Aristót tulajdonképpen Apámtól örököltem. Na meg persze az úri középosztálytól, amelynek talán a tagja lehetett volna, ha marad a Magyar Királyság. De persze abba ugyanúgy nem illett volna bele, mint a hatvanas évek kádári konszolidációjába, és persze ahogy nem illett bele a szocialista mezőgazdaságba sem.
Aristóval egy újabb pótolhatatlan alak ment el a rossz emlékezetű XX. század túlélőiből. Mert még azoknak is túl kellett élniük a XX. századot, akik a negyvenes évek közepén, végén, az ötvenes években születtek. Aristo egyik nagyapja katonatisztként harcolta végig mindkét nagy háborút, apja pedig 1956-ban volt kénytelen külföldre menekülni, mert a forradalom alatt úgy bánt a helyben közismert kommunistákkal, ahogyan azt azok megérdemelték.
Nagyszülei nevelték fel az alföldi, kecskeméti tanyavilágban, nagyapja ott tanítóskodott újra, ugyanis a két világháború között is ez volt a foglalkozása. Aristóval ez volt az egyik összekötő kapocs közöttünk, gyerekként én is éltem a Cegléd környéki tanyavilágban és még láthattam az eltűnő paraszti élet utolsó pillanatait. Volt közöttünk egy generációnyi különbség, de ez a tapasztalat összekötött bennünket, ahogy a lovak és a kutyák iránti szeretet is. Aristo nagy lovas volt fiatal korában, a szakma olyan nagyjairól mesélt, akik még a háború előttről próbálták átmenteni a hagyományokat a reménytelen szocializmusba.
A filozófia és a kultúra iránt érdeklődő Aristónak esélye sem volt arra, hogy ilyen egyetemre menjen, az osztályidegeneknek maradtak a mérnöki pályák és persze az agrármérnökség. Egyetemi hányattatásait és persze a szocialista mezőgazdaságban szerzett tapasztalatait is megírta a blogjában, olyan tökéletesen és láttató erővel, hogy az embernek úgy tűnhetett – főleg annak, aki maga is szerzett tapasztalatokat ebben a világban –, mintha ezek vele történtek volna meg. Aristo állattenyésztő, főleg disznótenyésztő volt, “főállattenyésztő”, ágazatvezető, és mint ilyen, tagja a tsz vezetésének. Sosem fogta be a száját, így számára ez volt az elérhető legmagasabb beosztás. Születésnapjait is csak úgy tartotta számon, hogy “hányadszor élte meg a trágyahordást”. Ekkor már Baranyában élt, valami lány után keveredett ide, aztán valahogy itt ragadt, itt is alapított családot. A hetvenes-nyolcvanas években pedig élte azt az életet, amit a szakmája adott és amit persze a szocializmusban lehetett. A nyolcvanas években két, egymáshoz közeli termelőszövetkezetben dolgoztak apámmal, innen először a szakmai ismeretség. Én sokkal később találkoztam vele, amikor már az is kiderült számára, hogy a rendszerváltás után sem olyan világ lesz, amivel ő tudna és akarna kezdeni valamit.
Először 2006 kora őszén beszélgettem vele, egy általam szervezett szűk körű kampánybeszélgetésen, aminek az volt a célja, hogy a polgármesterjelöltünk sokféle emberrel találkozzon. A dolog annyira jól sikerült, hogy mi hárman és néhány barátunk a következő bő évtizedben szinte minden héten találkoztunk és éjszakába nyúlóan beszélgettünk mindenről, a politikától a lovakig, a filozófiától a történelmen át a szociológiáig. Aristo nagyon művelt volt, néha úgy tűnt az embernek, hogy “mindent is” olvasott, tökéletesen alkalmas volt arra, hogy végtelen beszélgetést folytasson vele az ember. A hetvenes évek elején volt színházi ügyelő, azt hiszem, ott vesztette el az illúziót a művészekkel kapcsolatban. Az asztali beszélgetés, a hasznosan töltött kocsmai esték mestere volt, habár ez bohémebb társaságban inkább csak a beszélgetés első néhány órájára vonatkozott inkább. Nem ismertem embert, aki nála autonómabb lett volna, miközben megvolt benne a lojalitás és az intézmények tisztelete is.
