Pesti Srácok

Molnár Zsolt kitálalt: hiba volt a kádári nosztalgia, az osztogatás – Az MSZP önálló útra lép a fájdalmas vereség után

Molnár Zsolt kitálalt: hiba volt a kádári nosztalgia, az osztogatás – Az MSZP önálló útra lép a fájdalmas vereség után

Optikai csalódás volt az önkormányzati választás eredménye, a szocialisták megdöbbentő választási vereséget szenvedtek, az ellenzék pedig hibázott, amikor az orosz–ukrán háborúval kapcsolatban erőteljes Putyin-ellenes kommunikációt folytatott – minderről Molnár Zsolt, az MSZP pártigazgatója beszélt a Spirit FM műsorában. A politikus kifejtette azt is, miért gondolja úgy, hogy a szocialista párt az elmúlt tíz évben „talán sokat is áldozott az összefogás érdekében”, és Karácsony Gergely politikai ambícióival kapcsolatban is markáns kritikát fogalmazott meg. Hozzátette: hiba volt a kádári nosztalgia, az osztogatás; Molnár vállalhatatlanként jellemezte a baloldali politikát. Az interjúból kiderült az is, hogy a szocialisták új politikai vízióval rukkolnak majd elő, így például olyan oktatáspolitikát képzelnek el, amelyben kötelezővé tennék az egyhetes üdülési jogot. És ez még nem minden.

– fogalmazott Molnár Zsolt a Spirit FM Harcosok Klubja című műsorában, ahol arról is kérdezték, mit gondol Lázár János és Márki-Zay Péter találkozójáról. Ezzel kapcsolatban a pártigazgató kifejetette: ha kicsit is „normális” országban élnénk, akkor Márki-Zay Péter és Lázár János találkozója teljesen rendben lenne, így viszont „furcsa”. A politikus hozzátette: Márki-Zay nem volt része annak a közös szocializációnak, ami az elmúlt egy évtizedben az ellenzéki oldalon megtörtént; ennek sok előnye és hátránya is volt. Példaként említette, hogy az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje több gondolatát, félelmét, vélelmét osztotta meg a nyilvánossággal, mint amit politikai stratégiaalkotók javasolhattak neki. Kérdésre válaszolva azt is elmondta, hogy Hadházy Ákosnak szerinte nincs igaza, amikor arról beszél, hogy a képviselőknek nem lett volna szabad felvenniük a mandátumukat, hiszen „az ellenzéki képviselőknek az a dolguk, hogy el kell kezdeniük politizálni”.

PestiSracok facebook image

– mondta.

– jelentette ki Molnár Zsolt. Hozzátette: azért más ez a vereség, mint a 2014-es vagy a 2018-as, mert most összefogott az ellenzék, tehát megtette azt, aminek a hiányát korábban felróttak az ellenzéki pártoknak.

– fogalmazott. Szerinte a háborúval kapcsolatos kommunikáció, a biztonságérzet megingása baloldali szavazókat is eltántoríthatott. Molnár Zsolt leszögezte, hogy ez az ilyen arányú vereség egyik oka.

– mondta. Véleménye szerint 2019-ben, majd 2022-ben formailag kiszorították Budapestről a Fideszt a két választáson, viszont a körgyűrűkerületekben erősödtek a kormánypártok. Szerinte Karácsony Gergelynek is át kell gondolnia, mennyire volt szerencsés elindulni miniszterelnök-jelölt-jelöltként, majd visszalépni. Ugyanakkor szerinte alapvetően nem a főváros működésében rejlik a Fidesz – szavazatszámban megfigyelhető – budapesti erősödésének oka.

– mondta. Ezekben szerinte rossz válaszokat adott az ellenzék, nemcsak a miniszterelnök-jelölt, hanem „az egész ellenzéki politika belement egy rosszul felfogott, orosz és Putyin-ellenességbe, a Szovjetuniót és a kommunizmust belekeverve, ami hiba volt”.

Az MSZP önálló útra lép

Gyurcsány Ferenc arról beszélt korábban, hogy lehetetlen konstrukció, hogy egy baloldali összefogás egy jobboldali miniszterelnök-jelölttel induljon a választáson – ebben Molnár Zsolt szerint részigazság van, de sokkal inkább személyes karakterek küzdelme volt ez. Abban viszont mindenkinek igazat ad, hogy ebből a kampányból a hagyományos baloldali értékrend kiveszett és úgy kellett megküzdeni minden egyes baloldali „morzsáért”, hogy benne maradjon a programban vagy a kommunikációban.

– tette hozzá.

– fogalmazott

– vélekedett Molnár Zsolt. Úgy fogalmazott: túl sokat adtak fel magukból azért, hogy létrejöjjön egy olyan együttműködés az ellenzéki oldalon, ami elvi esélyt kínált a hatalom leváltására, gyakorlatit nem. Mint mondta, Karácsony Gergelyt tisztelik, a Párbeszéddel továbbra is jó viszonya lesz a pártnak, de az MSZP-nek önálló útja lesz.

– fejtette ki a pártigazgató. Hozzátette: a 2004-es kettős népszavazáson követett baloldali stratégiával történő szakítást nem szeretné kihegyezni egyetlen emberre, Gyurcsány Ferencre; ez egy komplexebb probléma volt. Molnár Zsolt szerint már egy év alatt olyan eredményeket kell elérniük, amik a tartalmi üzeneteikben, szervezeti működésben, médiaviszonyokban látható előrelépést jelentenek a párt számára. Az EP-választást egy fontos értékmérőnek nevezte, amin valószínűleg önállóan fognak indulni a pártok. A politikus a szocialisták új politikai vízióját is vázolta: olyan oktatáspolitikát képzelnek el, ahol kötelezővé tennék az egyhetes üdülési jogot.

– fogalmazott a pártigazgató. Molnár Zsolt hozzátette: ő bizony még erősebb államot valósítana meg, mint Orbán Viktor, az újraelosztási folyamatokat még jobban kézbe venné.

A teljes beszélgetést meghallgathatja

ide kattintva.

Forrás: Spirit FM; Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.