Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) delegációjának élén Kínába utazik, ahol a magyar gazdaság szempontjából kiemelt kormányzati és gazdasági szervezetekhez látogat.
Kínai útja során a miniszter többek közt találkozni fog a kínai Ipari és Információtechnológiai Minisztérium tisztviselőivel, a Kínai Fejlesztési Bank, a Bank of China, a Kínai Export–Import Bank, valamint a Huawei képviselőivel. A GFM szerdai közleményében azt írta: Kína Magyarország kilencedik legfontosabb kereskedelmi partnere, a kereskedelmi forgalom értéke eléri a 13 milliárd dollárt. A közleményben Nagy Márton kiemelte, hogy Kína a világ egyik legjelentősebb gazdasága, rendkívüli fejlődésen ment keresztül az elmúlt évtizedekben, technológiai világnagyhatalommá vált, a jüan és a kínai befektetések világgazdasági szerepe egyre meghatározóbb. Egyre több jelentős kínai beruházás érkezik hazánkba, így már az FDI-állomány 3 százaléka köthető Kínához. A gazdaságfejlesztési miniszter hozzátette: ahhoz, hogy hazánk a jövőben is fenn tudja tartani a dinamikus gazdasági növekedést, új beruházásokra van szükség. Így védhetők meg a családok, a munkahelyek, ennek köszönhetően folytatódhat a bérek folyamatos és nagyarányú emelkedése.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/Illyés Tibor
Facebook
Twitter
YouTube
RSS