Amikor megromlott az egészsége, nem tudott nagyon mozogni már, akkor a lakásában látott vendégül bennünket, ahol olyan pörkölteket csinált nekünk, amilyent csak férfiak tudnak. Mi, a barátai életünk legjobb evészetei közül is egy csomót neki köszönhetünk.
2006 sokkja után tulajdonképpen egyszerre kezdtünk írogatni a netre és egyszerre tapasztaltuk meg, hogy milyen is az, ha olvassák is az embert. Aristo különlegesen jó stílusa, klasszikus műveltsége nemcsak a mára már elfelejtett blogszférából emelte ki, hanem hamarosan az is kiderült, hogy mindenfajta szándékosság nélkül irodalmat művel. Mindig is azt gondoltam, hogy az az igazi író, aki nem akar az lenni, egyszerűen megírta, elmesélte a történeteit és azok valóságossá váltak. Aztán épített bloggerként egy új karriert magának a nyugdíjba vonulása után. Valamikor a tízes évek közepén Huth Gergely kereste meg, hogy írjon a PestiSrácok.hu-nak.
Olyan embert veszítettünk el, aki képes volt arra, hogy a hatvanas évektől kezdve minden évtized hangulatát a lehető leghitelesebben adja vissza. Az irodalom nem igazságos, elvárja azt, hogy magad is mindent megtegyél, a kánon része legyél. Aristo nem akart semminek a része, részese, krónikása lenni, csak élt, átélt, túlélt, megélt és jó volt olvasni. Pár éve azt mondta, hogy olyan öreg vadnak érzi magát, amely még erős, de már nem akar semmit a csordától, magányosan bolyong és elmélkedik azokról a végső kérdésekről, amelyek mindig is érdekelték, csak az élet egyéb örömei nem hagytak rájuk elég időt eddig.
Ha kérhetem, igyatok meg egy unikumot az emlékére, hűtsétek le előtte, ahogy dukál, a poharakat is. Kettőt-hármat is lehet, ha nem akartok már mást csinálni ma. Isten veled, Aristo!
Aristo különleges ember volt és úgy is távozik. Már nagybetegen az ő kérése volt, hogy a nekrológban se írjuk le a valódi nevét…
Kunigunda
2023-11-01 at 15:35
R.I.P. Hiányozni fogsz! Egy unicum voltál!
Klárika
2023-10-04 at 13:00
Nehezen tudok megbékélni a gondolattal, hogy nagyrabecsült, tisztelt és igenis, szeretett Aristonk, a Miénk, nincs már. Szomorúságos, igazi veszteség a Klubja számára.
Mit tehetek? Mindegyre újraolvasom az olvtársak bejegyzéseit, vigaszt és együttérző társaságot keresve, találva.
Úgy igaz és mindnyájan tudjuk, hogy a születés után a halál felé közeledünk. A köztes idő arra való, hogy örökölt értékeinknek megfeleljünk, azokat ápoljuk és továbbadjuk. Ki hogyan képes erre s tudja tenni. Ezzel egyértelmű helyre találhattunk Aristo jóvoltából, írásai s gondolatainak, a hozzá csatlakozó olvtársaságnak köszönhetően.
Aristo bajtársunk maradandót hagyott maga után.
Isten áldása kövesse s kísérje Őt ott ahol van és az emlékezetét.
István Gyurina
2023-10-04 at 09:28
Őszintén sajnálom, a legjobb volt a jók között. Nyugodjon békében.
Lupus
2023-10-03 at 18:15
Szomorúan olvastam Aristo halálhírét, egészen bizonyos, hogy hiányozni fog, sőt, máris hiányzik – nyugodjék békében!
…és különösen hiányozni fog az a (már mások által is fölemlegetett, és nyilván még többek által csak gondolt) “virtuális Aristo klub”, melyet – aligha kétséges – az ő kiválóan leírt nagyszerű meglátásai, őszinte és mindig becsületes jó magyar gondolatai, szóval az évek óta minden héten várva várt blogbejegyzései hoztak össze és tartottak meg.
