Az ENSZ értéket képvisel, de nem szabad megengedni, hogy olyan rendezési terveket vessen papírra, melyek ellentétesek Magyarország érdekivel – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádióban. A miniszterelnök szerint az ENSZ migrációról szóló, előkészítés alatt álló szerződéstervezete olyan, mintha kimásolták volna a szöveget a “Soros-tervből”.
Olyan elveket fogalmaznak meg – fejtette ki -, amelyek kilátásba helyezik például az illegális határátlépést sújtó büntetések enyhítését, továbbá egyszerűsítenék, gyorsítanák az adminisztratív eljárásokat, vagyis javasolnák, hogy az országok gyakoroljanak kevesebb ellenőrzést a belépni akaró idegenekkel kapcsolatban. Felvetette az ENSZ azt is, hogy a nem kormányzati szervezetek, az NGO-k vegyenek részt a migráció lebonyolításában – tette hozzá a miniszterelnök, úgy fogalmazva, hogy „attól mentse meg Magyarországot a Jóisten”.
Magyarországnak rossz tapasztalatai vannak az NGO-kkal, a migrációval foglalkozó álcivil szervezetek Soros György tenyeréből esznek.”
Szerinte a migrációs ENSZ-tervezet eddig megismert része szellemiségét tekintve is pontosan olyan, mintha kimásolták volna a „Soros-tervből”. A kormány a szövegtervezet nyilvánosságra kerülése után foglalkozni fog a dokumentummal, majd dönt arról, hogyan viszonyuljon hozzá – közölte a kormányfő, aki „higgadtságra, hidegvérre, csigavérre, nyugalomra” intett. Bár aggasztó jelnek nevezte, hogy az Egyesült Államok kilépett az egyezményről szóló tárgyalássorozatból, de azt is hangsúlyozta, hogy ő csak a magyar érdek szempontjából, Amerikától függetlenül vizsgálja az ügyet. Orbán Viktor azt is mondta, hogy formálódik „a józan ész talaján álló országok szövetsége”, amelyek felteszik a kérdést: mi lesz ebből a világból, ha elismerjük a migrációhoz való jogot alapvető emberi jognak, az ENSZ pedig azt tartja feladatának, hogy megszervezze a Földön a „keresztül-kasul, ide-oda való áramlást”. Mindez rendkívüli veszélyeket jelentene jó néhány országnak – jelentette ki, majd a „példát adó”, „kemény bevándorláspolitikát” folytató országok között említette Ausztráliát, Új-Zélandot és Japánt.
És a visegrádi országok sem szeretnék, ha olyan világdokumentumok lennének, amelyekre hivatkozva a nemzeti érdekekkel szemben fel lehetne lépni
– jegyezte meg.
Ausztriában új szelek fújnak
Keddi bécsi látogatását értékelve a miniszterelnök arról beszélt, hogy az előző években magyarellenes kormány volt Ausztriában, de most új szelek fújnak, és fair, tisztességes, magyarbarát kormányzás várható.
Konfliktusok ugyan maradtak, de a hozzáállás sokkal inkább a történelmi tapasztalok pozitív hagyományaira akar építeni
– fűzte hozzá. Az alapvető érdekegybeesések közé sorolta a biztonsági, határvédelmi együttműködést, amelyre a jövőben is szükség lesz, mert Ausztriát és Magyarországot csak együtt lehet megvédeni.
Még nem tudjuk, hogy Olaszország tagja tud-e maradni a schengeni megállapodásnak, képes lesz-e tartósan megvédeni a határait (…). Tehát Ausztria könnyen lehet, hogy kulcsszerepet játszik majd a schengeni rendszer fenntartásában is
– fejtette ki. A vitás kérdések közül kitért az osztrák családi pótlékok ügyére, amely több tízezer magyart érint. Ők Ausztriában dolgoznak – magyarázta -, befizetik a szociális járulékot, ugyanúgy, mint egy osztrák ember, majd mégis olyan szabályt hoznának, hogy a magyarnak járó családi pótlék kevesebb legyen, mint az osztráknak fizetett.
A magyar álláspont szerint ez hátrányos megkülönböztetés a magyarok rovására
– közölte, azt is mondta ugyanakkor, hogy ez nem osztrák-magyar vita, hanem egy európai jogértelmezési vita, amely majd az Európai Bíróságon fog eldőlni. Orbán Viktort kérdezték a Christoph Schönborn bíborossal, bécsi érsekkel létrejött találkozójáról, annak egyik fő témájáról, a keresztényüldözésről is. A kormányfő úgy fogalmazott: a muszlim világ színes, „mi most azt szeretnénk, hogy ha az őshonos keresztény közösség megmaradhatna annak a kevert világnak egy értékes színfoltjaként”.
Európa ezzel szemben mindig is keresztény kultúrájú kontinens volt, de azzal, hogy ide muszlim tömegeket engednek be, kevert népesség jön létre, a keresztény kultúrára épülő életforma veszélybe kerül, az otthonosságérzés kezd eltűnni.”
