Pesti Srácok

Az Országos Mentőszolgálat szerint elfogadhatatlan, hogy Rig Lajos kampánycélra használja a mentős egyenruhát

null

"Képviselőjelölt úr Ön által jelzett megnyilvánulásai számunkra nem elfogadhatók, hiszen mindenkit arra kérünk, hogy pártpolitikai célok érdekében ne használják az Országos Mentőszolgálat arculati elemeit és ne közöljenek olyan információkat, melyek alaptalanul ingathatják meg a lakosság mentőellátásba vetett bizalmát." - írta megkeresésünkre az Országos Mentőszolgálat szóvivője annak kapcsán, hogy Rig Lajos, a Jobbik, illetve összeborult ellenzék tapolcai országgyűlési képviselőjelöltje önkéntesként mentő egyenruhát visel, abban fotózkodik, majd ezen fényképet rendszeresen politikai tartalmú Facebook-bejegyzéseihez, politikai kampányanyagaihoz használja fel. A Mentőszolgálat a Tapolcai mentőállomás körüli vitát is helyretette. Mint írják, az, hogy a negyedik mentőegység, amely eddig csak egyes napokon futott, Révfülöpön állandó szolgálatba állt, nem leépítés, hanem előrelépés, az ellátás pedig az egész megyében biztosított. Nem újdonság tehát, Rig Lajos már megint csak hangulatot kelt és hazudik, ha politikai érdeke úgy kívánja és még egykori hivatását, a mentést is felhasználja.

Szinte rendszeresen fotózkodik Rig Lajos mentős egyenruhában, mentőautó előtt és osztja meg ország világgal, hogy ő milyen f.... gyerek, bokros politikai teendői mellett is önkénteskedik, mentőautón teljesít szolgálatot.

Annyira viszont már nem fontos és szent számára egykori hivatása, hogy tiszteletben tartsa az Országos Mentőszolgálat belső szabályzatát és ne használja olcsó politikai célra az OMSZ egyenruháját. Némi politikai előny reményében még a térség mentésének fejlődését sem üdvözli, hanem inkább hazugságokkal riogat.

PestiSracok facebook image

Miért is olyan fontos a mentőszolgálat és annak egyenruhája Rignek?

Rig Lajos politikai pályafutása előtt dolgozott az egészségügyben, műtősfiúként - bocsánat szak asszisztensként -, majd ápolóként, elsősorban kórházban, másodállásban, részmunkaidőben az Országos Mentőszolgálat kötelékében.

Politikai pozícióit, az alpolgármesterséget, majd az országgyűlési képviselőséget is köztudottan egészségügyi szerepének köszönheti, illetve annak, hogy tüntetéseket szervezett a tapolcai kórházért. Tapolca környékén azt beszélik, nem véletlen, hogy politikusként is beszorítja életébe a mentőszolgálati önkéntes munkát, amivel előszeretettel villog. A múlt jól megmutatta, mentődolgozónak lenni jó "cégér", jó ajánló a választásokon. Köbe Károly, Sümegprága, Rátosi Ferenc Sümeg, és Imre Sándor, Nemeshagy korábbi polgármestere is úgy nyertek több ciklusban is választást, hogy előtte az Országos Mentőszolgálatnál szolgáltak. Hogy tegyünk rá egy lapáttal, még a Rig köreihez tartozó sümegi Kovács Mihály is belépett a Mentőszolgálathoz sofőrnek mielőtt polgármesterjelöltként indult.

Rig Lajos nem éri be azzal, hogy látják az emberek a mentőautóban amikor önkéntesként szolgálatban van. Gondoskodik róla, hogy egyenruhában fotók készüljenek róla, amelyet politikai Facebook-oldalán és politikai tartalmú szórólapokon terjeszt. A legutóbbi ilyen politikai hirdetésén is egyenruhában egy mentőautó előtt áll, az alábbi felirattal ellátva "Ígéretek helyett megvalósítás".

Megkerestük az Országos Mentőszolgálatot és megkérdeztük, használhatja-e egy önkéntes mentőápoló a mentők egyenruháját és elfogadhatónak tartják-e, hogy az egyenruhát politikai célokra használja fel valaki.

Válaszában Győrfi Pál, a mentők szóvivője azt írta, az Országos Mentőszolgálat etikai szabályai szerint a mentődolgozók politikai szerepvállalása nem korlátozható, de ennek során nem használhatják az OMSZ nevét, illetve arculati elemeit, és tevékenységük nem állhat ellentétben az OMSZ érdekeivel, nem kelthetik azt a képzetet, hogy az OMSZ elköteleződött valamely párt vagy politikai irányzat mellett. A mentődolgozók munkahelyükön, illetve szolgálati idejükben politikai tevékenységet nem végezhetnek. A mentődolgozó munkaruháját szolgálaton kívül nem viselheti (ez alól az OMSZ mindenkor hatályos Munkaruha Szabályzatában meghatározott feltételek szerint lehet csak kivételt tenni, pl. temetés, ünnepség stb.).

Mint ismert, Rig Lajos a mentőszolgálatot kampánytémává is igyekszik tenni. Navracsics Tibor közbenjárására létesülhet Révfülöpön mentőállomás, ehhez egy mentőegységet, amely Tapolcán csak időközönként látott el kiegészítő szolgálatot, nyaranta pedig a Balatonnál járt, állandó jelleggel Révfülöpre irányítottak. A fejlesztésnek Rig Lajos nem örült, hanem miután már nem mondhatta, Navracsics csak ígérgeti a révfülöpi mentőállomást, azzal kezdett riogatni, hogy veszélybe kerülhet az ellátás biztonsága, mert elvettek egy autót Tapolcától, onnan vitték át Révfülöpre az egységet.

Mivel Navracsics szerint ez nem igaz, megkérdeztük erről is az Országos Mentőszolgálatot, mi az igazság.

Fotók: Facebook Rig Lajos hivatalos politikai oldala

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.