Helytelennek nevezte az iskolai szexuális felvilágosítással kapcsolatos új magyar jogszabályt Angela Merkel német kancellár szerdán Berlinben a szövetségi parlamentben (Bundestag). Olaf Scholz alkancellár, pénzügyminiszter ugyancsak szerdán Berlinben teljességgel elfogadhatatlannak nevezte a törvényt.
Angela Merkel a Bundestagban az azonnali kérdések és válaszok órájában a pártjától, a jobbközép Kereszténydemokrata Uniótól (CDU) jobbra álló ellenzéki Alternatíva Németországnak (AfD) egy képviselője azon kérdésére, hogy támogatja-e a Magyarország szuverenitását megtámadó Európai Bizottság fellépését a törvény ügyében, elmondta, hogy helytelennek tartja a jogszabályt. Kijelentette: nem fér össze a politikáról alkotott elképzelésemmel, hogy az azonos nemű párok bejegyzett élettársi kapcsolatát ugyan engedélyezik, de korlátozzák a felvilágosítást róla. Egy ilyen korlátozás összefüggésben áll az oktatás szabadságával is, és hasonló ügyekkel, és olyasvalami, amit politikailag elutasítok – fejtette ki a kereszténydemokrata politikus. Mint mondta, az Európai Bizottság önállóan dönt az esetleges kötelezettszegési eljárásokról, mindenesetre én határozottan bírálom ezt a törvényt. Megjegyezte, hogy barátsággal viszonyul Magyarországhoz, de a “politikai nézeteltéréseket” megnevezi. Egyébként Orbán Viktor nem olyan miniszterelnök, aki ne tenné meg ugyanezt a saját országáért – mondta Angela Merkel.
Olaf Scholz alkancellár, pénzügyminiszter – aki a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) kancellárjelöltje a szeptemberi Bundestag-választáson – egy berlini miniszteri tájékoztatóján arra a kérdésre, hogy kancellárjelöltként miként értékeli “a magyar kormány LMBTIQ-ellenes törvényét” (LMBTIQ: leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű, interszex, queer), kijelentette, hogy “teljességgel elfogadhatatlanok a magyar kormány homoszexuálisok és mások elleni törvényei”. Hozzátette, hogy “az Európai Unió a liberális demokrácia értékeiből táplálkozó közösség”, és tagjait éppen az köti össze, hogy kiállnak a demokráciáért, a jogállamiságért, és a kisebbségek védelméért és a társadalmi nyitottságért is. Kifejtette, hogy “a nyitott társadalom az Európai Unió modellje”, az új magyar törvény pedig nem fér össze ezzel a modellel. Ezért az Európai Uniónak fel kell lépnie a jogszabállyal szemben, “nekünk pedig világossá kell tennünk, hogy nem tarjuk elfogadhatónak”. Világossá kell tenni azt is, hogy az ilyen törvények elutasítása a németországi és az európai politikai közmegegyezés része – mondta a szociáldemokrata politikus. Arra a kérdésre, hogy német kormányfőként miként viszonyulna Orbán Viktorhoz mint magyar kormányfőhöz, azt mondta, hogy a konfliktusokat nem szabad szőnyeg alá söpörni, hanem felszínre kell hozni és meg kell vitatni. Így meg kell vitatni a nyitott társadalommal kapcsolatos kérdéseket is, méghozzá “világosan és pontosan”.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Getty Images/STEFFI LOOS / POOL
docee
2021-06-24 at 11:45
……nem tetszik neki: …és akkor mi van???………
aladin
2021-06-24 at 08:50
Merkel nyanya nekünk meg az nem tettszik, hogy beengedted a bevándorlokat europában.
csakafidesz
2021-06-24 at 04:04
Leopárd 2021-06-23 at 18:28
Te Hülye Barom!, Mindegy milyen törvényt hozunk, hogy készítjük elő. Az fáj nekik, hogy egyáltalán van merszünk a saját országunkban bármit csinálni amit nem ők mondanak. Kezded már érteni a lényeget? Teljesen mindegy, hogy A vagy B, nekünk kuss a nevünk!
Az unióból pedig a saját érdekünkben ki kell lépni!
csakafidesz
2021-06-24 at 03:59
Merkelnek kussolnia kellene!
Tibimama
2021-06-23 at 23:52
Gyermektelenek szeretnék érzékenyíttetni a gyerekeket
angelblind652
2021-06-23 at 20:14
A mutti menjen a picsába. Tönkretette nemcsak egész Németországot, de az egész uniőt is.
Patriot
2021-06-23 at 20:00
Tetőfokára hág az elmebaj!
Miniszterelnök urunk megint jól csinált valamit nekünk Magyaroknak , hogy kórusban visít az agyalágyult horda.
Vízöntő
2021-06-23 at 19:48
Merkel nyugodtan áldozza be a saját gyerekeit, a mieinket meg hagyja csak bátran nekünk!
Ja, neki nincs egy se, ezért áldozná be a mieinket?
Na azt nem!