Eddig.
*
Alig egy hete emlegettem itt e hasábokon a most még csak elképzelt “kétkötetes Aristo összest”, nos ha eddig nem történt ez ügyben semmi (?), akkor a szerző halálhíre után vajon akad-e szerkesztő, kiadó, szponzor aki vállalkozik e nemes (konzervatívhoz és magyarhoz igazán illő!) feladatra?!
Végül, hogy mégis valami optimistább kicsengése is legyen e néhány sornak, lejegyzem itt még egyszer, amit évekkel ezelőtt többek kérésére már megtettem (ám, mint tudjuk, mindig jönnek újszülöttek is):
Aristo írásait én véletlenül fedeztem fel magamnak, mielőtt még a PS főszerkesztője – nagyon helyesen – meghívta állandó szerzői sorába.
Ezen a címen található az ún. Aristo blog-archivum: https://aristo.blog.hu/archive , az utóbbi 4-5 héten a PS-en (újra) közre adott, érezhetően archív témájú és hangvételű egy-egy opusza is itt jelent meg először, de akad ott még jó sok másutt nem publikált elbeszélés azokból a már-már történelmi 80-as, 90-es évekből. Olvassátok, forgassátok!
*
Megfogadtam a BB kiváló nekrológja zárásaként olvasható, igencsak idevaló ajánlást: még tegnap este behűtöttem egy palack – még tavaly ajándékba kapott, s azóta is bontatlan – Unikumot, és hát…, ha már eddig eljutottam…, szóval nem maradt bontatlan a palack…
Isten veled Aristo!
Logarléc
2023-10-03 at 15:38
halhatatlan
Logarléc
2023-10-03 at 15:37
Halhatatalan, vagyis örökké él, emlékezünk rá, így nem hal meg.
Hallhatatlan , vagyis nagyon halkan beszélő, akit nem hallunk jól.
Magyar nyelv.
Köszi
Cs. Kovács Gabriella
2023-10-03 at 11:11
Isten nyugosztaljon, Aristo! Igaz magyar ember voltál! Nem felejtünk!
Magd@
2023-10-03 at 11:05
Írásain keresztül megalakult egy ARISTO klub, és most bekerült a Pestisrácok hallhatatlanainak társulatába.
Mindennap ebéd előtt most már férjemmel együtt az Unikum pohárkákkal Őrá is koccintunk!
Torony
2023-10-03 at 10:27
Hiányozni fog! Írásait olvasva igaz magyar embernek tartottam. Isten nyugosztalja!
Klárika
2023-10-03 at 10:25
Kedves és igen tisztelt Aristo,
szívszorulással vettem hírét, hogy elhagyta e földi világot, mely
Greg olvtárs szerint “Méltatlan hely volt számára ez a világ, ahonnan most kiszabadult…” , amit én sem kétlek.
Őszintén kívánom, nyugodjon békében ott ahol a lelke megállapodott, azon emlék kíséretében, hogy sokunknak fájdalmasan fog hiányzani.
Ön sokat tett értünk kiváló írásai által és a nyomukban kialakult szellemi, életszemléletbeli közösségnek köszönhetően, amint azt Csakafidesz olvtárs is megjegyezte.
Alig lehet e foglalkozását méltán megköszönni. Nem felejtjük el Önt s többször is el fogom újra olvasni cikkeit jótevő emlékezés okán, a kedves barátra és társra. Aki megtette, hogy “szóljon”.
Én sem akartam a valós nevét megtudni, mindazt az élményt egyetlen személyhez kötni; írásai sok embernek szóltak sokféle élettapasztalat és a műveltsége kapcsán; azokat többször is átélve, megélve, egy szeretetre méltó kortárs ajándékaként fogtam fel.
Mily szépen szól gyozo2018 olvtárs :”Igric volt Ő,tudós,látó krónikás.”
Meglesz az unikum is , hűtött pohárban.
hivő
2023-10-03 at 09:56
Isten nyugosztalja.
