Pesti Srácok

Már a baloldaliaknak is sok(k) Márki-Zay, aki büszkén vállalja, hogy nyilvántartja a fideszes zsidókat

Már a baloldaliaknak is sok(k) Márki-Zay, aki büszkén vállalja, hogy nyilvántartja a fideszes zsidókat

Márki-Zay Péter új sajtófőnöke nem mindig állhat a baloldal miniszterelnöke mellett, így azt sem akadályozhatta meg, hogy Hódmezővásárhely polgármestere leüljön vasárnap este a szokásos élő bejelentkezésre a Facebook-oldalán. Persze most sem csalódtunk, ismét sikerült előrukkolnia egy újabb sértő kijelentéssel, a legújabb badarság most éppen az, hogy a fideszesekben a tolvajlást szokta kifogásolni, nem azt, hogy milyen a szexuális irányultságuk vagy a származásuk. Ezt alátámasztandó közölte, hogy a Fideszben egyébként van néhány zsidó is, bár elég kevés. A független-objektív média persze lapít, de azért akad néhány publicista a baloldalról, akik markáns véleményt fogalmaztak meg a vasárnapi élőadással kapcsolatban.

Több baloldali véleményvezérnek megakadt a szeme Márki-Zay Péter vasárnapi videóján, ahol most lazán megmutatkozott, mennyire keresztény. Ja, nem. Emlékezetes, előző hétértékelőjében mosolyogva vont párhuzamot a választási esélyek és az idős koronavírusban elhunytak között. Szerinte 2022-ben több esélyük van nyerni, ugyanis a koronavírus-járvány már megtizedelte a Fidesz szavazóit. Ez a halottgyalázás nagy port kavart: a szélsőbaloldali Amerikai Népszava hírportál szerint Márki-Zay Péternek azonnal le kellene mondania a jelöltségről. Kovács Gergő, a Kétfarkú Kutya Párt elnöke pedig így kommentált: már fél napja 2022 van, kellett is gyorsan egy parasztság. A legutóbbi hétértékelőjében ismét felhozta az előbb említett témát, és szerinte az ellenzéki sajtó is ludas, hogy a kijelentés ekkora vihart kavart, mert nem azt emelték ki, hogy van remény.

– mondta összefüggéstelenül Márki-Zay, akinek még egy „lázárjánosozást” is sikerült beleszőnie mondandójába. Elmondta, hogy ő a fideszesekben a tolvajlást szokta kifogásolni, nem azt hogy milyen a szexuális irányultságuk vagy a származásuk, majd kijelentette:

PestiSracok facebook image

– tette hozzá Márki-Zay, majd kifejezte a kínai vakcinával kapcsolatos aggályait. Szerinte nem véletlen, hogy egyetlen európai uniós ország sem vett kínai vakcinát, nemhogy beadta volna a hatvan év felettieknek egy, a hatvan év felettieken nem is tesztelt vakcinát. Ez egyébként a népirtás kategóriája, és azt gondolom, ez az egyik legfontosabb téma, amiben elszámoltatás kell – tette hozzá.

Nem mentek el mellette szó nélkül

A bizarr interjúk és annál is kétségbe ejtőbb hétértékelők után már a baloldal sem bízik benne, mint portálunk is beszámolt róla, legutóbb Márki-Zay sajtófőnöke állt a baloldal miniszterelnök-jelöltje és a riporterek közé. Azonban, a vasárnapi bejelenést nem lehetett megakadályozni, aminek meg is lett az eredménye: összegyűjtöttünk néhány baloldali publicistát, akik szintén nem tudják hova tenni Márki-Zay felszólalásait. Schiffer András, az LMP volt elnöke Facebook-oldalán azt írja, ez olyan mint egy jó sorozat: mindig a legjobb résznél lesz vége. Izgatottan várom a jövő vasárnapot, mert akkor talán azt is megtudjuk, hogy zsidóból, vagy melegből van több a Fideszben – olvasható a volt pártelnök bejegyzésében.

Ceglédi Zoltán Facebook-oldalán osztotta meg a Mandiner cikkét a bejelentéssel kapcsolatban, kísérőszövegként a baloldali publicista egyszerűen megkérdezte:

Hont András is csatlakozott ahhoz a dinamikusan növekedő népes táborhoz, amelynek már egyre nehezebben megy komolyan venni az ellenzék miniszterelnök-jelöltjét. A publicista Facebook-bejegyzésében fejtette ki, hogy kezdi rendkívül kényelmetlenül érezni magát Márki-Zay megnyilvánulásai miatt.

– fogalmaz hozzátéve:

– írja az újságíró a posztban.

Forrás: Facebook/PS; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.