Nyugat-Európában ez az életérzés már rendkívül erős, és „nem akarjuk, hogy Magyarország is erre a sorsra jusson” – mondta. Mindezek alapján helyesnek tartja azt a politikát, amely Európában a keresztény kultúrát védi, innen délre viszont az őshonos keresztény kisebbségek fennmaradásáért emel szót.
„Új célokat kell adni az EU-nak”
A kormányfő arról is szólt, hogy az Európai Unió elveszítette korábbi stratégiáját, ugyanis a közös európai valutára, a „Lisszabontól Vlagyivosztokig” tartó szabadkereskedelmi övezetre, valamint a technológiai fejlődésre vonatkozó célok „elvesztek a horizontról”. Ezért szerinte új célokat kell adni az EU-nak, mert egyébként nem lesz, ami összetartsa a tagállamokat. A múlt heti V4-csúcstalálkozóval kapcsolatban Orbán Viktor elmondta, az úgynevezett visegrádi fejlesztési bank ügyében Andrej Babis cseh ügyvivő miniszterelnök meggyőzte a visegrádi államokat, hogy először a nagy közös gazdasági projekteket kell kidolgozni, és ha kiderül, hogy ezekhez szükség van valamilyen pénzintézetre, akkor kell alapítani ilyet. A lehetséges nagy projektek között említette az észak-déli infrastrukturális összeköttetést szolgáló fejlesztéseket, például a Budapest-Varsó közötti gyorsvasutat, valamint autópálya-beruházásokat.
Forrás: Kossuth Rádió, MTI; Fotó: MTI
laja46
2018-02-02 at 18:49
Orbán szerint….
– a diákokat „valakik” irányítják
– a pedagógusokat „valakik” irányítják
– az ellenzéki pártokat „valakik” irányítják
– az ellenzéki politikusokat „valakik” irányítják
– a civileket „valakik” irányítják
– a ligetvédőket „valakik” irányítják
– a menekülteket „valakik” irányítják
– az újságírókat „valakik” irányítják
– Gyurcsányt „valakik” irányítják
– Merkelt „valakik” irányítják
– Macront „valakik” irányítják
– az EU-t „valakik” irányítják
– az USA-t „valakik” irányítják
– az ENSZ szervezetét „valakik” irányítják…
…csak ő a helikopter.
Ez a mi drámánk… és a mi felelősségünk is!
De a kritikát nem tűri a PS!
Névtelen
2018-02-02 at 19:28
És nyár után az ősz jön, de a kritikát az sem tűri!
Névtelen
2018-02-02 at 18:32
Honnan tudod?
Olvasod a Mein Kampfot?
Névtelen
2018-02-02 at 18:28
Mióta vagyunk összeveszve a szlovákokkal, csehekkel, lengyelekkel?
Libsi Antivirus
2018-02-02 at 14:37
https://www.technocracy.news/index.php/2016/05/18/soros-funded-ngos-whisper-eus-ear-encourage-refugee-influx/
Roman pelda ezen a internet elerhetosegen bemutatja SOROS altal eroszakolt “AMERIKAI DEMOKRACIAT”
SOROS gyakorlati tapastalatokat szezett Tozsde Manipulacioival hogyan lehet egy orszagot legyengiteni, hogy erett legyen a “SZINES FORRADALOMRA”
“ARAB TAVASZ” veget nem ero haborukba zavartata Afrikat, Kozel Keletet es Azsia Deli reszet, VEGCEL OLCSON FELVASROLNI a TONKRETETT ORSZAGOT.
“MAIDAN” SOROS es a CIA remekmvue volt, pocegodrot csinaltak Ukrajnabol es veget nem ero haboruba kergettek, na meg teljes csodbe, lassan a gatyajukat is elaladjak,
es megint ehen doglnek mint Stalin uralkodasa alatt.
Most nem Communismus van Ukrajnaban hanem Fasizmus de kit zavar ez, a Nyugti hatalmakat nem, sem a Lengyel baratainkat.
Libsi Antivirus
2018-02-02 at 14:19
https://www.technocracy.news/index.php/2016/05/18/soros-funded-ngos-whisper-eus-ear-encourage-refugee-influ
Brusszel ugy tancol ahogy SOROS muzsikal.
SOROS, NGO-I behalozzak az egesz vilagot.
USA-ben 206 SOROS altal vezenyel NGO- tartanak,nyilvan, akiknek az egesz vilagot behalozo leanyvallalataik vannak, ahol nem turik meg oket ott az Alvilaggal szovetkeznek, agy Nemzetkozi Segelyszervezetek koze vegyulnek, a Titkoszsolgalatok sgitsegevel.
Ukrajnaban a Nacikkat tamogattak, mashol a vad Communistakat, vagy Nihiista SOROS JUGEND JANICSAROKAT, cel szentesiti az eszkozt.
USA-nek nem erdeke egy eros Europa mint versenytars, megturi meg egy ideig mint Politikai-Gazdasagi-Demografiailag legyengult felvevo piacot.