Remélem egy szép
arabus paripán vágtat
az eliziumi mezőkön.
maniac13
2023-10-03 at 09:24
Egy ideje már sejtettem, hogy valami gond lehet, nagyon megritkultak a bejegyzései. Nekem nagyon fog hiányozni, mert ilyen jó tollú, percegő pennájú publicista kevés volt már mostanában. Még azt is nagyon jól meg tudta írni, amivel egyáltalán nem érettem egyet. Ha valamit igazán kerestem ezen az oldalon, az ő írásai voltak. Nyugodjon békében! (Vajon nem lehetne írásaiból egy gyűjteményes kötet?)
ila halo
2023-10-03 at 07:25
Hiányozni fog… nagyon-nagyon… Csak remélhetjük, hogy lesz tán néhány hűséges követője, akik hasonló írásokkal gazdagítják a szebb világban hivő magyar embereket.
K
2023-10-03 at 07:13
Őszinte részvétem,
Isten nyugosztalja.
Tamás
2023-10-03 at 06:10
Isten nyugosztalja!
Elképesztő belegondolni is, hogy egy ilyen ember egy normális rendszerben mivé válhatott volna. Ugyanakkor talán mégis tudható. Máshol tett volna ugyanígy múlhatatlant.
Mano
2023-10-03 at 05:48
Isten nyugosztaljon!
Döme
2023-10-03 at 05:20
Szerettem, ahogy írt, hiányozni fog.
Nyugodjék békében!
bl
2023-10-03 at 04:59
Valaki írta, hogy lovagolt az 50-es években. A lovak csípték a szemét a kommunistáknak, a ló a függetlenség (és a méltóság) forrása és szimbóluma, elvették a lovakat a gazdáktól a téeszesítésnél.
Sara
2023-10-03 at 02:13
Sic transit gloria mundi.
csakafidesz
2023-10-03 at 02:06
Most olvasgattam az egykori mini esszéket és a sok, néhol száznál is több értelmes hozzászólást. Valóságos kommentközösség alakult ki körülötte. Naprózsa, Klárika, Namond (ő eltűnt), Lupus, Vörösfül, stb. talán még én is akik komoly felkészültséggel írtuk a hozzászólásokat.
Theo
2023-10-02 at 23:28
Rettentően sajnálom!!!
Nagyon fog hiányozni ő is, az írásai is és az intelligens csapat is, amely kialakult az írásaihoz hozzászólókból.
Isten nyugosztalja!
Ghandi
2023-10-02 at 23:23
Szomorú! Isten Vele! 🙁
100km
2023-10-02 at 23:11
Isten nyugosztaljon!
Zita
2023-10-02 at 22:59
Isten nyugosztalja.
Balazs
2023-10-02 at 22:42
Isten nyugosztalja!
Cuki
2023-10-02 at 22:05
szerettem 🙁
nagy szellem volt.
Isten nyugtassa és a családjának adjon megnyugvást
Hermann Detmolder
2023-10-02 at 21:55
Isten nyugosztalja….Nagyon szerettem az írásait. Nem jutottam mindig hozzá, hogy elolvassam, de a logója, mint egy az állandóság jelképei közül számomra mindig megnyugtatóan világított…hihetetlen…hiányzik…de Ő már az örök fény részese…
Orientál
2023-10-02 at 20:53
Anyaföldben teste nyugodjon békében és lelke találjon befogadásra Isten menyországába.
móres
2023-10-02 at 20:52
Köszi Aristo! Folytatjuk…
Az Isten nyugosztaljon.
jani129
2023-10-02 at 20:32
egyik nagy kevencem volt
fogalmam se volt, hogy régóta fiatal már
Isten nyugosztalja.
Aquarius
2023-10-02 at 20:01
Kedves Aristo!
Már most nagyon hiányzol…
moliere
2023-10-02 at 19:45
Szóval ez volt a helyzet…
Nagyon sajnálom.
kamcsatka
2023-10-02 at 19:42
Isten nyugosztalja.
szinte éreztem…
nagyon nagyon sajnálom.
Szabi
2023-10-02 at 19:24
Isten nyugosztaljon, egészségedre!
Greg
2023-10-02 at 19:12
Méltatlan hely volt számára ez a világ, ahonnan most kiszabadult…
Az Örök Világosság fényeskedjék neki!
bl
2023-10-02 at 19:11
Tegnap még írása jelent meg. Mi történt?
