntetőeljárás alatt álló polgár 80 millió forint támogatást és 50 millió forint kedvezményes kölcsönt kap közpénzekből vodkagyár építésére. A horvátokkal kötött Kalasnyikov-üzletből egymillió dollár eltűnik. Az ukrán alvilág és magyar politikusok kapcsolatának felderítésére indított titkosszolgálati akció (Nyírfa-ügy) napvilágra kerül, és emiatt kudarcot vall. A vizsgálat befejezése előtt menesztik a vezetőket (az állítólagos törvénytelenségeket elkövetők diplomáciai posztot kapnak), a beosztottakat pedig meghurcolják. (...) A közéletnek az ügynököktől való megtisztítását célzó törvény végrehajtását gyakorlatilag a titkosszolgálatok irányítják.
Az írás bevallottan spekulatív jellegű volt, perdöntő bizonyítékok nem voltak a kezemben – honnan is lettek volna. Csak megpróbáltam logikusan végiggondolni a helyzetet. Így is felkeltettem bizonyos körök érdeklődését.
Csapágygolyó a teraszüvegbe, nyom nélküli betörés, eltűnt laptop
A cikk megjelenése után néhány nappal betörtek a házunkba. Félkész családi házról van szó, egy burkolatlan utcában. Napok óta esett az eső, hatalmas volt a sártenger. A még el sem készült terasz felől jöttek be: csapágygolyóval kilőtték a teraszajtó üvegét, és a keletkezett lyukon benyúlva, a kilincset lenyomva szabaddá válta az út. Ami érdekes: a sár ellenére semmilyen nyomot nem hagytak. Másban is eltértek a betörések szokott menetétől: amikor korábban betörtek hozzánk – egy másik helyen –, mindent felforgattak. Kihuzigálták a fiókokat, a földre borították a tartalmukat, ahogyan azok teszik, akik nagyon gyorsan meg akarják találni a készpénzt és az ékszereket, vagy más könnyen értékesíthető dolgokat. Ezúttal semmit nem forgattak fel. Csak a laptopomat vitték el, amin a cikket írtam. Hozzá volt kötve kábelekkel egy kisméretű nyomtató. Azt nem vitték el, a csatlakozókat akkurátusan szétcsavarozták, pedig sokkal könnyebb és gyorsabb lett volna a kettőt egymás mellé bevágni egy táskába. De nem arra szólt a parancs, úgy látszik. A laptopon felül csak a lányom iskolai számológépét vitték el – a saját gyerekét is megjutalmazta az elkövető. Valamibe nagyon beletalálhattam. Valaki nagyon akarta tudni, mi van még azon a laptopon. Mi viszont nem tudjuk, hogy a szétszéledt hivatásos állomány tagjai mit csinálnak, hol vannak.
Vezető kép: Carlos magyar dossziéja. Forrás: Hamvas Intézet