Bevandoroltatasa nagy tomegu primitive eroszakos , munkara teljesen alkatmatlan agyszebeszeknek” (Majd levagjak a fejed hogy menezzek meg e lehet enni) akiket csak
egyelen celra lehet felhsznalni az eroszakos levaltasa Europa Oslakossaganak, ere a celra kivaloan alkalmas.
mirr-murr
2018-02-02 at 14:00
Az összeesküvés nem elmélet, hanem tény! Amikor a világ dolgairól senki által nem választott, senki által számon nem kérhető társaságok titkos összejöveteleken döntenek és pénzügyi hatalmuk által megvásárolt agytrösztök, médiák, politikusok és civilnek hazudott szervezetek útján valósítják meg felforgató céljaikat, akkor ezt elméletnek cimkézni ostobaság!
Ha valaki nem lát az orránál tovább, az ne oktasson arról, mi van két lépéssel távolabb!
Zsolti
2018-02-02 at 13:20
A valasz.hu-ban: “Kiosztotta Orbánt, majd összezavarodott migránsügyben a bécsi érsek”. A neki nem tetsző URL-t kimoderálja a PS.
Rabló Idő
2018-02-02 at 13:45
csak a http:// előtagot kell elhagyni.
Gépi moderálás van, nehogy a PS-ről 1 kattintással rosszindulatú weboldalra ugorjon a nyájas olvasó!
Kaktusz
2018-02-02 at 20:59
igen, de neki jobban esik a vádaskodás.
Zsolti
2018-02-03 at 00:08
A tények puszta tények, ami nem vádaskodás! AZ internet nem felejt, amely szerint a bécsi érsek udvariasságból, vendégszeretetből ugyan most nem bírálta Orbánt, de a múltban már többször, élesen bírálta őt. A tényeket nem én döntöm el, és nem is Ön dönti el, mert azok már megtörténtek!
Kaktusz
2018-02-04 at 01:36
És kit érdekel a bécsi érsek, miközben a közel keleti érsekek mind hálájukat és köszönetüket fejezik ki Orbánnak, amiért segíti a közösségeik megmaradását. Nos?
Yoda
2018-02-02 at 21:05
Ejj, ejj…ettől azárt többre számítottam Öntől, de most komolyan.
A cikk Szőnyi Szilárd / 2016.09.15., csütörtök 15:00 / készült.
Az a hír meg van, hogy 2018 január 29-én Orbán Viktor vonattal Bécsbe utazott és hivatalos látogatáson vett részt az új Osztrák Kancellárnál?
Ahol a fő téma a migráció volt és a két kormányfő maximálisan egyet ért a migráns válság kezelését illetően?
„Elmúltak már azok a napok, amikor a magyar kormány éles kritikákat kapott Ausztriától, amiért ellenezte az uniós kvótákat” – állapítja meg a Wiener Zeitung, de vitás kérdésként szintén kiemeli a munkavállalóktól megvonandó támogatások ügyét, amely leginkább a magyarokat érintené. Ebben viszont Magyarország számíthat az ugyancsak rosszul járó többi visegrádi ország támogatására – írja a WZ, majd így folytatja: „Minden vita ellenére Bécs és Budapest közeledik egymáshoz, mióta az új osztrák kormány hatalmon van, a Néppárt megválasztása pedig örömet okozott Magyarországon. (…) Néhány – nyugat-európai – ország már jelezte is aggodalmát, hogy Ausztria V4-ekhez való közeledése késleltetheti a szükséges EU-s reformokat. De Kurz nem akar erről beszélni.”
Zsolti
2018-02-02 at 13:14
Christoph Schönborn bécsi érsek az elmúlt években időnként sok rosszat is mondott Orbán menekültpolitikájáról, így nem biztos, hogy teljesen támogatja Orbán menekültpolitikáját. A találkozóról csak annyit lehet tudni, amennyit Orbán megszellőztetett. Egy korábbi cikk Schönborn nyilatkozatairól: http://valasz.hu/…/kiosztotta-orbant-majd…
Kaktusz
2018-02-02 at 21:00
Zsoltikám, no és szerinted kit érdekel, hogy mit mond a bécsi érsek. Én jobban hiszek azoknak a közel keleti érsekeknek és püspököknek, akiket érint a dolog. Márpedig azok mind Orbán mellett állnak. Ezt ne feledd el.
Zsolti
2018-02-03 at 00:04
A közel-keleti érsekek nincsenek nyerő helyzetben az iszlámmal szemben, ezt ne feledje! És Orbán egészen biztosan nem tud nekik elegendő anyagi segítséget adni, mert Magyarország gazdaságilag gyenge állam, amely maga is segítségre szorul az EU részéről. Tehát az, amivel Orbán reklámozza magát (a világ kereszténységének segítése), csak puszta kampányfogás. Csak eszmei segítés, anyagi segítség nélkül!
