Pesti Srácok

Orbán Balázs: Kocsis-Cake Olivio a Párbeszéd-frakció legmagyarabb tagja

null

Völner Pál kemény hangvételű napirend előtti felszólalással indította a keddi ülésnapot, majd Orbán Balázs és Rétvári Bence államtitkár tette helyre az ellenzéket.

Mellár Tamás azt sérelmezte, hogy milyen kemény politikai támadás érte a Párbeszédes Kocsis-Cake Oliviót múlt heti felszólalása miatt, amelyben Trianonnal kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy azt együtt kellene ünnepelni a szomszédos országokkal. Véleménye szerint nem kellene hazaárulózni az ellenzéket; "már Ceausesceu idejében is vittem ki Romániába diákokat és tanítottam ingyenesen a Sapienta egyetemen" – fogalmazott Mellár.

Orbán Balázs viszonválaszában kiemelte:

PestiSracok facebook image

Az államtitkár hozzátette azt is, hogy örvendetesnek tartaná, ha végre valóban cselekednének a külhoni magyarságért, nem pedig ellenük politizálnának, mint tették azt eddig. Orbán Balázs arra is felhívta Mellár Tamás figyelmét, hogy az "alap" – tehát nem dicsőség –, hogy aki tud, az ingyenesen tanít a Sapienta egyetemen; ők is így teszik.

Rétvári Bence Bangóné Borbély Ildikó felszólalására reagálva közölte:

Ezután arra kérte a szocialista képviselőnőt, hogy ha már nem jár be az egészségügyi bizottsági ülésre, legalább a szuperkórház megvalósításáért emeljen szót a fővárosi közgyűlésben levő elvtársai előtt.

Fotó: PS/Horváth Péter Gyula