Hétfőn 140,1 millió eurót folyósított Magyarországnak az Európai Bizottság. Az összeg a REPowerEU előfinanszírozás utolsó részleteként érkezett meg. A Magyar Nemzet megkeresésére Petri Bernadett uniós szakértő, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Európa Stratégia Kutatóintézetének és a XXI. Század Intézet kutatója nyilatkozott az uniós pénzek kapcsán.
Múlt év végén az uniós pénzügyminiszterek elfogadták, Magyarország módosított helyreállítási tervét, amelynek alapján előre látható volt, hogy 1 milliárd euró előleg kifizetésre kerül Magyarország részére. A REPowerEU jelentősége az orosz energiától való függetlenedésben határozódott meg – éppen ezt hivatott elősegíteni. A célja, hogy a leválást anyagilag támogassa
– mondta a szakértő.
A helyreállítási terv jóváhagyása lehetővé tette az előleg lehívását, 2023 végén ebből 780 millió euró, a REPower EU előleg 85 százaléka már megérkezett, az újabb összeg a fennmaradó előleg terhére került kifizetésre
– emlékeztetett Petri Bernadett, hozzátéve, hogy a helyreállítási terv végrehajtásával kapcsolatban azonban nehezítő körülmény, hogy 2026 szeptemberéig minden projektnek működnie kell, amit ebből a keretből valósítanak meg a tagállamok, ami a késedelmes kifizetés miatt kihívást jelent. Az uniós szakértő hangsúlyozta, hogy „e téren lényeges, hogy nemcsak nekünk, más tagállamoknak is késedelmesen fizetett a Bizottság. Ami viszont összességében lényeges, hogy az Európai Parlament politikai alapú beavatkozása a tagállamoknak járó források kifizetésébe mindenképpen rendkívül káros, hiszen hozzájárult a késedelemhez. Ez egy összeurópai szinten is gazdaságilag káros tevékenység.” Hozzátette: ehhez képest az Európai Parlament ezen a héten is újabb magyar vitát tart, aláírást gyűjt Magyarország szavazati jogának felfüggesztéséért, ami azt mutatja, hogy nem változott az EP hozzáállása, egészen a választásokig porondon lesz Magyarország és az országnak jogosan járó források témája.
Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI/Kollányi Péter
Alcapi
2024-01-16 at 10:42
Ezt a 140 millát (€-ben értve) azért én még nem nevezném pénzcsap megnyitásnak, emiatt még nem hinném, hogy örömtáncot kellene lejteni, és aléltan az EU karjaiba omlani! Főleg abból kiindulva nem, hogy ez a pénz nem az EU jóindulatából, irántunk érzett feltétlen szeretetéből fakadó jutalom, vagy ajándék, hanem ez a pénz, és a még mindig, jogtalanul évek óta visszatartott több mint 20 milliárd € a magyar állam jogos tulajdona! Ezeket a pénzeket, már évek óta meg kellett volna kapnunk. Persze örüljünk, hogy legalább apránként csepegtetik a pénzeinket, de nem kell imába foglalni a az EU nevét!
Alamizsna
2024-01-16 at 00:35
Nevetséges már ez az ALAMIZSNA OSZTÁS! Ukrajna 2- őt csinálnak belőlünk.
Alamizsnát osztanak nekünk Brüsszelből, amikor a Kárpát medence Európa egyik legtermékenyebb földjével, legtöbb vizével, ( rejtett arannyal) és egyik legintelligensebb, legdolgosabb népével rendelkezik! Meddig kell még ezt tűrni? Mikor nyerjük már vissza szabadságunkat? Ja, emiatt változtatták meg a Petőfi laktanya nevét is? Hogy ne is merjünk se forradalomra se szabadságra gondolni?
Rabok legyünk, vagy szabadok? Na, ezt szavalták egyesek, annak idején is, a rendszerváltás idején, azért, hogy menjenek innen ki az orosz katonák. Nem gondolták, hogy ha azok kimennek tőlünk, akkor azonnal egy még rosszabb elnyomó sunyi hatalom fog minket megszállni! Na, ez most itt van, tessék, megmutatta igazi arcát.
Slusszt nekik !
2024-01-16 at 00:24
Szóval, így bábozzák a globalista milliárdosok meg a bankjaik az EU vezetőséget:
1) Kényszerítik ( mindenféle maffia zsaroló módszerekkel) a 27- ek kormányait arra, hogy olcsón adják el nekik ( azaz a nekik tejelő multiknak) a nemzeti tulajdont ; Így ők kiszivattyúzzák minden országból a megtermelt javak értékét.
2) A lecsupaszított kormányokat azzal tartják sakkban, hogy csak akkor adnak EU-s támogatást a kiürült államkassza feltöltésére, ha úgy táncolnak, ahogyan ők fütyülnek.
Ha nem, akkor a 27- ek kormányai komoly pénzügyi nehézségekbe ütközhetnek, és még a saját népük is megbuktathatja őket az elszegényedés miatt.
Emlékeztetőül: a rendszerváltás előtt ez lehetetlen volt a számukra, mert minden állami tulajdonban volt, és az ország önállósága ezáltal biztosított volt. Egy bank működött csak: a magyar nemzeti bank. Slussz! Na, ez kellene ma is.
aladin
2024-01-15 at 20:44
Hiába a ballibsi oldal nem tudja megakadályozni, hogy a jogosan járó pénz Magyarországra jöjjön. “Ezt is csak itt nálunk az ATV.-ben mutattjuk”.
Orientál
2024-01-15 at 20:16
Balliberális zöld és áruló konzervatív eu-s gazemberek inkább arról szövegeljenek ami diktatórikus kommunista fasiszta cselekedeteket csinálnak Tuskék a lengyel média ellen is.
Logikus
2024-01-15 at 19:27
Ballibek, már idegben vannak megint ennek a hírnek a hallatán 🙂
K
2024-01-15 at 18:46
“Megnyíltak a pénzcsapok, 140 millió euró érkezett Brüsszelből”
–Reméljük nem esik a kormány egyből Brüsszel karjaiba , mint meghatódott stockholm-szindrómás.
Sarolta
2024-01-15 at 18:37
Soros megfordul az ágyában kínjában.
csakafidesz
2024-01-15 at 18:08
A nekünk járó milliárdokból -ami hitel, és fizetjük kamatostól- eddig csak morzsákat kaptunk! A brüsszeli gazemberek mindenféle ürüggyel lenyúlták!
na4
2024-01-15 at 17:49
Ez peanuts azokhoz a milliárdokhoz, amivel még tartoznak.
matrix
2024-01-15 at 17:48
futóbolond
2024-01-15 at 17:36
A lölőnél kimerült az akkumlátor ?
Èrtemileg csak ennyit vagy képes generálni ?
Halvány mécses IQ light !
Matu
2024-01-15 at 17:42
Nem ajándék, nem kell örömtáncot járni. Jár, és sokat késett eddig is!
futóbolond
2024-01-15 at 17:36
izgatott lölő hangok…