Kaktusz
2018-02-04 at 01:34
A közel keleti érsekek nincsenek nyerő helyzetben ? Ez meg mit jelent? Kétségbe vonod, hogy ők jobban tudják, hogy mi folyik a szülőföldjükön, mint a BÉCSI ÉRSEK. EZ NEVETSÉGES MÉG TŐLED IS. Az eu, a magyar GDP 4-5% adja. A többi 95% a magyar emberek álítják elő. Szóval a magyar állam erősebb mint gondolnád, és a lehetőségeihez mérten segít ott ahol a baj van. Azaz helyben segít és nem a bajt hozza ide. Az anyagi segítés kétségbevonása, pedig arra utal, hogy tájékozatlan vagy, de legalábbis direkt mellébeszélsz. Ugyanis a magyar állam, rengeteg templomot, iskolát és közösségi teret épített újjá. Nem beszélve arról, hogy a falvak újjáépítését is támogatja. Ha ez neked kampányfogás, akkor szánlak nagyon, mert másra nem vagy jó csak arra, hogy hazudozz.
a marha
2018-02-02 at 10:28
Neked tudnod kell, hiszen a hangok a fejedben már mindent elmondtak neked 😀
Ferenc
2018-02-02 at 10:16
Mindenesetre ezt a Guterres efftársat jó pénzért vehette meg Gyuri gazdi!
Ferenc
2018-02-02 at 10:15
Ezeknél már újabb hazugságokat várna tőled a bolsevik párt, Kádárspicli bolsipityu! Mi lesz már a “megújulással”?
Kaktusz
2018-02-02 at 20:57
skizofrén mesemondómuszlimvalóság
Csak tudnám, hogy ha te ennyire okos vagy, akkor mi a faszt keresel ennyi agyatlan között. Áh igen, jó pénzért jössz ide szítani a feszültséget.
KARY
2018-02-03 at 18:56
..valóság az ,hogy nem takarodtál el nyugatra az általad annyira imáditt gazdasági migránsaidhoz famíliáddal együüt simogatni őket
Kaktusz
2018-02-04 at 01:28
skizofrén mesemondómuszlimvalóság
Akkor miért nem írogatsz a hasonszőrű oldalakra, mint amilyen az Index, Hvg, stb:ÁH IGEN, EZÉRT KAPOD A PÉNZED.
Névtelen
2018-02-02 at 09:58
Forditva all a helyzet, Soros sajatitotta el az ENSZ iranyvonalat; Ensz 2001 “Replacement Migration”ST/ESA/SER/A.206 UN/UN Population Division ENSZ original Weboldal Nem fake-news ,tovabba http://www.un.org./po…/publications/migrations/migration htm ,EU Kommission original Weboldal http://rapid/press-release_IP-16-2434_de.htm 2016.juli.13.allando ujbetelepedesi igeret-felgyorsitott keretek között növelve EU Betelepitesi Programme Praxis-kent 2001-töl az ENSZ-ben az Europai Nepessegkicserelese tervben van,egy ideig titkoltak,2015.11.28-tol ujra olvashato info.kopp-verlag.de több irassal tajekoztat,olvassatok
U
Zsolti
2018-02-02 at 09:31
Éljen pártunk és kormányunk! “A párttal, a néppel egy az utunk! A jelszavunk munka és béke!”
J.
2018-02-02 at 13:26
Zsolti, az, hogy “éljen a kormányunk” megállja a helyét ma is, ugyanis közvetve, demokratikus választással mi a nép választottuk. De te itt most a múlt rendszerre utalsz a közismert pártállami jelszavakkal, amikor csak az MSZMP-által kijelölt pártkáderek szerepeltek a listákon és kötelezően karikázott közel száz százaléka a felnőtt lakosságnak. Ebből nyilvánvaló, hogy ez a felbuzdulásod a most kormányzó koalícióval szemben minimum tévedés, de inkább butaság. Ha már összehasonlítunk a múlt rendszerrel, kérdezd meg magadtól a mai politikai pártok közül kinek az értékrendjében van kommunista beütés? Volt ugye az ateizmus, ami ma alappillére a balliberális politikának. Volt az internacionalizmus orrvérzésig, újabb mai balliberális alapérték multikulti fedőnév alatt. Volt az idegen központi hatalommal szembeni elvtelen behódolás kényszerképzete (Örök időkre a …únióval…, emlékszel?) Volt ugye a “múltat végképp eltörölni” proletárkultúra, ami manapság sűrűn köszön vissza a ballib térfélről. Folytathatnánk tovább is, elhiheted egyáltalán nem véletlenül voltak zömében pártkatonák, pufajkások, AVH-sok a mai balliberális megmondóemberek szülei vagy ők maguk.
