Pesti Srácok

Megöltek két fiatal férfit egy vajdasági általános iskola előtt

Megöltek két fiatal férfit egy vajdasági általános iskola előtt

Megöltek két fiatal férfit a vajdasági Újvidék melletti Futak településen egy általános iskola előtt pénteken – közölte a helyi hatóságok beszámolóját idézve a Telegraf.rs című szerb hírportál.

Zoran Krulj, az újvidéki sürgősségi szolgálat szóvivője elmondta: a rendőrséghez éjfél után 17 perccel érkezett a bejelentés a lövöldözésről. A helyszínen egy eszméletlen fiatalembert találtak, akit fejlövéssel, súlyos állapotban szállítottak az intenzív osztályra. A 20 éves férfi sebesülései olyan súlyosak voltak, hogy a kórházban meghalt – mondta. A következő hívás éjfél után 51 perccel érkezett, miután a rendőrök egy másik, 19 éves fiatalembert találtak a helyszínen. A mentősök már nem tudtak segíteni rajta, csak a halál beálltát tudták megállapítani – tette hozzá a szóvivő. A belügyi szervek széles körű rendőri akciót indítottak, egész Futakot lezárták, valamint az összes újvidéki kijáratot, és a Blic című napilap a rendőrségtől úgy tudja, hogy őrizetbe vettek négy gyanúsítottat: egy 23, egy 24, egy 21 és egy 26 éves férfit.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Andrej Cukic

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Az ellenzék kedvenc egyháza éveken át lophatta meg saját, szerencsétlen sorsú munkavállalóit – Megszólalt a PS-nek egy károsult

Exkluzív 2022 szeptember 13.
Kilátástalan helyzetbe került – méghozzá abszolút önhibáján kívül – egy fővárosi asszony, aki közel kilenc éven át dolgozott Iványi Gábor egyházának egyik intézményénél. A Dankó utcai hajléktalanszállón takarított; a sors fintora, hogy most ő maga is az utcára kerülhet. Miután súlyos egészségkárosodást szenvedett, leszázalékolták és orvosi javaslatra nem érintkezhet vegyszerekkel, így addigi munkáját sem folytathatta. Munkáltatója, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség Fűtött Utca nevű intézménye öt hónapja közös megegyezéssel megszüntette a munkaviszonyát. Utána jött az igazi feketeleves: amikor a rokkantsági ellátás hivatalos ügyeit intézte volna, kiderült, hogy hosszú éveken át becsaphatták: a nő ugyanis úgy tudta, hogy be van jelentve, hivatalosan foglalkoztatják, ennek megfelelően kapta meg a kilépő papírját is. Ezzel szemben, bár az elmúlt közel kilenc évben folyamatosan dolgozott, az utóbbi öt évben mindössze 59 napra volt bejelentve. Az asszonynak felbecsülhetetlen károkat okoztak: jelenleg nem jogosult a megváltozott munkaképességűek ellátására, nincs egészségbiztosítása, és bár 60 éves, az öregségi nyugdíjhoz a 40 év kötelező letöltött szolgálati időből évei fognak hiányozni, úgy, hogy egyébként az utóbbi közel egy évtizedben végig ugyanott dolgozott. Ráadásul nem is akárhol: egy olyan szociális feladatokat ellátó egyháznál, amelynek vezetői az elesettek támogatását választották valaha életfeladatuknak.