Szexuális kényszerítés és gyermekpornográfia miatt nem jogerősen négy és fél év börtönbüntetésre ítélt egy 24 éves férfit hétfőn a Debreceni Járásbíróság. A bíróság a szabadságvesztés büntetés mellett végleges hatállyal eltiltotta a férfit minden, 18 év alatti személyek nevelésével, felügyeletével, gondozásával és gyógykezelésével kapcsolatos foglalkozástól, tevékenységtől. A férfi a büntetés kétharmad részének kitöltését követően bocsátható feltételes szabadságra – közölte a Debreceni Törvényszék szóvivője.
Dobó Dénes közleménye szerint a bíróság a vádlottat szexuális kényszerítés bűntettében, szexuális kényszerítés bűntettének kísérletében, gyermekpornográfia bűntettében, öt rendbeli kényszerítés bűntettében, kilenc rendbeli kényszerítés bűntettének kísérletében és személyes adattal visszaélés vétségében mondta ki bűnösnek.
Álprofilok mögé bújt
A bíróság megállapította: az akkor 21 éves vádlott 2018-ban az egyik internetes közösségi oldalon két álprofilt hozott létre, amelyeket arra használt fel, hogy egy üzenetküldő szolgáltatáson keresztül jellemzően 18. életévüket be nem töltött lányokkal beszélgetéseket kezdeményezzen. A vádlott az álprofilokon történő beszélgetések során több esetben is fehérneműs, meztelen, alkalmanként pedig a nemiséget súlyosan szeméremsértő nyíltsággal ábrázoló képeket kért beszélgetőpartnereitől. A vádlott azért, hogy a fiatal lányok bizalmába férkőzzön, küldött több fényképet is, amelyek állítása szerint róla készültek, azonban azok a félmeztelen képek egy másik fiatal férfiról készültek, aki az ügy egyik sértettje. A képeket a vádlott az internetről töltötte le és a sértett engedélye nélkül használta fel.
A fiatal férfi képmását jogosulatlanul felhasználva a vádlott több fiatal lányt arra kényszerített, illetőleg kísérelt meg kényszeríteni, hogy magukról fehérneműs, meztelen vagy pornográf jellegű képeket küldjenek
– ismertette a szóvivő. A vádlott tizennyolc, az ország különböző pontjain élő, 12 és 21 év közötti fiatal lányokat kényszerített arra, hogy magukról akár meztelen képeket küldjenek, majd a megszerzett képek birtokában őket további képek küldésére bírta rá vagy próbálta rábírni, azzal is fenyegetve őket, hogy ha nem teszik, akkor pornográf tartalmú oldalakon közzéteszi a korábban megszerzett képeket.
Az ítélet nem jogerős, az ügyészség három munkanap gondolkodási időt tartott fenn a jogorvoslati nyilatkozat bejelentésére, míg a vádlott és védője elsődlegesen felmentésért, másodlagosan enyhítésért fellebbezett. Az ügy a Debreceni Törvényszéken folytatódik
– jelezte Dobó Dénes.
Forrás: MTI; Fotó: illusztráció
Facebook
Twitter
YouTube
RSS