Zsolti
2018-02-02 at 14:03
Ez mind megtalálható a FIDESZ politikájában is, mert Orbán építgeti az internacionalista bázisát a keleti fronton (Oroszország, Törökország, Kazahsztán. Azerbajdzsán, Kína stb.), a V4-országok között, és a nyugati szélsőjobboldali pártok körében (a holland Szabadságpárt, Osztrák Szabadságpárt, Marine Le Pen szélsőjobboldali pártja, a német AfD, stb.) A német konzervatív, keresztény CDU-nál nem ért el sikert,a másik német kereszténydemokrata (keresztényszociális) pártnál, a bajor CSU-nál csak félsikert ért el. Orbán valójában csak ál-vallásos és farizeus, erre családja története is bizonyíték, és az is, hogy már többször váltott köpönyeget mind ideológiai, mind pedig politikai téren. És bizony behódolt mostanság idegen szuperhatalmaknak, Oroszországnak és Kínának azzal, hogy eladósította az országot ezeknek az birodalmaknak. Továbbá az egypártrendszerre törekszik, mert szerint az ellenzék rossz ellenzék, és ki kellene cserélni. Tehát valójában egy ál-ellenzék kialakítását tűzte ki célul, éppen úgy, mint ahogyan a rákosista kommunisták 1945 után a Kisgazdapárttal és a Szociáldemokrata Párttal tették. Aztán bedarálták a csak papíron ellenzéki pártokat is. Marosán pl. eredetileg szociáldemokrata volt, de később ő lett az egyik legvéresebb szájú kommunista. Ez Orbán terve az ellenzéki pártokkal.
Kaktusz
2018-02-02 at 20:52
Zsoltikám, már megint miről beszélsz? Az általad említett országokkal, a gazdag nyugat-Európai országok is kereskednek. Akkor most velük is gond van?
A pártokról meg annyit, hogy Ausztriában egy olyan alakult jutott hatalomra, amely gyakorlatilag ugyanazt mondja, amit a V4, sőt még ide hozhatjuk, Horvátországot és Szlovéniát is. Az álvallásos az pedig te magad vagy.
Az eladósításról meg annyit, hogy ez nettó hazugság, amit kizárólag a ballib média terjeszt. Elfelejtitek, hogy pl egész Európában és Skandináviában is a Kínaiak építenek vasutakat, és mégsincs eladósodva egy kormány sem, mivel a megállapodások úgy szólnak, hogy a vasút gazdasági növekedéséből/forgalmából lesz fizetve bármi is. Tehát nem az államkasszából. Ennyit rólad.
Aztán miféle egypártrendszerről beszélsz? Netán Orbán hozta létre a sok minipártot? Netán Orbán miatt távolodnak el az MSZP-től a szavazói, vagy a Jobbiktól? Ismét kérdem, miről beszélsz?
Komolyan mondom, hogy vegyél be gyógyszereket, mert ezt a sok hülyeséget addig szajkóztátok, ameddig ti is elhittétek, most meg minket akartok beetetni.
KARY
2018-02-02 at 15:49
Zsolti fogadd be te és tartsad el te a migránsaidat ,velük együtt takarodjál nyugatra az egyik általad imádott muszlim ,ballibsi no-go zónátokba ,vissza se gyere ,turistaként se.
Aladin
2018-02-02 at 09:25
Orbán Viktor beszéde egy normális nem dicsekvö, mint az ellenzéké akik most füt fát igérgetnek. Dupla nyugdijj minimum 150 ezer, ingyen ez, ingyen az, ingyen mankó, ingyen fehér bot, ingyen tolokocsi. Ezek mind olyan hülye kommunista dumák. Igenis kikell lépni a Soros álltal át alakitott ENSZ-böl. Iratkozzanak be ide a CEU-sok és a civil szervezetek.
Apamaci
2018-02-02 at 09:20
A nyugati balliberáltak szerint csupa jó dolog történik a bevándorlás hatására.
1. Jönnek a magasan képzett, szorgalmas dolgozók. Csak halkan merem megkérdezni, hogy ez a sok zseni hogyan képes élhetetlen országokat teremteni!!!
2. Arról szó sincs, hogy élősködnének a befogadó országok ellátó rendszerein. Erre példa, hogy a németeknél már majdnem 10 ezer dolgozik a beözönlött 2 millióból!
3. A bevándorlók olyan becsületesek, hogy sokkal kevesebben bűnöznek közülük, mint a helyiek közül. Erre szintén a németeknél találunk jó példát, mint a 2015-ben a kölni szilveszter!
Lehet, hogy a balliberáltak látják jól és tényleg csupa jó jön a bevándorlókkal.
Akkor viszont csak azt nem értem miért akarják ilyen erőszakosan ránk erőltetni őket??
Ha annyira jót akarnak nekünk a nyugatiak miért nem kezdik például azzal, hogy az ide települt cégeik a magyar dolgozóknak is ugyanannyit fizetnek, mint otthon!!!
Vízöntő
2018-02-02 at 09:18
Az ENSZ, a teljes nevén az Egyesült Nemzetek Szervezete, egy ilyen határozat elfogadásával már nevet is változtathat, mondjuk a Nemzeteket Felszámoló Államok Szervezetére. Kereshet új székhelyet is, mert szerintem Trump is lépni fog. Pedig az USA még jó helyzetben is van, egy sziget, bár a kontinensen belülről is érkezhet 1-200 millió bevándorló.
