Pesti Srácok

Negyedik világháború biztos nem lesz! – Szakály Sándor és az Öreg

Magyarországot eddig kétszer rángatták bele világméretű konfliktusba, persze az akkori politikai elitnek is megvan a maga felelőssége. Most, az új világméretű konfliktus kezdetén Szakály Sándor Széchenyi-díjas magyar történész, a VERITAS Történetkutató Intézet és Levéltár főigazgatója leszögezte, hogy ha valamelyik hatalom felelőtlenül megnyomja a gombot, akkor már negyedik nem lesz, mert nem lesz világ.

Az I. világháború idején a kérdés az volt, hogy a trónörökös pár, Ferenc Ferdinánd és felesége meggyilkolását Szarajevóban eltűrheti-e szó nélkül egy nagyhatalom, az Osztrák-Magyar Monarchia. A magyarok Tisza István miniszterelnökkel az élen nem akartak háborút. Német nyomásra végül is a Monarchia belépett a háborúba. Tudjuk, az első világháború a központi hatalmak vereségével végződött, miután az USA 1917-ben belépett a világméretű konfliktusba. A főigazgató idézi azt a mondást, hogy Hitler Versailles-ban született, ugyanis annyi igazságtalanságot tartalmazott a versailles-i béke a németek számára, hogy nem történhetett más, mint egy újabb világégés. A magyarok Trianonnal jártak így.

Szakály Sándor úgy látja, hogy a területi revízió nem egyenes következménye a második világháborúba való belépésünknek. Itt is a nagyhatalmak döntésének voltunk az elszenvedői. Horthy, Bethlen, Teleki a revízió békés megoldására törekedett. Az akkori politikusok szerint az ezeréves magyar területek visszakövetelése nem adomány, hanem jogos örökség. A revíziót egy nemzet akarta. Szakály szerint Trianon ugyanúgy fájt Kornfeld Móricnak, mint Bethlen Istvánnak. Teheránban, 1943-ban eldőlt Európa és Magyarország sorsa. Minket a Szovjetuniónak ítéltek.

A jelenlegi magyar útról, a békepártiságról a külpolitikában Szakály úgy vélekedik, hogy nincs más út. Ma már nem lehet azt mondani, mint a második világháborúban a britek, hogy harcolunk az utolsó lengyelig, vagy mostanság az amerikaiak, akik úgy gondolják, hogy harcolunk az utolsó ukránig, mert ennek a játszadozásnak egy atomháború vethet véget.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.