Dávid Zsuzsa
2023-10-02 at 19:01
Hát ő is elment … Szomorú nap ez!
Nyugodjon békében!
TS
2023-10-02 at 18:51
Jó tolla volt, de ki volt ő egyáltalán?
khm
2023-10-02 at 18:19
Nyugodjék békében.
Nagyon szerettem az írásait.
Tudományos libsizmus
2023-10-02 at 17:57
Hatalmas publicista volt. Az Isten nyugosztalja.
csakafidesz
2023-10-02 at 17:55
“Aristo nagy lovas volt fiatal korában, a szakma olyan nagyjairól mesélt, akik még a háború előttről próbálták átmenteni a hagyományokat a reménytelen szocializmusba.”
———————————————————————————————–
Azokban az ötvenes években amikor a Népművészeti Intézetet, a Népművelési Intézet elődjét Széll Jenő vezette (https://1956.mti.hu/Pages/WiW.aspx?id=142) ott Muharai Elemér és társai próbálták menteni ami még menthető volt a régi hagyományokból. Akkor az egész sajtó visszhangzott Révai József “haladó hagyomány” nevezetű agymenésétől. Széll Jenővel beszélgettem egyszer és azt mondotta nekem erről, hogy “Mi ott a Népművészeti Intézetben mindnyájan ‘narodnyikok’ voltunk.” (Köztudott, hogy már Lenin is stigmatizálta őket.)
Aristo olyan korban próbálkozott a hagyományok átmentésével amikor csak a “haladó hagyományok” számára volt hely. Ami pedig a haladó hagyományt illeti, ez már önmagában is oximoron, mert a hagyomány az eleve nem haladó, hanem konzerváló és megőrző.
gyozo2018
2023-10-02 at 17:50
Sosem olvastam, hogy káromkodott volna az írásaiban. A bölcsesség, szarkasztikus humor erejével tette a helyére, a megfelelő polcra (vagy kit-kit érdemei szerint, “ocsút a tiszta búzából”…. Nem volt hatásvadász, nem puffogtatott.
Igric volt Ő, tudós, látó krónikás.
Áldás.
gyozo2018
2023-10-02 at 17:37
Isten nyugosztalja.
Aristo az Aristo, ennél jobban nem kell ismernünk őt, azt hiszem,
a leglényegesebbet tudjuk róla, mert folytatásban közölte velünk, becsültük, tiszteltük, szerettük és vártuk az írásainak a megjelenését.
Megőrizzük emlékezetünkben.
R.I.P.
Bukohill
2023-10-02 at 17:30
Hiányozni fog. Nyugodjék békében!
csakafidesz
2023-10-02 at 17:27
Széleskörű műveltsége és fanyar humora nagyon fog hiányozni! Legyen könnyű neki a föld!
Naprózsa
2023-10-02 at 17:25
Bár már az utóbbi hónapokban lehetett valamit sejteni, mert valahogy megfáradtak kedvenc Aristonk írásai. Mintha belefásult volna ebbe a mai elmebaj-voke világba, s nem volt az a szellemi sziporkázó tűz, valami fenomenálisan magasrendű humor ami Aristonk speciális sajátja, és éveken át annyi, de annyi jókedvet szerzett nekünk, alig vártuk az új írását hétről-hétre.
Van akinek fölösleges volt megszületnie, s vannak akiket soha nem felejtünk, mert olyat tettek le közös asztalunkra, hogy emlékük örökre megmarad.
Aristo a való életben és az írásaiban is még ebben az anti homo sapiensi világban is egyaránt helytállt, Ő nem megy el nyomtalanul, velünk marad.
Dr. Belák Ferenc
2023-10-02 at 17:24
Nagyszerű magyar ember volt. Élveztem a írásait, kiemelkedő műveltségű volt. Üde színfolt volt a silány firkálmány tengerben a munkássága. Isten nyugosztalja.
notabene
2023-10-02 at 17:20
Isten nyugosztaljon!
atörökszultán
2023-10-02 at 17:17
Isten nyugosztaljon!