Mi lesz Európával? Afrikából, Ázsiából akár 1-2 milliárdos tömeget is kaphat a migráció jogán és a történelme véget ér.
Az ENSZ fordításában ez a társadalom és a gazdaság fejlődése lenne, nekünk a vég.
Az ENSZ portugál főtitkárának ez nem esik le? Nem. Ő Soros és a sorosok dimenziójában él, vagy csak végtelenül buta, aki jókor volt jó helyen, vagy jó hátsók előtt hajlongott.
Nekünk viszont észnél kell lenni, a nemzetet, az országot szolgáló vezető kell különben elbukunk.
A választás erről fog dönteni!
Zsolti
2018-02-02 at 09:28
Ha az egész világ elbukik, gondolja, hogy a kis Magyarország (amely még csak nem is tengeri sziget)megmarad? Hogyan tudna 1-2 milliárd ember népvándorlási nyomásának a Kárpát-medence ellenállni? Aligha! Én azonban nem hiszek Orbán kataklizma-elméletében! Itt inkább Orbán riogatásáról, politikai céljairól van szó. Még ha győz is a FIDESZ áprilisban, utána Orbán egy szót sem fog ejteni a témáról!
Yoda
2018-02-02 at 10:20
Bizony gondolom.
Rövid időn belül ha így megy tovább, bedől Európa nyugati társadalma.
A migránsok ellepik a nyugati országokat. Ennek hatását még csak most kezdik felfogni, aki meg ki meri mondani, azt ember ellenesnek bélyegzik.
5-10 éven belül, Magyarország lesz Európa új Svájcja. Ide fognak menekülni az emberek a nyugati európai országokból és ide fogják menekíteni a vagyonukat is.
Hogy miért?
Mert itt biztonságban élhetnek és biztonságban tudhatják értékeiket, vagyonukat.
Zsolti
2018-02-02 at 11:11
Ha a világ többi része elesik, akkor Magyarország is elesik. A magyar valuta is le fog inflálódni, nemcsak az euro. Az a pénz tehát, amelyet a Nyugatról “idemenekítenek” nem fog érni semmit sem, mert az csak egy papír. Az igazi érték ínségben nem a készpénz, hanem az élelmiszer. Márpedig Magyarország nem bír ki egy 50-szeres népsűrűséget, ennyi embert nem fog tudni eltartani az ország. Ezért az “elmélete” meglehetősen irreális! Ráadásul nem számol azzal, hogy egy ilyen kataklizmában háborúk is lesznek, amelyek lerombolják a potens országok gazdaságát is. A kataklizmából nem marad ki egyetlen egy ország sem, ez biztos. Együtt maradunk meg, vagy együtt pusztulunk!
Névtelen
2018-02-02 at 18:26
Hibás az elmélet.
Nem vagyunk egyedül.
V4!!!
USA-ból, Kínából, Izraelből, Oroszországból jönnek látogatóba a V4-hez.
És további 15 környékbeli országra is számíthatunk.
Yoda
2018-02-02 at 20:51
Nem figyelt eléggé, vagy elsiklott az felett, hogy második Svájc-ként definiáltam hazánkat.
Svájcot se támadták a II. világháború alatt.
Miért nem? Mert MINDENKINEK ott volt a vagyona Európából.
De haladjunk az ön gondolatmenete mentén:
A magyar valuta leértéktelenedik…kötve hinném, hogy egy erős és biztonságos nemzet pénze elértéktelenedne, ellenkezőleg. Ha szét hullik az Unió, vele együtt az euro is, ez igaz. De ha nincs unió, nem kell a közös pénz sem. Az Angolok is köszönik jól el vannak a fonttal, bár igaz, sosem vezették az eurót. Jól tették.
Az ide menekített érték, nem feltétlen pénz, ezt tudnia kellene. Arany, gyémánt, ezüst, műkincsek stb. Ezen felül, értét nem vesztő valuta, mondjuk dollár? Esetleg svájci frank? Induljon ki Gyurcsányból, 150 millió forintnak megfelelő valutát fialtat Ausztriában.
Nem bírna el hazánk egy 50x népesedést? Kicsit magas a szorzó, nem találom reálisnak, de rengeteg magyar föld van és mind csak művelésre vár. Újra felvirágozhatna a mezőgazdaság és állattenyésztés. Lenne mit enni, ettől ne féljen. Az pedig önnek is köztudott, hogy ivóvízben nagyhatalom vagyunk.
Ezen felül, ki mondta Önnek, hogy egyedül vagyunk? Egyedül kellene bármilyen harcot megvívnunk? A Visegrádi Négyek, tökéletes egyetértésben vannak a migráns válságot illetően.
Ebben igaza lehet, a Visegrádi Négyek és még aki csatlakozik hozzánk, együtt maradunk, Európa pedig együtt pusztul.
Kaktusz
2018-02-02 at 20:55
nálad a pont.
Yoda
2018-02-02 at 09:03
Korrekt és hiteles államférfi.
Kevesen vannak ebben az elit klubban.