Inkább ki az EU-ból, de a gyerekeink és az unokáink a mieink és megvédjük őket bármilyen áron!
Cukkerberg galaxis
2021-06-23 at 19:48
Mutti! Ostoba vagy!
Ha a gyerek neadjisten érdeklődne a buzik élettársi kapcsolata iránt (amit nem hiszek, mert miért is tenné), akkor a törvény azt mondja, hogy érdeklődjön a szüleitől. Mutti! Te viszont két szakállas bácsit küldenél a gyerekek nyakára és ráju bíznád a felvilágosítást, akik lehet hogy mindketten anyukának tartják magukat.
mirti
2021-06-23 at 19:38
nekünk meg ő nem tetszik
Tuti
2021-06-23 at 19:31
nem tetszik merkelnek?
annal jobban tetszik nekem :DDD!!!
HAJRA MAGYARORSZAG, HAJRA MAGYAROK!!!
Naprózsa
2021-06-23 at 19:07
Én meg azt követelem, hogy a muzulmán mecsetekbe, iskolákba, óvodákba és családokhoz járjanak olyan férfinak öltözött LMBTQ leszbikus és transzférfi felvilágosítók, akik ott kifogásolják a muzulmánok buziellenes tanait és szokásait. Ott nemhogy nem lehetne transz, de még a nőnek férfiként való öltözködés is halálos bún, férfi családtag nélküli mászkálás is tiltott. Ha egy ilyen érzékenyítés után épp bőrrel megúsznák, csak akkor beszélhetnének a mi törvényeink ellen. Söpörjenek csak a saját muszlim-pedofil szemétdombjukon.
Vízöntő
2021-06-23 at 19:01
Lószart alkancellár úr, magának, óvodákban, iskolákban milyen felvilágosítást kellene adni a melegek vagy leszbik élettársi kapcsolatáról?
Ott ahol Brünhilda megkérdezi Brünhildát:
– Te mit kértél Karácsonyra?
– Szárnyasbetétet!
– Az mi?
– Azt nem tudom, de lehet benne úszni, biciklizni meg teniszlabdázni is … mondták a tv-ben!
Mit fognak mondani ha kihirdetésre kerül és elolvashatják angolul vagy németül?
– Orbán megijedt a kritikáktól, gyorsan módosíttatta, így már rendben!
Na azért!!!
Viszont mi ezután pláne Orbánra szavazunk, maguk meg káromkodhatnak mert itt nincs szavazati joguk!
Poppy
2021-06-23 at 19:00
Persze, hogy neki nem tetszik, hiszen kinézetre sem nő. Egy undorító Stazi markotányos ……!
Nekünk ez tetszik, így menjen a búsba.
Torockó
2021-06-23 at 18:54
Megőrültek odaát nyugaton? Azt hiszik, hogy felülírhatják a lisszaboni szerződést, ami tisztázza, hogy ki, mibe szólhat bele, mi tartozik a szuverenitás fogalmába.
Szervezett, központilag koordinált támadást indítottak Magyarország ellen. Lesz ennek még böjtje odaát…
Szemét, rasszista banda.
Miki
2021-06-23 at 18:49
Azt, hogy mit tanít egy ország iskolai rendszere az iskoláiban, azt az illető ország kormánya határozza meg. Nem az EU, nem Angela Merkel és legkevésbé egy rémesen rossz volt Hamburgi kormányzó, aki mint pénzügy miniszter se a csúcs.
Hosszasan el lehetne beszélgetni a németekkel arról az egész katasztrófális oktatási pedagógiai helyzetről, ami ott uralkodik a Bundesrepublik-ban.
moliere
2021-06-23 at 18:48
Lehetne éreztetni, hogy nekünk belefér az időnkbe a buziháború. Meg hát lehetne olyat is, hogy hát milyen érdekes, pont találtak egy patkánytetemet (mindenhol lehet találni…) egy bivalybasznádi lidl-ben vagy aldiban. Úgyhogy bizonytalan ideig hatóságilag bezárnak minden lidl-t vagy aldi-t Magyarországon. Amíg ki nem vizsgálják az élelmiszerbiztonsági rendszerüket. Aztán hajrá!
moliere
2021-06-23 at 18:45
Azt hiszem, itt lenne az ideje, hogy reagáljunk végre a nyugati kritikákra, és módosítsuk ezt a törvényt.
Aki olyan helyen helyez el homoszexuális propagandaanyagot (lásd lista a mellékletben, hogy mi minősül annak), ahol kiskorúak is láthatják azt, az érintett szervezet vezetője letöltendő börtönbüntetést kapjon!
(Csak megjegyzem, hogy legutóbb a kollégáim egy német nyelvű középiskolás versmondó versenyen a székekre rakva találtak ilyeneket…)
Királytigris
2021-06-23 at 18:39
Merkelnek nincs gyereke, és ezért nem érti a lényeget.
Királytigris
2021-06-23 at 18:38
“Nem fér össze a politikáról alkotott elképzelésemmel, hogy az azonos nemű párok bejegyzett élettársi kapcsolatát ugyan engedélyezik, de korlátozzák a felvilágosítást róla.”
