
Nem jogerősen két év két hónap börtönben végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte a Debreceni Járásbíróság csütörtökön azt a 33 éves férfit, aki meg akart erőszakolni egy nőt Debrecenben. A vádlott tettét elismerte, együttműködő volt és megbánó magatartást tanúsított.
A tényállás szerint a férfi július 30-án éjszaka ittas állapotban Debrecenben, az Erzsébet utcai buszmegállóban figyelt fel a sértettre, aki telefonnal a kezében sétált a Nagyállomás felé. A vádlott elhatározta, hogy erőszakosan közösülni fog a nővel. A férfi követte a sértettet, majd hátulról átkarolta és lefogta. A támadó ráfogott a telefonáló sértett mobilkészülékére is, hogy a telefonbeszélgetést megszakítsa. Ezután a vádlott a nő nyakát megfogta, fizikai erőfölényét kihasználva felemelte a megrémült sértettet, aki sikítani kezdett. A férfi a nőt az Erzsébet utca melletti bérházak irányába akarta vonszolni azzal a szándékkal, hogy közösüljön vele. Mivel a nő a kiabálást nem hagyta abba, a férfi megijedt, a sértettet elengedte, majd elmenekült. Az eset nyilvánosságra került egy internetes közösségi oldalon, ami a rendőrség tudomására jutott, és azonnal nyomozást rendeltek el. A bűncselekmény elkövetőjét a nyomozók azonosították, majd augusztus 16-án Kecskemét közelében elfogták. Az ítélet nem jogerős, az ügyész három munkanap gondolkodási időt kért, a vádlott és védője enyhítésért fellebbezett. Az ügy a Debreceni Törvényszéken folytatódik
Forrás: MTI; Fotó: Police.hu
Alcapi
2022-08-18 at 20:31
Ifj. Lomnici Zoltán annak idején a jobbikos “disznóvágásos” ügy kapcsán (tényleg azzal mi van, nagy a csend körülötte?) azt nyilatkozta, hogy a valami oknál fogva meghiúsult nemi erőszak, jogilag ugyanolyan elbírálás alá esik, mint a kivitelezett nemi erőszak. Ergo a büntetési tétel is ugyanakkora. Ez a 2 év 2 hónap, meglehetősen karcsúnak tűnik a fentebb leírtak alapján. Szerintem.
Kerekferke
2022-08-18 at 18:10
Kevés.
10 év tényleges, harmadolás nélkül.
Szrni a megbánására.