Mi Magyarok, megtisztelve érezhetjük magunkat, hogy egy ilyen karizmatikus ember áll Hazánk élén.
Zsolti
2018-02-02 at 09:18
A karizma nem minden, mert Hitler, Lenin, Sztálin, és még sok más vezető is rendelkezett karizmával, csak éppenséggel milliók estek áldozatul a vezető karizmájának. A karizmát ui. gonosz célok érdekében is fel lehet használni. A náci Németországban is elhitte a nép Hitlernek, hogy gazdaggá teszi Németországot más országok, népek kárára. Pár évig működött is a dolog, de aztán a világ többi része győzött. Nem lehet, hogy jelen esetben is egy kissé elbizakodott Orbán, azaz a világ többi része (ennek képviseletében pl. az ENSZ) erősebb, mint az orbáni állam? Csak kérdezem! Az meg különösen elszomorító, hogy Orbán annyira démonizálja Sorost, hogy még az ENSZ-et is Soros csicskaintézményének tekinti! Ha így is lenne (de nyilvánvalóan nincs így), akkor sem lenne értelme panaszkodnia, mert akkor úgysem tehet semmit! Nem kell-e esetleg paranoiától tartanunk Orbán esetében? Csak kérdezem! Vannak ugyanis erre utaló jelek! Kérdés azonban, hogy szimulál-e vagy valóban beteg!
Yoda
2018-02-02 at 10:10
Orbánt egy napon, egy széljegyzetben említeni Hitlerrel, Leninnel, Sztálinnal, kissé erős nem gondolod? Ezt még a nagyon szabad szájú baloldali politikusok, akik aztán mindent megengednek maguknak, sem vállalják be. Miért nem?
Mert Orbán egyszerűen diktátor. Lehet bezzegelni, beleállni ebbe a kijelentésbe, csak éppen semmi értelme. Kérdezem én, tett bármit az itt élő emberek ellen? Tett bármilyen emberiség ellen elkövetett cselekedetet? Komolyan beszélgetünk, hagyjuk ki a gyerekes poénkodást. Tett, vádolható olyannal, ami megállná a helyét a Hágai bíróságon?
Írod, gonosz célokra is fel lehet használni. Hol van itt a gonosz cél? A haza, a nemzet, a magyarok védelme gonosz cél?
Mondd, Orbán mely nép/népek, ország/országok kárára kívánja felvirágoztatni Magyarországot?
Az önbizalmat, nem keverném össze az elbizakodottsággal.
Az önbizalma pedig belőlünk, szavazóból fakad nagyrészt. Mi adtunk neki jogosítványt hogy eljárjon a magyar emberek érdekében.
Az, hogy te nem látod, nem akarod látni, hogy Soros mit művel Európában, az elég nagy probléma.
De tisztázzuk már, mert lehet nem értelek…
Arról a Sorosról van szó, aki ellen Amerikában a kongresszus eljárást folytat befolyásolásért, amiért bele szól/szólt más országok belpolitikájába?
Arról a Sorosról van szó, akinek az ál civil szervezeteit több országban egyszerűen betiltották, mert befolyásolni akarták a szavazások végkimenetelét és beleszóltak a belpolitikába?
Arról a Sorosról van szó, aki jelen pillanatban is Brüsszelben tartózkodik és az EU-s vezetőkkel tárgyal az ENSZ állás foglalásával kapcsolatban a migráns kérdésben?
Arról a Sorosról van szó, aki úgy jár be az EU parlamentbe magán emberként, mint aki haza jár és hivatalosan is lobbistaként(!) szerepel az EU Parlament nyilvántartásában?
Arról a Sorosról van szó, aki tőzsdespekulánsként, nemzetek gazdaságát döntötte be, válságot okozva több országban is?
Ja nem? Nem róla van szó? Akkor Orbán biztosan egy másik Sorost démonizál…
Hogy ki kinek a csicskája, én nem tudhatom. De azt tudom, hogy minden szervezetet emberek irányítanak. Az ember pedig pénzért, hatalomért sok mindenre képes. Hogy az ENSZ főtitkár Soros zsebében van-e? Eléggé nyilvánvaló, az után ami a napokban történt.
Miszerint még 2016-ban vitára bocsájtották a migráns kérdést az ENSZ-ben. A tagállamok megvitatják, hogy mi is legyen az álláspontja az ENSZ-nek ezzel kapcsolatban.
Csak hogy, a vita még el sem kezdődött, le sem folytatódott, a főtitkár már megfogalmazta az ENSZ álláspontját, bár még nem hivatalosan, a kérdéssel kapcsolatban!!!
Az előtt eldőlt a kérdés, megszületett a válasz, mielőtt még feltették volna!!!
Hogy mi a válasz? A migráció pozitív dolog és Európának szüksége van rá.
Soros szó szerint ezt mondta korábban.
De áááá, ugyan már, nincs Soros zsebében az ENSZ. Soros egy filantróp, a világ megmentője.
