
Pénteken jóváhagyta az Egészségügyi Világszervezet a koronavírus elleni Sinopharm-vakcinát, amelyet a baloldal hónapokon keresztül támadott – közölte a KDNP frakciószóvivője szombaton, az MTI-hez eljuttatott videonyilatkozatában.
Nacsa Lőrinc kiemelte: a magyar szakemberek és hatóságok már korábban megvizsgálták az oltóanyagot, és több százezer embert be is oltottak vele. A baloldal ezzel szemben petíciót indított a vakcina ellen, és meg akarta tiltani, hogy az emberek megkaphassák az életmentő vakcinát. A politikus elmondta: a Jobbik elavultnak és kínai cuccnak, az MSZP emberkísérletnek, Gyurcsányék hamisítottnak és ellenőrizetlennek nevezték az oltóanyagot. Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció miniszterelnök-jelöltje azt állította, senki nem mondta, hogy az oltóanyag segít, Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke pedig azt nyilatkozta az ATV-nek, hogy az a több millió magyar ember, aki a kínai oltást kapja majd meg, nem lesz védett. Nacsa Lőrinc szerint szégyenteljes, hogy a baloldal elmúlt hónapokban nyújtott politikai teljesítménye csak az oltásellenesség volt. A baloldal támadta a magyar engedélyező hatóságokat és szakembereket, most, a WHO tizennyolc év feletti korhatár nélküli engedélye kapcsán csendben vannak.
Minden Magyarországon elérhető oltóanyag hatékony és biztonságos
– mondta a frakciószóvivő, aki ezért mindenkit arra biztat, hogy oltassa be magát.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/Kovács Tamás
Pontosító
2021-05-09 at 08:45
khm!
Amit leírtam, azok tények és a valóságtartalmuk ellenőzizhető. Ezzel szemben a Te hozzászólásod csak egy primitív bunkó megnyilvánulása. Az ilyen 2 IQ-s birjákkal, min TE, valóban nincs miről beszélni, sőt szt is kétségbe vonom, hogy Te bármiről is tudsz értelmesen beszélni.
khm
2021-05-08 at 16:47
BalatonBoglár
mit a izét akartál volna?
BB
2021-05-08 at 16:31
Rendszeres hír olvasóként valóban tapasztalom a bal oldal kételkedését a vakcinákban, de oltás ellenességüket nem olvastam! Mire gondolhat a frakció vezető úr?
Kakukk
2021-05-08 at 15:31
Hazardőr, hozzászóló, h-szóló, kihazudik, h-kar most pontosító néven osztja az észt.
Amúgy megkérdezem, az nem zavarja, hogy az összes nyugati vakcinagyártó elég nagy mennyiségben kínai cuccot használ? Kezdve bizonyos nyersanyagoktól, a fiolákon, a speciális csomagolóanyagokon, stb. keresztül a gyártáshoz szükséges sterilizáló berendezésig (pl. Németország).
Ja és a Sinopharm vezeti be elsőként a termékre feltett, helytelen tárolás esetén elszineződő matricát, amiről ránézésre meg lehet állapítani, hogy fel szabad-e használni a vakcinát. De sz_arok ezek a kínaiak mi?
khm
2021-05-08 at 15:27
pontosító
te TELJESEN HÜLYE VAGY!
Egyszerűen a magadfajtával nincs értelme beszélgetni,hanem takarodj a kommunista k anyádba. Ennyi a fajtátoknak bőven elég.
Hogy lehettek ennyire barmok ezt nem értem? Illetve de! nemzetközi szarok vagytok.
khm
2021-05-08 at 15:10
Nem azt kell szégyellni,hogy oltásellenesek,hanem azt,hogy vannak még mindig.
És még mindig MAGYAR ELLENESEK! És még nem lógnak,vagy nem lettek felnégyelve….
Pontosító
2021-05-08 at 14:35
Egy kis pontosítás és kiegészítés:
– A magyar szakemberek és hatóságok már az engedélyezés előtt NEM VIZSGÁLTÁK a kínai Sinopharm oltóanyagot. Az engedélyezés csak a külön jogszabályban írt feltételek teljesülése alapján történt ( 1 millió beoltott a világon, stb…)
Kivonat a WHO tájékoztatásából (a Sinopharm engedélyezése kapcsán):
“Kevés idősebb felnőtt (60 év feletti) vett részt a klinikai vizsgálatokban, ezért a hatékonyságot ebben a korcsoportban nem lehetett megbecsülni. Mindazonáltal a WHO nem javasolja az oltóanyag felső korhatárát, mert az előzetes adatok és a támogató immunogenitási adatok arra utalnak, hogy az oltóanyag valószínűleg védő hatással bír az idősebb embereknél.” Tehát a HATÉKONYSÁGOT csak valószínűsíti az időseknél.
Ez a mondat pedig a BIZTONSÁGOSSÁGRÓL szól: “Nincs elméleti ok azt feltételezni, hogy az oltóanyag más biztonsági profillal rendelkezik az idősebb és fiatalabb populációkban.”
És egy ajánlást is megfogalmaz a WHO: “A WHO ezért azt javasolja, hogy az oltást idősebb korcsoportokban használó országok végezzék el a biztonság és a hatékonyság ellenőrzését az ajánlás erőteljesebbé tétele érdekében.”
https://www.who.int/news/item/07-05-2021-who-lists-additional-covid-19-vaccine-for-emergency-use-and-issues-interim-policy-recommendations
ViAM
2021-05-08 at 14:35
Nem állítom, hogy a jobboldal “szeplőtelen”, de, hogy a baloldal teljes mértékben szégyenteljes az biztos. Mindenben!