Pesti Srácok

Német demokrácia: túl erős lett az AFD, ezért a haladárok már be is tiltanák

Német demokrácia: túl erős lett az AFD, ezért a haladárok már be is tiltanák

Nagyon jó látni, hogy bezzegnyugaton mennyire komolyan veszik a demokráciát. Hiszen ha egy baloldali párt erősödik, az a nép akarata, ha viszont a választók esetleg inkább jobbra húznának, akkor mocskos, gonosz populizmus. jelenleg például az AFD-t akarják betiltani, mert a párt túl nagyra nőtt, és megkerülhetetlenné vált. Természetesen a demokrácia jegyében.

Huszonegy százalékra erősödött az Alternatíva Németországnak (AfD) párt, ennek következtében pedig felerősödtek azok a hangok az országban, amelyek nemes egyszerűséggel betiltanák a pártot – olvasható a Telegraph összefoglalójában – írja a Mandiner. Az egyik ilyen hang a Der Spiegel, amely a "Tiltsák be az alkotmány ellenségeit" címmel közölt publicisztikát. Ebben azt írják, hogy „az AfD egyre radikálisabb. Itt az ideje, hogy a demokráciát jobb fegyverekkel védjük meg”. A kormányzó szociáldemokraták társelnöke azt is mondta, hogy meg kell fontolni a betiltást, ha az AfD-t a szövetségi alkotmányvédelmi hivatal a „bizonyítottan szélsőjobboldali szélsőségesek” csoportjába sorolja. A Német Emberi Jogi Intézet is azon az állásponton van, hogy „az AfD olyan mértékben veszélyessé vált, hogy az alkotmány szerint betilthatóak”. A lap idézett egy politológust is, Volker Boehme-Nessler szerint a párt nem üti meg a betiltás magas jogi követelményeit.

– fogalmazott.

PestiSracok facebook image

Forrás: Mandiner; Fotó: MTI/EPA/Hannibal Hanschke

Ajánljuk még

"Ki a faszom az a Szabó Pál?" - Az Echo Tv-ben lepleződött le a momentumos stílus

Magyar ugar 2017 március 10.
Élő adásban káromkodott, "kiafaszomozott" Soproni Tamás, a Momentum Mozgalom alelnöke, amikor tegnap az Echo Tv Napi Aktuális című műsorában vendégeskedett. Földi-Kovács Andrea műsorvezető gyakorlatilag a sarokba szorította Sopronit, akinek többször is az arcára fagyott a mosoly. Földi-Kovács Andrea kérdésére Soproni leszögezte, a Momentum nem fog bocsánatot kérni a vidékiektől, amiért párttagjuk, Mécs Imre egykori SZDSZ-es képviselő fia, Mécs János trágár írásban arról értekezett, hogy rühelli a vidékieket. Soproni szerint nincs miért magyarázkodniuk. Földi-Kovács Andrea a Momentum által korholt, leváltandó politikai elithez fűződő korábbi kapcsolatairól, valamint az új pártot mozgató, öreg kommunista háttéremberekről is kérdezte a Momentum alelnökét. Továbbra sem egyértelmű, hogy miből finanszírozza a mozgalom a működését és tevékenységét, valamint, hogy mit is akarnak valójában, hiszen az értékrendjüket firtató kérdésekre változatlanul gumifogalmakkal dobálóznak.