Tévedsz ha azt hiszed nem tehet/ünk semmit. Nem kell egyet érteni, nem kell elfogadni a döntést, ehhez meg a van a jogunk. És ha nem fogadjuk el, nem is erőltethetik ránk. Pont mint a migráns kvótát.
Ez alapvető dolog, ez része egy ország szuverenitásának.
Ha csak egy józan politikus van Európában, aki hideg fejjel gondolkozik és objektíven látja a problémát akkor az Orbán Viktor
Yoda
2018-02-02 at 10:12
Természetesen elgépeltem egy mondatot ha a szövegkörnyezetből nem lenne világos:
Orbán egyszerűen NEM diktátor.
Zsolti
2018-02-02 at 10:48
Orbán még nem diktátor, de Hitler sem így kezdte! Először csak tébolyodott volt, bűnök nélkül, és csak a hatalom megszerzése után kezdett el embereket gyilkolni. Orbán ugyan nem fog kivégeztetni milliókat, de másképpen is lehet ártani: uszítással például! És ennek folyományaként háborúkat generálni. Orbán most ezt teszi, de abban balga, hogy ha a világ az ENSZ terveit hajtja végre, akkor abból a Kárpát-medence úgysem fog kimaradni. Egyszerű pragmatikus alapon. Talán lejárt az az időszak, amikor a gazdag országok nem segítették a szegényeket, és az új, karitatív tevékenységből Magyarországnak is ki kell vennie a részét. Orbán nem maradhat ki a karitatív intézkedésekből, bármennyire is szeretné. Ha nem teszi, tényleg milliók fognak kopogtatni a határon, és nem lesz az a kerítés, amely megállítaná őket! Ezért jobb lenne, ha Orbán nem menekülne a média és a világ neki nem tetsző politikusai elől, ha nem dölyfösen, elefántcsont-toronyból filozofálna, megmondóembert játszana, hanem leülne az EU és az ENSZ politikusaival tárgyalni, és részt venne a nemzetközi politikában. Mostanság ugyanis csak a keleti, nem demokratikus országok felé tekinget (Oroszország, Törökország, Kazahsztán, Azerbajdzsán, Kína, stb.), amelyek nem képezik le az egész Földet. Orbán dacból, politikai okból szelektál az országok között. Pedig jobban tenné, ha minden országgal szóba állna, különösen az olyan, sok országot tömörítő szervezetekkel, mint az EU és az ENSZ. Orbánnak annál szimpatikusabb egy ország, minél nagyobb benne a diktatúra, és minél kisebb a demokrácia szintje.
Kaktusz
2018-02-02 at 20:54
No most akkor diktátor vagy sem? Úgy látom, hogy már ti sem tudjátok, hogy mit beszéltek. Idióták vagytok.
Zsolti
2018-02-02 at 12:45
Csak a karizmával összefüggésben említettem Orbánt egy mondattal velük, mert ez (mármint a karizma) közös bennük. De vannak pozitív és vannak negatív karizmatikus emberek. Orbán sajnos az utóbbiak táborát erősíti, mert nagyon megosztó személyiség. És nem is törekszik az emberek integrálására, a békére, hanem annak az ellenkezőjét, az emberek megosztását tekinti (az “ars poetica” szinonimájára) “ars politica”-jának. Ez pedig nem jó tulajdonság. Az tény, hogy tud hatni. kb. 2 millió emberre, de ez nem többségi részarány a felnőtt, szavazóképes lakosság körében, mert utóbbi 8 millió főből áll. Ez csak a legnagyobb szimpatizánsi tábor, de nem többség, hiszen csak 25%.
Yoda
2018-02-02 at 10:26
Legyen így ahogy írod és legyen szép a napod.
De tudod mit?
Ha az eredményeiket nézem, akkor inkább legyen az első cigány miniszterelnökünk,
mint az első női kancellár a nemeteknek Merkel személyében!
Zsolti
2018-02-02 at 12:55
A háziorvos sógornőm is elment Németországba 60 évesen. Harmincöt évet dolgozott egy kis faluban. Három éve sokkal jobb körülmények között dolgozik egy német kisváros egyik háziorvosaként. A magyarországi kis faluban azóta sincs ott lakó, ottani praxissal rendelkező háziorvos, csak helyettesítő háziorvosok járnak oda más falvakból. Utoljára a gimnáziumban használta a német nyelvet, de a németek 3 éve ingyen fizették a kinn tartózkodását két hónapig, amikor annyira felfejlesztette a német tudását, hogy kommunikációképes legyen a német betegekkel. Hát ez van, kérem, már az idős orvosok is kivándorolnak! Talán nem a stadionokra, és nem mutyizásra, korrupcióra, a klientúra ellátására kellene felhasználni a GDP-t és az EU-s támogatásokat, hanem a jövedelmek felzárkóztatására és az állami intézményrendszer megfelelő szintű működésére, és akkor nem lenne baj!
Ferenc
2018-02-03 at 09:47
És az ilyen rühes vörös tetü, mint te, Kádárspicli bolsipityu?