A törvény célja, a gyermek védelme és nem a megrontása. A családban felvilágosítást kap a fiatal.
De az, hogy az iskolában a felvilágosítást egy homoszexualis tartsa, és ott felvilágosítás ürügye mentén beszervezzen kiskorúakat, az ki van zárva!
no-go zone in Berlin
2021-06-23 at 18:28
Magyarországon senki nem bántja a melegeket. Totálisan ellenezzük az életvitelüket, a kiskorú gyerekeink közelébe sem engedjük őket, nem reklámozhatják a mentális problémáikat a gyerekeknek, de senki nem bántja őket. A magyar LMBTQ sokkal erőszakosabb a magyar többségi társadalom felé, mint a többségi társadalom a melegek felé. Ez több évtizedes tény!
Na és mi újság Germanisztánban?
Leopárd
2021-06-23 at 18:28
A SZERENCSÉTLEN MERKEL NYÍLVÁN JÓHISZEMŰ-MEGINT A KORMÁNY DIPLOMÁCIAI TEVÉKENYSÉGE ÁLLT FEJRE-VARGÁVAL AZ ÉLEN-MEGINT KITETTÉK MAGUKAT ÉS MINKET A HÜLYE FÉLREÉRTÉSNEK-ILLETVE RÁGALMAKNAK.-
Leopárd
2021-06-23 at 18:25
VAN –VARGA J–MIÉRT NEM KÉSZÍTETTE ELŐ AZ ÜGYET? SZÉPEN LEFORDÍTTATTA VOLNA A TERVEZETET NÉMETRE-MEGBESZÉLI, ETC.NEM TETTE…HALÁLOSAN ELEGEM VOLT A SZERENCSÉTLENKEDÉSEIKBŐL.1. SEMMIT NEM KÉPESEK DIPLOMÁCIAILAG ELŐKÉSZÍTENI.2. AZTÁN MINDENT ELTŰRNEK.-MI A BÁNATNAK VAN EGYÁLTALÁN VARGA J?
Rakovszky István
2021-06-23 at 18:23
Ha nem tetszik neki, hogy az aberáltak nem mehetnek óvodákba, iskolákba “téríteni”, akkor majd hasonlóval fogunk próbálkozni Németországban: A kitűnő magyar pálinkákat és borokat majd a német óvodákban, iskolákban fogjuk bemutatni‼
De akkor aztán megindul a támadás!
Cser Borbála
2021-06-23 at 18:22
Igenis, hogy kell ez a törvényi szabályozás.
Középiskolás gyerekenek olyan nyelvkönyveket adtak a kezébe- német és angol- ahol a család címszó alatt népszerüsítették a szívárvány családokat, és irányították a gyerekek figyelmét erre a témára. Év közben meghívtak homoszekszuális kortársat, hogy beszéljen arról, hogyan éli meg a homoszekszualitását.
Ezek konkrét dolgok.
Ugyanígy tájékoztatják idegennyelv oktatás címén a nemváltoztató műtétekről.
Ugyanakkor még nem tapasztaltam, hogy arról tartanának nyílt napot, hogy hogyan védjék meg magukat a pedofil, vagy a más irányultsági felnőttektől.
Lajos
2021-06-23 at 18:16
Hol itt a konfliktus Mürkül asszony? Németország az Merkelisztan, Magyarország az meg Magyarország. Magácakának ezzel nem is lehet gondja, mert ez a törvény ide szól. Magácskának ehhez SEMMI KÖZE! Úgy, hogy pofa súlyba! Nem szoktam a szomszédommal megvitatni a családi dolgainkat. De nem is pofázok bele az övékbe sem. Úgy, hofy lehet egymás mellett élni békésen is ha mindenki a saját kertjében seperget.
nemzeti
2021-06-23 at 18:06
Tessenek már az országokkal kommunikálni Varga Úrasszony !
Leopárd
2021-06-23 at 18:03
OLYAN BALF..Z EZ A FIDESZ-EZ A KORMÁNY. SEMMI HOMOFÓB NINCS A TÖRVÉNYBEN-DE MEGINT NEM KÉSZÍTETTÉK ELŐ DIPLOMÁCIAILAG-MEGINT RÁGALMAZÁSNAK TESZIK MAGUKAT, ÉS AZ ORSZÁGOT-MIKÖZBEN A TÖRVÉNY JÓ. DÖBBENETESEK. HATÁR SZERENCSÉTLENSÉGEK-ORBÁNNAL AZ ÉLEN.
Retzkír
2021-06-23 at 17:56
A vélemény olyan mint a fing, jobb ha bent tartod, mert senki se kíváncsi a másikéra.
Amúgy nekem meg nem szimpi Merki asszonyság. Aggodalommal tölt el amit Németországban látok.
jani
2021-06-23 at 17:52
Nekem meg tetszik!
Kit érdekel a német vélemény, én sem kritizálom az ottani hülyeségeket.
Jani